Mindenkinek vannak hiányosságai. Nekem a Harry Potter sorozat volt az, amit tudatosan, és szándékosan ignoráltam az életemből 13 évig. Egyrészt mert sosem érdekeltek ezek a varázslós témák, másrészt taszított a körülötte dúló divatőrület. Meg különben is, mit nézzek én egy szemüveges hülyegyerek kalandjain? Alapból egy lúzernek tűnt. Egyszer vetemedtem arra, hogy kinyitottam találomra az egyik könyvet, és beleolvastam. Három sort olvastam el, éppen csigákat böfögött benne valaki. Na köszönöm, ilyen baromságra nekem nincs szükségem. Szóval igyekeztem teljes életet élni úgy, hogy nem tudtam mit kezdeni a barátok, haverok, barátnők herripottyeres beszólásaival. Most, hogy már három éve véget ért az egész sorozat, és mert az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó, nekiveselkedtem ennek a franchisenak. Úgyhogy ha rajongó vagy, nem hiszem, hogy sok értelme lenne továbbolvasnod, hacsak nem akarsz elküldeni az anyámba. Mindenki más pedig bármifajta hozzáértést nélkülöző trollkritikára számítson. Mindenesetre egyedülálló írásmű következik. Milyen ma a Harry Potter, szűz szemmel?

Egy felmérés szerint a népességéből úgy minden századik ember pszichopata. Ez a fogalom a filmeknek köszönhetően az olyan sorozatgyilkosok szinonimája lett, mint Hannibal Lecter vagy Patrick Bateman, pedig legfőbb jellemzőjük nem az ölési kényszer, hanem az empátia hiánya. Ők azok a látszólag megnyerő, de valójában gátlástalan figurák, akik céljaik elérése érdekében semmitől se riadnak vissza, hisz fel se fogják, hogy, amit tesznek az helytelen. Ez a típus viszonylag könnyen csinál karriert, a világ jelenlegi formájában pedig ideális terep a számukra. Erről mesél első rendezésében Dan Gilroy is.

Aki kíváncsi rá, hogy milyen lehet a Ponyvaregény tiniváltozata, annak nem kell mást tennie, mint előkeresnie az indie filmesből blockbuster gyárossá vált Doug Liman (A holnap határa) korai zsengéjét. A Nyomás három szemszögből meséli el egy rosszul alakuló éjszakának az eseményeit, melyek ugyanabból a vegyesboltból indulnak ki. Az első felvonásban a pénztáros Ronna (Sarah Polley) alkalmi drogdílerkedése vesz kedvezőtlen fordulatot, majd tenyérbemászó kollégája, Simon (Desmond Askew) és barátai kerülnek a középpontba, akik Las Vegasba ruccanva kerülnek méretes zűrbe. Végül a két meleg szappanopera sztár, Zack és Adam (Jay Mohr és Scott Wolf) megpróbáltatásait követjük végig, akik Ronnától eredetileg drogot rendeltek, de nem önszántukból.

Christopher Nolan eljutott nálam az utóbbi években egy nagyon magas szintre. Bízok benne. És jobban bízok benne, mint sok kedvencemben. Nem zengtem róla ódákat soha, hiába voltak jobbnál jobb filmjei. Végül átbillent a mérleg, tökéletesen meggyőzött, mert lehet, hogy nem csinál hibátlan alkotásokat, de kivétel nélkül nagyon jó mozikat készít. A neve mára brand lett, többet-jobbat ígér, mint jelen pillanatban bármelyik rendezőé. Ha Nolan rendez, az esemény-, sőt élményszámba megy, amit manapság nagyon ritkán mondhatunk el bárkiről, éppen ezért meg kell becsülnünk őt.

Nekem ez a film egy kisebb csalódás volt. Nem volt olyan rossz, de azért meglehetősen vontatottan sikerült elmesélni a rendszerváltást. Soknak éreztem a durván két óra játékidőt, a status quo félórás ecsetelését, az innen onnan lopkodott ötleteket. Összességében egyáltalán nem bántam meg, hogy eddig ez a film valahogy kimarad - persze, hogy kimaradt mert német. Egyesek szerint ez a film vicces, megerősíteni ezt se tudom, mert igazság szerint alig vártam hogy a végére érjünk ennek a szenvelgésnek. Daniel Brühlt viszont jó volt látni ilyen fiatalon, és különösen úgy, hogy már tudom milyen sokra vitte.

A Budapesten született, egykori biztosítási ügynök Felix Salten 1923-ban jelentette meg első regényét, a Bambit, amely rögtön híressé tette. Egy kis őz életét követte nyomon, akit a „bambino” olasz szó alapján nevezett el. A filmjogokra 10 év múlva lecsapott Hollywood. Az MGM egyik rendező-producere, Sidney Franklin vette meg a jogokat, és hagyományos, élőszereplős változatban képzelte el a történetet. De hogyan tudják az állatok érzelmeit bemutatni? Ezt a problémát nem voltak képesek megoldani, viszont egy animációs filmben semmi sem jelenthet akadályt, úgyhogy Franklin Walt Disney figyelmébe ajánlotta a történetet, akinek annyira megtetszett, hogy meg is vásárolta jogokat 1937-ben.

