Tegnap éjszaka érkezett a hír: Meghalt Carlo Pedersoli, alias Bud Spencer. Bevallom, egy fél percig azon tűnődtem, ki az a farok, aki már megint ezzel a hülyeséggel eteti a népet. Az öreg halálhírét az elmúlt öt évben négyszer lebegtették be, a legdurvább három éve volt, amikor KÉT teljes napig tartott, mire megcáfolta valaki – maga a Mester! –, mert nem akarták elhinni, hogy tényleg él. Hát tegnap azonban tényleg meghalt. 86 éves korában itt hagyott minket mindenki Budja. Nem mondom, hogy váratlanul ért, mert 86 év az bizony mindenképpen szép kor, pláne egy férfinál, de akkor is... mindig úgy gondoltam, vasból van ez a szakállas :D Gyermekkorom hőse volt ő, és amikor később nőni kezdtem, csak értetlenül néztem azokat, aki elfordultak a filmjeitől, mondván: túl gyerekesek, és ugyan már, mennyire rosszak. Ezen ki nevet? Hát én. Egyáltalán nem tartom sem gyerekesnek, sem idétlennek a filmjeit. Pláne nem azokat, amiket elválaszthatatlan cimborájával, Mario Girottival forgatott, azaz Terence Hill-lel. Éppen hogy időtlen filmjeik vannak, amelyek most már évtizedek óta szórakoztatnak, és bár nem vállalnak sokat, azt derekasan teljesítik. Népszerűségük egyben az átkuk is, mert szinte minden nap össze lehet futni egyik-másik alkotásukkal valamelyik csatornán. És bizony, ha valamit sokszor vetítenek, az akarva-akaratlanul is elcsépelődik. Na, ezért nem szabad TV-t nézni! Talán nem mindenki tudja, hogy mielőtt Bud filmezni kezdett volna, sikeres vízilabdázó volt, aztán pedig ügyvédként tevékenykedett egy ideig, vagyis karrierjében három területen is sikereket ért el: sok embernek még egyet se sikerül ilyen keményen kitaposni. Egyetlen életutat ismerek, amelyet az övéhez tudnék hasonlítani, az pedig Arnold Schwarzeneggeré. Egyébiránt tervezek egy Spencer–Hill-sorozatot is, amelyben bemutatnám az összes filmjüket, de minthogy olaszul továbbra sem tudok, előtte illene beszereznem valamilyen forrást, amelyből dolgozhatok: szerencsére az utóbbi időben egyre-másra jelentek meg nagyszerű és kimerítő autobiográfiák mindenki kedvencétől, aki kifejezetten büszke volt rá, hogy filmjeiben sose ölnek meg senkit. Élete végéig filmezett, és nemcsak a mozikban, de a televízióban is több nagy sikerrel sugárzott sorozat megszületésében vállalt oroszlánrészt. Most a több mint 50 mozifilmje közül válogattam ki a tíz legjobbat. Így emlékezem meg a pofonok királyáról.
10. Isten megbocsát, én nem! (1967)
„– Kezdj ásni!
– Nem, én nem fogok ásni.
– Vagy ásol, vagy meghalsz!
– Mondták már neked, hogy te mekkora egy barom vagy, Bud?”
A film eredeti cím: Nincs bocsánat volt, még a Vico-s korszakban, aztán jött Clint Eastwood, és át kellett nevezni, így megkapta az olasz eredetit. Két oka is van, amiért nagyon szeretem ezt a filmet. Az egyik, hogy gyerekként rommá néztem, amikor jó westerneket kerestem – igen, simán lehetne egy Tini Scal-film is –, a másik pedig, hogy ez volt az ELSŐ film, amelyben együtt játszott a kék szemű tigriskölyökkel, és ahogy mondani szokás, ez egy gyönyörű barátság kezdetét jelentette. Amiért még nagyon tetszik a film, hogy ez egy teljesen komoly western, amelyben nyoma sincs a későbbi burleszknek. Mindenkinek jó szívvel ajánlom, aki egy régimódi spagettiwesternt szeretne látni. Két folytatása is készült – Bosszú El Pasóban (1968), Akik csizmában halnak meg (1969) –, melyekkel trilógiává bővítették Cat Stevens és Hutch Bessy kalandjait, de szerintem azok pont azért nem lettek ilyen jók, mert elviccelték az egészet, és ennek még a komoly tónus állt jól. Bud barátunk itt kapta meg állandó westerngúnyáját is, amelyet aztán szinte minden egyes westernjében viselt: a keménykalapot és a birkagyapjú mellényt – még 35 évvel később a Bunyó karácsonyigban is ez volt rajta. Ha jól csalódom, chilis babot is itt eszik először.
9. Élet vagy halál (1972)
„Ma gyilkoltam életemben először... én meg utoljára!”
Bud tucatjával szerepelt a 60-as évek spagettiwesternjeiben: ez volt az utolsó, amelyben játszott a Bunyó karácsonyig nosztalgiamoziig. Aki úgy gondolja, híján volt a színészi képességeknek, és csak a star-powerből merített a forgatásokon, az nézze csak meg itt. A korszak olyan A-kategóriás színészeivel osztozik a vásznon, mint James Coburn és Telly Savalas. Bud rengeteg rossz filmet is forgatott, de ez magasan kiemelkedik közülük, már csak azért is, mert ez egy mélyen húsba vágó alkotás, a film végén látható mészárlást még Sam Packinpah is megirigyelhetné. Az Élet vagy halál A piszkos 12 sikerét vette alapul, és annak mintájára forgattak egy westernt. Igazi öröm volt, amikor itthon kiadták DVD-n, és felfedezhettem magamnak.
