Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kiéhezettek

2016. október 22. - scal

A zombifilmek olyanok mint akikről szólnak. Nem akarnak elfogyni...

the_girl_with_all_the_gifts.jpg

Ismét könyvadaptációról beszélünk, nyolcvan millió példányban elkelt, pedig én tényleg azt hittem erről a témáról a Walking Dead, meg a Last of Us után már nincs hova több bőrt lehúzni. És talán ez a legnagyobb baj a filmmel. Hogy CSAK egy zombifilm, semmi más. Pedig nagyon ígéretesen kezdődik, az első félóra kifejezetten jó, és érdekes, mert nem tudni mire megy itt ki a játék. Mert az alkotók egy jó filmet, egy jó történetet ígérnek. Mert nagyon érdekes, hogy kik ezek a székbe kötözött gyermekek. Miért fél tőlük mindenki? Miért állig felfegyverkezve mernek csak hozzájuk érni, miközben nagyon aranyosak és kedvesek. Szóval mi ez? Eszméletlen sokat ígér a film első harmada, és éppen ezért úgy érzem egyáltalán nem kielégítő válasz mindezek után, hogy ZOMBIK bazdmeg, zombik. Már megint Zombik. Már megint a szigetről, ahonnét a zombifilmek egyik legjobbja, a 28 nappal később is érkezett.

A sikerkönyvet ezúttal egy M. R. Carey nevű ipse írta, aki képregényrajongói körökben már eddig is éppen eléggé híres volt, de ez az első regényformátumban elkövetett kasszasikere 2014-ből. Ahogy az lenni szokott a filmesek pénzt szimatolva azon nyomban lecsaptak rá, és minimális befektetéssel - négy millió font - elrendelték a mozgókép mielőbbi legyártását. Sajnos az alacsony költség bizony érződik a film minden porcikáján, a fantasztikus kitörési jelenetet leszámítva - ami azért annyira nem fantasztikus, ha elég sok Walking Deadet láttál - már semmi másról nem szól, minthogy hat túlélő caplat az utolsó (?) - ahogy az már lenni szokott - általuk biztonságosnak vélt bázisra. Ezzel telik el a film maradék kétharmada, ahol már se akcióra, se izgalomra nem futotta, csak az ezerszer elkoptatott moralizálásra. Mert a csapat egyik tagja nem más, mint a szupertehetséges, szuperintelligens Melanie, aki megmentette rajongásig imádott tanárnőjét Miss Justineaut.

Ezzel mindössze annyi a baj, hogy Melanie is egy ilyen kiéhezett gyermek, akik úgy születtek, hogy mikor anyjuk megzombult, ők éppen már a terhesség késői stádiumában leledztek. Ezek a csöppségek látszólag ártalmatlanok, pláne ha már ettek, és ha az emberek elfedik feromonjaikat egy speciális kenőccsel. De elég egy kis nyál, vagy bármilyen szag, és igazi kis rágógéppé válnak, természetesen szupergyorsak, meg erősek, meg minden egyéb, ami a Holtak hajnala remake óta már alap dolognak számít. Igazából nagyon sok kérdésre nem kapunk választ. Miért is olyan tehetségesek ezek a gyerekek? Miért gondolják az orvosok, hogy az a legjobb, ha minél előbb felboncolják őket, pláne a legígéretesebbet? De ezen kérdéseket mind otthagyják a francba, amikor deus ex machinaként a zombik áttörik a féltve őrzött kerítést, mert hát ezek olyanok, hogy egy idő után mindig mindenhol áttörik.

the-girl-with-all-the-gifts-trailer.jpg

A filmben a környezet az utolsó napokat meséli el, amikor már szinte lehetetlenség megállítani a ragályt - erről szólt a 28 nappal később is valójában -, és megint kínosan sokat hímelnek hámolnak, hogy áltudományosan körülírják, ezek itten hát most kérem szépen nem is igazi zombik, mert gombaspórától öt másodperc alatt változnak át miután megkapták ama harapást, de a szomorú tény, hogy ezek bizony... zombik. Mindig röhögnöm kell, mennyire göcsörtösen szeretnék megújítani ezt a... lehet erre mondani, hogy műfajt? Zsánert! Ezek miatt lesz a filmben a sok moralizálás, ami viszont a Walking Dead hetedik évadának árnyékában szintén nem valami nagy kunszt. A nyakamat rá, hogy Carey imádja a WD-t, akár tévés, akár képregény formában. Dicsérhetném a látványt, mert nagyon tetszett a Kiéhezettek képi világa, a mohával, folyondárokkal, növényekkel áthatolhatatlanul benőtt épületek... de erről meg egy az egyben a Last of Us ugrott be, mert dettó így nézett ki az egész... és akkor a Kisvakond álmodik zseniális rajzfilmet már meg sem említem.

