Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Titánok harca (2010)

2011. április 05. - Santino89

Félreértés ne essék, ez sem egy jó film egyáltalán. De legalább nézhető, és az utóbbi napok pokoljárása után maga volt a felüdülés rengeteg hibája ellenére.

Ritka dolog, hogy olyan filmet remakelnek, ami nem volt jó már a maga korában se. Egy látványfilm volt, jó látvány nélkül, így viszont már érthetőbb a döntés. Plusz pont jár az íróknak azért is, mert nem az eredetit másolták jelenetről jelenetre, hanem gyakorlatilag az akciókat turbózták fel, és eköré szőtték a történetet. Egy trükkfilm esetében ebben az égvilágon semmi kivetnivalót nem találok. Az akciók egyébként tényleg egész jók, bár ez a film sem fog fennmaradni az utókornak, de legalább most ebben a pillanatban nem gáz. Legalábbis az akciójelenetek nem.

Az ömlengősen sablonos tipikus hollywoodi zene és a pátosz, meg a gyomorforgató happy end természetesen bárkit kihozna a sodrából. Az Olümposz nagyon gáz volt az eredetiben, azt hittem annál csak jobban lehet megcsinálni, de ez egy gigászi (vagy titáni?) tévedés olt tőlem. Az Olümposz konkrétan annyira visszataszítóan giccses, mintha valaki most hányta volna a vászonra. Liam Neesonnak nincs igazi méltósága Zeuszként, Ralph Fiennes meg, akit egyébként nagyon bírok, szánalmas Hádészként. A főszereplő mondjuk sokkal jobb, mint az eredetiben, de ezt nem tudom teljesítményként értékelni, mert Sam Worthington unalmas, ráadásul egy dacos hülyegyerek benyomását kelti inkább, mint egy férfiét. Az a lapos, hiteltelen moralizálás, amit levág az isteni kard ürügyén, az igencsak idegesítő. Persze, amikor már végleg mindenkit kinyírtak mellőle (azért mert ő csakazértse használja a kardot a saját hülyesége miatt), akkor felkapja, és hurrá! A főhősnő személyén is változtattak, mert ma már nem divat a megmentésre váró naiva, hanem az asszonynak is hasznossá kell tennie magát. Csak sajnos így nincs igazán tétje a finálénak. Persze kit érdekel a tét, meg a történet, itt csak a látvány a lényeg. Az meg jó.

Nagyon jó újítás volt az új verzióban az is, hogy a bajtársak már nem csak jelentéktelen statiszták, akiknek semmit sem számít a halála, hanem valóban harcostársak. Persze ennek köszönhető a felesleges pátosz is, meg a nagy harc előtti tipikus lelkesítő beszéd. Szóval van itt probléma rendesen.

Ítéletet hozok a film felett. Ez egy pergős akciófilm, korunknak tökéletesen megfelelő látvánnyal. Az eredetit sok helyen felturbózták, felesleges dolgokat hagytak el, értékesebb dolgokat emeltek ki. Szóval ebben az esetben a 2010-es változatnak van létjogosultsága, még úgy is, hogy még ez sem igazán jó film. A robotbaglyos poén pedig nagyon kellett, és teljesen levett a lábamról.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chelloveck · http://chelloveck.sfblogs.net 2011.04.06. 09:40:12

Szeretném, ha megmagyaráznád és tényekkel, linkekkel, idézetekkel alátámasztanád a következő kijelentésedet: "ami nem volt jó már a maga korában se". Ez kiindulópontja lehetne egy tartalmas beszélgetésnek. Majd azt a baglyosat később.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2011.04.06. 10:40:31

Ha Scal nem harangozott volna be előre, ezt elintézném annyival, hogy én meg szeretnék egy úszómedencés házban egy bombázóval vodka martinit szopogatni...
De így más a helyzet, viszont több energiát nem ölök bele a Titánok harcába. Megnéztem mind a két filmet, olvasd el nyugodtan amit az eredetiről írtam, ott részletesen kifejtettem, amit akartam. Elemzést pedig nem fogok írni egy olyan filmről, amit nem akarok megnézni többször.
A bagolyra meg nincs mentség, de megpróbálhatod...

Chelloveck · http://chelloveck.sfblogs.net 2011.04.06. 10:55:03

Nem értem, hogy jön ide Scal, úszómedence meg hogy TE mit szeretnél. Mindegy, nekem spórolsz időt vele, ha nem kell Jim Danforth, Steve Archer vagy Ray Harryhausen szakmai hozzáértéséről, a filmjük filmtörténetre és értő mozinézőkre gyakorolt hatásáról fölöslegesen (!) beszélnem. Részemről az ügyet lezártnak tekinthetjük; további sok sikert a felelősséget teljesen mellőző cikkírásban. Még az erdetiről írt véleményedet nem olvastam; pótolni fogom.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2011.04.06. 11:06:39

Nagyon helyes!
Ott már kifejtettem részletesebben, mit gondolok róla.
Ez meg szimplán egy sima filmnapló, nincs sok köze a cikkíráshoz, az egy másik blog.

