A film elején hangulatos képsorokat láthatunk Párizs mindennapjairól. Ekkor az jutott eszembe, hogy bárcsak ennyiből állna az egész alkotás, még sosem voltam Párizsban, és ezt szívesen elnézegetném egy darabig. Aztán kiderült, hogy Owen Wilson alakítja ezúttal a szokásos Woody Allen karaktert (aki ezúttal egy regényírással bajlódó sikeres forgatókönyvíró), ami aranyos próbálkozás tőle, de semmi több. A Csak az a szex-ben játszó pités Jason Biggs-hez képest persze előrelépés, viszont ettől még nem áll jól Owennek ez a szerep.

A játékidő első fél órájában Woody mintha a szokásosnál kicsit jobban erőltette volna ezt a Párizs témát, de ezen kívül semmi sem utalt arra, hogy ezúttal nem egy semmitmondó, párkapcsolati témákat feszegető mozit kapunk egy olyan Rachel McAdams-el, aki hiába elképesztően szexi, mégis percről percre ellenszenvesebbé válik. Aztán megtörténik a filmvászon csodája. Nem akarok semmit lelőni a filmből, mert én is előismeretek híján ültem be, de létrejön a varázslat; az Éjfélkor Párizsban életre kel, és megmutatja nekünk valós arcát, rendkívül intelligens, visszafogott humorral, amihez ezúttal nagy szükség van egy masszív műveltségre.

Egy olyan kellemes hangulatba, egy olyan világba csöppenünk, amelyből nincs kedvünk kilépni a való világba. A film legnagyobb problémája, hogy mégis véget ér, mégis felkapcsolódnak a lámpák, és nekünk vissza kell térnünk oda, ahonnan jöttünk. Persze, nem üres kézzel, kicsit túl direkten megkapjuk a tanulságot, miszerint itt és most a magunk útját járva kell megtalálnunk a boldogságot. Szerencsére Woody ezt nem ennyire közhelyesen, és hatásvadász módon fogalmazza meg, mint én, ezért is van az, hogy ő a világ egyik legelismertebb író-rendezője, én pedig csak csodálhatom az öreg életművét.

A film legnagyobb adu ásza, pedig Marion Cotillard. Kamaszként már a Taxiban felfigyeltem rá, de szintén nagyon szerettem a Szeress, ha mersz-ben, és az Eredetet ugyancsak eléggé feldobta. De az a férfi, aki az Éjfélkor Párizsban hatására nem szeret halálosan bele, az vagy kőből van, vagy nem a nőkhöz vonzódik. Cotillard érzékisége, erotikus kisugárzása, úgy egyáltalán a puszta lénye annyira feldobja a mozit, hogy ettől válik a film igazán zsigeri élménnyé.

Ha eddig nem volt teljesen egyértelmű: az Éjfélkor Párizsban nem csak egy az újabb, futószalagon érkező, olykor már kissé unalmas és modoros Woody Allen mozik közül, hanem az író-rendező pályájának legjobb alkotásai között a helye. Vannak ugyan jócskán hibái, megpróbáltam ellenállni neki, direkt unottan és rosszindulatúan ültem be a moziba. De esélyem se volt. Megvett kilóra.