Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

2003 legjobb filmjei

2014. április 19. - Santino89

A csalódások 2003-ban sem maradtak el az itthoni mozikban, ráadásul ez leginkább a folytatásokat és a képregényfilmeket érintette. Többnyire nagy bevételeket hoztak ugyan, de baromi keserű szájízt hagytak maguk után. A legsúlyosabb példa a két Mátrix folytatás volt, amelyek gyakorlatilag minden idők egyik legjobb filmjét rántották le a mocsokba. Hogy 2003-ra nem csak úgy emlékszünk, mint a Mátrix gyalázatára, az javarészt annak köszönhető, hogy elképesztő mennyiségű, kiemelkedően magas színvonalú film érkezett a magyar mozikba, ráadásul csupa meglepetés. Az összes eddigi listám közül ez az egyik kedvencem, mert telis tele van olyan mozikkal, amik nagyon nagy hatást gyakoroltak rám, és többségüket rengetegszer láttam, de sok még így sem került fel a listára.

kill_bill.jpg

 12.

Chihiro szellemországban

„Ami egyszer megtörtént, azt nem felejted el, még akkor sem, ha most nem emlékszel rá.”voyage-de-chihiro-2001-30-g.jpg

Az anime nem az én világom, ráadásul a Chihirot különösen nézőpróbáló alkotásnak érzem. Legalábbis nyugati szemmel. Egyszerűen minden megtörténhet ebben a rajzfilmben, még fel se tudtam dolgozni az egyik váratlan eseményt, már jött a következő, ami még sokkal váratlanabbul ért, és nem értettem továbbra sem a mögötte rejlő kontextus (azért szerencsére akadt kivétel, és kifejezetten megkapó a fogyasztói társadalom felnőttjeinek disznóvá változása, vagy a kapzsik felfalása, de még a környezetszennyezésnek is megvan a maga szimbóluma). Na meg ott vannak a csodás rajzok, a komplex karakterek, a hangulat, a kiváló zene, és a gyors tempó, amitől abszolút szerethető, többször újranézhető alkotássá válik a Chihiro.

 

11.

Igazából szerelem

”Sziasztok gyerekek! Itt egy fontos tanács Billy bácsitól: Ne vegyetek drogot! Legyetek popsztárok és megkapjátok ingyen!”love-actually-2003-14-g.jpg

„Két klisé nevetséges, Száz klisé megható”. Ezt Umberto Eco írta a Casablanca kapcsán, és valahogy én is így érzek ezzel a filmmel kapcsolatban. Hiába gyűlölöm a romantikus komédiák minden mocskos hazugságát, egyszerűen nem tudom nem szeretni ezt a filmet, ami maga az ultimate romkom. De hát jók a színészek, jók a poénok, és már csak az lenne ennél is cikibb, ha elbőgném magam a film nézése közben. És persze sokkal jobb volt, amikor még újnak hatott az Igazából szerelem, nem pedig a karácsonyi tévéműsör ezredjére látott kötelező programjaként untuk magunkat halálra rajta.

 

 10.

X-Men 2

„Hallottak már a legveszélyesebb mutánsokról? Én vagyok a legrosszabb.”x-men-2-2003-195-g.jpg

Az X-Men második részét legtöbben az eredeti trilógia legjobb darabjaként tartják számon. Nem osztom ezt a véleményt, de az kétségtelen, hogy az év egyik legjobb blockbusterjének bizonyult még így is a X2, és a mai napig simán élvezetes mozi. Remek jelenetek sorjáznak benne az elnök elleni merénylettől, az iskola megtámadásán keresztül, a repülégépes viharon át, egészen a drámai fináléig. És Singer ekkor még az emberségről sem feledkezett meg.

 

Bad Boys 2

„Tanuld már meg a szöveget, ember!”bad-boys-ii-2003-11-g.jpg

A Sziget kapcsán már sírtam néhány sort, hogy mennyire jó filmeket tudott összehozni ez a Michael Bay, mielőtt szitokszó lett a nevéből, de sajnos nem értékelték ezeket a mozikat. A Bad Boys 2-vel is ez a helyzet, hiába sokkal jobb az első résznél, hiába vannak benne lélegzetelállító akciók (hullanak a trailerről az autók), kreatív látványelemek (körbe-körbe forog a kamera a zárt ajtókon keresztül), hiába rohadt vicces, hiába mocskosul brutális, hiába szarik a pol.korrektségre. Sajnos ezek senkit se érdekeltek, de attól még simán az évtized egyik legütősebb akciófilmje.

 

Kapj el, ha tudsz

„Az az igazság... Nem vagyok orvos, nem vagyok ügyvéd, és nem vagyok pilóta se. Én... nem vagyok senki.”catch-me-if-you-can-tou-01-g.jpg

A 2000-es években már híre-hamvát nem láthattuk a régi Spielberg-nek, de ebben a moziban még rendesen odatette magát. Az elegáns, szellemes és végtelenül szórakoztató szélhámos filmben Leo DiCaprio-nak végre lehetősége nyílt bebizonyítani, hogy sokkal több ő, mint a Titanic szépfiúja. Tom Hanks balekként szintén egy hozzáillő szerepet kapott, és amúgy is a kevés igazán élvezetes életrajzi filmek egyikéről van szó. Lehet, hogy kicsit kiszínezték a valós eseményeket, de a főhős nagyon szerethető, az ellenfele nem különben, és a korrajz is meggyőző.

