Jupiter felemelkedése

2015. február 06. - Lazók György

A Wachowski-tesókra rájár a rúd mióta a Mátrix-folytatásokkal felidegelték addig szerzett rajongóikat. Az egykor újító mesterként üdvözölt testvérpáros akkora bukásokat könyvelt el egymás után, hogy felfedezőjük, a sztárproducer Joel Silver is lemondott róluk. Élőszereplős anime őrületükkel, a Speed Racerrel a világ nagyobbik része nem tudott mit kezdeni, ahogy ködös tekintetekbe ütközött a reinkarnáció körül forgó, több műfajt keverő Felhőatlasz is. Felkapott sztárpalántákkal megtűzdelt sci-fi eposzuk, a Jupiter felemelkedése az utolsó utáni szalmaszál volt, amibe belekapaszkodhattak, de azért, hogy elérhessék, nagy árat kellett fizetniük.

Wachowskiéknek eddig megvolt az a luxusuk, hogy teljes kreatív kontrollt gyakorolhassanak produkcióik felett. A Jupiter felemelkedésével eljött a kompromisszumok ideje. Egy trilógiára elegendő anyaggal szolgáló, több, mint 600 oldalra rugó forgatókönyvüket kénytelenek voltak egyetlen, nagyjából két órás történetté átdolgozni. Mivel ők is érezték a fejük felett lebegő kardot, egyre több engedményt tettek jövőbeli közönségüknek. Repült a tartalom, és maradt az akció. Azzal, hogy kapunk egy szimpla, de szórakoztató kalandfilmet még nem is lenne gond, csakhogy menet közben valami durván félresiklott. 

A Jupiter felemelkedését eredetileg tavaly nyáron mutatták volna be. Már dübörgött a marketinggépezet, amikor a küszöbön lévő premiert lefújták. Az indoklás szerint rájöttek, hogy több időre van szükség az utómunkákhoz. Bármi állt valójában a döntés háttérben - egy rosszul sikerült tesztvetítés vagy a film iránti érdeklődés alacsony mivolta -, a stúdió vezetői jól láthatóan bepánikoltak és kilenc hónapot adtak a készítőknek, hogy mentsék, ami menthető. Annyi kiszivárgott, hogy a Jupiter felemelkedését a testvérpáros felnőtt korhatárba akarta soroltatni, viszont a kész mű a tinibarát PG-13 kategóriába került. A filmet tehát alaposan megvagdosták, középpontjában pedig már nem annyira a címszerepet játszó Mila Kunis állt, hanem a nála jóval népszerűbb Channing Tatum.

Hiába a rengeteg rá fordított idő, nem kell hozzá két perc se, hogy kiderüljön, hogy a galaktikus hercegnővé váló takarítónő meséje nem fog működni. Wachowskiék hozzáfogni se tudnak rendesen. Lényegében feleslegesen megismerjük Jupiter szüleinek csikorgóan hamis összeismerkedését, majd a lány nehéz sorsával untatnak - háromnegyed ötkor kell felkelnie, micsoda borzalom -, hogy aztán hirtelen egy idegen bolygón járjunk, ahol valamiféle népirtás zajlott le. Utoljára a John Carter volt ennyire bajban, hogyan vezessen be a világába, de annak az amúgy élvezetes filmnek a narratív döccenői semmiségnek számítanak ahhoz képest, amit a rálátásukat teljesen elvesztő Wachowski-tesók művelnek történetükkel. Már az meghaladja az erejüket, hogy két jelenetet ésszerűen összekössenek. Hajánál előrángatott fordulatokra van szükségük még ahhoz is, hogy eljuttassák szereplőiket A pontból B pontba.