8. Piedone, a zsaru (1973)
1973-ban Spencer új hőst hozott a filmvásznakra, a korrumpálhatatlan Rizzo nyomozót. Lehet, kinevettek, de számomra a Piedone egy mélyen megrázó film a bűnről, a mocsokról és a korrupcióról. Egyértelmű reagálás volt a Keresztapa sikerére, de úgy érzem, olyan klasszikust sikerült alkotni, amelyet utána még évtizedekig másoltak egyéb alkotások – például a Polip sorozat, amelynek Cattani felügyelője le se tagadhatná, ki az apja. Biztos vannak, akik nem látták ezt a filmet, így nem akarok spoilerezni, szerintem a Piedonét mindenkinek legalább egyszer az életben látnia kell. Különösen szép melankolikus zenéje van, amely szemét módon becsap az elején, és akkor még azt is hihetnénk, hogy ez egy vígjáték lesz. A siker három folytatást is szült: Piedone Hongkongban (1975), Piedone Afrikában (1978), Piedone Egyiptomban (1980), de ezek minden egyes résszel egyre rosszabbak lettek, hiába tolódtak el a humor irányába. Ha jól tudom, Bud itt szerepeltetett először gyerekszínészt is, ami később visszatérő elemmé vált a filmjeiben. Állandó magyar hangja, Bujtor István pedig innét mintázta Ötvös Csöpi figuráját, és hogy hogy nem, ő is négy részt gyártott saját sorozatából.
7. Különben dühbe jövünk (1974)
„- Miért? Különben dühbe jöttök?
– Már benne vagyunk!”
Bevallom, ezt a filmet sokáig nem kezeltem helyén. Egész egyszerűen túl későn láttam, túl lassúnak tartottam, és a 17–18. nézés után már... untam. De aztán rájöttem, hogy ez egy nagyon fontos filmje az öregnek, mert ezzel bizonyította be, hogy filmjei képesek elvonatkoztatni a westerntől, és egyre nagyobb szintre emelték azt a fajta slapstick comedyt, amelyet először talán itt alkalmaztak nagy sikerrel. És mennyi film készült abból az alapötletből, hogy a gazdag ember nem képes felfogni, a szegénynek csak egyetlen dolog kell, és mindent megpróbál, a félemlítésen keresztül a megvesztegetésig. Pl. legutóbb a John Wick is erre épült. A filmnek andalító zenéje van, jobbnál jobb jelenetekkel tömték tele – kedvencem, amikor a kórusban hülyét csinálnak a mesterlövészből –, és mennyi mindent adott ez a film a popkultúrának, elég ha csak a sör-virsli versenyt említem. Hol is rendezik legközelebb?
6. Morcos misszionáriusok (1974)
„– Áááá, most már tudom, mit jelent az a G betű... GÉ, MINT GÁLYARAB!!!!"
Bud legjobb filmjei, akárhogy is nézem, azok, amikor együtt szerepelt jobbik felével, egész egyszerűen azért, mert vele alkotott egy egészet. Mint a jin és jang. Több filmjében is megpróbálta ugyanezt másokkal, pl. Az angyalok is esznek babot (1973), Aranyeső Yuccában (1981), de a közelébe se ért az eredménynek. Amiért nagyon szeretem ezen alkotásukat, mert kilóg a hagyományos modern környezetben játszódó filmjeik sokaságából, és mert egy érdekes időszakot mutat be. Hovatovább olyan karaktereket formálnak meg, akiknek természetétől mi sem áll távolabb, mint az erőszak, mégis a filmben annyi igazságtalanság történik hőseinkkel, hogy nem csoda, ha a végére bemorciznak, és jól igazságot osztanak. Ez a film talán egyike a páros legkomolyabb filmjeinek, és a humor inkább csak azért található benne, hogy oldja a komor hangulatot, nem pedig azért, hogy minden percben a hasunkat fogjuk a röhögéstől. Ami totális katasztrófába fulladt a Mindent bele fiúk! (1972) esetében, az ezzel a filmmel mesterien sikerült.
5. Banános Joe (1982)
„Az én nevem... Banános Joe!"
Szegény Banános Joe semmi mást nem akar, mint kipakolni az árúját, aztán menne is a dolgára, de meggyűlik a baja hatósággal, és a vége az lesz, hogy mindenféle bürokratikus baromsággal kezdik zaklatni, és a végén még a hadseregbe is be kell lépnie, hogy kitöltse a szolgálati idejét. Kicsit olyan ez a film, mintha a Forrest Gump előfutára lenne, mert valljuk be, Banános Joe egy egyszerű figura, semmi más nem érdekli, mint a banánjai, de ettől függetlenül kedvelhető és szerethető, az a karakter, akit Bud a legtöbb filmjében adott. A film zenéje igazán jó, afféle talpalávaló. Ez a legjobb film, amelyben Spencer egymaga játszott, és el is tudta vinni a hátán a filmet.
4. És megint dühbe jövünk (1978)
„Mondd, te süket vagy? A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt!"
„Hát csak úgy, hogy én meg sirályul tudok."
„Bunkó vagy, Bugsy!"
„– Mit mondd?
– Azt mondja, hogy a kamion a miénk és el akarunk menni vele!"
„Ha felkelek, bal lábbal kelek. És ha bal lábbal kelek, akkor..."
„Már nem azért, de akkor minek sírsz?"
„Tízet öt centért, nagy koponya vagy!"
„Hmmmm, jó szaga van. Mi ez, hagymás bab?
– Nem, krumplis hal.
– Szeretem a hagymás babot! Sorsoljunk, fej vagy írás? Ha fej enyém, ha írás, megfelezzük!"
