A Filmhéten bemutatott rajzfilmek közül az utolsó adag a régi BKF tanulóinak munkái lesznek, melyekhez hozzácsaptam a maradékot, amely filmekről nem jelezték a sajtókönyvben, milyen úton kerültek be. Érdekes módon nekem ez a pakk jött be a legjobban – no persze szigorúan az eddigiek tükrében –, holott az iskola kisjátékfilm-felhozatala finoman szólva kiábrándító volt. Úgy látszik, a rajzfilmkészítést viszont itt ötletesen veszik. Szóval ha filmezésen töröd a fejed, és élőszereplősben gondolkodsz, akkor irány a Színművészeti, ha viszont animációkat szeretnél készíteni, akkor a Metropolitanban a helyed.
A férfi és a fák
A sajtókönyv szerint ez nem az iskola műve, és ez némi megnyugvásra ad okot. Rajztechnikájában nem találtam kivetnivalót, bár két percet azért valóban művészet lenne ilyen mód elszúrni. De a mondanivalója... Szóval ez egy nagyon rossz vicc leképezése, és mint ilyen a legalja az animációnak. Közismert viccekből ne gyártsunk már sokat meg nagyot mondani akaró filmet, mert úgy jár, mint ez. Tojik rá mindenki. És akkor még beleteszik azt a lerágottcsont-szerű beszélgetést, amikor valaki fél percig beszél, és aztán lefordítják egy szóval, és viszont. Külön érthetetlen, hogy ehhez a csodához két ember kellett, hogy létrehozza: Pucz Dani és Constantinos Terlikkas. Nekik üzenem: többet ilyet ne!
Blackout
Nomen est omen! Szerencsétlen Blackoutot kétszer vetítették a Filmhét során, és mind a kétszer beszart a vetítőgép, aztán emiatt az utolsó napon, vasárnap – a káosz napján! – berakták az Isteni műszak elé, és akkor meg tudtam nézni. De ezt külön nem jelezték sehol, így mi van azokkal, akik esetleg szenvedtek ezzel a rajzfilmmel, hogy elkészüljön, és szerették volna látni? Netán azokkal, akiket érdekelt a szerencsétlen róka sorsa? Egyébként Mészáros Bori és Rádnóczy Zsuzsi kilencperces alkotása az egyik legötletesebb rajzfilm, amelyet láttam, úgyhogy örülök, hogy végül csak elkaptam. Nagyon jó benne az animáció, tetszett a mondanivaló, a megoldás, a vágás, a furcsa zenei aláfestés, és hogy szájbarágás nélkül sikerült mesélniük. Több szerencsét további műveikhez, mármint hogy elsőre le tudják vetíteni, vagy csak az ilyen cím helyett nevezzék Evergreennek.
Egy napra visszamennék
Ez sem az iskola műve. Hét gyerek, hét történet kilenc percben. És vajon mi a téma? A migránsok. Lakos Nóra munkája is az érzelmekre apellál, animációban, ráadásul ez bizonyos téren még durvább is, mint amit az előző kupacban mutattam be, hiszen itt gyerekekről van szó. Alapjában nem értem, miért gondolják azt „történet”-nek, hogy mutatnak valakit, aki elmondja, mi az ő története? Persze, költséghatékony, de miért kell HÉT történetet belezsúfolni KILENC percbe? Vagy miért nem lehetett egyre fókuszálni, és azt kifejteni? A rajztechnikáért pedig én kérek elnézést, ezek a kartonpapírból kiszaggatott akármik, komolyan itt tartunk?
Hey Deer!
Ez a mese ahogy van, már jöhet is karácsonyra! Egyértelműen az iskola legszebb animációs meséje, kellően hosszú is, hatperces, bár utólag könnyen bélyegezhető kiszámíthatónak. Szerintem senki nem fog elsőre ezen gondolkodni. Bárczy Örs munkájában megláttam az ötletet, amely a kellően jó kivitelezést – miniatűrök alkalmazása a stop motion technikát bevetve – is megkapta. És szerintem pontosan ennyi kell egy jó animációhoz, amit élvezhet bárki, felnőtt és gyermek egyaránt. Erre is csak azt tudom mondani, nagyon ügyes, bár „bájos” mondandója miatt sajnos ezt sem értékelték annyira, amennyire megérdemelte volna.
Let's play
Úgy néz ki, az angol címeket ez az iskola se tudja levetkőzni. De a rajzfilmnek ez a legnagyobb baja, mert Pataki Szandra háromperces alkotása minden egyéb téren működik. Ötletes, hogy megfordította a technikát, és fekete háttér előtt fehér kréta rajzokkal mesél, és képes volt egy komplex történetet elmondani egyetlen lépcső segítségével. Bizonyára sokan nem emlékeznek már a Menő Manóra, ami lényegében ugyanerről szólt, csak egyetlen vonallal. Mindenesetre ideje volt újra felfedezni. Szép munka.
Új hős menti meg a Földet
Na ez viszont egyértelmű luft. Gacs Júlia egy hirdetést hozott létre, a „negyvenes” évek stílusában, ami sajnos nemcsak stílusában lett olyan, hanem gondolkodásában. Borzalmas az animáció, a képek előtt lényegében alig kellett mit rajzolni, és abból is ilyen akármi lett. Persze lehet, meglovagolhatta volna a nagy képregényhullámot, csak nem ilyen szürke, semmitmondó színekkel. Vagy lehetett volna ötletes reklám, esetleg egy valódi társadalmi célzatú hirdetés. De most komolyan: EGYETLEN perc? Ezért kár volt nekiülni, még úgy is, hogy rajta kívül csak egyetlen ember volt a csapatában, aki hozzásegítette mindehhez.
Ezzel végére értünk mind a 37 animációs filmnek, és bár láttam néhány pislákoló ötletet, többségében azért sírni tudnék. Ne ez legyen az irány, ami felé elmegy a rajzfilm, az animáció, minden, amit szeretek. Mert ez a legtöbb esetben inkább furcsa, semmint szórakoztató vagy elgondolkodtató. és bár jó dolog furcsának lenni, még jobb, ha valami csak simán működik, és jó.
Amennyiben tetszett az ismertető, oszd meg a Facebook-oldaladon!
