A Filmhéten nagyjából 40 animációs rövidfilmet is bemutattak. Miután kivégeztem a kisjátékfilmeket, velük folytatom a bemutatót. Az animációt sokkal jobban szeretem: mi, magyarok úgy vélem, nemcsak hogy jók, de egyenesen kiemelkedők vagyunk e téren. Ezért is kedvetlenít el a tudat, hogy az állam úgy tesz, mintha szóra se lenne érdemes. Gőzerővel kellene támogatni, és minimum évente két egész estés animációs filmet és legalább egy új sorozatot beindítani. Ahogy az lenni szokott, ezek között is találtam fogamra valót, és olyanokat is, ahol csak fogtam a fejem, hogy ez most mi akar lenni. Minthogy az animációs blokkok mindegyikét végignéztem, ezért úgy döntöttem, ezeket is több részre bontva mutatom be. Elsőként a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem alkotásaiból válogattam, a második etapban pedig következnek az MNHH Médiatanács által támogatott filmek, utoljára pedig a Budapesti Metropolitan Egyetem műveit fogom bemutatni a fennmaradó rajzfilmekkel együtt.

A körömágyszaggató

Király Krisztián kilencperces rajzfilmje sokaknak tetszett, de én nem tartozom közéjük. Megmondom úgy ahogy van, pontosan az animáció ilyetén mód való elpazarlását nem tudom semmire se értékelni. A zsírkrétaszerű rajzok, amelyek, ha jól láttam, kb. 14-16 kocka/másodperces sebességgel peregnek, akarom mondani: szakadoznak, biztos nagyon művésziek, de az élvezeti értéket a szememben igenis lerontják. Ez az a fajta rajzfilm, amelyről üvölt a csóróság, azért ilyen, mert kevés pénzből kellett gazdálkodni. Maga a történet viszont egész jópofa, de egyáltalán nem kiabált rajzfilmes megvalósításért. Úgyhogy most az a helyzet állt elő, hogyha Király ezt a történetet kisjátékfilmben dolgozza fel, akkor kapunk az amúgy szűkös élőfilmes rövidfilmek táborába egy újabb pozitív darabot. Így viszont onnét hiányzik egy, a rajzfilmek háza táján meg van egy újabb fölösleges.

A nyalintás nesze

A rajztechnika itt sem jobb, de Andrasev Nadja kilencperces filmjében nem ez az agysejtpusztító. HANEM A CÍM! Hogy a lópikulába sikerült kitalálni egy ekkora kapitális baromságot? És ezt még keresztül is vinni, és eljutni a megvalósításig. Azt csodálom, hogy a rajzfilmek bemutatóján ezt röhögés nélkül ki bírták mondani. A nyalintás nesze? Ez már majdnem olyan, mint A Quantum csendje. Ha tízezer évig élnék, se hinném, hogy szembejön velem egy olyan cím, amely ezt le tudja taszajtani a trónjáról. És miután végigszenveded ezt a hülyeséget, amelyben tényleg csak neszezés zajlik, mag nyalakodás – igen, pajzánul is –, kijut Cannes-ba, és a Cinéfondation programban harmadik helyezett lesz, igaz, megosztva. Szóval inkább meg se szólalok, mert szerintem botrány az egész, semmi művészit, meg lélegzetelállítót nem találtam benne.

Beyond

Lehet, ódivatú vagyok, de egy magyar animációs filmnek legyen már magyar címe. Kopasz Milán ugyancsak kilencperces műve nekem bizonyára túl magas, de a kis noteszembe csak egyetlen szót jegyeztem le róla, mikor kijöttem a vetítőteremből. A szó F betűvel kezdődik, és aszság-ra végződik. A filmben ugyanis keletkezik egy fekete lyuk, és lényegében öt mini történetet láthatunk, ki hogyan is éli meg vele a találkozást. Kopasz filmje egy szó nélkül mesél, a technikája pedig stop motion, de a történet elvontsága mellett nekem ezek a felületek is inkább ijesztően sterilnek hatottak, amolyan babaházas, diorámás összképet nyújtva.

Cosmic Jacuzzi

Na most ha én egy drogelvonóról szökött szipus volnék, aki az első szabad napját rajzfilmeket nézve akarja tölteni, ezen a filmecskén tuti jót szórakoztam volna. De hát nem vagyok az. Szerintem ilyen vizualitást és történetvezetést nem lehet kitalálni tudatmódosító szerek használata nélkül, vagy ha igen, akkor meglehetősen mély tapasztalattal rendelkezhetnek a készítők. Szinte hihetetlen, de Takács Anikó filmecskéje is kilencperces, viszont ez legalább nem annyira szörnyűséges, mint az előző három. Az UFO-elrablások amúgy sincsenek divatban jelenleg, a két kamionost megtenni hősöknek meg legalább vitt egy kis érdekességet korunk elcsépelt frázisaiba. Értsd: a többiek tükrében, még mindig elviselhető és túlélhető.

Házibuli

No, Bárány Dániel rajzfilmjének egyetlen jó tulajdonsága, hogy csak négy percig tart. Ilyen idegesítő kakofóniát már rég hallottam, mert a filmecskében szintén megint nem mukkannak meg, helyette egy idegesítő jazzszerű szörnyűség megy, egyre fokozva az indulatokat, amelyek a négy percet fűtik. A rajzok egymásba folynak, olvadnak, ezzel kifejezve azt, amit a szereplők megélnek, ami lényegében egy hatalmas orgia, ahol tánc, pia és szex folyik egy hatalmas masszává gyúrva. Ez maga a borzalom, aminek az ihletője... Boris Vian Venyigeszú és Plankton című regénye volt. Egy kérdésem van a készítőkhöz: MIÉRT?

