Írta: Koncsek Krisztián
Ebben a cikkben, illetve folytatásában öt olyan filmet szeretnék bemutatni, illetve ajánlani, amely a közelmúltban készült, és az eurázsiai pusztai népek történelmi múltjában játszódik. Két kazah, egy mongol, egy japán és egy orosz alkotásról van szó. További közös vonás, hogy mindegyik esetben kiemelt szerepet kapnak a száguldó lovak és a gyönyörű táj. Úgy gondoltam, érdemes együtt értelmezni a Nomádokat, a Mongolt, a japán Dzsingisz kánt, valamint a Myn bala című műveket, majd rá is térek, hogy miért. A lent leírtakban különös figyelmet fogok fordítani a történelmi tényekre, illetve arra, hogy a valós história milyen viszonyban áll a filmvásznon látottakkal. 
Nomádok (2005)
Az alkotás eredeti kazah címe „Köspendiler” (Kazahsztánban hivatalos cirill írással: „Көшпенділер”), azaz Nomádok, így, többes számban. Angol és magyar nyelvterületen egyes számban, azaz Nomad, magyarul Nomád címen játszották. Egy kazah-orosz-hollywoodi koprodukcióról van szó. A három társrendező az orosz Szergej Vlagyimirovics Bodrov, a cseh Ivan Passer, valamint a kazah Talgat Temenov volt. Társproducerként még Milos Forman is a nevét adta a projekthez. A főszereplőket többnyire hollywoodból importálták, de erről majd később.
A film történelmi alapokon nyugszik ugyan, de a cselekmény részleteit fikcióval töltötték ki. A kazahok nemzeti hőse, Ablaj kán, más néven Abu al-Manszúr (1711-1781) felemelkedését meséli el. A kazah nemzetnek a mongol dzsungárok ellen vívott hosszú és kegyetlen háborúja (1643-1756: ezt a korszakot „kazah százéves háborúnak” is szokás aposztrofálni) idején zajlik a történet.
A filmen nagyon lehet érezni, hogy az alkotók egyfajta kazah nemzeti eposzt kívántak megfilmesíteni, a dicső múltnak emléket állítani. Ez természetesen egyáltalán nem baj. Arra is ügyeltek, hogy párhuzamba állítsák a múltat és a jelent: a film egy-egy idézettel kezdődik, valamint végződik, amelyek Kazahsztán jelenlegi elnökétől, Nurszultán Nazarbajevtől származnak.
Számomra nagyon zavaró volt, hogy az ázsiai történet ellenére a két főszereplő egyáltalán nem ázsiai, illetve nem néz ki annak. A Manszúrt alakító mexikói Kuno Becker német felmenőkkel bír. Erali szerepét a szintén mexikói Jay Hernandez játssza. A többi szereplő esetében legalább arra ügyeltek, hogy a művésznek ázsiai arcvonásai legyenek: Saris szerepe a kínai, filippino és japán gyökerekkel bíró Mark Dacascos-nak jutott; Orazt a kínai Jason Scott Lee személyesíti meg.
Némi eltérés a történelmi valóságtól, hogy Abláj kán valójában a korabeli források szerint soha nem került fogságba, illetve rabszolgasorba. „Rabszolgából lett uralkodóra” már volt példa a történelemben, ilyen volt Rómában Diocletianus császár, de az egyiptomi mameluk szultánok kapcsán különösen régi hagyománya van ennek az iszlám világban. Ez egy ízben Dzsingisz kánnal is előfordult. Mivel ez lett Bodrov következő filmje, erős a gyanúm, hogy a Nomádban éppen azon kísérletezett, hogyan használja fel a cselekményhez ezt a fordulatot. Annak ellenére, hogy fiktív elem, nincs vele baj, hatásos eszköznek bizonyul.
Kicsit szokatlan volt számomra, hogy többször hivatkoznak a főhős Dzsingisz kántól való származására. Közben pedig az ellenséges dzsungárok előkelősége szintén a mongolok hódító uralkodójától származtatja magát. Azonban ez csupán, nekünk, európaiaknak furcsa, hiszen a Dontól Koreáig számos törzs és nemzetség tekinti elődjének a XII-XIII. század fordulóján élt kánt; a kazah nemzettudat is a hősi elődök között tartja nyilván őt.
Nem mondanám, hogy csalódást okozott volna a film. Valóban látványos, sőt, izgalmas volt, érződött, hogy profi gárda dolgozott rajta; azonban számomra kicsit sablonos és kiszámítható volt az egész. Ha rosszindulatúan akarnék fogalmazni, azt is mondhatnám, hogy ezt Bodrov ujjgyakorlatnak szánta a Mongol című, valóban monumentális alkotása előtt. Egyszer mindenféleképpen érdemes megnézni.
Mongol (2007)
Azt tapasztaltam, hogy igazi kultuszfilmmé vált ez a Jeszügej fia Temüdzsin, azaz Dzsingisz kán életéről készült alkotás. Ahogyan az előbb már utaltam rá, a Nomádhoz hasonlóan ismét Bodrov volt a rendező: szerintem levonta a tanulságokat a kazah hősi eposz megalkotásából. A téma amúgy is közel állt az orosz alkotóhoz, hiszen egy nagyanyja maga is a mongolokhoz közel álló – illetve Temüdzsint hősként tisztelő – burját népcsoportból származik (arcvonásain látszódik is).
