Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mini: Sweeney - Utórengés - A háború sámánja

2013. június 19. - Santino89

Vannak olyan mozik, amikről nem feltétlenül muszáj oldalakon keresztül értekezni, viszont mindenképpen érdemes felhívni rájuk a figyelmet, mert valamilyen szempontból mindhárom film érdekes.

 

SweeneySweeney09_GQ_17Sep12_pr_b_642x390.jpg

Például a Sweeney el sem jutott a magyar mozikba, egyből dvd-n jelent meg nálunk június 5-én. Tavalyi filmről beszélünk, de lefogadom, hogy nem sokan hallottatok róla, ami nem is csoda, ha megnézzük a 6.1-es imdb átlagot

Ehhez képest pedig nagy poén, hogy egy baromi jó, kifejezetten szórakoztató mozival van dolgunk. Ha amerikai lenne, és egy amcsi sorozat alapján készült volna, akkor már minden kritikus rojtosra szopná a Sweeney agyonmnarketingelt faszát. De brit filmmel állunk szemben, úgyhogy csak ismeretlenül fű alatt csúszhat be a gyöngyszemek közé. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy gőzöm sincs az eredeti állítólag kultikus sorozatról, úgyhogy ahhoz nem tudom hasonlítani, lehet hogy az angolok ilyen szempontból találhattak benne kifogásolnivalót.

És való igaz, a történet nem egy nagyon eredeti, nyakatekert, csavaros, ahogy a párbeszédek sem a maguk pazar eleganciájával akarnak minket megnyerni, sőt még a karakterek is csak jelzésértékűek. Viszont mindez azért nem probléma egyáltalán, mert annyira tökös, kemény, olyan igazán férfias akciófilmet kapunk, ami elejétől a végéig profi módon, és megállíthatatlanul pörög egészen a befejezésig. Az akciójelenetek egyszerre realisták, vagányak, és tele vannak feszültséggel. Megtalálhatjuk benne például a Szemtől szemben híres rablásának párdarabját, csak sokkal jobban elkészítve. Na, ez elég ajánlólevél?

 

Utórengés

aftershock-1.jpg

Az Utórengést múlt hónap óta játsszák a mozik itthon, mondanom sem kell, hogy igen csekély érdeklődés mellett. Szó se róla, engem sem fogott meg igazán ez a koncepció úgy látatlanban, de barátom, a horrormirroros Purga meghívását mégsem utasíthattam vissza.

Tehát mivel is állunk szemben? Van egy katasztrófahorrorvígjáték. Hogy mi? Vitathatatlanul érdekes koncepció, é többnyire működőképes a dolog. Egy horrorfilmhez méltóan túl igényes ez a koncepció, a drámához egyáltalán semmi érzéke nem volt a rendezőnek, a humort pedig leginkább a vér, és a könyörtelen, kőkemény cinizmus képviseli. És ha már ennél a műfajkavarodásnál tartunk, mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a film hosszú felvezetése, melyben megismerhetjük a szereplőket, egy pörgős partyfilm.

Ebből a kavalkádból pedig a végeredményben egy nagyon pörgős, és totálisan kiszámíthatatlan mozi keveredett, amit az elejétől a végéig teljesen profi, korrektek a színészek, szép a fényképezés, és a forgatókönyv is kellően felépített, a csavarok például nagyon jól működnek, mindegyik váratlanul ért. Mindenképpen különleges élményben lesz tehát részünk, ha a hírverés teljes hiányának ellenére rászánja magát az Utórengésre.

 

A háború sámánja

haboru_samanja__6_.jpg

És a végére jöjjön egy komolyabb darab. A háború sámánja egy 12-14 éves afrikai kislány megpróbáltatásait mutatja be, akivel a katonák lelövetik a saját szüleit, majd elhurcolják katonának, és teherbe ejtik. Akarjátok látni?

Nem? Én sem. De ettől még nem mondanám rossz filmnek egyáltalán. Van olyan kritikus, aki innentől kezdve már lehordaná ezt a mozit mindennek, mely szerint kinek készül ez? Mire jó ez? De attól még, hogy nem szívesen élném bele magamat egy afrikai gyerekkatona végtelenül nyomorúságos helyzetébe, annak ellenér egy remekül megcsinált filmről beszélhetünk. Mondhatni kifogástalan a megvalósítás. A színészek tökéletesen hitelesek, a rendezés a téma ellenére sem fordul át giccsbe, végig ízléses marad az egész összkép, nem tolakodóak a vizuális megvalósítások. A dráma átjön mindenféle hollywoodi hatásvadászat nélkül, és ami még nagyon fontos, a történet is végig feszes marad, tökéletesen leköti a néző figyelmét.

Mit hiányolok akkor, azon túl, hogy nem sikerült azonosulni a filmben ábrázolt problémákkal? Hát, a katarzist. És ez az, amiért nem tudom jó szívvel ajánlani ezt a mozit. A nagy fehér embernek ebből nem jön le annál több úgyse, hogy ráférne már egy kis civilizáció ezekre a primitív niggerekre. Mert ha nem afrikaiak lennének a készítők, akkor bizony ez egy nagyon rasszista film lenne, még akkoris ha csak a valóságot ábrázolja.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.20. 07:49:35

a sweeneyt láttam tavaly és tényleg jó kis film, sőt kifejezetten tetszett.
süti beállítások módosítása