„Nem igazán szép dolog a kisebbet pofával belenyomni egy tortába, főleg nem az én tortámba."
Évtizedekbe telt, mire megtudtam, hogy ennek a filmnek a magyar címen kívül az égvilágon semmi köze a páros 1974-es nagy sikeréhez. Egyik legnagyobb sikerük, ami csak azért szorult le nálam a dobogóról, mert a Papitól személy szerint agyfaszt kapok. De ezt az apróságot leszámítva a film elképesztően vicces, tele van idézhető beköpésekkel, a zenéje nagyon fülbemászó, és egy érdekes történetet mesél el, amelynek révén betekintést nyerhetünk a szerencsejáték pöcegödreibe, legyen szó lóversenyről, sportfogadásról, egyszerű pókerpartiról, vagy a legnívósabb kaszinók dögkútjairól.
3. Bűnvadászok (1977)
„Te mondd, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb!"
„Mit tettél, Walsh?"
„Kirby a parancsnok!"
„Már csak vaníliám van"
„Nem mondtam, hogy borotválkozz meg?
– Még nem uram!
– Pedig mondta!”
„– Hogy bírod a piát?
– Az első öt litert nagyon jól, aztán a hatodiknál elkezdek kötekedni."
„Bele fogja verni a fejedet a seggedbe!”
„–Nem látja, hogy pisztoly van nálam?
– Dehogynem látom, a szememnek semmi baja!"
Jézus atyaúristen, mennyire imádom ezt a filmjüket! Igazából itt a dobogón, már nem is nagyon tudok különbséget tenni, melyik a legjobb. A filmben szinte nincs mondat, amely ne vált volna szállóigévé, a film két órája megunhatatlan jelenetek sorozata, ahol a nagy páros mindenkit hülyére vesz, aki csak él és mozog. És ugyanakkor még értelmes és érzelemdús történettel is rendelkezik. Igazából nagyon kevés filmjük van, amit ennél is többször láttam – jelenleg valahol 50 és 100 között járok, ez már az a szint, hogy ha adja a tévé, ott ragadok előtte. A film pedig hol másutt játszódhatna, mint a napsütötte Miamiban, amit ezután vagy tíz évre kibéreltek hőseink. A zenéről pedig csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, ha felcsendül, máris beugrik öt beköpés a filmből, és az a csodálatos motorozás, amikor a tigriskölyök elvitte az ázsiai lányt egy körre.
2. Nyomás utána! (1983)
„Kár érte, kiváló ügynök volt."
„Azt mondtam azonnal, az a zabagép nyugodtan várhat!"
„Nem mondta még neked senki, hogy begipszelt karral szar dolog vezetni?"
„De hiszen ez a hús romlott"
„Legyen szíves, kisasszony, kapcsolja … kapcsolja a disznókat. Öö, kapcsolja a fakabátokat, úgy értem, a zsarukat. Kapcsolja a rendőrséget!”
Ez volt a MÁSODIK film, amit felvettem videokazettára – tudom, hogy furdalja a kíváncsiság az oldalatokat, ezért elárulom, hogy az ELSŐ a Balfácán volt Pierre Richardtól. Csak nagyon kevéssel marad el az első helyezettől. Időtlen film, amit ezerszer láttam már – azért is, mert az első héten legalább tízszer megnéztem, olyan csodának számított, hogy tudom pörgetni, meg visszatekerni, és újra és újra és újra és újra megnézni egy adott jelenetet... de hé, miért kezdett ennyire nyávogni? A zenéje eszméletlenül tetszik, elejétől a végéig pörög, ahogy egy igazi kémfilmparódiához illik, K1 – „Nekem már mindegy" – elmenne egy igazi James Bond-gonosznak is. A jelenetek ismételten csak fantasztikusak, és az idézhető beköpések száma is meghaladja a több tucatot. És a végén az a finálé a dominával... eszméletlen. Ha valaki nem látta volna, csak ajánlani tudom. Még úgyis, hogy talán ebben a filmjében a legkövérebb Bud. De hát így szerettük, jól állt neki.
1. Kincs, ami nincs (1981)
„De hogy szállhattál fel ilyen kevés üzemanyaggal?
–Hogy hogyan? (böff)"
„Az a nagydarab ember azt mondja, hogy a húgaid, nem valami szépek... ezt mondja Ő!"
„És Anulu a nagy pálmafa fia."
„Parancsnok úrnak jelentem, a távcső a vízben!"
„Te rohadt mocsok! Miattad elveszettem egy négyezer dolláros hajót és a szerződésemet a Puffin lekvárral!"
„Én csak a papagájcsajokat szeretem!"
„Azt mondja, hogy ketté akar hasítani téged."
Biztos a sors akarta úgy, hogy az első film, amelyet Budtól látok, rögvest a legjobb is legyen. Vagy lehet, számomra azért a legjobb, mert ezt láttam először, és ekkor szerettem bele a filmjeikbe, majd megszállottan keresni kezdtem. Nyolc-, esetleg kilencéves lehetettem, amikor egy éjszaka apám megengedte, hogy fennmaradjak, és megnézzem ezt a filmet, mert azt mondta, ez az egyik legjobb filmjük, és nehogy már aludjak. Van ennek a filmnek valami megfoghatatlan bája. A támadás a begyöpösödött japán erődje ellen a tankkal mindent visz. Aztán vannak benne kalózok is, de ugyanazokat tudom elmondani róla, mint a dobogós alkotásaikról. Iszonyatosan fülbemászó a zene, tengernyi beszólást és jobbnál jobb jelenetet rejt magában ez az örökzöld – az a befejezés, amikor Bud még egy fél percig nem veszi észre, hogy a kis haverja már rég elszaladt, hogy mentse a bőrét. Ha ezerszer láttam volna már, akkor is látni akarnám újra és újra. Ebben a filmben koncentrálódik minden, ami miatt érdemes ezeket a filmeket nézni, mert semmi mást nem akar, mint szórakoztatni, és mi is lehetne jobb egy lusta, szombat délután, mint megnézni ezt a filmet – még úgy is, hogy enyhén szólva spoileres a címe. Ejnye!