Az alkotópáros, ahogy már a Mátrix idején is tette, annyi sci-fiből lopdos, amennyi csak az eszébe jut. Ezúttal könnyebb ráismerni a forrásokra, hisz ki ne hallott volna a Star Warsról vagy a Dűnéről, de a Felhőatlaszban emlegetett Zöld szója híres csavarját is beledolgozzák a történetbe. Arcátlanul nyúlni filmes körökben csak akkor bűn, ha rosszul csinálja az ember, a Wachowski-tesók pedig szörnyű amatőr tolvajok lettek. A Jupiter felemelkedése ide-oda csapong különböző stílusok között és szinte percről-percre változik a hangulata, mint egy krónikus elmebetegnek. Az egyik pillanatban komoly arccal adja elő mondandóját, majd egyszercsak a Brazil szatirikus megközelítését erőlteti magára. Csak egyvalami állandó, a bugyutasága, ezért aztán Wachowskiék vehetik a legjobb helyekről is az ötleteiket, ha egyszer dilettáns módon használják fel őket. Nem mintha törekednének a minőségre, épp ellenkezőleg, dagonyáznak a közhelyekben. Jupiter családja is ekképp válik pirogot zabáló, orosz bevándorló sztereotípiává. 

Még a többnyire erős látványvilág is röhej forrásává válik. A maszkmesterek bizonyára rengeteget izzadtak a film egzotikus lényeivel, de szegények annyira ostobán néznek ki, hogy csak nevetni lehet rajtuk. Igazság szerint a Jupiter felemelkedését sehogy se lehet komolyan venni, hagyományos módon számomra élvezhetetlennek bizonyult, rossz filmként viszont igazi csemege. Ilyetén akkora magasságokba tör, hogy a tetőt is beszakítja. Majd egy újabb tetőt. Viccen kívül, megfelelő állapotban fergetegesebb a legtöbb vígjátéknál! Már szinte sajnáltam, amikor Sean Bean némi rangot adott neki, de szerencsére ez nem tartott sokáig. Ellensúlyoz a friss Oscar-jelölt Eddie Redmayne, aki egy akkora, minden létező határra fittyet hányó ripacskodást vág le, hogy szem nem marad szárazon. Tőle ugyan elmaradnak, ám sírvaröhögős az is, amit a többi karikatúrába hajló gonosz produkál. Egyikük olyan szövegeket lök, hogy „vannak napok, amikor csak azért kelek fel az ágyból, hogy hazudhassak”, de a csúcsok csúcsa, amikor megkéri Jupiter kezét, akiről nem sokkal korábban elmondták, hogy az anyja reinkarnációja.

Szapulhatnám napestig a lyukakkal teli történetet, de a semmit ütni felesleges. A film valójában annyiból áll, hogy a Mila Kunis játszotta hercegnő bajba kerül, Channing Tatum pedig az utolsó pillanatban megmenti. Még akkor is megteszi, amikor épp nincs veszélyben a csaj, de hát a szándék a fontos. Szerelmi szálukkal Wachowskiék következetesen kerülik az igazi érzelmeket. Jupiter, akinek sok dolga nincs azon kívül, hogy megadott időközönként ruhát váltson, úgy tapad a kutya génekkel rendelkező fejvadászra, mint egy begerjedt szuka. Intimnek szánt jeleneteik James Gunn szexmentes pornófilmjeit juttatták az eszembe. Az egész gárdából egyedül Tatum az, aki mintha tisztában lenne, hogy miféle műremekben szerepel. Két Jump Street-film után megszokhatta, hogy egy vicc része, ezért a többiekkel ellentétben golyóállónak bizonyul a Jupiter felemelkedése összes hülyeségével szemben. Azt is lazán viseli, hogy minden különösebb ok nélkül a film egy jelentősebb részét félmeztelenül kell eltöltenie. Mila Kunis helyében az elkövetkezőkben nem számítanék sok főszerepre nagy költségvetésű produkciókban, viszont Tatum ezek után azt hiszem, hogy bármit átvészel.      