A színészeken is látszódik a garasoskodás, mert kapunk egy Gemma Artertont, akiért azért nem kapkodnak a Perzsia hercege, meg a Boszorkányvadászok óta, de persze szép meg minden, és nincs vele baj. A csapat orvosát Glenn Close alakítja, a nagy vesztes, aki ha hétrét feszül se kap már soha Oscart. Bár színészileg ő az egyik legerősebb, szerepe nincs jól megírva, - az egyik jelentben kb. úgy viselkedik mint a Prometheus elmebeteg tudósai. A férfiak ágyútöltelékek, Paddy Considine mogorva őrmestere az egyetlen, akin egy kis jellemfejlődést fellelni. Mindegyikőjüket lemossa Sennia Nanua, aki első filmszerepében valami hihetetlenül erős a kiéhezett kislányt megformálva, aki okosabb mint a sokévi átlag, és nem érti mi is ő valójában, és egész végig ott őrlődik magában, mi a fontosabb, a világ helyrehozása, vagy a saját életösztöne. Kíváncsi leszek felbukkan-e, milyen jövő vár rá, egy ilyen ajánlólevél után.

A film vége viszont nálam kimerítette a vicc kategóriát. Tudom, hatalmas formabontó befejezésnek szánták, ami nem hétköznapi, de azért mindennek van határa. Így végül is egy tollvonással keresztül húzzák mindazt a szájtépést, amit az előtte lévő másfél órában hallhattunk. Mindezek miatt, egyszer nézős filmnek ítélem a Kiéhezetteket, ami egész erősen kezd, hogy aztán eszméletlen gyorsan leüljön, és ne fusson ki sehová. Mintha nem tudott volna felnőni azokhoz az elvárásokhoz, melyeket saját maga támasztott, hogy megújítsa a zsánert. De míg a Holtak hajnalára, 28 nappal későbbre, sőt még a Z világháborúra is emlékszik a néző hosszú évek távlatából, ezt olyan gyorsan elfelejti majd... mint ahogy egy ember átalakul kiéhezetté. 

Ha tetszett a kritika, kérlek lájkold a Facebook oldalunkat!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gery87 2016.10.22. 19:34:30

Miért nézel ilyen szarokat?:)
Az első harmada jó?: Most komolyan 40 kilós kis szarosoktól kellene félni, akik a tejfogaikkal egy csirkecombot nem tudnának ketté harapni?
Vicc...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.10.22. 20:40:45

@Gery87: most te komolyan azt kérdezed egy filmkritikai oldalon, hogy miért nézek ilyen szarokat?

várd ki a jövőheti adagot :D

szekőcei 2016.10.22. 21:04:24

Igazából se a 28 nappal későbben, sem ebben nem zombik vannak - a zsáner szerint ahhoz, hogy zombi légy, meg kell halni.
Az elsőben dühkór van, ebben meg gomba.

Kivételesen nem értek egyet a kritikáddal, szerintem jó lett. A könyv erősebb, de szvsz ez egy jó adaptáció.

Gery87 2016.10.22. 22:28:11

@scal:

Dehogy volt komoly a kérdés, csak átjött mennyire lefáraszt ez az egész Zombis téma:)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.10.23. 01:32:16

@szekőcei: erre mondom azt, hogy erőltetett, nyakatekert baromság, zombi nem zombi, átváltozik, embert harapdál, gyorsan fut, nem fizet adót = zombi, az meg kész vicc ahogy megpróbálják beállítani ezt az evolúció újabb lépcsőfokának

"Kivételesen nem értek egyet a kritikáddal"

bár látnám a kommentjeidet olyankor amikor egyetértesz :D

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2016.10.23. 10:08:31

Én az egyik legnagyobb zombi film rajongók közt voltam. Azért voltam mert már én is unom... de most komolyan. Azért ez már jelent valamit. Szép volt jó volt és még mindig szeretem, játékokban meg egyenesen imádok zombikat írtani, de ne akarjanak már megint "ÚJ" fimet lenyomni a torkomon zombikkal. Így is lesz még elvileg ww z 2 is, de minek.....