 

A vonzás szabályai

„Mindig tudtam, hogy ilyen lesz.”lois-de-l-attraction-02-02-g.jpg

Amikor 16 évesen láttam ezt a filmet, a maga romlottságával együtt is lenyűgözött ez a beteg világ, a rengeteg szex, pia, kábítószer. A film stílusa a mai napig teljesen egyedi; a „visszatekerések” a cselekmény elején/történet végén, az osztott képmezős találkozás, Victor európai körútja, vagy a hópehely, mint könnycsepp, mind nagyon emlékezetes megoldások. A filmben szereplő tiniknek pedig sajnos se azelőtt, se azóta nem sikerült ennyit kihozniuk magukból.

 

28 nappal később

„Ne ébredj fel!”28-jours-plus-tard-2002-08-g.jpg

Az egy évvel később készült, és kicsi túlsztárolt Holtak hajnala remake valójában semmit sem adott hozzá a 28 nappal később koncepciójához, igazából csak elvett belőle. Ez a mozi fogalmazta újra az egész zombifilm zsánert, ennek hatásaként készültek ez elmúlt 10 évben a jobb-rosszabb próbálkozások a műfajban, de felülmúlni azóta sem sikerült Danny Boyle alkotását. Posztapokaliptikus hangulat, remek színészek, magvas gondolatok, könnyes dráma, rengeteg vér, és felgyorsult zombik, akik végre tényleg félelmetesek. És még a film szíve is a helyén van.

 

Titokzatos folyó

„Az én lányom van odalent?”mystic-river-2003-06-g.jpg

Clint Eastwood egyik legjobb rendezése valójában csak az előfutára volt annak, amit a Mestertől láthattunk a 2000-es években. A Titokzatos folyó kiváló krimi, elemi erejű dráma, a rendezőre oly jellemző klasszikus, lassú, kifinomult stílusban előadva. Ilyen az, amikor egy remek regényből, egy jó forgatókönyvíró, egy kiváló rendező, elsőrangú színészek tolmácsolásában egy ütős filmet készít. Ilyen az, amikor minden összejön.

 

Az utolsó éjjel

„Nem. Te dögölj meg Montgomery Brogan. Mindened megvolt, de elbasztad, te béna fasz!"25eme-heure-2002-05-g_1.jpg

Edward Norton utolsó nagy alakítása. A „Dögölj meg!” monológ hihetetlen ereje, és dühe. A drogdíler és a város traumája. A gyönyörű, emelkedett és fülbemászó zenei aláfestés. Remek színészek, ellentmondásos, életszerű karakterek. Az elszalasztott megváltás. A fájdalmasan keserű melankólia. Az egyik legjobb amerikai dráma.

 

A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka

„Emlékezzenek a napra, amikor majdnem elkapták a nagy Jack Sparrow kapitányt!”pirates-des-caraibes-2003-63-1-g.jpg

A kalózos filmeket már rég leírták, kalandfilmek se nagyon készültek, pláne nem ilyen kísértetes baromság. Végül mégis az év egyik legnagyobb kasszasikere lett, és ennyire jó kalandfilm azóta sem készült. Ez a mozi egyszerre volt fordulatos, ötletes, kalandos, kreatív, meglepő, vicces, okos, miközben egy új ikont is hozzáadott a mozi történetéhez. Sajnos nem ezeket az erényeket próbálták kamatoztatni később a műfajban, a film folytatásai már inkább fáradt, túlbonyolított, érdektelen és unalmas katyvaszok lettek. Akárcsak tavaly A magányos lovas.

 

Isten városa

„Megölték a legjobb fejet Isten városában.”cite-de-dieu-2002-16-g.jpg

Ez az egyik legszórakoztatóbb, de egyben a leginkább megrázó film, amit valaha láttam. A szórakoztatásért a stílus felel, amit Scorsese apánktól vettek át, úgyhogy az egész alkotás pörgős, vicces, érdekes, úgy egyáltalán élvezetes. Tulajdonképpen egy gengszterfilmet láthatunk. Egy olyan gengszterfilmet, amiben 7-8 évesek kurvaanyáznak, bagóznak, és UZIkkal ölik egymást. De a legidősebbek sem érik meg még a 20. életévüket sem.

 

Kill Bill

„Bill, ez a te gyereked...”kill-bill-vol-1-2003-tou-5-g.jpg

Tarantino jött, látott, és lealázott mindenkit. 6 évvel utolsó filmje, a Jackie Brown után még mindig elég nagy név volt, hogy tóduljanak a moziba az emberek. Pofátlan módon a Kill Billt csak úgy reklámozták, hogy Tarantino 4. filmje. Ő pedig nem okozott csalódást, sikeresen bebizonyította, hogy nem csak íróként, hanem rendezőként is elsőrangú. Tarantino itt szintet tudott lépni, viszont a újabb szintlépésre azóta hiába várunk.

 

10 további remek film:

A kör, A fülke, A minden6ó, David Gale élete, Donnie Darko, Egy veszedelmes elme vallomásai, Kegyetlen bánásmód, A kilenc királynő, Hogy szeretsz?, Halálosabb iramban

 

10-es szégyenlista:

Taxi 3, A muskétás, Még egy kis pánik, A zongorista, Mátrix Újratöltve, Hulk, Terminator 3, Amerikai pite 3, Mátrix: Forradalmak, Daredevil

 

Hogy milyen filmeket mutattak be még nálunk 2003-ban, megtalálhatjátok az alábbi linkre kattintva: http://aeonflux.blog.hu/2008/02/07/hazai_bemutatonaptar_510

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.04.19. 10:50:30

Of course, LIKE, még akkor is ha sok mindennel nem értek egyet.

Például azzal, hogy A ZONGORISTA a szégyenlistán van. Oké, Polanskit mostanság megint divat lett nem kedvelni, bár tudom, hogy Téged a divatok befolyásolnak a legkevésbé. Azt is tudod, hogy a holokausztfilmekkel szemben igen szigorú vagyok már csak a mennyiségük miatt is, de Polanskié azon kevesek közé tartozik, amelyet szerintem érdemes volt leforgatni. Moziban láttam, és először éreztem azt, hogy végre nem a szokásos holokausztsablonokat látom, és vizuálisan is rendben van a film. Bár tudom, egyesek szerint túlságosan is kiglancolt volt a fényképezés.