Ez lenne az én személyes Bud Spencer top tízem, lehet, hogy ő elment, de ha sokszor megnézzük a filmjeit, örökké élni fog. És nektek mi a kedvenc filmetek tőle, ami esetleg kimaradt? Mi a kedvenc beköpésetek, idézetetek tőle? Emlékezzünk rá együtt, és Isten nyugosztalja.
Amennyiben tetszett a lista, lájkold Facebook oldalunkat!
Terézágyú 2016.06.28. 08:48:28
Hát speciel ezt szerintem már egymilliószór elmondták...
RIP, Bud.
Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2016.06.28. 09:31:20
Nyugodjék békében, hiányozni fog.
fefe79 2016.06.28. 10:38:54
Történelem p 2016.06.28. 10:44:28
Nyugodj békében Bud! Te voltál az egyik hősöm. :(
grafikusmsz 2016.06.28. 10:44:39
Fandor 2016.06.28. 10:48:07
Ha jól emlékszem az egyik első Bud Spencer film, ami szinkronnal került a mozikba....
Szakértő? Az nem volt... 2016.06.28. 10:48:45
- Zeffa, mit főztél ma?
- Hát, uram, ma semmit.
- Jó, és mi a második fogás? :DDD
"Az a tény, kedves kuzin, hogy mi kis kópénk Tangónak hívja magát a szamba országában, rögtön megvilágosítja számunkra... hogy mekkora nagy seggfej."
"És kalitkában tálalják, vagy az ablakpárkányról kell felcsipegetni?"
Szakértő? Az nem volt... 2016.06.28. 10:50:09
gPeterS 2016.06.28. 10:50:38
papierusz 2016.06.28. 10:53:54
- Az egyetlen dolog amit zárolsz, az a pofád!"
Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2016.06.28. 10:54:45
project640 2016.06.28. 10:58:46
Nyugodjon Békében!!!!!!
ComLo 2016.06.28. 11:01:26
Valahogy a modern korban játszodó filmjei(ke)t mindig jobban szerettem.
Egyik sem filmtörténeti remekmű, de a mai 30-as 40-es generáció ezen nőtt fel, és gyerekként igenis sokat jelentettek nekünk.
És nyugodjon békében ... De talán a legtökéletesebben akkor tudunk rá emlékezni, ha mindenki megnézi a kedvenc filmjét, és igazán jól szórakozik rajta.
Gery87 2016.06.28. 11:05:51
Merlot68 2016.06.28. 11:08:13
(egyébként írásos tartalma jogos)
Nyugodj békében Bud!
atomplanet 2016.06.28. 11:13:57
DonkeyXote 2016.06.28. 11:14:13
2016.06.28. 11:28:19
gPeterS 2016.06.28. 11:30:52
Számomra BS&TH filmek tizes éveim elejéig számitottak, most már inkább ambivalens a viszonyom; az emberek, a magyarok hajlamosak azt gondolni, hogy a film kizárólag szorakoztató céllal létezik, erre ráerősitenek a filmjeik. De ha elfogadjuk, hogy a film a hetedik művészeti ág, azaz művészet, több célja is lenni kell, minthogy csak szórakoztat, sőt talán minden más fontosabb ennél. Mindegy.
Viszont amig a filmjeit nézik BS se halott
Is 2016.06.28. 11:33:54
- y Azevedo...
- Ja, és y Azevedo is!
field 64 (törölt) · http://regiidokmozija.blog.hu 2016.06.28. 11:34:16
Hát akkor hajrá, komám! Jobb, ha te fordítasz magadnak olaszból, mint ha mások fordítását használnád. Megbízhatóbb... :)
„kifejezetten büszke volt rá, hogy filmjeiben sose ölnek meg senkit”
Lehet, hogy nem látta mindegyik saját filmjét? :) Mert játszott a NÉGY LÉGY A SZÜRKE BÁRSONYON meg a SÖTÉT TORINO című filmekben is (ez utóbbi az én kedvencem tőle), melyekben emlékeim szerint ölnek meg embereket. Valószínűleg azt akarta mondani, hogy a legismertebb filmjeiben (vagyis a Terence Hill-lel közös filmekben) nem ölnek meg senkit...
doci606 2016.06.28. 11:40:45
Reman 2016.06.28. 11:46:03
"Kobra, Piton, Anakonda: csússzatok a házba!"
bloggys 2016.06.28. 11:56:53
Nekem az Ördög jobb és bal keze a kedvencem.
"Futás, meneküljünk, azt mondta tízig számol!" youtu.be/qw1R794sutQ?t=3725
atomm 2016.06.28. 11:58:01
- Dobod el!"
Nálam a Bűnvadászok a top
"-A tigriskölyök egy kretén állat a nagy sárkány pedig egy balek"
:D
soarvány 2016.06.28. 11:58:31
"MEGSEBESÜLTÉL TANGÓ???"
Frank The Tank (törölt) 2016.06.28. 12:01:36
Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.06.28. 12:12:52
2016.06.28. 12:15:21
Kegyetlen 2016.06.28. 12:15:43
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.28. 12:17:45
proflex 2016.06.28. 12:19:07
proflex 2016.06.28. 12:19:46
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.28. 12:20:46
soarvány 2016.06.28. 12:22:07
(Bose parancsnok) "Apokalipszis, Vitriol, nyomás be a házba!"
