Újabb magyar film, ezúttal a ’80-as évekből, bár ez már nem olyan remekmű, mint a korábban tárgyalt alkotások, azért még bőven a jobb filmek közé tartozik. Ami nekem nem tetszett, hogy kissé szétesős volt a dramaturgia, illetve nem voltam vele teljesen tisztában mindig, hogy mit is akar tulajdonképpen mondani a rendező.
Viszont nagyon erős jeleneteket láthatunk, amiket nehéz is lenne felsorolni, de a zsidó férfi öngyilkossága, a gyenge jellemű férjtől való fondorlatos megszabadulás, a gyerek életének megmentése, az ávós tiszt dollárja, vagy az ’56-os jelenetek mindegyike egyaránt olyan jó szituációk, hogy kivétel nélkül tekinthetőek mind a film csúcspontjának. Az operatőri munka sem mindennapi, nagyon különleges, de mégis korhű felvételeket láthatunk az ’50-es évekről, a történet vége felé, pedig átcsap fekete-fehérbe a fényképezés, ezzel egy nagyon érdekes, egyedi mégis autentikus hangulatot teremtve. A színészekre szintén nem lehet panasz, de az nekem nagyon furcsa volt, hogy Eperjesnek 30 évesen egy 40-50 éves ember kellett alakítania, méghozzá úgy, hogy a sminkesek nem igazán öregítettek rajta. Nem mondom, valóban kiválóan alakít, jelenléte, karizmája uralja az egész Eldorádót, de mégiscsak kizökkenti a nézőt ez a korkülönbség.
Érdemes tehát megnézni az Eldorádót, még akkor is, ha elég lassan folyik a cselekmény, és még akkor is, ha felfedezhetőek benne művészfilmes allűrök, ugyanis erényei még így is jócskán felülmúlják hibáit.
