Gera Zoltán emlékére

Jó eséllyel nem hallottál eddig erről a filmről, amit bizonyos szempontból meg is értek. A magyar filmek nem éppen a színvonalukról híresek, és már a ’90-es években sem voltak azok, másrészt meg ugyan ki a fene akar néhány nyugdíjas vonatozásáról filmet nézni. Látunk így is elég nyugdíjast az életben, meg utazunk velük eleget. Igaz?

Másfelől pedig, ha túl tudod tenni magadat azon a tényen, hogy javarészt egy vonatfülkében játszódik az egész film, akkor egy igazi elfeledett kincsre bukkanhatsz. A színészi játék valami csodálatos. Nem is tudom, hogy azóta magyar filmben láthattunk-e egyáltalán ennyire erős jelenléttel bíró, karizmatikus, minden ízében remek alakításokat, mint a Retúrban. Hogy csak egy nevet mondjak, a legmélyebb elragadtatás hangján: Sinkovits Imre. Minden másodperc, amikor megszólal, valóságos ajándék. Igaz?

Aztán a többieket sem kell félteni, a temetésre tartó Sztankayt, az unokájával megszökő Gera Zoltánt, és a nőbolond Bárdy Györgyöt. Meg persze a filmet nézve, nem lehet szemet hunyni afelett, hogy azóta ezek a remek színészek már sajnos nincsenek közöttünk, és a legtöbbjüknek ez volt az utolsó filmje. A Szikszait alakító Kibédi Ervin például pár hónappal a film után halt meg. Persze ezek a kiváló, idős színészek mire mennének jó forgatókönyv nélkül. Igaz?

Szerencsére annak sem vagyunk híján. A Retúr azon ritka magyar mozik egyike, amelyek a mi, saját valóságunkban játszódnak. Nem művészfilm, nem halál nyomasztó alkotás, de mégis nagyon komoly társadalomkritikai éle van az egésznek, mondhatni minden percét áthatja a 20. század gyötrelme, és a közönyös jelen. És bár súlyos dolgokról esik szó, nem hiányzik a filmből a kőkemény dráma, mégsem rossz nézni ezt a filmet. Nem a divatos kommersz gagyit láthatjuk, mégis tud szórakoztatni a Retúr. Jó szövegeket mondanak az öregek, az összecsapásaikat érdemes megfigyelni. Ritkán sikerül mifelénk ezt a bizonyos arany középutat megtalálni, és már a ’90-es években is ritkán sikerült. Igaz?

A legjobb jelenetek azok, amikor az öregek visszaemlékeznek életük legszebb pillanataira. Aztán a kellemes, melankolikus hangulatból rögvest kirángatnak minket az őket ért tragédiák letaglózó súlyával. Van, aki holokauszt sérült, másnak a felesége lett öngyilkos, a harmadikat meg csalta az asszony, majd kidobta otthonról. És mégsem hat a film az öregek önsajnáltatásának, siránkozásának. Inkább az jön le belőle, hogy ez van, egyszerűen ilyen az élet, ezzel kell együtt élnünk. Meg aztán főhőseinkkel sem lehet mindig egyet érteni, a postás történeténél például könnyen el lehetne képzelni más megoldást a történet végére. Igaz?

A befejezés pedig elgondolkodtató, több szempontból is. A Nagypapa fent felejti az unokáját a vonaton. A vonat elrobog, ő pedig hiába fut utána. Mit jelent ez? Kézenfekvő lenne azt mondani, hogy a Nagypapa felelőtlenségét, életképtelenségét. Mert a vén bolond nem elég, hogy elrabolja a gyereket a szüleitől, még el is veszti. Ki csinálna ilyet? Másfelől lehet ennek egy szimbolikusabb értelmezése is, mely szerint a fiatalság elrobog az öregek előtt, akik már sajnos nem férnek fel az élet, vagy a társadalom vonatára. Egyik sem valami szívderítő, de a filmre jellemző kettősséget kiválóan szemlélteti. Igaz?

Tehát egy kiemelkedően jó, alig ismert, társadalomkritikus, valóságos, mégis érdekes és szórakoztató magyar film, legnagyobb színészeink egyik utolsó alakításában. Szokták adni a tévében, de megjelent dvd-n, és a youtubeon is fent van a teljes film. Igaz?