És csak, hogy kötözködjek a 28 nappal később nem zombi film. Tudom tudom kötözködés. :D Nem halottak és nem esznek embert. Csak simán veszettek. XDDD Amúgy meg Holtak Hajnala Remake az etalon! Megvan DVDén minden extrával ezerszer láttam már de nem tudom megunni! Ha zombi film akkor nekem az ugrik be egyből! :)

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2016.10.23. 10:11:55

Ja még annyit, hogy egyedül a Z Nation agymenése tudott újat mutatni az annyira szar és elborult baromság faktorával, hogy csak röhögsz az egészen de szórakoztatóan! :)

szekőcei 2016.10.23. 10:17:39

@scal: tudod, mint a viccben: "eddig nem volt sós a leves"

Zombik: majd gépről.

Serrin 2016.10.24. 11:08:24

A Z nationt ajánlom én is azoknak, akik megcsömörlöttek a témától. Az majdnem minden részben tud újat mutatni. :)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2017.01.23. 12:20:48

@scal: Tehát azért nem tetszett a film, mert kibaszott tájékozatlanul ültél be a moziba? És akkor még vagy olyan hülye, hogy erre direkt felhívod a figyelmet? Talán ideje lenne bazmeg nem ideológiákat gyártani a linkséged meg a lustaságod igazolásaképp, hanem foglalkozni is a filmekkel, ha már van egy kibaszott filmes blogod.

Ráadásul mindennek a tetejébe még hülyeségeket is írsz, mert a film kétharmadásban is van akció is, meg izgalom is, moralizálás meg nem nagyon, ugyanis a helyzet ezt magában hordozza anélkül is, hogy ki kellene mondani. Meg egy ordas SPOILER a kritika közepén, hát gratulálok (a film végefelé derül ki a gyerekek eredete, okostojás).

Tehát A mestergyilkos 2 azért jó, mert lop egy játékból, ez a film meg azért rossz, mert, nos... lop egy játékból? :D

Az olcsóságot kritizálni szintén hülyeség, ebben a filmben ennél többre nem volt szükség, ez a történet ennél többet nem igényelt.

Amúgy nekem se tetszett különösebben. Egyszer meg lehetett nézni, de nem szeretem, ha ekkorát kell csavarni egy műfajon azért, hogy működhessen egy film. Egy zombi nem intelligens bazmeg. Ennyi. Ahogy a vámpírok sem csillognak a napfényben.Az meg amikor a zombik egyhelyben állnak és ők meg lesütött szemmel kenőccsel bekenve mászkálnak köztük, hát az tényleg egy vicc. Nem tudtam komolyan venni, és úgy éreztem, hülyének néznek. Meg akkor már vagy a sztori lehetett volna pörgősebb, vagy a színészek szimpatikusabbak.
A vége nekem se tetszett. Poén, hogy az emberek megsértődnek azon, hogy a méhek visszaperlik tőlünk a mézet, de azon nem, hogy ezek a kis rágcsáló ősember gecik lennének az evolúció következő lépcsőfoka, mert ez egyértelműen egy visszalépés, innentől meg hiába próbálják nekem valami nagy truvájként eladni. Szóval kifut valahova a film, de kurvára kifut ám, csak egy eredetinek szánt faszságra. És ezt problémának érzem a mai filmkritikával, hogy annyira igénytelenek lettek a kedves kollégák, hogy nekik már az is elég, ha egy film mond egy eredeti gondolatot, az meg már senkit sem érdekel, hogy mégis MIT mond, hogy az faszság-e, vagy sem. A lényeg, hogy mondott, Sanyi!

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.01.23. 14:30:30

@Santino89: nem, hol írom ezt? azért nem tetszett, mert egy baromság, egy viccnek beillő csavarral a végén :) de most engedtessék már meg nekem hagy legyen herótom a 9000. zombifilmtől, ha már te annyira város a szuperhősfilmek halálát

ez nem ideológia, ez a módszerem :D és tök jól működik, a Toni Erdmannról se tudtam eszik-e vagy isszák, az mégis jobban tetszett ennél, vagy ott a Hurok, ott nem volt baj hogy felhívom a figyelmet hogy azt se tudtam magyar film lesz? :D

mi a spoiler? istenem egyszer egy évben belefér :D

nem, a Mestergyilkos 1-2 a mechanikáját lopja a játéknak, tervezés, kivitelezés, elvegyülés, lekoccolás, és főleg azért üdvözlendő, mert készült két Hitman film ami mindezt nem tudta ilyen jól

ez viszont a környezetet, a settinget lopja, nem a játékmenetet, - úgyhogy inkább én kérdezhetném: tehát, ez jó, mert ötlettelenül lop egy ilyen elemet máshonnan, a Batman vs Superman meg nem?