DarthVader 2016.06.28. 12:22:08
(Ja, a szigorlat amúgy jeles lett :)
Barbaarb 2016.06.28. 12:23:11
A második helyezett viszont meglepett, szerintem a Bűnvadászok nyomába sem érhet, de nálam közös filmjeik hátsó felében van ez a film, bár más is megemlítette, hogy ez az egyik kedvence.
Hogy mennyire különbözhetnek rajongóinak az ízlése az is mutatja, hogy kb. lehúzod a Mindent bele fiúkat, nekem meg az is top 5-ös.
Egy közös filmjük volt, amit képtelen voltam végignézni, a Szuperhekusok.
soarvány 2016.06.28. 12:31:46
A Piedonéban az ügyvéd nagyon jól van ábrázolva.
"A politika utasít, a rendőrség engedelmeskedik"
vagy
"Az irodám olyan mint egy kikötő, előbb-utóbb mindenki befut"
Pan Modry 2016.06.28. 12:38:26
ez attol fugg hogy erted, lehet hogy Bud Spencer sose olt meg senkit, de a Piedone a zsaruban megoltek a Barot es Pupos Peppinot is - ha jol emlekszem, bar legutoljara kb 10 eve lattam ezt a filmet.
tomfree 2016.06.28. 12:41:05
ZakMcKracken 2016.06.28. 13:01:17
Itt némi zavart vélek felfedezni az erőben.
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.28. 13:13:38
@trev: a Nincs Kettő Négy Nélkült gondoltam hogy sokan nehezményezik majd, de egyrészt nem akartam csak Spencer&Hill filmeket felsorolni, másrészt én azt tartom az egyik legrosszabbnak
a másik legrosszabb meg az Ördög Jobb és Bal keze :D nekem ez az amish, vagy mormon szál vagy mi van benne nagyon nem bejövős, jó a zenéje, nagyon, de ennyi
@Barbaarb: a Mindent bele fiúk olyan szinten szarrá van vágva, hogy már legalább 3 verzióját láttam, de nem nyert számomra több értelmet, érdekes hogy hazájukban az egyik legnagyobb sikerük lett, míg itthon készült belőle egy zagyvaság, miről akar az szólni? egyébként az is egy félkomoly filmjük
@DarthVader: gratulálok :D
@proflex: @doci606: @DonkeyXote: erre egy nagyon egyszerű indokom van: nem láttam a Zsoldoskatonát, de majd alkalomadtán megnézem, az Aranyeső Yuccábant pedig nagyon közepesnek tartom
@fefe79:@Terézágyú: bírom amikor egy ilyet találnak meg a kommentelők, egyik törzsolvasónktól pedig különösen rosszul esik, szerintem az a helyzet hogy keveritek az átlagot saját magatokkal, akik rendszeresen blogokat olvasnak, és kommentelnek, azok már rég nem átlag mozinézők, viszont az ilyen toplisták nem csak az átlaghoz jutnak el
mai napig találkozok olyannal, aki ha Bud Spencerre gondol egy kövér, szakállas embert lát, aki hagymás babot eszik és pofonokat oszt, és amikor meglátja úszóként nem akarja elhinni, hogy ebből az emberből ez lett
@gPeterS: na majd mindjárt arrébb rúgom a bokorba, és most megnézheted :)
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.28. 13:15:27
Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2016.06.28. 13:15:35
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.28. 13:18:48
amúgy a Kincs, ami nincsben vannak jócskán olyan részek amik az ember agyra mennek, pl. Anulut én egy idő után megfojtanám legszívesebben, meg a Mámmás okosságokat is megtarthatnák maguknak, de annyira tömve van bőven jobb részekkel, amin szakadni tudok, hogy nálam ezt mégse tudja lemosni semmi más
TetraB 2016.06.28. 13:33:50
azt hiszem, tartok egy emléknapot valamikor, megnézem pár filmjét. a Kincs ami nincset nem olyan rég csíptem el az egyik adón és gond nélkül végignéztem, egy percig sem untatott...
TetraB 2016.06.28. 13:38:26
www.imdb.com/name/nm0346533/
hát ő is jól megnőtt azóta...
jürgen baromartz 2016.06.28. 13:39:01
Nyugodjék békében, Pedersoli úr.
conmorientes 2016.06.28. 13:40:03
Személyesen nem értem, hogy a Nincs kettő négy nélkül, miért nem fért bele, nekem az azóta katartikus amióta valamelyik balatoni kertmoziban láttam gyerekként. Azóta a gyermekeim is rajonganak érte. Legalább annyira idézhető mint a Kincs ami nincs.
Most vigyél minket ki a repülőtérre, aztán gyere vissza értünk :))
bloggerman77 2016.06.28. 13:52:49
Az a film nagyon nem BS életműbe tartozik, aki a klasszikus BSTH filmeken nőtt fel, annak sokkoló. Pl. nyíltan mutatják, ahogy azok a sármos déliek a polgárháború alatt olyan hadifogolytáborokat tartottak fenn. ahol a koncentrációs táborokat megszégyenítő módon éheztették halálra az északi hadifoglyokat...
Egy ilyen fogolytábor-erődöt támad meg délinek álcázva BS és csapata, és a vége az, hogy egy Gatling géppuskával - a kor új csodafegyvere - mindenkit lemészárolnak.
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.28. 14:04:55
amúgy tényleg durva, nekem az akasztásos jelenet is sokkoló volt, most képzeld el már majdnem kivégeznek, erre az utolsó pillanatban szólnak, hogy te jöhetsz, te meg maradsz, bázzeg...
Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2016.06.28. 14:05:35
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.28. 14:11:20
Ánulu érkez, Ánulu érkezz
kakasstirr ridzsiiii
Kánikula 2016.06.28. 14:15:52
Az Ötvös csöpi/Piedone filmek között nem véletlen a hasonlóság. kb. a 80-as évek közepén/végén Bujtor István járt nálunk a művházban. Akkor mesélt arról, hogy összehozták Bud Spencerrel, mint a szinkron hangja és hasonmása. Bujtor elmondása szerint Spencer javasolta neki, hogy miért nem csinál ő is bunyós filmeket, meg van hozzá a karaktere.
Innen jött Csöpi ötlete aztán elmesélte, hogy hogyan állt össze az egész, hogyan lettek a csattanós pofon hangok.
Averti 2016.06.28. 14:18:18
Averti 2016.06.28. 14:18:56
titan 2016.06.28. 14:19:58
HgGina 2016.06.28. 14:24:59
BéLóg 2016.06.28. 14:51:14
Balt 2016.06.28. 15:20:40
Ettől függetlenül max respect és béke poraira, emlékét megőrizzük.
Burberry 2016.06.28. 15:32:10
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.28. 15:37:01
" az emberek, a magyarok hajlamosak azt gondolni, hogy a film kizárólag szorakoztató céllal létezik, erre ráerősitenek a filmjeik. De ha elfogadjuk, hogy a film a hetedik művészeti ág, azaz művészet, több célja is lenni kell, minthogy csak szórakoztat, sőt talán minden más fontosabb ennél. Mindegy."
az emberek, aztán vessző, a magyarok... WTF?
tehát mások sosem készítettem olyan filmeket amik kizárólag szórakoztatni akartak volna? sőt ha valami szórakoztat, az már nem is hordozhat művészi értéket, ergo egy művészi alkotás nem lehet humoros, nem lehet szórakoztató (Mozart összes műve kb. mehet a klotyóba, rakjuk mellé Voltairet is, meg Aruistophanészt, az nem volt művészet amit csináltak, mert hát ó minő borzalom röhögtek rajta, hogy Shakespeare-t se feledjük el, mert bizony ő is írt ám vígjátékot)
"a film a hetedik művészeti ág, azaz művészet, több célja is lenni kell, minthogy csak szórakoztat, sőt talán minden más fontosabb ennél. "
ez meg akkora hülyeség, hogy ismétlést kíván, minden más fontosabb ennél??? huh? tudod te mennyire nehéz megnevettetni valakit, elérni hogy az szórakozzon? próbáltad már?
tényleg mindegy
Fortress 2016.06.28. 15:51:46
1. Akit buldózernek hívtak (1978)
2. Kincs, ami nincs (1981)
3. Különben dühbe jövünk (1974)
4. Bombajó bokszoló (1982)
5. Az ördög jobb és bal keze (1970)
De persze ízlések és pofonok! :-)
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.28. 16:06:53
dreamhotep 2016.06.28. 16:59:22
és a nincs kettő négy nélkül-t kihagyni.... ej ejj
Gukker 2016.06.28. 16:59:38
-- Nektek is!... Tőled tudják, hogy testvérek vagyunk?!
-- Tőlem ugyan nem."
hansoloka 2016.06.28. 17:41:45
Malibutomi 2016.06.28. 18:52:01
proflex 2016.06.28. 19:36:18
Szerintem toplistás az is :-)
Fj0d0r 2016.06.28. 20:03:46
'Mi majd a szárazföldbe.'
:D
RIP
Fortress 2016.06.28. 20:52:38
Mondjuk, itt:
filmworldsvillam.blog.hu/2016/06/28/melyek_a_legjobb_bud_spencer_filmek_szavazz_nalunk
Fortress 2016.06.28. 20:53:22
2016.06.28. 21:40:19
"Ennek az ára khmmm...... NÉGYSZÁZHÉT!"
Nyugodj békében!
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.28. 22:15:23
bloggerman77 2016.06.29. 00:29:27
"Az Ötvös csöpi/Piedone filmek között nem véletlen a hasonlóság. kb. a 80-as évek közepén/végén Bujtor István járt nálunk a művházban. Akkor mesélt arról, hogy összehozták Bud Spencerrel, mint a szinkron hangja és hasonmása. Bujtor elmondása szerint Spencer javasolta neki, hogy miért nem csinál ő is bunyós filmeket, meg van hozzá a karaktere."
**
Évekkel később Bujtor már azt mesélte ugyanerről, hogy amikor bemutatták BS-nek, hogy ő a szinkronhangja, BS ennyit válaszolt: Na és? Kér netán egy autogramot?
:)
Adani 2016.06.29. 07:12:11
-Hol van itt a resztórant?
- ???
- Hol a vájúúúú!!
:)
- Mit hozhatok második fogásként?
- MINDENT!
Hatalmas egy film tényleg
fynci 2016.06.29. 17:55:04
Pedig a művészet is szórakoztató. Már az igazi művészet, nem az, amit végigszenvedni lehet csak, mert egyébként sznobságból csinálják és nézik. Egyébként is eléggé rossznak tartom ezt a poroszos művészetoktatási megközelítést, hogy van a nagybetűs művészet, meg a szemét. Így sok olyan mű elsikkad, ami lehet, hogy mégiscsak beleférne a művészet kategóriába.
Szerintem több értelme van, ha azt nézi az ember, amit érdekesnek talál, és nem azt, amire azt mondják, jelentős. Végül is az a lényeg, hogy mit hámozol ki egy műből, nem? Nem az, hogy hány centi nagynak van mérve az alkotója.