A MUSKÉTÁS-sal viszont egyetértek. Azt hittem, a Stephen Herek-féle 1993-as A HÁROM TESTŐR alulmúlhatatlan, de tévedtem.

Nézzük a listát! Animékról vagy jót, vagy semmit. Az utóbbit választom. Keveset láttam ebből a műfajból, de nekem annyi is sok volt. Az X-MEN 2-t és a BAD BOYS 2-t láttam, úgy emlékszem, tetszettek is, de ennél többre nem emlékszem egyikből se, szóval ez azért elgondolkodtat. Valamit kéne már kezdeni kéne magammal, ez már nem szenilitás, ez már kezdődő Alzheimer-kór. :))

A Spielberg- és a Boyle-filmmel egyetértek, noha egyik rendező se igazán nagy favoritom, de ezekkel a filmekkel tényleg kitettek magukért. Az ISTEN VÁROSA nagyon ütős film, a brazilok akkoriban jó formában voltak.

Ellenben a TITOKZATOS FOLYÓ-t halálosan untam. Őszintén szólva Clint Eastwood rendezései nekem nem nagyon jönnek be. Nekem ez is nagyon Hollywood, még akkor is, ha nem ez a fősodor.

AZ UTOLSÓ ÉJJEL. Ezt is eléggé untam, Spike Lee se az én világom. Persze aláírom, hogy velem van a baj, és nem a filmmel, talán nem a megfelelő hangulatban néztem, de egyébként se szeretem az ilyen típusú filmeket, ahol igazából bántóan agyalmánynak érzem az egész drámát.

Nálam AZ ÁLARCOS LOVAS sokkal inkább nyerő, mint a kalózfilm. A KILL BILL-ről már sokszor írtam, most csak annyit említek meg, hogy a második rész számomra a nézhetetlen kategóriát súrolta. Ebben a filmben néha nagyon sok minden történt (a Tarantinóra jellemző, szerintem gyakran öncélú erőszak jegyében), néha meg leült az egész, de amit azóta se értek, hogy tulajdonképpen miről szól ez a film, miért volt muszáj leforgatni. Oké, leszarom a mondanivalót, de legalább elszórakoztatna! :))

Nyílméregbéka 2014.04.19. 12:17:25

Jó a lista, de én mondjuk az Isten városát megcserélném a Titokzatos folyóval, az Igazából szerelem is előrébb kerülne kicsit, mondjuk a Bad Boys elé... A number one egyértelmű, és a szégyenlistába sem tudok belekötni.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.19. 13:59:18

@field 64: "Például azzal, hogy A ZONGORISTA a szégyenlistán van" most nem akarom azt mondani, hogy ugye... de hát ugye

én tartózkodok a véleménynyilvánítástól, mert nem szerepel a Két Torony - a 2000-es évek legjobb ostroma, amit voltaképp leloptak minden hasonló témájú filmben, lásd Trója, és a nem is olyan rég elemzett mennyei Királyság

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.19. 14:25:31

@field 64: amúgy a Titokzatos Folyóval is egyetértek, pedig én szeretem Eastwoodot, de sokkal jobban bejönnek azok a filmjei amikben ő a főszereplő, vagy legalább benne van, ez egy ilyen nagy tragédia volt a hármasnak, de csak nekik, mert engem nem érintett meg, különben is, ha ilyen jó barátaim vannak azokat nem engedem ennyire távol sodródni magamtól (Santino89 tudna mesélni)

Az Utolsó Éjjelben is lényegében ez a dögölj meg monológ a csúcs, de ott vége is a dalnak, most sajnáljak egy hülye drogdílert. Hát persze rögtön máris. Bár Leetől nem láttam eddig sokat, deee van ami tetszett, ez nem.

A Kill Billt azért volt muszáj, mert kezdett gáz lenni, hogy lassan tíz éve Tarantino a Ponyvából él... tudjátok ő volt aki a ponyvaregényt csinálta

2014.04.19. 16:10:58

@scal:

Túl azon, hogy nekem Eastwood túl lassú (pedig ugyebár az Antonioni-filmek sincsenek túlpörgetve, azokat mégis szeretem), az általam látott filmjei akkor is műteremszagúaknak tűnnek, ha amúgy eredeti helyszíneken forgatott. Minden részlet a helyén van, de számomra valahogy nem válik élővé az egész: kívülálló maradok, ezért reménykedem abban, hogy legalább a cselekmény lendülete magával ragad. De sajnos nem.

AZ UTOLSÓ ÉJJEL-lel kábé ugyanaz a bajom, mint neked: nem érzem, hogy bármi közöm lenne a főszereplőhöz meg az ő nyomorához. Oké, nem Spike Lee tehet róla, de kérdem én, normális emberekről miért forgatnak olyan kevés filmet? Miért állandóan a kábítósok, drogdílerek, gengszterek, kurvák, sorozatgyilkosok stb., stb. az érdekesek? Nem láttam túl sokat Spike Lee-től, és volt olyan, amelyik jobban tetszett, mint AZ UTOLSÓ ÉJJEL, de egyiknél se éreztem azt, hogy „hú, ez most mekkora film, ez aztán örökre beleég a retinámba” (hogy a számomra legidegesítőbb filmzsurnaliszta közhelyet idézzem).