A Jupiter felemelkedése a két testvér, Andy és Lana Wachowski kreatív csődjének a betetőzése. Alapjaiban elhibázott, menthetetlen alkotás. Az akciójeleneteken még érződik a tehetségük nyoma, csakhogy kétségbeesésükben mindet turbó fokozatra kapcsolták, emiatt inkább nevezhetőek fékevesztett lézershownak. Michael Giacchino bombasztikus zenéjével addig fokozzák őket, hogy nem izgalmat, hanem érzéketlenséget váltanak ki. A Jupiter felemelkedése úgy hajt át a nézőn, mint egy vezető nélkül száguldó atomvonat. Miközben azon gondolkodsz, hogy ez meg mi a franc volt, teljes gőzzel neked tolat. Amikor két gázolás közt kezdtem magamhoz térni, feltűnt, hogy egyes szereplők szó nélkül felszívódtak. Az emberekről egyébként is hajlamosak a készítők megfeledkezni. Bár a föld sorsa a tét, Jupiter családján kívül senki nincs, akiért aggódhatnánk. Érzelmi kapocs híján nem marad más, mint a bűnös élvezet, melynek során végignézhetjük, hogyan szórják rá a Wachowski-tesók az utolsó marék földet a filmes karrierjük sírjára. Béke poraira.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.02.06. 14:51:53

@maxval bircaman szerkesztő: Egyetértek. Ennek ellenér erről az alkotásról első pillanatra látszott, hogy Zska film drága CGI-val. Ennyi...

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2015.02.06. 16:26:42

Watchowskiéknak egyszer sikerült valami aztán az akkorát durrant, hogy nem tudták megismételni. Nos nem egyedi eset...

Darkcomet 2015.02.06. 16:40:50

@maxval bircaman szerkesztő: A Felhőatalsz egy remekmű lehetett volna, ha sorozatot csinálnak belőle, és nem cincálják szét a regény szerkezetét. Így viszont csak egy egész kellemes és különös izé, amiben nagy lehetőségek voltak (akár egy újabb kult státuszú film is) csak éppen alaposan elbarmolták.

Darkcomet 2015.02.06. 16:43:07

"Az alkotópáros, ahogy már a Mátrix idején is tette, annyi sci-fiből lopdos, amennyi csak az eszébe jut."

Na ja, de ott működtek a lopkodások, erős, koherens, jól felépített mozit csináltak, tényleg forradalmi látványvilággal fűszerezve. Aztán annyi. Azóta egy null, amit néha napján letesznek az asztalra. Mondjuk a Mátrix előtt készült Fülledség egy egészen kellemes mozijuk.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.06. 16:59:22

@maxval bircaman szerkesztő: neked biztos :)

@Rainse: ez pontosan így van, lényegében a Felhőben meg itt is a Mátrix plotját csavarták

a Fülledtség nem rossz még

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2015.02.06. 17:07:17

@maxval bircaman szerkesztő: Remekműnek nem nevezném a Felhőatlaszt, de érdekes kísérlet volt.

@Darkcomet: Egyetértek minden jelzővel a Mátrixot illetően. Nagyon egyben van a film, a sajnálatosan kevésbé ismert Fülledtség nem kevésbé.

igazi Ténytár 2015.02.06. 18:39:51

@Darkcomet: Trilogiaban nem mukodott volna a Felhoatlasz. Szerintem is jo volt, csak divat fikazni, de valoban voltak hibai.

Szvsz, pont az ellenkezoje mint itt. Ott a látványt rontottak el a mar mar sztereotip rasszizmusba hajloan pocsek atmaszkirozassal, akcentusokkal stb.

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2015.02.06. 18:40:36

Ha belegondolunk már a Mátrix folytatások sem sikerültek annyira pedig azok sem ma voltak. A magánéleti dolgokról (hogy egyikőjük közben "nő" lett már ne is beszéljünk!) :)

igazi Ténytár 2015.02.06. 18:46:12

@Darkcomet: Azert a V for Vendetta nagyon is szuper lett.

Csak sajnos azt Angliaban kivul (na jo legyen EU) masutt nem erti meg a mozis kozonseg, nem tudja hova tenni .