Én pl. már elég sok olyan régi B-kultfilmet láttam, ami sokkal többet elmondott a világról, mint azok a dögunalmas vackok, amikkel tele vannak a filmművészetis könyvek, és amik jó része őszintén szólva depressziós értelmiségiek vinnyogásának vagy lila bölcsészek köldöknézésének tűnik. Nem azt mondom, hogy mind ilyen, vannak tényleg jó alkotók, de épp ezért jobb, ha az ember inkább a saját ösztöneit követi, és úgy próbál valamit kivenni a művekből, mint hogy azt lesse, mit tartanak elismert, komoly filmművészetnek, és mit nem.
Hogy Bud Spencer és Terence Hill nem tartozik a filmművészet kategóriába? Kit érdekel? Engem a jó filmek érdekelnek. Mert egy rossz film mondhat bármilyen mély gondolatokat, nem fog tudni hatással lenni rám, mert nem képes átélhetővé tenni az egészet.
fynci 2016.06.29. 18:07:44
A börleszkről meg már ne is beszéljünk. Talán a legtisztább válfaja a filmművészetnek, közben meg az emberek imádtak nevetni rajta. De egy komoly film is lehet szórakoztató és művészet egyszerre.
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.29. 18:58:43
pl. ezért tartom szarnak a magyar irodalomoktatást, ki a francot érdekel 14 évesen Camus? engem 2 éve kezdett foglalkoztatni, 30 év felett, és ekkor már érdekesnek találtam a mondandóját, de 14 évesen? bitch please
fynci 2016.06.29. 19:12:01
És ezzel az is a baj, hogy megutáltatják ezeket a műveket a diákokkal, mivel kötelezővé teszik őket. De szerintem a magyar irodalomoktatás legnagyobb katasztrófája nem ez, hanem az, hogy nálunk csak az számít nagy műnek, amiben mindenki meghal, meg szenved, meg meghal, meg nyomorog, meg meghal, meg szenved, meg meghal. Mintha arra akarnának nevelni, hogy érezd rosszul magad és félj. Poe-nak, Karinthynak vagy az Odüsszeiának több értelme van szerintem, velük mégse foglalkoztunk annyit.
field 64 (törölt) · http://regiidokmozija.blog.hu 2016.06.29. 19:15:45
„ki a francot érdekel 14 évesen Camus?”
Micsoda, kamaszként téged nem érdekelt, hogy miről kamuzik Camus? :)
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.29. 19:22:31
első kötelező olvasmány a Kincskereső Kisködmön, mindenki szegény, meg nyomorog, és ezt olvassa el kötelező jelleggel a gyerek, amikor még alig tud bármit is a világban zajló szarságokról, amikor ha csak apuka véresre nem veri minden nap talán jó élete van a családjában, akkor is ha valóban szegények, DE olvassa el, mert különben EGGYES
aztán másodikban: Pál utcai fiúk - megölik a gyereket aki a légynek nem ártott
harmadikban: Légy jó mindhalálig
negyedikben Aranyember, és sorolhatnám
undorító az egész rendszer, olvassa ezt akinek hat anyja van, és közben Karinthyről én speciel egy sort nem tanultam, mert a hátsó szekcióba van száműzve pár novellája, helyette Kosztolányi böszmeségeit, és szenvedését kell venni
Örkényt megint nem vettük, mert ugyan minek, majd egyetemen dráma szakon talán találkozol vele, pedig az már tragikomikus, tehát határeset
Dürrenmatt helyett Bertold Brecht sokat szenvedett Kurázsi mamája, amikor a Fizikusok is benne van ugyanabban az öt modern drámában, amit hatezere éve változatlanul nyomtatnak ki
És Persze Shakespearetől is a fiatal szerelmesek csak a halálban lehetnek boldogok, vagy Hamlet, nem ám valami vígjáték
én évekig nem olvastam ezek miatt, és nem is csodálom, hogy az emberek anno az egri csillagot szavazták meg Nagy Könyvnek, mert ott be is fejezték, és max a halálozási rovat a napilapban
Csoda, hogy az egy Voltairet még nem száműzték, Poe? de kérem, micsoda, álomvilágban él maga :D
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.29. 19:26:20
fynci 2016.06.29. 20:00:48
Ez van. Talán az élethez elég erősnek születünk, a magyar irodalomoktatáshoz viszont szánnivalóan gyengének. :D
fynci 2016.06.29. 20:06:19
Csoda, hogy sokkal szimpatikusabb a nyugati vagy a távol-keleti kultúra?
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.29. 20:09:08
@froclee: jó hát azért a fekete fehér korszakra szerintem nálunk leginkább a vígjáték volt a jellemző, másrészt nem az a baja a magyar filmnek, hogy ne lennének vígjátékok (hanem hogy leginkább szarok) :D
Adani 2016.06.29. 20:15:23
Kincskereső kisködmön az tényleg nem gyereknek való, pláne nem egy 9 évesnek alsó tagozaton. Egyenes út a depresszió felé, mindenki szegény, ahogy írod, az üzenet is az ,hogy ne is akarj többet és jobbat, mert akkor csak megszívod. Na meg miért kell minden fejezetben meghalasztani valakit? Jó kis esti mese a gyereknek, hogy 5 perc után meghal a fiatalabb testvér, majd később az egyetlen barátja, majd az apja, végül még többen. Na meg, hogy mikor ő éppen felgyógyul a halálos betegségből és végre egyszer jóllakhatna mert tele az asztal kajával bejön az utált szomszéd Küsmödi és felzabál előle mindent és ez t a szülei is tétlenül nézik, neki meg kuss a neve, mert gyerek és ne akarjon belepofázni semmibe.
fynci 2016.06.29. 21:28:02
Hát, akkor nekem nincs szerencsém, de mindig ilyen filmekbe futok bele.