"Hello! Ez Walt, Skyler, és ifjú Walter telefonja, most nem vagyunk elérhetőek, de hagyjon üzenetet."

- Egy szar kalandjáték Halloweenre?

- Eh... miért is ne...

Eredetileg A 10 legjobb horrorfilm listáját terveztem nektek összeállítani Halloween alkalmából, de aztán hamar rájöttem, hogy nincs sok értelme egymás mellé rendezgetni Az ördögűzőt, A texasi láncfűrészes mészárlást, a Ragyogást, meg a többit. Ezeket minden vérbeli filmrajongó látta, megdönthetetlen klasszikusoknak számítanak mind a mai napig, és nem igazán lehet náluk jobb horrort mondani. Így arra gondoltam, mennyivel izgalmasabb lenne nekem, és a kedves olvasónak is, ha olyan horrorokat mutatnék be a filmtörténelemből, amik nagyon színvonalasak ugyan, de mégsem kerültek be soha a mainstream köztudatba. Horrorfanoknak valószínűleg nem tudok sok újat mondani, de egy átlag filmrajongónak azért remélem igen. Így hát következzen a 10 legjobb horror, ínyenceknek!

A stúdiórendszeren kívül tevékenykedő, úgynevezett független filmkészítők dolga elvileg az lenne, hogy új utakat jelöljenek ki, de már innen is egy gyakrabban kerülnek ki olyan alkotások, melyek ugyanazt a történetet mesélik el sokadszorra. Theodore Melfi 15 éve csinál filmeket, amiket a kutya nem néz meg. Talán ezért érezte úgy, hogy ideje lesz biztosra menni. Keserédes vígjátékához, a St. Vincenthez még sztárokat is beszervezett élükön a főszerepet egyre ritkábban vállaló Bill Murrayvel. Az öregedő komikus bár túl van pályája csúcsán, még mindig hírhedt arról, hogy nehezen szerezhető meg. Aki akarja őt a filmjébe, és nem Wes Andersonnak hívják, annak kitartóan kell koslatnia utána. Az író-rendező Melfi nem ódzkodott lefutni a tiszteletköröket érte, de a csatát félig már megnyerte azzal, hogy a címszerep, amit szánt neki, teljes egészében rá lett szabva.

A film alapját képező novellát Dennis Lehane írta. Ha csak a filmeket nézzük, akkor ismerős lehet a neve a Titokzatos folyóból, a Hideg nyomonból, és a Viharszigetből, szóval nem egy kispályásról beszélünk.

A Fantázia és a Pinokkió bukása és az új stúdió felépítése után Disney cége komoly anyagi gondokkal küszködött, rengeteg tartozást halmoztak fel. Égető szükségük volt egy újabb sikeres filmre. Mivel akkoriban még nem alapozhattak a merchandise termékekre, nem volt Disneyland vagy televízió, sem élő szereplős filmjeik, a stúdió léte egyes-egyedül a rajzfilmeken múlott. A Pinokkió buktájának egyik oka a hatalmas költségvetésében rejlett, ezért ezt nyirbálták meg elsőnek.

Minőségi horrorokkal se a mozikban, se a konzolok frontján nem vagyunk túlságosan elkényeztetve, így a tavaly áprilisban bejelentett The Evil Within érkezése önmagában eseménnyé nőtte ki magát. A lassan egy éve elrajtolt, de még mindig szegényes ellátottságú konzolgeneráció tulajdonosai ugyanúgy kiéhezve várták, mint a Resident Evil-sorozat rajongói, miután annak atyja állt a játék mögött. Shinji Mikami azt ígérte, hogy alkotása a túlélő horrorok klasszikus hagyományait eleveníti fel. Véleménye szerint a műfaj újkeletű darabjai nagyon akcióorientáltak lettek, amiben van igazság. Jöhetett hát az elemi rettegés, ám a gyökerekhez való visszatérés hangoztatott szándékával végül szembemenő opuszból éppen ez hiányzik.

We've gotta help Delphi! Yes, she may look different from us... maybe slightly taller, and a different color... but I love her! You hear me... I LOVE THIS WOMAN!!!

Megint lehet anyázni, hogy milyen hatásvadász képet tettem föl, de valami olyat akartam, ami a Giantsről semmit sem árul el, mégis sokat ígér. Szemezzetek velük, amíg rákészültök életetek legfrankóbb nyaralására!

A II. világháborút rengeteg szemszögből megismertük már. Azt, hogy milyen lehetett az európai hadszintért végigharcolni, a legátfogóbban Az elit alakulat mutatta be. Emberi volt, naturális, és főképp hiteles. Ez a mini-sorozat olyan magasra tette a lécet, hogy az utána következők komoly igyekezet mellett is legfeljebb csak elismételhetik, amit elmondott. Akkor is igaz marad ez az állítás, hogy ezúttal egy tank legénységének néhány napját követjük nyomon, amire idáig viszonylag kevés példa akadt. A Harag a korábban inkább forgatókönyvíróként ismert David Ayer (Az utolsó műszak) legnagyobb szabású munkája, mely nem csak annak próbája, hogy képes-e újat mondani a háborúról, de annak is, hogy a rendezőnek helye van-e a nagyok között.