Tarantino szerintem nem olyan szárazon unalmas, mint Oliver Stone, viszont vele is az a bajom, hogy túlírtak, túlbeszéltek a filmjei. Nála mindenki nagyon kúl, mindenkinek jó a dumája, mindenki egyedi fazon stb., stb., és éppen ettől szerintem az egész annyira életszerűtlen, és számomra nem is igazán érdekes. Filmjei többsége szerintem nézhető, némelyik el is szórakoztatott, de egyiknél se éreztem azt, hogy „na, innentől új fejezet nyílt a filmtörténetben”. A KILL BILL volt az egyetlen, amely valóban próbára tette a tűrőképességemet: az elsőt még csak visszataszítónak találtam, a másodikat viszont kifejezetten unalmasnak. Amúgy teljesen tisztában vagyok vele, hogy a filmet (és a rendezőt) a többség egész másként ítéli meg, de hát mások nevében beszéljenek mások. :))

elgigante70 2014.04.19. 16:33:22

a zongoristát nézd meg még egyszer! szerintem összekeverted valamivel.

SimonGábor 2014.04.19. 17:05:39

Majdnem jó a lista, már ha a 10 legszarabb filmről van szó. A kapj el, ha tudsz és az igazából szerelem a kivétel, a többi egy vödör fos, badboyzostul, karibostul.

exterminador 2014.04.19. 17:31:33

Már ne haragudj, de megmagyaráznád, mit keres A zongorista a szégyenlistán?

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.04.19. 18:54:49

@field 64: szerintem pedig a zongorista egy iszonyatosan rosszul sikerült film

nem látok benne semmi jellemfejlődést vagy akármit, a főszereplő szomorú arccal néz ki a világba

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.04.19. 18:57:28

@field 64: clint eastwoodtól az egyik kedvencem az éjfél a jó és rossz kertjében

2014.04.19. 19:10:33

@pingwin:

Jómagam nem hiányoltam a jellemfejlődést, ez más filmekre sem feltétlenül jellemző. Abba a világba én sem tudtam volna vidám arccal nézni. Éppen azt tartom a film egyik erényének, hogy nagyon érzékletesen teremtette meg azt a világot, a lebukástól való állandó félelem légkörét, és nem csinált egy sikersztorit a témából, ahogy az más holokausztfilmek esetében olykor megtörtént. (Igen, meghalt X millió ember, de a zsidó nép átvészelte ezt a tragédiát is, és megerősödve került ki belőle etc., etc.) És igen, örülök, hogy végre nem a szegény zsidók vs. mocskos nácik sémájára épült a film.

Nekem nincs kedvencem Eastwoodtól, nem fekszik az ő stílusa. A tehetségét nem vitatom el, a népszerűségét pláne nem, de nem vagyok vele azonos hullámhosszon.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.19. 19:32:56

@elgigante70: hidd el sajnos nem keverte :D

@field 64: "AZ UTOLSÓ ÉJJEL-lel kábé ugyanaz a bajom, mint neked: nem érzem, hogy bármi közöm lenne a főszereplőhöz meg az ő nyomorához. Oké, nem Spike Lee tehet róla, de kérdem én, normális emberekről miért forgatnak olyan kevés filmet? Miért állandóan a kábítósok, drogdílerek, gengszterek, kurvák, sorozatgyilkosok stb., stb. az érdekesek? Nem láttam túl sokat Spike Lee-től, és volt olyan, amelyik jobban tetszett, mint AZ UTOLSÓ ÉJJEL, de egyiknél se éreztem azt, hogy „hú, ez most mekkora film, ez aztán örökre beleég a retinámba” (hogy a számomra legidegesítőbb filmzsurnaliszta közhelyet idézzem)."

Woody például hétköznapi emberekről forgat akikről mondjuk legtöbbször kiderül, hogy neurotikusak, és agyilag zoknik, de mégis lehet ezért jobban szeretem nézni a filmjeit

100% egyetértés, én is utálom, amikor a drogos, kurvás, gengszter trió a mindig érdekes, pedig ha valaki ezekbe bekerül, az minden csak nem érdekes

persze az, hogy mi az érdekes, szerintem a forgatókönyvtől is nagyban függ, rendezéstől, meg, hogy miylen módon tudja elmesélni

"Tarantino szerintem nem olyan szárazon unalmas, mint Oliver Stone, viszont vele is az a bajom, hogy túlírtak, túlbeszéltek a filmjei. Nála mindenki nagyon kúl, mindenkinek jó a dumája, mindenki egyedi fazon stb., stb., és éppen ettől szerintem az egész annyira életszerűtlen"

BBBBBBBaszottt nagy LIKE!!!!

ezt ugatom tíz éve :D

"Filmjei többsége szerintem nézhető, némelyik el is szórakoztatott, de egyiknél se éreztem azt, hogy „na, innentől új fejezet nyílt a filmtörténetben”. A KILL BILL volt az egyetlen, amely valóban próbára tette a tűrőképességemet: az elsőt még csak visszataszítónak találtam, a másodikat viszont kifejezetten unalmasnak. Amúgy teljesen tisztában vagyok vele, hogy a filmet (és a rendezőt) a többség egész másként ítéli meg, de hát mások nevében beszéljenek mások. :))"

arany minden szavad,- én is tisztában vagyok vele hogy itt az emberek alszanaka a Mátrixban és csak kevesne vettük be a piros pirulát a tarantino vakság ellen - Kill Bill 2 tényleg egy gagyiság, én a Kill Bill 1-et mondjuk szórakoztatónak tartom, de nem annyira hogy Ez legyen 2003 legjobb filmje.... kapásból tudok nála vagy tíz jobbat abból az évből

bandiego 2014.04.19. 19:34:43

@field 64: Én nem akarlak megbántani, de normális emberekről, mint te, vagy én, azért nem csinálnak mozit, mert az unalmas lenne. Tisztelet a kivételnek, pl Amerikai szépség, de szerintem azért nézünk meg egy Die Hardot, mert azonosulni szeretnék a hőssel, aki kicsit hasonlít ránk, mert hétköznapi, de közbe mégse az mert 100 golyó se fog rajta :) Szóval összességében nem azért megyünk moziba, hogy azt nézzük, hogy a csóka felkel 6kor elmegy 8 órát melózni, és utána unalmasan bedől este az asszony mellé.

