A 6. rész mélypontja után, a Sikolynak köszönhetően újra kereslet mutatkozott a horrorfilmekre, így a producerek nagyon komolyan vették a huszadik évfordulót. Nagyobb költségvetéssel számoltak, és szerződtették a Péntek 13 2-3-at jegyző Steve Minert, az első Halloween főszereplőnőjét, Jamie Lee Curtist, és valószínűleg Donald Pleasence-t is beleírták volna a forgatókönyvbe, ha szegény nem halálozott volna el a két rész között. Ennek ellenére fényképen láthatjuk, sőt még a hangját is hallhatjuk; a főcím alá bevágták ugyanis az első rész egyik hatásos monológját. Hiába, tudták ők is, hogy a Halloween nem Halloween Loomis doki károgása nélkül.

A sztori egyébként figyelmen kívül hagyja a 3-6. részt, és egyértelműen a második epizódot folytatja. Ennek következtében sokat tiszteleg az első két film előtt, ahogy egy jó évfordulós mozihoz illik, így például a cselekmény felépítése is hasonló. Ahhoz képest, hogy milyen szerencsésen rövid a H20 játékideje, nagyon hosszú és kissé unalmas a felvezető, amit megspékeltek néhány hihető, de később teljesen feleslegessé váló konfliktussal. De nem csak ez a baj, hanem az is, hogy a zene okos és visszafogott alkalmazása ellenére sem igazán tudták visszahozni a régi hangulatot, pedig szerintem ez lehetett a készítők eredeti célja. Még Janet Leigh-nek, a Psycho főhősnőjének is adtak egy rövidke, de értelmetlen szerepet, hadd örüljenek a rajongók.

A pozitívumokról is szólnom kell, hisz ez a Halloween legszínvonalasabb folytatása mind közül, főleg annak köszönhetően, hogy nem a vérre, meg a belezésre mentek rá a készítők, hanem a feszültségre és a meglepetésekre. Gyakran és nagyon ügyesen játszanak az idegeinkkel, például az első horrorjelenetben sosem az történik, amire számítunk, s ez később is gyakran megtörténik. Néhány sokkeffekt is úgy működik, ahogy kell. Az ellenpéldát megtalálhatjátok például a 6. részben.

A legjobban mégis az tetszett, hogy a H20 hű marad a karaktereihez, elsősorban Michael-hez. Nem próbálnak meg Jasont csinálni belőle, nem adnak neki új motivációkat, és nem szólaltatják meg, ahogy a korábbi és a későbbi folytatások is tették. Semmi olyat nem tesz, ami ne illene az eddig megismert figurához, még annak ellenére sem, hogy nagyon enyhe iróniát érezhetünk egyes jeleneteken. Az is nagyon bejött, hogy ezúttal nem találtak ki semmilyen erőltetett magyarázatot arra, hogy Michael miért éledt fel ismét, ugyanis jól tudták, hogy ez komolytalanná tette volna a filmet. A történet vége sikerült a legjobban, amikor Jamie Lee és Michael végre megküzdenek egymással. Csak dicsérni tudnám, ha nem követtek volna el két nevetséges hibát; az egyik a biztonsági őr „feltámadása”, a másik pedig ahogy megpróbálják velünk elhitetni Michael halálát. Viszont ezért kárpótol minket a legutolsó jelenet, SPOILER!!! melyben a magatehetetlen Michael a kezét nyújtja főhősnőnknek, aki azonban hirtelen lefejezi. És megszólal a jól ismert zene. És most nincs olyan csavar, hogy a gyilkos mégis él. A Feltámadás teóriája, miszerint valaki más fejét vágták le, pedig tényleg nem állja meg a helyét.

Szeretnék ezúttal néhány szót szólni a Halloween sorozat problematikájáról, ahogy én látom a dolgot. A gondok természetesen a második résszel kezdődtek, mégpedig akkor, amikor kiderült, hogy Laurie Michael húga. Szerintem a készítők ezt akkor csak egy sokkoló csavarnak szánták, aminek gyakorlatilag nem sok értelme vagy haszna volt a cselekmény további menetét illetően. Sőt, valahol még logikátlan is, hisz egyáltalán nem magyarázta meg például, hogy másokat miért kellett ugyanúgy kinyírni, ha csak rokonokra szakosodott a mi sorozatgyilkosunk. Tehát további értelmetlen kérdéseket vetett fel, miközben semmi haszna sem volt, ráadásul rendkívül sokat elvett a főgonosz titokzatosságából. Valami különös oknál fogva mégis az összes folytatás készítői Szentírásként tekintettek erre a momentumra, mi több, erre fűzték fel az összes további rész cselekményszálát. Ez pedig egyéb tényezők mellett jelentősen hozzájárult a sorozat színvonalcsökkenéséhez. Ha Myers megmaradt volna ugyanannak a céltalanul gyilkoló őrültnek, akit az első részben megismerhettünk, akkor nem lett volna semmi probléma. Gyilkolászhatott volna ugyanúgy mindig más tinédzsereket, mint Jason, bár később nála is, sőt még Freddy-nél is elővették ezt a rémesen gagyi „rokonos” vonalat. Persze ez most már mindegy, de az mindenesetre érdekes, hogy Rob Zombie remake-jeiben is meghatározó ez a cselekményszál.