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.29. 21:30:14
fynci 2016.06.30. 01:05:21
Nem csak akarták, remakelték is. :) Mondjuk én inkább már a háború utáni filmekre gondoltam.
Petrow 2016.06.30. 10:48:05
@scal: a kötelező irodalom és az életkor kapcsán, nekem a Kőszívű ember fiai volt hasonló. Vért izzadtam, hogy átrágjam magam rajta, hót érdektelen volt, tele angol-német-francia-latin kifejezésekkel... 15 évvel később tanultam csak meg igazán értékelni, és szinte alig bírtam letenni. Walter Scott Lammermor-i nászát sem bírtam tizenéves fejjel megemészteni.
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.06.30. 14:34:49
mire akarnak ezek tanítani? =legyél geci? és önző? miért kell ilyesmivel mérgezni a tinédzserek agyát?
@froclee: hát ha fekete-fehér nekem ezek jutnak eszembe rögtön nem a "kommunista fekete fehérek"
de azok között is vannak nagyon viccesek, épp a napokban láttam egyet, lehet majd írok is róla
caseyjones 2016.06.30. 15:44:48
Adani 2016.07.01. 22:37:49
Azt sztem ember nincs, aki szerette volna. Pláne, hogy nekünk 6.-ban volt kötelező, a szabadságharc pedig csak egy évvel később volt tananyag. Eleve nem gyerekeknek készült, nagy hiba erőltetni általános iskolában. Ráadásul borzasztó unalmas is, mikor vagy 20 oldalon csak tájleírás van.
Darkcomet 2016.07.05. 21:04:25
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.07.06. 00:20:26
a Sheriff és az Idegeneket, Bombajü bokszolót, és az Aranyeső Yuccábant akkor se tenném be egy listába ha fegyvert szegeznének rám, nem is értem mit ajánlgatja ennyi ember, a Sötét Torinót nem láttam még, a Zsoldoskatonát is csak most néztem meg
de amúgy ez csak az Én listám...
csAlonzó 2016.08.27. 16:50:59
Az, hogy lemaradt a (nemzetközileg is) legismertebb és legelismertebb filmjük, az ÖRDÖG JOBB ÉS BAL KEZE, az már nagy hiba, hiszen ez alapozta meg a Spencer-Hill páros kémiáját (ld. testvérek, Bud nem bírja Terence-t, az ráveszi, hogy a jó ügyért védjék meg a gyengébbet, pofon, zaba stb. ráadásul itt még jól megfilmezett klasszikus spagetti western környezetben). A 2. rész is listára való, mondjuk gyengébb, mint az 1., elismerem.
Emellett pedig a Nincs kettő négy nélkül alapfilm, ahogy az Aranyeső Yuccában is. Ez utóbbinál Morricone zenéje is nagyot dob az amúgy kiváló filmen (örökzöld beszólások + Székhelyi kitűnő szinkronja Amidouhoz)... a Nincs kettő négy nélkül pedig a 4 legismertebb film közé tartozik, gyakorlatilag minden mondat szállóige, egyedi helyszín Rioban, szóval.
Nekem pl. a Kincs ami nincs, Nyomás utána elég bárgyú filmek, sok mese elemmel, amit kinőttem, de mindkettő alapfilm, eszem ágában nem lenne nem betenni őket a top10-be.
Hiányzik még Bulldózer is, az is nagyon ismert és alapfilm Spencernél, abban mondjuk egyetértek, hogy a Bombajó bokszoló egy gyenge folytatás, rossz szinkronnal.
A Banános Joe nálam semmiképp nem top10-es, eleve Kránitz szinkron, kispistázás, de objektíve sem, nagyon idétlen, gyerekes film.
A kezdeti westernek közül pedig egyértelműen a Bosszú El Pasoban a legjobb, mindenképp ismertebb, és jobban megírt mint az Isten megbocsát, bár egyik sem top10-es nálam.
A Piedone a zsaru érveléssel egyetértek, én azt följebb tenném.
Nálam valahogy így néz ki:
1. Az ördög jobb és bal keze 1.
2. Bűnvadászok
3. Megint dühbe jövünk
4. Nincs kettő négy nélkül
5. Piedone a zsaru
6. Különben dühbe jövünk
7. Kincs ami nincs
8. Aranyeső Yuccában
9. Akit bulldózernek hívtak
10. Az ördög jobb és bal keze 2.
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.08.27. 18:07:01
a Nincs Kettő Négy nélkült legalább ennyien hiányolják ha már választani kellene inkább azt tenném fel ide
Aranyesőt Yuccában akkor se tenném fel erre a listára ha száz életem lenne :D iszonyat szar az a film, gyermeteg poénokkal operál, Amidou a Spencer&Hill univerzum legirritálóbb karaktere, lapáttal verném agyon
Morricone zenéje mindig jó, de nehogy emiatt szeressek egy önmagában idegesítően bárgyú filmet
Kincs, ami nincs-et kinőni? Jézusom. Szerencsére én előtte megálltam a fejlődésben.
Összességében látod tudtál mit kezdeni vele, írtál egy nagyon jó kommentet :D de hidd el ha ez a lista lenne itt, akkor meg a Kincs ami Nincs, Banános Joe fanok hőbörögnek, arról már nem is beszélve, hogy a Zsoldoskatonát nálad se látom
És még ha létezne is olyan párhuzamos univerzum amiben én beírom az ördög Jobb és Bal kezét, a folytatást tuti nem tenném fel