Usaban mondjuk nem is meglepo. Paradox modon, pedig ha valahol pont ott van az hoogy a lakossag jelentos resze hisz az olyan osszeskuveselmeletekben mint ami a V-ben volt.

A baj inkabb ott volt, hogy az elozetesbol matrixos kundfus dolgot vartak aztan alig volt valami akcio.

Mondjuk ennek tudhato be - Ez nem az o hibajuk, hanam a studioe - hogy annyira gorcsosen akartak valami latvanyos akciot rakni a Trailerbe, hogy jo elore elszpoilereztek az egez filmet mar az elott hogy ki jott volna.

Emiatt vitatkoznek a blogiroval, hogy most kenyszerultek kompromisszumra astudioval. Nem az mar a V-ben elkezdott (lasd fentebb)

igazi Ténytár 2015.02.06. 18:50:51

@Rainse: Es ezt minek kellett? Mi koze a filmhez, hogy maganeletben micsoda? Nyomtak valaha is valami meleg, vagy trasgender propagandat a filmjeikben? Akkor?

Angelina Jolie filmejit miert nem fikazod amiert elcsalta Pittet (es vica versa) Aniston mellol?

A matrix folytatasssal ugyanaz a baj, mint a Star Wars 1-2vel.

Akkora durranas es egyedi volt az elso resz, hogy mindenki csodat vart.

Mondjuk szvsz emiatt volt baj a V-vel is, mert Matrixos szuper akciot vartak az utalasokbol aztan az egesz filmben volt vagy 5 perc akcio.

igazi Ténytár 2015.02.06. 18:55:47

@scal: Ez szvsz nem Matrix ez egy az egyben DŰNE koppintás kis Galaxis őrzői es John Carter beutessel.

De megint a maszkokkal rontják el mint a Felhő atlaszban. Tatum karaktere egyenesen idegesítően néz ki.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2015.02.06. 19:31:26

@igazi Ténytár: Nem hiszem, hogy a V kompromisszumok áldozata lett volna. Az más kérdés, hogy a stúdió az akciót tolta előtérbe az előzetesekben. Annak idején engem nem is a kevés akció, inkább a diktatúra leegyszerűsített ábrázolása zavart. Amúgy meg a film nem bukott meg és mára méginkább felértékelődött. Az imdb-n is 8,2-n áll.

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2015.02.06. 21:09:46

@igazi Ténytár: Jaj istenem bácsánat... -,-"

A Mátrix folytatásai nem azért nem jók mert eltűnnek az első mellet. Egyszerűen annyira erőltetett logikátlan katyvaszok önmagukban is, hogy csak na... Nézhető darabok de csak mint egy sima akció film...

Artudetu · http://filmforum.hungarianforum.com/ 2015.02.07. 01:37:57

Nem is háromnegyed háromkor kel, hanem háromnegyed ötkor. :P

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.07. 11:19:16

@Lazók György: Nem vagyok túl tájékozott olyan tekintetben, hogy éppen mi trendi, meg mi nem, de Tatum tényleg népszerűbb Kunisnál? :O

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.07. 11:25:56

@igazi Ténytár: divat lett fikázni? inkább az a divat, hogy ezzel lehet vagdalkozni egy olyan film esetében ami mára a süllyesztőben van... akkor lenne divat ha olyan híres lenne mint a Mátrix, vagy a Gyűrűk Ura

btw, nekem ha valami tetszett a Felhőben azok pont a maszkok voltak

a V for Vendetta nem értéséről is azt gondolom, hogy túl van misztifikálva, tessék jó filmeket csinálni és majd értik az emberek, nem egy szubkultúrának kell örömet okozni, vagy magunknak filmet csinálni, persze lehet azt is csak akkor ne tessék csodálkozni ha ez lesz belőle... Alan Moore is elégetné ha jól tudom :D

szerintem a magánélet nagyon is kihat a filmekre amit csinálnak az alkotók Wahóék esetében azóta nem készítenek jó és értékelhető filmeket mióta az egyik kitalálta, hogy "nő" lesz, az hab lenne a tortán ha még ezt propagálnák is, de talán annyi eszük nekik is maradt, hogy erre végképp nem lenne vevő

de ott van pl Guy Ritchie esete, akivel Madonna baszott ki, vagy Jovovich, aki mióta otthagyta Bessont a csávó egy értelmes filmet nem csinált, és sorolhatnám a lista végtelen

