Sosem fogom elfelejteni, amikor először láttam a Halloweent. 11-12 éves lehettem, alig láttam még horrorfilmet. Késő éjszaka ment az m2-n, én pedig nagymamámék nappalijában néztem meg teljesen egyedül. Nagyon nagy hatást gyakorolt rám, és máig a kedvenceim közé tartozik. John Carpenter is kultikus státuszba emelkedett a szememben, és máig ez a legjobb filmje számomra.
Már az első képsorokkal magába szippantott a Halloween, ami elsősorban a Carpenter szerezte minimalista, de mégis rendkívül hatásos szintetizátorzenének köszönhető. Talán ez a film legfőbb erénye, ez teremti meg az egész hangulatot és a feszültséget. Maga a főcím nem valami nagy szám, fekete háttér előtt egy világító tökre közelít a kamera, de ennél több ide nem is kell.
A nyitójelenet gyakorlatilag legendát teremtett. Egy (látszólag) vágás nélküli jelenetről van szó, amelyben a gyilkos szemszögéből láthatunk egy késelést, némi felvezetővel. Ez így önmagában is remek lenne, hála az idegtépően dallamos aláfestő zenének. Mégsem ettől válik igazán jóvá, hanem a jelenet csattanójától, amikor is kilépünk a szubjektív kameranézetből, és kiderül, hogy egy angyalarcú kisfiú a gyilkos…
Amikor ezt először láttam, körülbelül annyira leesett az állam, mint Jim Carreynek A maszkban. Innentől engem a film kilóra megvett, azóta is a filmtörténet egyik legjobb nyitójelenetének tartom. Ennél a pontnál térnék ki a Black Christmas című horrorra, amely pár évvel a Halloween előtt készült, és kísérteties hasonlóságokat mutat egymással a két film. Például a Black Christmas első jelenetében szintén a gyilkos nézőpontjából látjuk, ahogy egy ház körül ólálkodik. Csak éppen két fontos összetevő hiányzik; a zene, és a csavar a jelenet végéről. Mindamellett ha a filmek egészét nézzük, akkor is érdekes például, hogy a Black Christmasben nyoma sincs annak a fajta amerikai protestáns értékeket valló álszenteskedésnek, amit később a Halloweenba próbáltak belemagyarázni. Annál is inkább, mert a Black Christmas főhősnője nem egy ártatlan szűz, hanem egy öntudatos fiatal lány, aki épp abortuszra készül. Ha a slasher, mint műfaj szabályrendszerét nézzük, ott ilyesmi elő se fordulhat. Hogy a Black Christmasről jót is mondjak, például a színészi alakítások messze jobbak, mint a Halloweenban. Nagyon izgalmas és néha komolyan meg lehet rajta ijedni, igazából sokkal jobb film, mint a későbbi slasherek nagy része. Csak hát messze nem éri el a Halloween hatásosságát, színvonalát és hangulatát.
Nagyon sokan kritizálják manapság a Halloween további jeleneteit, miszerint unalmasak, és nem történik bennük semmi. Nos nézzük meg alaposan, hogy mi is történik: A zseniális nyitójelenet után egy újabb rémisztő képsor következik, amelyben az arctalan fenyegetést jelentő, immár felnőtt Michael Myers megszökik az elmegyógyintézetből. És ne reménykedjetek, már soha sem fog kiderülni, hogy hogyan tanult meg autót vezetni. Ez a jelenet már valóban nem vált ki olyan zsigeri hatást, de azért elég hatásos és rémisztő. Innentől kezdve a történet két szálon fut. Dr. Loomis szerepében Donald Pleasence keresi Myers-t a sheriff segítségével, illetve a tinilányok egy napját követhetjük figyelemmel az álmos kisvárosban. Hogy az álmos kisvárosban elszabadul a gonosz, illetve hogy egy pszichopata fiatalokra vadászik, ma már mind ezerszer lejáratott sablonok, azonban ne feledjük, hogy ez a film teremtette meg a sablont. Tehát a további jelenetekben tényleg nem történik semmi igazán érdemleges, mégsem unatkoztam rajta soha, mégpedig azért, mert így is kellően hangulatos és feszült. A gyilkos ott bujkál közöttünk, és gyakorlatilag bármikor lecsaphat. Persze ezt nem teszi meg, csak miután besötétedett…