tengier1 2014.04.19. 19:48:30

A MÁTRIX-ot nem nagyon értetted meg.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.19. 19:51:48

@bandiego: szerintem a drámák 99%-a normális emberekről szól, inkább úgy írom hétköznapi emberekről, pl. a Schmidt története egy átlagos emberről szól, olyan átlagosról hogy az már fáj, és mégse unalmas

állítólag minden emberben van egy jó könyv (írja meg az életét)
legtöbb film kicsi intervallumot öllel fel, pár hetet, napot, nem ritkán egyetlen éjszakát, ennyire senki nem unalmas... csak jól kel megírni, csak jól kell megrendezni

az eddigi mozis évem lényegében arról szólt, hogy lépten nyomon csalódtam a nagyszabású, nem hétköznapi emberek életében Herkules legendája, ő aztán nem hétköznapi) és mindegyiket elkefélték, mert Rosszul volt megírva, Rosszul volt megrendezve

2014.04.19. 20:07:55

@bandiego:

Teljesen igazad van, bár szerintem rólad biztosan izgalmasabb filmet lehetne forgatni, mint rólam. Komolyan. :))

Persze, a Die Hard-filmek nagyszerűek (kivétel az ötödik rész), ki is veséztük őket pár hónapja a Filmbookon, de például McClane épp azért érdekes figura, mert életszerű, hihető, sebezhető. Jó, hát a fordulatok persze néha túlságosan filmszerűek, de maguk a filmek jól pörögnek, élvezetesek.

Én az olyan filmeket nem szeretem, amikor izzadságszagúan meg akarják mutatni, hogy milyen szar az élet, micsoda erkölcsi fertő és képmutatás vesz körül, és tulajdonképpen mindenki egy beteg, képmutató, perverz barom. Hirtelenjében csak a 8MM, a CSONTEMBER meg hasonlók jutnak az eszembe, ahol mindenféle aberrált idiótákat sebzett lelkű, meg nem értett zseniknek mutatnak be. De nem szeretem igazán azokat a filmeket sem, melyekben a gengszter (bűnöző) életformát mitizálják, mint egy olyan világot, amely könyörtelen ugyan, de mégis igazságos (?) és tulajdonképpen vonzó is, hiszen az élet is olyan, hogy csak az erős marad talpon. Nagyon komálom Brian De Palma 1976 és 1992 közötti filmjeit, de például A SEBHELYESARCÚ-t (1983) épp a fentiek miatt nem igazán kedvelem.

Nem feltétlenül Tarr Béla-szerű filmeket szeretnék nézni naphosszat, csak valahogy egészségesebb embereket, kevesebb beteg dolgot, kevesebb viccnek beállított ocsmányságot stb. szeretnék látni, ha megnézek egy filmet.

2014.04.19. 20:22:06

@scal:

Igen, Woody egy jó példa arra, hogy lehet átlagemberekről is jó filmet csinálni, még ha amúgy elég egyenetlen színvonalúak a filmjei. De említhetném egyik favoritomat, a NAPOK ROMJAI-t is: semmi erőszak, semmi ocsmányság, semmi explicit szex (sőt semmilyen szex), és mégis magával ragadó a film. Kéne is rittyentenem róla valamit ide a Filmbookra.

Persze, a szélsőségekről is lehet jó filmet forgatni, tényleg az alkotókon múlik sok minden, csak én gyakran érzem azt, hogy a kiindulópont az lehetett, hogy „csináljunk valami ütős filmet sok-sok beteg dologgal, mert az a trend”, és aztán vagy összejön valami értékelhető alkotás, vagy nem. Szerintem az utóbbi a gyakoribb eset.

Hát igen, megtárgyaltuk már korábban is, hogy Tarantino egyikünknél sem a legnagyobb favorit. Nem akarom a földbe döngölni, mert nála sokkal rosszabb rendezők is vannak, csak éppen a filmjei szerintem nem igazán indokolják azt a kiemelt helyet korunk filmművészetében, melyet lelkes hívei és propagátorai kijelöltek neki.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.04.19. 20:23:47

@field 64: ízlések és pofonok, nem érdemes vitatkozni rajta, szerintem a zongorista nem egy jó alkotás, szerinted igen, mindenki éljen boldogan vele

chihironak viszont gyorsan neki is fekszem

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.04.19. 20:30:38

@scal: 'én is utálom, amikor a drogos, kurvás, gengszter trió a mindig érdekes, pedig ha valaki ezekbe bekerül, az minden csak nem érdekes' nem is biztos, hogy ez az érdekes, hanem a miértje, módja, hogyanja, bemutatása

valahol írtam volt, hogy már nem kell görbe tükröt tartani a világ elé, már maga elég görbe

ergo a görbe tükör egy normális film lenne

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.19. 21:00:02

@field 64: "filmjei szerintem nem igazán indokolják azt a kiemelt helyet korunk filmművészetében, melyet lelkes hívei és propagátorai kijelöltek neki."

filmjei nem igazán indokolják azt a kiemelt helyet a FilmBookon, melyet lelke hívE és propagátorA kijelölt neki :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.19. 21:02:46

@pingwin: igen szerintem ebbe igazad van, anno mikor megnéztem a Képtelen képregényt le voltam hidalva milyen merész szövegek vannak benne (áldottam az urat, hogy a szüleim alszanak), de a Ford Fairlane is hasonló

a napokban meg elkaptam egy beszélgetést a buszon, két 14 éves forma lánytól, és az egyik azt mesélte hétvégén kipróbálták a popó szexet mert már unták a hagyományost...