Joliet miért is kellene utálni? Mert megmentette Pittet egy hárpiától? Easter egg, Gardner is ugyanezt tette Lopezzel, és azóta kiderült Gézáról, hogy még filmet is tud rendezni.

de ugye nem kezdünk erről most egy újabb vitát, amin egymást győzkdjük, hogy "mi" számít NŐ-nek? mert nyáron már egyszer ezt lezongoráztam, és agyfaszt kaptam az érvektől

a Mátrix 2-3-al egyáltalán nem ez a problem, hanem az, hogy totál feleslegesek, és a Wahók bahazudták, hogy ez valójában egy trilógia... a Star Wars esetében Lucas szimplán megőrült mert a CGI elvette a maradék tehetségét is

nekem a trailerből az jött le, hogy Jupiter = Neo

@Lazók György: szerintem azért értékelődött fel, mert kinőtt belőle az Anonymus, és amekkora erőt fejt ki utólagosan visszahatott a filmre is

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2015.02.07. 12:11:35

@Santino89: Tatum népszerűségét illetően elég szerintem, ha csak azt vesszük, hogy a szintén elhalasztott premierű G.I. Joe-folytatás körüli zűrt is úgy próbálták megoldani, hogy forgattak néhány plusz jelenetet vele.

@scal: Alan Moore minden filmet elégetne, amit a képregényeiből csinálnak minőségtől függetlenül. :)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.07. 13:58:58

@Lazók György: LOL, erről nem is hallottam :D Mekkora egy szar volt az is :)

@scal: úgy érzem ez a Jupiter a Te filmed lesz ;) Aniston mint hárpia? Csak azért, mert neked Jolie jobban bejön? Ne röhögtess már, bitch! :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.07. 14:19:33

@Santino89: te elég sok filmről ezt érezted már, többek közt a Holnap határánról is :D

b.i.t.c.h.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.07. 14:49:13

a Speed Racer-en én jókat röhögtem, :D bár lehet nem vicces filmnek szánták

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2015.02.07. 16:14:30

@scal: Na annak a látvány világa annyira szar, hogy jó! Vagy annyira jó, hogy szar? Szerintem még ma sem döntötték el! XD

"szerintem a magánélet nagyon is kihat a filmekre amit csinálnak az alkotók " Én is pont ezt akartam írni csak már nem volt rá lelki erőm! :D

Darkcomet 2015.02.07. 17:28:01

@igazi Ténytár: Nem pont trilógiára gondoltam, hanem egy 8-10 részes minisorozatra.

Darkcomet 2015.02.07. 17:33:03

@igazi Ténytár: Nekem ebben a formában nem tetszett. Nem éreztem a mindent elnyomó diktatúrát, a félelmet, a rettegést a hatalomtól.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.08. 08:14:16

@Rainse: a Speed Racer szerintem megelőzte a korát és azért nem jött be nagyon sokaknak... a látványvilága meg totál más értelmet ad az egész címnek... na nem mintha én erről sokat tudhatnék :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.08. 08:57:40

@scal: szerinted minden szar film megelőzte a korát -_-

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2015.02.08. 11:05:46

@scal: Lehet, hogy hülyeséget mondok de a Spíd Récör (bocs a hülye poénért) olyan mintha egy élőszereplős anime-t néznék. Egy kicsit már túl sok volt... :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.08. 19:34:41

@Santino89: az meg se szólaljon, aki szerint a Scott Pilgrim egy szar... :D bijáetchhhhh