Mai szemmel nézve azonban, amikor elkezdődnek a gyilkosságok, akkor is elég puritán jeleneteket láthatunk. Gyakorlatilag a Halloweenban szinte egyáltalán nincs vér. Az alkotók teljesen a feszültségkeltésre és az izgalmakra hagyatkoztak. John Carpenter elmondja a dvd audiokommentárjában, hogy az olasz giallok, például Dario Argento Mélyvöröse, de leginkább Hitchcock Psycho-ja volt az, amelyek inspirálták a Halloween készítésekor. Így a Halloween valahol inkább tekinthető egy Hithcock tiszteletadásnak, mint egy műfajteremtő alkotásnak. Más kérdés, hogy végül mégis ez utóbbi vált belőle, köszönhetően a rengeteg utánzatnak, amik a film nyomán készültek. Legismertebb például a Péntek 13 széria, amelynek első részei még legalább annyit loptak Carpentertől, mint Hitchcocktól. Gyakorlatilag ezért nem tartja a mai kor nézője olyan sokra a Halloweent, mert sokkal korábban találkozott az általa teremtett sablonokkal, és utánzatokkal, mint magával a filmmel. Mégsem mondanám, hogy nem állta ki az idő próbáját, egyszerűen csak nem az a fajta film, amitől igazán félsz, vagy rettegsz. Ma már inkább egy kellemesen hátborzongató, és izgalmas élményt nyújt az arra fogékony néző számára.
Mint már írtam a film végén csak a sikolykirálynő, a szűz, vagyis Jamie Lee Curtis maradhat életben. A későbbi filmekre is jellemző, hogy a szexelő, italozó fiatalok mind meghalnak, és csak az ártatlanok élhetik túl. Ezek után nem nehéz valamiféle prédikációt belelátni a filmbe, de igazából John Carpentertől ez távol állt. Egyszerűen csak a többiek más dolgokra figyeltek (például a szexre, vagy a sörükre), ezért haltak meg. Egyébként tök logikus, mégis bevett toposz maradt a későbbi slasherekben, ahogy az arctalan gyilkos karaktere is. Myers az egyik legjobb filmes gonosztevővé válik úgy, hogy az egész játékidő alatt nem szól egyetlen egy árva szót sem. Karakterét ugyanis a nyitójelenet csattanója alapozza meg, később pedig Loomis doktor hatásos monológjaiban is kapunk belőle némi ízelítőt: egyfajta ki nem mondott természetfeletti szállal gazdagodik ezáltal a történet, de olyan finoman hangsúlyozták, amennyire csak lehet, mégis sokmindenre választ ad. Például arra, hogy Michael Myers gyakorlatilag egy teljesen motiváció nélküli szörnyeteg. Az összes ezután készülő epizódban elrontották a dolgot azzal, hogy mindenfélét kitaláltak neki, hogy „vajon miért tehette?” Nem kellett volna. Ez az első rész épp ettől ilyen hatásos, hogy nem tudjuk.
SPOILER!!! A film végét egyszerűen imádom. Addigra már Myers megölt öt embert, mindenféle motiváció nélkül, úgyhogy tudjuk milyen veszélyes. Éjszaka van, a főhősnő pedig bemegy a házba. Nagyon lassan. Felmegy az emeletre… nagyon lassan. Közben a zene végig őrli az idegeinket, bármilyen dallamos is. Fent aztán megtalálja a borzalmat, egy nagyon eredeti világosítói trükk után pedig a gyilkos is elkezdi üldözni. Van itt minden, ami kell; gyakorlatilag ennél a résznél vagyunk egy új műfaj születésének tanúi. Izgalmas, kilátástalan, klausztrofób és rengeteg klisét megteremt; a lépcsőn felfelé futó lánytól, egészen a gyilkosig, aki mindig feltámad. A nyitójelenet után egyértelműen ez a film második csúcspontja. Aztán a legutolsó képsorok még erre rátesznek egy lapáttal. Loomis doki egy egész tárat beleereszt Michaelbe, aki kiesik az ablakon. A jó doktor kisétál az erkélyre, lenéz, és… Myers eltűnt… Közben a jól ismert Halloween főtéma szól. A főhősnő sír. A film helyszíneit látjuk, miközben Michael zihálását hallhatjuk… Semminek sincs vége… És stáblista. Nem emlékszem, hogy valaha láttam ennél jobb horrorfilmes befejezést.