Josselin Beaumont 2014.04.20. 09:57:19

Istenem, ennyi pozőrt! Nem is tudom hirtelen, hogy röhögjek, vagy sajnálkozzak. :D

David Sumner 2014.04.27. 13:31:15

Sose felejtem el: a 16. születésnapomon elmentem megnézni a Kill Bill első felvonását. Sokkolt az eleje, amikor a Menyasszonynak szétlövik a fejét fekete-fehérben, de imádtam a filmet, és amikor vége lett, valami egészen egyedit láttam, amit addig soha. Hipnotikus erővel hatott rám, onnantól akartam látni minden QT-mozit. 2 évvel később a Shop Stop nyújtotta a minimalizmus örömét, annak szegről-végről nagy szerepe van abban, hogy ma már kőkemény művészfilmekre is szomjazom.

Tarantino pedig most szintet tudna lépni a The Hateful Eight-tel - az a Kutyaszorítóban típusú klausztrofób gengszterfilmjei és az agyonstilizált műfaji kísérletei között van, nagyon minimalista a Kill Bill óta készült filmjeihez képest. Az első szkriptvázlat kolosszális, és talán lesz is belőle film, de ahhoz meg kell változtatnia a végét. (Holott az első vége kiváló.)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.27. 15:02:32

@David Sumner: Én 14, vagy 15 voltam, amikor először láttam. Dvd-n volt meg, és amint vége lett, rögtön újranéztem, annyira tetszett. Ilyen azóta sem történt :)

Hateful Eight? Majd meglátjuk, csak tényleg legyen belőle valami.

Deepblue Noir (törölt) 2014.05.12. 18:48:07

femme fatale a legjobb 22-ből is kimaradt...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.17. 01:39:07

hát ez a Vonzás szabályai nagyon nem, biztos 16 évesen engem is lenyűgözött volna, de azóta jóval több hasonló filmet láttam, amiben durvább dolgok vannak

sőt néha kezdem azt hinni ilyen dolgok minta filmben max pletyka alapján torzítódnak el, és nincsenek ilyen bulik, legalábbis nem ennyire túlpörgetve, ahol minden erről szól

ez a film Ellishez képest is gyenge, az Amcsi Psychónak a talpát nem nyalhatja meg, és alapvetően hibásnak érzek egy ilyen tehetségtelen majmot mint James van Der Beek megtenni főszereplőnek, a hölgyemény egy Marla Singer light, a kis buzigyerek meg a film egyharmadánál kiíródik a filmből

végeredményben nekem is azok tetszettek benne amiket kiemelsz, a képi megoldások, ötletek, de a filmnek nincs története, nagyon hullámzó egész végig a végén meg megkapjuk a nagy igazságot: senki nem ismer senkit, szóval tuti voltak ennél jobb filmek 2003-ban

sokkal többet vártam ennél

viszont Jay Baruchelt öröm volt felfedezni, és Jessica Biel azért sikeresen kitört innét, itt még igazi kis cukorfalat volt

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.17. 08:46:11

@scal: jah elfelejtettem mondani, hogy ez a film olyanoknak készült, akiknek jó ízlése van, nem pedig naiv lelkű szűzkurváknak :) az Amerikai psycho film, akár mint adaptáció, akár önmagában a talpát nem nyalhatja ennek. regényben persze fordítva van. jah és az ellis regényhez képest van sztorija a filmnek, na annak tényleg nem volt.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.17. 08:57:22

@Santino89: nem ez a film olyanoknak mond valamit, akik nem néztek Meztelen ebédet 12 évesen, és nem látták a Jersey trilógiát Kevin Smithtől, abban sokkal durvább dolgokról esik szó, mint amiket itt bemutatnak

szóval azt elviselem ha szerinted nincs jó ízlésem, de hogy naiv lelkű szűzkurva lennék, hagyjuk már

ennek a filmnek inkább hangulata van, mintsem története, márpedig az nem árt, elborzasztani akar, tessék ez a (mai?) ifjúság, az Amerikai Psycho nah az beteg volt, de oda is szögezett a tévé elé, azóta nem tudok a Genesysre ugyanúgy gondolni, pedig tökre bírtam őket :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.17. 12:35:35

@scal: az amcsipszicho film nem más, mint a könyv ultralájtosított képeskönyv verziója (és még annak sem a legjobb), egyedüli erénye, hogy megszerezték Bale-t a szerepre, nem véletlen, hogy ez köröket ver rá, gyakorlatilag minden téren, akár a sztorit, a rendezést, a vágást, a képi hatásokat, a zenét nézzük. az meg más, ha mutatnak valamit, meg más, ha beszélnek róla, mert Smith-nél ez poén, itt meg drámai. de persze, lehet hogy túl öreg vagy a filmhez, ami nem a film hibája :D és azé ez is elég beteg, még akkoris ha nem hiszel el, hogy ilyen van. btw nézd meg a Kölykök c. filmet ;) tetszeni fog...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.17. 13:58:05

@Santino89: jah értem már ez is ilyen meg nem értett film, a rossz ízlésű társadalomtól, 6,8-al az imdb-n, 44%-on a Rottenen

csúnya gonosz kritikusok, hülye popcorn zabáló tömeg, nem arról van szó, hogy egy jól sikerült film nem széteső, és hullámzó még az egyes szálakon belül is

na látod Bale pont annyit adott a filmnek, hogy emlékezetes legyen, Dawsont az életben nem engedtem volna egy ilyen projectbe

de mit is várhattam volna, miért is az tetszene ettől a beteg állattól, ami nekem :D - jah és hagy ne higgyem már el, hogy a két Bateman közt bármi kapcsolat is van, ez elég gyér húzás volt Ellistől, nem is értem minek erőltette