Készült már a témáról több feldolgozás is. Talán a legismertebbet 1965-ben Henry Levin rendezésével, Omar Sharif és Telly Savalas főszereplésével forgatták, azonban szinte nézhetetlenül rossz lett, ráadásul rendkívül anakronisztikus is (az egyiptomi és görög származású mongolok nagyjából annyira hitelesek, mintha egy négerre bíznánk Napóleon alakítását). A japán verzióról még lesz szó. A többi filmről – a Wikipedia összesen 12 filmet és három sorozatot sorol fel – nem tudok véleményt mondani, azokat még nem láttam.
Ezt az alkotást – hasonlóan a vele egy időben készült japán Dzsingisz kán-adaptációhoz – a mongol törzsek egyesítésének 800. évfordulójára készítette Bodrov. A film cselekménye többé-kevésbé az Ögödej kán korában írt „Mongolok titkos története” című krónikára támaszkodik ugyan, de csak kevéssé követi Temüdzsin valós életútját.
Mongóliában vita lett a film bemutatását követően abból, hogy túl sok a külföldi színész a filmben. Azonban ez nem lett olyan zavaró, mint Bodrov korábbi alkotásában, a Nomádban. Temüdzsint, azaz Dzsingisz kánt – a Zatoicsi című szamuráj-filmben is látható – japán Aszano Tadanobu alakítja. Dzsamuka, Temüdzsin fogadott testvére, a dzsadaran-törzs kánja szerepét a kínai Szun Hong-lej kapta. Ennek örülhetünk, mivel tőle valami hihetetlen jó alakítást láthatunk. Börtét, Temüdzsin onggirat-törzsből származó feleségét viszont tényleg mongol színésznő játssza, Kulan Csulun.
A forgatás helyszíneként Mongóliát, a Kínai Népköztársaságot, illetve Kazahsztánt választották: utóbbi országot Szergej Vlagyimirovics a Nomád felvételekor kedvelte meg.
Batdorzsin Baszanzsab (a DVD-borítón kínai nevén, Ba Senként szerepel), belső-mongóliai színész alakítja Jiszügej kánt, Temüdzsin bordzsigin-törzsből származó apját. Érdekesség, hogy családi hagyományai szerint ő maga is Dzsingisz kán leszármazottja, annak fiától, Csagatájtól eredezteti magát (kevéssé tartozik a tárgyhoz, de a modern genetika bebizonyította, hogy az a több ezer mai mongol, aki a nagy kántól származtatja magát, valóban többnyire a híres uralkodó lemenője). Összességében jó a szereposztás, hiszen mindenki ázsiai színész, senki „nem lóg ki a sorból”.
Az alkotás hitelességét az mindenképpen javítja, hogy a film teljes egészében eredeti mongol nyelven készült. Fontos megjegyezni továbbá, hogy ezt az orosz mester trilógiának szánta, azonban jelen sorok írása idején (2013) még nem készültek el a további folytatások.
Már a film elejétől kezdve többször szó esik a bordzsigin-törzs ellenségeiről, a merkitekről. Idővel meg is mutatják magukat. Bizarr álarcok mögé bújva törnek rá a főhős anyjára, tényleg félelmetesre sikerültek (a Slipknot nevű metálzenekar szintén hasonlóképpen idegborzoló maszkjait idézték fel számomra). Hogy a néhai merkitek – tudjuk, hogy a bosszúszomjas Dzsingisz valójában irmagjukat is elpusztította – hordtak-e ilyen álarcokat, az már a múlt homályába vész, de a filmben nagyon hatásos ez a látványelem.
Temüdzsin a filmben kétszer is rabszolgává lesz, első ízben Tarkutajé, ami megfelel a forrásoknak. Azonban az, hogy eladják a tangutoknak, teljes egészében az alkotók fantáziájának műve, a modern történettudomány nem tud ilyesmiről, a „Mongolok titkos története” ezt nem tartalmazza. Azonban ezeket a fordulatokat sokkal izgalmasabb módon szőtte bele Bodrov a történetbe, mint a Nomád esetében.
További eltérés a történelmi tényektől, hogy Dzsamukát az őt legyőző nagykán valójában kivégeztette. Tarkutaj pedig nem egy fellázadó alattvaló volt, hanem az ellenséges tajcsiut-törzs kánja; aki viszont valóban magával viszi az özvegy Höelün embereit.
Az a rész viszont reális, amikor Temüdzsin kiszabadítja a terhes feleségét, Börtét a merkitek fogságából. Hazatérése után hamarosan fiút szült, ő lett Dzsocsi kán. Temüdzsin elismerte őt fiának, feltételezve, hogy Börtét már terhesen fogták el. Azonban így is sokan pletykálták, hogy a fiút valójában egy merkit nemzette.
Volt olyan részlet, ami számomra egyszerre volt anakronisztikus és borzalmasan rossz: ez pedig a Dzsamukával vívott ütközet során az a „kétkardos öngyilkos” alakulat. Olyanok voltak, mint a Brian életében a Júdeai Nemzeti Front Öngyilkos Kommandója. Bodrov igazán kihagyhatta volna, a csatajelenet nélkülük is megállta volna a helyét.
Lehet, hogy nem lett tökéletes; az is tény, hogy itt-ott a fantázia műve; Bodrov és a többiek mégis valami maradandót alkottak. Szerintem nem túlzom, ha azt állítom, hogy a XXI. század egyik eddigi legjobb történelmi filmjéről beszélünk. A képi világ, a gyönyörű tájak, a csatajelenetek tényleg behozzák a szobánkba a középkori steppék hangulatát. Alapmű. Kíváncsian várjuk a folytatást, hiszen Szergej Vlagyimirovics bejelentette 2013-ban, hogy már készül a trilógia következő része.
Folytatása következik...