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.08. 20:01:40

@scal: ha már szar filmeknél tartunk, akkor igen, jól látod, a Scott Pilgrim egy remek példa... bitch...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.02.08. 20:48:49

@Santino89: miről beszélsz bitch? :D a Scott Pilgrimet rajtad meg néhány bitchen kívül mindenki szerette ;)

classy57 2015.02.12. 03:40:20

Hmmm , én arra gondoltam a vége felé , az CGI efktektől szikrázó szemmel , a dagájos szinti kakofóniától fájó fejjel hogy lehet hogy ennek a fosnak folytatásai lesznek ?!
Na akkor a jó hir az , hogy összenyomoritották ennyibe és passz ! Pffű , túl vagyunk rajta , most már mehetünk a Wachowskiék temetésére ?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.07.23. 18:19:44

hát ez tényleg az én filmem... lehetett volna ha 8 évesen látom

egész végig ezen agyaltam, hogy biztos baszottul tetszett volna ez ha ezt 8-10 évesen paplan alól csak fel felpislogva merek odanézni, aztán felnőve is tetszene a nosztalgia miatt

és ha így van ki vagyok én hogy elítéljem, mert most ha őszinte akarok lenni, és nem akkor látom a labirintust, hanem most vajon tetszene annyira? még ha az eredeti szinkronnal is nézem, vagy angolul?

és ugyanakkor ott a másik énem, hogy nem bazdmeg ez gyerekként se tetszett volna, mert ez a film a random nonstop akció 89, totál téttelen az egész, nem von be, nincs lényege, és ezért szar az egész úgy ahogy van

nem azért, mert Sean Bean huszadjára tudja csak elmondani, a dinoszauroszok kipusztítását, hogy ne röhögje el, nem azért mert Eddie Redmayne iszonyat ripacs - akkor te még nem láttam Jeremy Ironst a Dungeons & Dragonsban - mert nem ő volt ott az igazán rossz hanem a röhejes maszkja

és az egész film nem áll össze

Ha ehhez hozzáveszem, hogy a wahó tesók ellopták a Mass Effect plotját, akkor meg nem marad semmi ami miatt lehetne szeretni ezt a filmet, - és tudom ez sokaknak semmit nem mond, de kevés játéktól hidaltam le annyira az elmúlt években mint attól. Tetszett a Wahóknak? Heh, nekem is.

Miből áll ez a film? Piros robbanás, kék robbanás, zöld robbanás, meg van egy gyerek, aki varázslatos cipőkkel száguld és még repül is, wáááóóó eza világ legjobb filmje, ... hát nagyon nem.

Igazából ha repülőgépkatasztrófa éri ezt a két buzit a Mátrix premierje után azt hiszem csak jobban jártunk volna vele. Remélem az életben nem kapnak több pénzt, mert a szegénység bizonyítottan kreativitást szül.

2015.07.26. 09:51:33

Tegnapi „élmény” volt, ám a „lebilincselő” jelzőt semmiképpen nem tenném hozzá. Pedig szemmel láthatóan nagyon odafigyeltek a látványra: ahogy múlik az idő, egyre több minden történik a szereplőkkel, de egyszerűen hidegen hagyott az egész. Egyrészt nem igazán bírtam követni, hogy akkor most hol is vagyunk helyileg, és ki kinek a kije, és mit akar, másrészt nyilvánvaló volt, hogy történhet bármi, a hősöknek úgysem esik komolyabb bajuk. Például Channing Tatum csak úgy hipp-hopp szkafandert növeszt magára, amikor kidobják a világűrbe, és mikor a hősnő is hasonló helyzetbe kerül, Channing vele is megteszi ugyanezt. Talán a legidegesítőbb figura az anyakomplexusos krapek volt. Mikor egy drámainak szánt monológ végén felkiált, hogy „Anyám!”, már reflexből replikáltam: „Anyád!”
süti beállítások módosítása