Smithnél se volt minden poén az elején, pont azért szerettem, pl. a Képtelen Képregényben alig találni poénos részt

én inkább viszolyogtam, undorodtam bizonyos részeknél (amikor lehányták a csajt, pedig az vicces is volt - azt se értettem Dawson mi a faszt járkál egy ilyen elbaszott idióta kokós gecihez anyagért - arról nem beszélve, hogy a buzigyerek miért hetero pasikra nyomult egyfolytában?)

most ettől az Ellistől akarom megnézni a maradék két filmet, meg a Ken park jutott magamtól eszembe, a Kölyök filmet láttam már, Bruce Willis egyik - mert neki több is van - mélypontja

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.17. 14:17:36

@scal: nem tudtam, hogy mennyi az imdb-n, meg a rottenen, de egy olyan álszent társadalomtól, mint az USA ez tán még hízelgő is :) sok primitív embert ismerek, akinek nem tetszik ez a film, dehát annyi baj legyen.

Dawson kurvajó ebben a filmben, bár én sose láttam másban, de gondolom nemis baj. hát asszem a Vonzás szabályai könyv előbb készült, mint az Amerikai pszicho, úgyhogy ezesetben ez a pszichotól erőltetett húzás :) amúgy meg sok írónak játszódik ugyanabban az univerzumban a különféle regényei, nincs ezzel semmi baj.

A regényben nem olyan egyértelmű, hogy a Dawson gyerek hetero. Amúgy meg félreértés, vagy önáltatás (lásd az elejét, aki kibassza, aztán bálkirálynő lesz :) Nem kölyök. Kölykök. Larry Clark. Hajrá!

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.17. 17:13:24

@Santino89: jaj persze, ha nem úgy áll a zászló, akkor az a baj, ha a Birdman Oscart kap akkor az a baj, ha Adam Sandler kap ennyit akkor totál rendben van, ha Ez a film akkor álszent a társadalom

az volt az első, hogy megnéztem, és fel voltam készülve ilyen 8.2-re hát nem, mondom akkor Rottenen tuti előkelőhelyen áll még szarabb

de leginkább azt nem értem, hogy lenne jobb ez a film pl. a Donnie Darkonál (azt is leginkább a primitív emberek nem szeretik, sőt nem is értik, sőt ahhoz nem is kell primitívnek lenni hogy ne értsd mégis hatalmas kultusza van nála meg a mellékvágányba fért be)

igen sok író, de ez kb olyan húzás volt a filmben mint Tarantinonak a két Vega tesója, akik állítólag testvérek két külön filmben, de a karakterek ugyanúgy működnek egymás nélkül is, ez csak egy ilyen adalék fanokat

a regényben így, a regényben úgy, nem fogok minden regényt elolvasni egy film miatt, pláne nem az ilyeneket

a filmről beszélgetünk

Dawsontól meg ne nézz meg semmit ha jót akarsz :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.17. 19:23:32

@scal: jaj persze, nehéz elfogadni, hogy valakinek vannak érvei, ismeretei, tudása meg ízlése, és nem csak vaktában vagdalkozik minden hülyeséggel :)

én se értem a Donnie Darkot, de attól még szeretem. Hogy is jön ez ide? Ja, hogy sehogy! köszönöm :)

megvilágítom a hiányos ismereteidet, ez akkora probléma? és ha a filmről beszélgetünk, arra is reagáltam (segítek így kezdődik a félmondat: "amúgy meg..." :D ), úgyhogy megint csak vaktában vagdalkozós hülyeség.

nem is.

David Sumner 2015.08.18. 06:17:57

@Santino89: " jaj persze, nehéz elfogadni, hogy valakinek vannak érvei, ismeretei, tudása meg ízlése, és nem csak vaktában vagdalkozik minden hülyeséggel :)"

Point taken. Ez scal különös ismertetőjegye.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.18. 09:38:07

@Santino89: jaj persze, nehéz elfogadni, hogy kb. neked tetszik ez a film egyedül, illetve a többiek nem kezelik méltó helyén, és ilyenkor hirtelen nem számít a világ véleménye, csak az én általam körberajongott filmeket kell támadni :) mint a Need for Speed.

persze mert te meg vagy győződve hogy te vagy az alfa és omega ízlés terén, ameddig ezt ilyen viccesen teszed nincs is vele semmi baj, csak amikor erre kezded ráépíteni az egész érvrendszeredet akkor azért már bocsánat, de épp ettől lesz értelmetlen

mert ízlésről vitatkozol, amiről nem is lehet, pláne hogy az elmúlt évek során nem egyszer volt olyan, hogy valamit ajánlottam a rossz ízlésemmel, ami neked bejött - hogy lehet ez? hirtelen bekóricáltam a jóízlés boltjába és megtetszett valami?

nem lehet, mert nincs olyan hogy valakinek egy órán keresztül jó ízlése van, aztán utána megint rossz egy hónapig

most kb. semmi nem áll ennek a filmnek a pártján, csak az, hogy neked bejött valami miatt, ennyi

ha azt írnád, nézd nekem tetszik, ez van, az én listám úgyhogy kuss, akkor rendben lenne, de megint azzal jössz, hogy ez az általános igazság, ez a film úgy jó ahogy van (2003 10 legjobb filmje közül az egyik) max ezt nem értik a buta parasztok (meg a kritikusok, akiknek túl jó)

szerintem ez egy kifejezetten rosszul szerkesztett film, elmondásaid alapján még csak nem is adja át jól a könyvet, vagyis adaptációnak se valami jó, innentől fogva Neked tetszett, köszönöm

Nem is értem a Karib-tenger hogy tudta ezt lenyomni, meg pláne a 28. nappal később, amikor mindkettő tetszett... nekem is.