Hugo Bumfeldt

Ez volt az egyik kedvenc rajzfilmem a Filmhéten. Ebből a meséből akár még egy sorozatot is el tudnék képzelni, mert jópofák a karakterei, elég furcsák, hogy a gyermeki agyat lekösse, fejlessze, de nem annyira furcsák, hogy ne lehetne őket szeretni. Bognár Éva Katinka valamit nagyon eltalált, kellően hosszú a történet, hogy abban legyen mondanivaló is, tizenkét perc. A rajztechnika szerintem teljesen jó, bár nem egy nagy truváj, de mégse krikszkrakszokat, meg zsírkrétavonásokat látok, és az animáció is szép folyamatos. Tetszett az ötlet is, hogy egy búvárt tartanak akváriumban, ahogy mi szoktuk az aranyhalat. Kifordított helyzet, de néha pontosan ez kell, hogy érezzünk valamit: szomorúságot, melankóliát, hogy élünk.

Machos

Szeretném ha ezt a fenti képet most néznétek egy darabig. Carlos Rufas Giribets akármilyére pontosan hét teljes perccel vesztegettem többet, mint kellett volna. Szerintem botrány, hogy ezt bárhova is beválogatták, hogy ez az egyetem ezt színvonalnak tartja. Ha eltekintek az óvodásszintű rajztechnikától, még mindig ott van a hiányos mondanivaló. Mi akart ez lenni? De most tényleg: MI A FÉSZKES FENE AKART EZ LENNI?

Out of Order

Vannak alkotások, amelyek egész egyszerűen nem maradnak meg az emberben. Na, ez is egy ilyen. Carlson Hanna hét percben elérte, hogy filmje ne szóljon semmiről. Szemét módon ugyanazt a sokatmondó képet válogattam be, amit a sajtókönyv is: azért nem ennyire rossz a helyzet, de a szaggatott pasztell papírok egymáson való csúszkálása szerény véleményem szerint csöppet divatjamúlt már. Ha az ember ennyire komplex dolgokat akar megjeleníteni, mint a szorongás és a különböző pszichológiai sérülések, ahhoz kicsit lényegre törőbb vizualitás bizony nem árt. És mielőtt elfelejtem, EZ SEM MAGYAR CÍM!

Random Walks

Kezdjük ott, hogy ez is angol cím. Ez már eleve azt sejteti, hogy nem is magyar piacra szánják, hanem külföldi fesztiválokra. Ez eddig rendben is van, de ha már magyarok csinálják, magyar pénzből, legyen már egy magyar címe is! Mondjuk ennek a darabnak a címe a leglényegtelenebb, mert olyan, mint egy ARC-kiállítás. Mármint csúnya, nagyot akar mondani, és érzékenyen reagál a jelen politikai-közéleti helyzetre. Kíváncsi voltam, a migránstéma mikor fogja felütni a fejét a filmek világában: jelentem, a rajzfilmek reagáltak hamarabb. Míg a kisjátékfilmek esetében többen a születés, abortusz, terhesség trojkáját dolgozták fel, addig animáció terén ez az alkotás a migránsokat szőtte bele a filmbe. Gondolom, hogy alkotója nyerjen vele valamilyen díjat. Tompa Borbála hét percben arra vállalkozott, hogy dokumentarista jellegű riportot készítsen, ahol öt migráns arról nyilatkozik, mennyire jó itt nálunk Magyarországon. Nyilván ezek valós történetek, amelyek még véletlenül se kiáltottak animációs – pláne nem ilyen pocsék – megvalósítás után. Témáját tekintve dokumentumfilmet kellett volna forgatni, vinni egy tolmácsot, egy operatőrt, és kimenni a Keletihez, és akkor nem kell ennyit rajzolni. Az „azért szeretek itt lenni, mert a magyar lányok könnyebben kaphatóak és bevállalósabbak” mondatra meg inkább nem is írok semmit.

Ujj a ravaszon

Az iskola legjobb alkotása. Kántor Péter kilencperces rajzfilmjét mindenki vadássza le, aki szereti a műfajt, és nézze meg. Aztán merje azt mondani, hogy nem kéne ezt kibővíteni egy egész estét rajzfilmmé. Az Ujj a ravaszonban minden tetszett: a megvalósítás, a rajztechnológia, a több szálon futó cselekmény, mely a végére értelmet nyer, a flashbackek alkalmazása és a képi mesélés szavak nélkül. A főhős is tetszett, és bár a történetet talán láthattuk máshol is, a filmecske szórakoztatni akart, és ezt a célját el is érte. Magam részéről szívesen nézek meg bármit, amit Kántor készít a jövőben. Igazi felüdülés volt ennyi nagyot markolni vágyó baromság között.

Összességében úgy vélem, az iskola hallgatóinak elgurult a gyógyszere, két alkotás kivételével be se mutattam volna a többit. Nem is ajánlanám szívesen őket, mert nagybetűs IDŐPAZARLÁS, vagy pedig az egyetem valóban rászolgál a nevére, és inkább művészkedni akar, semmint valódi tartalmat adni. De ez esetben nézzék inkább a művészek, amit összeművészkedtek.

Amennyiben tetszett az ismertető, oszd meg a Facebook oldaladon!