"Volt negyedik rész is?"
Anette O' Toole
Kiskoromban folyton összekevertem a harmadik és a negyedik részt, valószínűleg azért, mert már akkoris éreztem, hogy tökmindegy: szar mindkettő. Miután egy szánalmas vígjátékká silányították a harmadik részben az Acélember történetét, a producerek úgy döntöttek, ők ennél rosszabbat már nem tudnak csinálni, így eladták a jogokat a Cannon Groupnak. A Cannonnak! Ez a filmstúdió kifejezetten B filmekre szakosodott, és az évtized legrosszabb amerikai filmjeit készítették. Szóval a lehető legjobb helyre került a sorozat.
Az elején megváltoztatták képregényesre a főcímet, de a magam részéről inkább választanám ezt, mint a harmadik rész burleszkjelenetét. Illetve itt legalább kiírják, hogy John Williams szerezte a zenét. A főcímben örömmel konstatálhatjuk, hogy visszatért az eredeti szereplőgárda, így jelen van Christopher Reeve, Gene Hackman és Margot Kidder egyaránt. A történet maga is Supermanre koncentrál, nem pedig egy stand up komikusra, szóval bizonyos szempontokból már előnyökkel indul a harmadik részhez képest.
Aztán persze sikerül alulmúlnia önmagát: az alapsztori annyira banális és naiv, amennyire csak lehet. Supermannek levelet ír egy kisfiú, hogy tüntesse el a Földről az összes atombombát. Kicsit jobban belegondolva elég egyértelművé válik, hogy a hidegháborúban gyakorlatilag csak az atombombától való félelemnek volt köszönhető, hogy a két szuperhatalom nem produkált egy harmadik világháborút. Szóval dobjuk ki őket a Napba! Oké, tegyük fel, bár hatalmas baromság, hogy tényleg megszűnnek így a háborúk. Ki akadályozza meg, hogy újabbakat gyártsanak? Vagy ami még nagyobb baromság, hogy az atomhatalmak egy emberként állnak Superman mögé, és önként ajánlják fel az atombombáikat. 
De miért is gondolkodok én ilyen komoly kérdéseken egy szórakoztató(nak szánt) képregényfilm kapcsán? Azért mert bőven van időm rá, ugyanis nem igazán történik semmi érdemleges. Van egy teljesen felesleges mellékszál a Daily Planet bulvárosodásáról, meg egy legalább ennyire érdektelen és sehova sem jutó romantikus mellékzönge. Superman újra elviszi Loist repkedni, de ezúttal semmi szépség, vagy romantika, mint az első részben. A tulajdonos lányáért pedig nem tudunk izgulni annyira semmilyen. Gene Hackman ugyan újra itt van nekünk Lex Luthorként, de annyira rosszul írták meg a szerepét, tulajdonképpen egyetlen egyszer sem sikerült nevetnem rajta. Ez nem csak Hackmanre igaz, nem tudjuk komolyan venni a filmet, de nem a humora miatt, az ugyanis nincs neki. Aztán megjön a mi nagy megmentőnk, Superman gigászi ellensége, az Atomember maga.
Aki úgy született, hogy Superman hajszálából, egy atombombából, meg a napból...
Mi van???
Igen, hát ennél bővebb magyarázatot nemigen kapunk, de nincs is időnk túl sokat gondolkodni rajta, ugyanis itt kezd csak igazán mélyrepülésbe a film. az Atomember leginkább egy '80-as évekbeli pornósztárra hasonlít, és olyan hihetetlen módon rosszul játssza el egyébként nem túl sok kihívást jelentő szerepét, hogy azt valami borzalom nézni. Nem igazán találok rá szavakat, hogy ez a Mark Pillow mennyire undorítóan pocsék színész. A trükkök pedig kritikán aluliak ebben a részben, ami végképp elrontja az összhatást. Látszik, hogy Cannonéknál úgy spóroltak a pénzzel, ahogy csak tudtak, még egy kocsi felrobbanását is sajnálták ettől a filmtől. És a logikai dolgok már megint bezavarnak: például ahogy az Atomember ereje feltűnik és eltűnik a Nap hatására, beleértve egy árnyékot és magát az űrt is. Apropó űr; az Atomember kirepül az űrbe egy tússzal, aki sikoltozik, kapálózik, de amúgy nincs semmi baja. Szóval a tulajdonos lánya is szuperember akkor és most jövünk rá? Mert a készítők egészen egyszerűen nem lehettek ennyire hülyék. Supermannek is egészen érdekes képességei vannak: egy pillantással fel tudja építeni a Nagy Falat újra, illetve tovább csiszolta a második részben bemutatott telepatikus csókképességét. És hogy az Atomembert hogyan győzi le? Ne kérdezzétek! Lazán odébbtolja a Holdat, így érve el napfogyatkozást...
Az akciójelenetek pedig nemcsak nem látványosak egy csöppet sem (például ugyanazokat a repülési felvételeket használják, csak a hátteret cserélgetik), de még ráadásul nagyon kapkodó és minden dinamikát nélkülöző a vágás. Lényegtelen részeknél időz el sokat, és jónak szánt jeleneteknél suhannak tova a költségminimalizálás kedvéért. És senkinek se legyenek illúziói, ezek nem csóró, de kreatív filmesek voltak, akik nem engedhettek meg többet maguknak, hanem egyszerűen sajnálták a pénzt a Superman 4-re.
Végül még egy érdekesség: eredetileg több, mint két óra hosszú lett volna ez a kaland is, de a producerek fogták, és szanaszét vágták. Ettől lenne ennyire rossz a film? Isten áldja őket, hogy megtették, így csak 86 percig tartott ez a borzalom. A Superman 2-ben tökönrúgták, amit Donner felépített. A harmadik részben kivágták a szívét. A negyedikben pedig eltemették jó mélyre. A Singer féle verzió pedig simán elmegy egy agyhalott, szenvedő zombinak. Kíváncsi vagyok Snyder mit tud kezdeni vele...
Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!