Darkot se érti mindenki, mégis többre becsülik mint ezt, még sincs körülötte az a meg nem értés, az az elzárkózás, legyen akár jó ízlése, akár nem ugyanaz a társadalom ítéli/ítélte meg. Sokan egyértelműen 2003 legjobb filmjének tennék meg, nálad meg befért a másodvízbe. Így jön ide.

Miért lenne baj? Hiszen egy olyan ember kellett, hogy jobban értsek valamit, aki olvasta a könyvet - vagyis a filmből önmagában nem szűrhető le. Amúgy is a buzigyerek karaktere a legkevésbé kidolgozott, pedig ő játszott a legjobban.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.19. 11:21:39

@scal: elég sok jó cikket olvastam már róla, ami pozitív volt (anno én is így találtam meg), úgyhogy nem igazán zavar. addig olvastam a kommentedet, hogy Need for Speed. Igen, te menjél, nézd azt, az való neked, én meg inkább nem fárasztom magam ezzel a rengeteg hülyeséggel, amit ide összehordtál, és mindketten jól járunk :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.24. 10:35:33

@Santino89: biztos léteznek jó cikkek is róla (amiben leginkább a technológiai megvalósításokat méltathatják, vagy az önkéntelen Jack Daniles reklámot),

de attól még ez egy 44%-os film, - ami nem hülyeség hanem tény - bár okos tőled, hogy tényekkel nem vitatkozol ;)

ettől még neked tetszhet, nem is állítottam mást

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.24. 19:11:26

@scal: most sem igaz, amit írsz. a rottentomatoes szerint 44%-os. ez a tény. hátha érted a különbséget...

a cikk, amit először olvastam róla pont nem a technológiai (egyébként technikai, de mindegy) megvalósításokat dicsérte. de mindegy.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.25. 09:52:32

@Santino89: igen, amire általában mindenki szeret hivatkozni ilyen "többet mondó" filmeknél, mert ott olyanokat tömörítenek, akiknek az a szakmájuk hogy ezeket értsék

az a helyzet hogy már rég leírtad az egyetlen érvet amiért neked ez tetszett "Amikor 16 évesen láttam ezt a filmet"

neked kurvára belejátszik a nosztalgiafaktor, ennyi :)

tíz év múlva lehet már látni fogod a hibáit

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.25. 10:35:11

@scal: mindketten pontosan tudjuk, hogy rengeteg filmet nem kezel helyén - finoman fogalmazva - a rotten. de ez sem változtat azon, hogy megint csúsztatni akartál, és megint elbuktad. ahogy az is szánalmas, ahogy próbálod rámhúzni a saját hülyeségeidet, de az legalább vicces, hogy mennyire nem sikerül :)
sok film van, ami tetszett akkor, most meg nem, úgyhogy ez már megint nem igaz, csak a már megszokott vagdalkozás. vagy a te esetedben inkább vakdalkozás :) ráadásul ezt pont újranéztem a lista előtt, nehogy rosszul emlékezzek. újabb luft, ideje lenne befejezned, mert megint haladunk afelé, hogy teljes hülyét csinálj magadból (lásd method acting, polgárháború stb), bár tudom, hogy téged ez nem szokott zavarni :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.25. 10:59:45

@Santino89: nekem egyszer valaki azt mondta, hogy 2000 után már elég jól méricskél, nagyon akarnék tuti tudnék kiszedni onnét ilyen fanyalgó véleményeket, nálam ismertebb és elismertebb emberkéktől, de nem akarok, annyira nem érdekel ez a film

persze szerinted vagdalkozás, ahogy vannak filmek amik akkor tetszettek, most meg nem, majd kicsit érsz még, és lehet se fog

még jó, hogy újra nézted, képzeld el mi történt volna Daredevillel ha nem nézed újra :)

azonkívül azért vicces, hogy ez bekerült a 10-es listába (egy Donnie Darko meg nem) kész csoda, hogy lenyomta a Karibi kalózok, bele se merek gondolni mi lenne ha az nem tetszene, kapnám itt az oltást, hogy jaaaj én meg a kalózos hülyeségem

jah csak akkor valami olyasmin vitatkoztunk amire rosszul emlékeztem, most meg azon vitatkozunk, hogy ez kb. a te filmed mert megtalált akkor és ott és ezt totál megértem, de ettől még egy rossz film, aminek sokkal inkább a futottak még sorban kéne szerepelnie

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.25. 12:38:38

@scal: és csak nem hagyod abba a baromságokat :)
szerinted nagyon sok jó film rossz, és mivel ez volt az egyetlen érv ebben a hozzászólásban engedtessék meg, hogy figyelmen kívül hagyjam.

jah, hát lehet hogy érek még, de ne aggódj, te tuti örökre leragadtál már azon a 13 éves színvonalon huszonvalahány éve, és ez biztos nem fog megváltozni, légy büszke :)
jah és ha erre is válaszolsz valami szokásos baromságot, csak nyugodtan, én már tuti nem fogok. get life, bitch...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.25. 14:09:18

@Santino89: én csak azt a baromságot nem hagyom abba, ami a Rotten szerint is egy baromság

nem csak ez az egyetlen érvem, de nyilván azokat se olvastad el, fele ennyit irkálnád, hogy hülyeség, meg baromság, a végén még meg is találnád mit írok, de hát lehet ezeket se olvasod, szóval nem is értem mit hőbörögsz

az egyetlen érved hogy neked tetszik és kész, és a világ meg nem érti, hát a francokat :) kurvára elfogult vagy, és kár is tagadnod

írhatok ide akármit, pl: Nagyon jó film a Vonzások (egyébként nem az) ezt se olvasod, úgyhogy nem mindegy :)
süti beállítások módosítása