"Az olcsóságot kritizálni szintén hülyeség, ebben a filmben ennél többre nem volt szükség, ez a történet ennél többet nem igényelt."

hát lehet én néztem túl sok Walking Deadet, de ott nagyobbnak éreztem a büdzsét egy epizódban mint itt a teljes filmnél

tehát nem szereted ha egy gengszteres rablós film hirtelen vámpíros belezős horror lesz?

igen szerintem is, ha már intelligens, akkor más a neve :D ööö Kiéhezett? :D

"Meg akkor már vagy a sztori lehetett volna pörgősebb" azt mondtad volt benne végig akció? :D

de most komolyan, hol van ez egy 28 nappal későbbhez?

" Poén, hogy az emberek megsértődnek azon, hogy a méhek visszaperlik tőlünk a mézet, de azon nem, hogy ezek a kis rágcsáló ősember gecik lennének az evolúció következő lépcsőfoka, mert ez egyértelműen egy visszalépés, innentől meg hiába próbálják nekem valami nagy truvájként eladni."

jah ez jutott nekem is eszembe :D de mi van kibújt belőled hogy te még nem változtál át Kiéhezetté, és megesznek? Véded emberi mivoltodat? Hát mi a faszt keresel még ebben az emberjelmezben?

hasonló ennek a filmnek a pajzsra emelése a Splitéhez, kíváncsi leszek mit mondasz, majd arról, de lehet csak próbálod helyretenni a disszonanciát, mivel már nem tudod betenni a tavalyi top 10-be :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2017.01.23. 15:24:51

@scal: "hagy legyen herótom a 9000. zombifilmtől, ha már te annyira város a szuperhősfilmek halálát" Egyszer mindkét divat elmúlik.

De, a Huroknál is baj volt, de ha minden egyes alkalommal lebasználak minden hülyeségedért, akkor semmi időm se maradna az életemre.

És miért pozitívum, ha az egyik film mindent lelop, a másiknál miért negatívum, ha csak a díszletet?

A Batman V. Supermannél el voltál ájulva csomó mindentől, ami nem a film találmánya, bocs, hogy fényt gyújtottam neked a sötétségben :)

"lehet én néztem túl sok Walking Deadet, de ott nagyobbnak éreztem a büdzsét egy epizódban mint itt a teljes filmnél"
Nem ez volt a kérdés, hanem hogy ehhez a filmhez kellett-e nagyobb költségvetés. Segítek: nem, nem kellett.

"tehát nem szereted ha egy gengszteres rablós film hirtelen vámpíros belezős horror lesz?"
Azt írtam műfajon belül, nem műfajok között. Szövegértelmezési nehézségeid támadtak, vagy megint úgy érezted ez a megfelelő pont a szokásos üres vagdalkozásra? :)

Az akció meg a pörgés nem feltétlenül egy és ugyanaz.

Mit nem tudok betenni a tavalyi top 10-be?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.01.23. 19:53:13

@Santino89: tehát az a bajod, hogy nekem más, kialakult (és megjegyzem nagyon jól működő) rendszerem van, más elveke alapján értelem a filmeket, jó hogy azért nem baszol le, hogy nem változtattam meg a nevem Santinora

még mindig nem érted? azért nem negatívum mert a hivatalos filmeket elbaszták, Ha ott jól működnek, ergo ugyanígy megcsinálják ahogy a Mestergyilkosokban, akkor már szívnám a fogam hogy lop a Mestergyilkos a Hitmantől, így viszont örülök, hogy van két nem hivatalos Hitman film (nem tudom ebben mennyi a szándékosság, vagy hogy az eredetiből mennyit merítettek a játék fejlesztői anno)

a Kiéhezettek viszont nem egy Last of Us film, csak a környezet nagyon hasonló, ráadásul abból MÉG nincs hivatalos film, szóval várjuk meg míg elbasszák, ÉS zombis filmből nagyon sok van, ilyen bérgyilkosos, precízen tervező filmből meg nincs

a Batman vs Supermannél szerintem jól tették hogy ezeket beépítették, mert míg az Arkham sorozat Batmanről szól, nem egy hasonló maszkos igazságosztóról, a Kiéhezettek nem a Last of Usról szól, hanem egy hasonló világról (egyik ugyanaz az univerzum, tehát csak következetes, a másik két külön világ, ergo lop mert ötlettelen)

de kellet volna, mert te is hiányoltad a pörgősséget, és ha nagyobb büdzsé nem ilyen fostalicska színészeket tudnak leszerződtetni

az is műfajon belül volt, mert Tarantino és kész

nem feltétlenül, de jelen esetben ezt hiányoltad te is, meg én is
hát ezt a filmet :)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2017.01.23. 20:57:55

