Ha ÖN arra kíváncsi hogy egy viszonylag jómódban élő orvos házaspár kapcsolata hogyan megy szét olyan világi hiúságokon mint a féltékenység, a szakmai siker, az irigység (a saját párunkról van szó igen)... Ha szeretne 90 percet francia nyelvleckével egybekötött ordibálással és veszekedéssel végigülni - feltételezendő hogy saját családi háttere nem szolgál ezzel a manapság igen divatos időtöltéssel -, miközben premier plánban tolják tíz percenként a képébe a leggyomorforgatóbb műtéteket... Ha szeretne látni egy filmet arról, hogyan nem kellene a másik életét tönkretenni, hogyan nem kellene orvos létünkre nagyobb kihívás elé állítani májunkat mint az amire rendeltetett... abban az esetben bátran ajánlom a NYITOTT SZÍVVEL című filmet, mert kétségtelen tény, hogy mindezeket tökéletesen kielégíti eme alkotás. Ha viszont valami furcsa okból ezekre nem kíváncsi - és ha műtét közben ragaszkodik az altatáshoz talán nem az - úgy ne adjon pénzt ezért a filmért, mely esetben a forgalmazó talán végre megérti, hogy ilyen akármiket ne hozzon be az országba, ugyanis ez az a szint, amit simán legyártanak a hazaiak is ingyen és bérmentve.
Azt hiszem kezdek öregedni. Egész egyszerűen elfogyott a türelmem - egyesek szerint pedig nekem abból végtelen van. Elegem van hogy ilyen retek szar filmeket hoznak be az országba, ezerszer látott történeteket, mondandót égetnek celluloidra aztán küldik szét, hogy ez most valami más. Nem, nagyon nem az. Ha családi szétforgácsolódásra vágysz, hogy mi munkálkodik a háttérben rögtön ott van a fényévekkel jobb Szabadság útjai, ha orvosi műtétekre vágysz akkor meg nézd a Vészhelyzetet, ha pedig alkoholista orvosokra lennél kíváncsi akkor menj be a Szent László kórházba, vagy látogass el a SOTE felezősbulijaira. Reggel tízkor az ilyen és hasonló filmek nem nyitott szívet, hanem korgó gyomrot eredményeznek.
Marion Laine második rendezése üres, semmitmondó, unalmas, hovatovább értelmetlen. Nagyon sokszor érzem ezt az utóbbi időben amikor nők által rendezett filmet nézek, és lehet most ez szexista felfogásnak tekinthető, de Jodie Fosteren kívül nem tudnék olyan nőt említeni akinek a munkáival elégedett lennék, vagy csak megérintettek volna. Egész egyszerűen ez a szakma vagy nem nőknek való - Foster is előtte férfivá kellett váljék -, vagy hasonló ahhoz a betegséghez, amivel a női írók is küzdenek - a forgatókönyvet is Laine írta -, egész egyszerűen vagy saját élményt dolgoznak fel, vagy képtelenek hitelesen megjeleníteni férfi szereplőket. A férfiak úgy beszélnek és gondolkoznak mint a nők, és bár ez gyakran megesik férfioldalon is, ott azért jóval kisebb a hibázási ráta.
Szóval kapunk egy sikeres orvost, akit a hazájában bizonyára népszerű Édgar Ramírez alakít, aki egy Paganini a hivatásában, bár úgy néz ki mint egy csöves, olyan arrogáns mint egy bulvárújságíró, és annyit iszik hogy sose tudja épp merre jár. Szóval nagyon életszerű a karakter - csak épp az orvosok nem ilyenek, lehet hogy isznak, de ilyen ápolatlanul sose néznek ki. Felesége a szintén azonos kórházban dolgozó Juliette Binoche, aki miután férjét eltávolítják a kórházból - mert az egyszer még a megtűrtnél is jobban bevakkant - üstökösként kezd előrenyomulni a ranglétrán. Minden tisztelem a lassan 50 éves Binoche-é, - lehet tanulni hölgyeim hogy így is ki lehet ám nézni ilyen idősen - de teljesen komolynak szánták azt a szálat, hogy hitelesen kellene eljátszania a nőt, aki nem akar gyereket az ő korában? Még nincs is neki, soha nem is akart, mert miért, azzal úgyis olyan sok a gond. Ez a fő probléma, a férfi akarja, a nő inkább a karrierjére koncentrál, és most vonatkoztassunk el attól a ténytől, hogy kb. 30-40 éves a szerepe szerint.
Ez az alapfelállás, és a film további részében azt láthatjuk hogy vagy a kórházban, vagy otthon a lakásban szedi szét egymást ez a két ember, amikor mindenük meg van, annyi a pénzük mint a pelyva, a film szerint nagyon szeretik is egymást, csak éppen az egyik jó dolgában nem tud leállni a piával, a másik meg nem képes rá hogy végre felnőjön az anyasághoz. De nem ez a baj, ezt be lehetett volna mutatni érdekes, izgalmasan is, hogy együtt érezzünk a szereplőkkel, hogy szorítsunk értük, azonban Laine kezei közt a film darabokra hullik, és csak azt várjuk, hogy jöjjön az a megváltó felirat, ami ahogy lenni is szokott ilyen filmeknél egyszer csak megérkezik minden különösebb előrejelzés nélkül.
Ítéletem szerint a két főszereplőre iszonyat sokat pakoló script buktatója maga a rendezőnő, mert egész egyszerűen azt sugallja, ha más életet élsz mint a megszokott, hosszútávon tragédiához vezet. Ha nincs benned felelősség akkor tuti férfi vagy - akkor is ha olyan felelősségteljes szakmád van mint a sebész -, minden bajnak a forrása, akiben a szex utáni vágyat csak az agresszió múlja felül. Ilyen tömény hülyeséget mi is tudnánk ám rendezni - csak valamiért ugye nálunk mindig vígjáték lesz belőle. Laine ne rendezzen többet, inkább menjen el szülni - ha van már szüljön még egyet -, a Parluxnak meg ha legközelebb ingyen felkínálnak egy ilyen drámázós baromságot, akkor határozottan NE... nem, semmilyen esetben se... mondom NE!
