Íme a botrányfilm, mely miatt mozikat robbantottak, és mindenki fel volt háborodva Scorsese Jézus ábrázolásától, pedig az elején még óvatosságból ki is írják, hogy nem az evangéliumot filmesítették meg. Azóta túléltünk egy Passiót is, de hozzám csak most érkezett el ez a filmélmény.

Willem Dafoe, mint Jézus számomra nagyon furcsa választásnak tűnt, és sokáig kételkedtem benne, még jóval a film kezdete után is. Kicsit túl elvont volt, és egy cseppet sem szimpatikus, ráadásul teljességel hiányzott belőle az a vezetői karizma, amire szerintem mindenképpen szükség van ehhez szerephez. Aztán ahogy folytak az események, rájöttem, hogy Dafoe tökéletesen beleillik ebbe az alapkoncepcióba, egyáltalán nem kell, hogy szimpatikus legyen nekünk. Ráadásul komoly személyiségváltozáson megy keresztül, úgyhogy később valóban vezetővé válik, és Dafoe ezt félelmetesen jól ábrázolja. A másik fontos szereplő a Júdást alakító Harvey Keitel, akit elsőre nehéz volt megszoknom kosztümös filmben, de végeredményben fantasztikusan játszik. Akit még érdemes kiemelni az a film végén Juliette Caton, aki az "őrangyalt" alakítja, és számomra egyértelműen ő volt a legemlékezetesebb karakter; a különleges, egyedi arc, illetve az a bűbájos ártatlanság, ami áradt belőle, a létező legideálisabb választássá tette. A magyar hangja pedig még erre is rátett egy lapáttal. Juliette Caton egyébként nem vitte sokra később, de ez semmit sem von le az érdemeiből.

A film szerintem legnagyobb érdeme egyértelműen az egyedi koncepció. Bár az elején még elég hatásvadász, ahogy Jézus kereszteket ácsol a halálraítélteknek, de később megmutatkozik, hogy miért jó ha egy Martin Scorsese kaliberű rendező nyúl kreatívan egy örök témához. Az egyik kedvenc jelenetem, amikor Jézust a pusztában megkísérti több ízben is az ördög; először egy kígyó, majd egy oroszlán, végül pedig egy lángnyelv képében, és mind a három mást képvisel.Az utolsó kísértés, ami sokkal keményebb az összes többinél. Ez egy hatalmas ötlet volt, ettől válik még egyedibbé az alkotás, és ezt nem bírták elviselni az egyházak. A film legvégén pedig megtörténik a valóságos katarzis, nekem borzongott a hátam egész végig. Egyébként Júdás karakterét is árnyalják egy kicsit, aki a legjobb-legerősebb tanítványnak bizonyul, míg a többiek buta birkák egytől egyig.

Viszont azért közel sem egy tökéletes filmről beszélünk. A képi világ például nekem nagyon nem tetszett: mivel Scorsese egy olasz-amerikai rendező, így nem csoda, hogy a Krisztus utolsó megkísértése annyira hasonlít a távolságtartó, jéghideg, mégis perverz katolikus ábrázolásmódra. Persze ez is a koncepció része volt, engem mégis zavart, már csak azért is, mert nem összeegyeztethető azzal, ahogy Jézust emberibbnek próbálták ábrázolni, és a tömegek reakció is jóval hitelesebbnek tűnnek. Viszont tény, hogy így Willem Dafoe sokkal inkább beillik a képbe. Peter Gabriel zenei aláfestése szintén nem nyerte el a tetszésemet, végig kizökkentett az élményből ez a sok törzsi dob, meg a szintetizátor se biztos, hogy nyerő egy ókorban játszódó filmnél. Ezek a tényezők pedig sajnos igencsak növelik a giccsfaktort, amire a világon semmi szükség nem volt.

Botrány szempontjából szintén csalódást jelentett a Krisztus utolsó megkísértése. Persze, erről nem a készítők tehetnek, de jogosan vártam volna el némi eretnekséget, amiért érdemes ekkora hajcihőt csapni. Nem értem, hogy képes egy hívő felháborodni a film végén, hacsak úgy nem, hogy a Mária Magdolnás szex után nem nézte tovább az alkotást.

Mindenesetre érdemes megnézni a Krisztus utolsó megkísértését, mert bár két és fél órás, már az elején magába szippant, és nem ereszt, úgyhogy nagyon gyorsan eltelik az idő. Mindamellett egy kis eredetiséget hoz a jól ismert bibliai történetbe, több dolgon is lehet gondolkodni utána, szóval mindenképp egy különleges alkotás, még akkor is ha tökéletesnek közel sem nevezhetném.