@scal: nem. az a bajom, hogy olyasvalaki blogol filmekről, aki minimálisan sem tájékozódik, és van olyan hülye, hogy még kérkedik is vele. ez nem egy nagyon jól működő dolog, ez kibaszott amatőr, végtelenül igénytelen és nagyon durván gáz, pláne hogy a mai információs társadalomban minimális erőfeszítést igényelne csak. 1 perc/film, de lehet sokat mondtam. ez kb olyan, mintha egy történész nem tudná időben elhelyezni a kedvenc történelmi korszakát. bár ez rossz példa volt, biztos nem létezik ilyen.

és miért lesz attól jó, hogy máshol ez nincs egyik esetben sem? ez teljesen kifacsart, és értelmetlen. az igazság az, hogy az a szar tetszett, ezért ott király, hogy lop, ez a szar meg nem tetszett, ezért gáz, hogy lop. csak az a baj, hogy ennek nem ezen kellene múlnia egy kritikában, innen is látszódik, hogy a kötözködésednek meg a dicséretednek egyaránt nincs semmi érvénye, legfeljebb előjele.

ettől függetlenül ugyanúgy nem kell a BvS érdemének tulajdonítani, ami nem az övé, szóval ezzel megint nem mondtál semmit, meg tök értelmetlenül keverted ide.

a pörgősség nem a költségvetésen múlt, mert ahogy arra az előbb is utaltam, nem akció nem egyenlő pörgősség.

Tarantino nem egy műfaj... most az az újabb jól bevált és fantasztikusan működő rendszered a tájékozatlanság mellett, hogy ha valaki rámutat, hogy hülyeséget mondtál, azt négyzetre emelve mondasz egy még nagyobb hülyeséget? :D

Nincs bennem disszonancia, ez nálam valószínűleg még a top 20-ban sem lenne benne 2016-ban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.01.23. 23:31:46

@Santino89: nekem meg az a bajom, hogy aki annyira jól tájékozott, hogy mindenben tudja a frankót, baszik megírni heti egy cikket :D

"és miért lesz attól jó, hogy máshol ez nincs egyik esetben sem? ez teljesen kifacsart, és értelmetlen. az igazság az, hogy az a szar tetszett, ezért ott király, hogy lop, ez a szar meg nem tetszett, ezért gáz, hogy lop. csak az a baj, hogy ennek nem ezen kellene múlnia egy kritikában, innen is látszódik, hogy a kötözködésednek meg a dicséretednek egyaránt nincs semmi érvénye, legfeljebb előjele."

igazán sajnálom, ha nem tudod értelmezni hogy az egyik azonos univerzum (ha tetszik neked ha nem) a másik meg utánoz egy sikert, - tippünk, olvasd el újra a bekezdést, és ezt folytasd addig míg meg nem érted a lényegét...

"nem akció nem egyenlő pörgősség." mi?

"Nincs bennem disszonancia, ez nálam valószínűleg még a top 20-ban sem lenne benne 2016-ban." ez a lényeg, tudtam hogy xar (tájékozatlanul) :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2017.01.24. 18:31:28

@scal: "nekem meg az a bajom, hogy aki annyira jól tájékozott, hogy mindenben tudja a frankót, baszik megírni heti egy cikket"
ezt is jórészt magadnak köszönheted, úgyhogy igazából magaddal van bajod. de mindenesetre örülök, hogy tereled a témát, így legalább nem hozod még kínosabb helyzetbe magad :)

mi azonos univerzum? a Hitman meg a Mestergyilkos? a kiéhezettek meg a last of us? vagy a tök értelmetlenül idekevert Batman v. Superman a képregényekkel? mert ha utóbbi, akkor amúgy se tartozik a témához, illetve ezzel akkor se magyarázol meg semmit. ezen felül is külön van a DC filmes univerzuma a képregényestől, és a képregényesbe se tartozik bele pl a Dark Knight Returns amiből pont sokat nyúlt, úgyhogy sehogy se állja meg a helyét, amiről beszélsz.

akció nem egyenlő pörgősség, capish?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2021.05.03. 14:02:57

Nem sokat tesz a zsánerhez, de korrekt szórakozás. Ami tetszett a sok látkép/távoli felvétel arról, mivé lett a világ.
Az angolok nagyon szeretik a szaladgálós zombikat (28 nappal/héttel később ugye?)
süti beállítások módosítása