Chelloveck · http://chelloveck.sfblogs.net 2011.04.06. 12:29:29

Abban igazad van (most találtam rá a blogra, hehehe), hogy CSAK erre építeni filmet nem lehetett akkor (sem már). Nem véletlenül nem készült el a tervezett folytatás, a The Force of The Trojans (majd most, CGI-vel szerintem megcsinálják), hiszen pont a nyolcvanasok elején kezdett bealkonyulni a csak jót akaró főhősöknek. Ez viszont szerintem nem teszi semmissé a készítők szakmai érdemeit, és nem feltétlenül értek egyet azzal az állítással, hogy "alig ismert" a film.
Az animációval kapcsolatban a medúszás véleményemet változatlanul fenntartom. A bagolyról ritkán nyilatkozom, most sem teszem.
A Pegazus repkedése tényleg nem a legjobbra sikeredett. Talán elfogultságom miatt, de nekem a reptetését megelőző lasszózása ezt valahogy feledteti; ilyen fasza lasszózást a Mighty Joe Youngban (’49) meg a Valley of Gwangiban (’69) csináltak csak élőszereplővel kombinált húszcentis bábbal; se előtte, se utána nem.
Nekem még nem jutott eszembe az, hogy a Poszeidónt játszó Jack Gwillimet főszereplőnek tituláljam. Számomra Harry Hamlin (Peszeusz) marad a főszereplő, aki telitalálat egy ilyen filmhez ahhoz képest, hogy még az MGM-es döntés előtt sokan Schwarzeneggert (imádom) javasolták volna a főszerepre. Tudom, hogy semmit nem tesz hozzá a film érdemeihez, csupán érdekes és pikáns infó, hogy Hamlin úgy bezsákolt a forgatás idején Ursula Andressnek, hogy még gyerekük is született :)) Mindegy, én tízezem ezt a filmet, te nem; ember legyen a talpán, aki igazságot tesz. :D Mindenesetre ha ebben a szimpla filmnaplóban akad olyan hozzászóló, aki szeretne vitatkozni velem, én szívesen és felkészülten várom a véleményeket. Filmekről dumálni király.

2012.08.13. 10:04:36

Úgy terveztem, hogy külön blogbejegyzésben emlékezem meg erről a filmről, de miután látom, hogy Santino89 már írt róla, ezért azt hiszem, annyi is elég, ha hozzászólásként mondom el a magamét.

Nem láttam az eredeti filmet, ámbár megvan a gyűjteményében. A szereposztása miatt mindenképpen figyelmet érdemel (Laurence Olivier! Maggie Smith! Claire Bloom!), hiszen Aphroditét például Ursula Andress domborítja, azt hiszem, teljes joggal. Legalább megnézhetem alaposan, egész pontosan mi lehetett a főszerepet játszó Harry Hamlinban az, amivel a magánéletben meghódította a szépséges Ursulát. Hogy nem a színészi tehetsége, azt egyéb filmjei alapján nagyon valószínűnek tartom. :))

No de térjünk rá a remake-re, amely egyértelműen egy fantasy, s bár kölcsönveszi a görög mítoszt, valójában annyira nincs semmi köze Hellászhoz és az antik szellemiséghez, hogy akár Artúr király idejében, a skót felföldön is játszódhatna. A görög mítoszok lényege ugyanis minden mesés vonásuk ellenére az ember küzdelme a természet erőivel és önmagával, középpontjukban pedig az emberi erények, esendőségek és kételyek állnak. Mindez ebben a filmben teljesen huszadrangú kérdés, mert itt az elsődleges dolog a LÁTVÁNY. Ez persze megbocsátható, hiszen a célközönség nyilván nem az entellektüellek voltak, hanem a gyerekek és a gyermeklelkű felnőttek.

Tulajdonképpen osztom Santino89 véleményét: nem igazán jó ez a film még akkor sem, ha eleve a célközönség szempontjai alapján próbálom értékelni. Ugyanaz a hibája, mint általában azoknak az újabb keletű hollywoodi filmeknek, melyek görög mítoszt, szandálos témát, kelta mondát vagy középkorban játszódó kalandtörténetet akarnak elmondani. Ezeket ugyanis a jó ég tudja miért, úgy képileg, mint verbálisan egy tipikusan XXI. századi közös nevezőre akarják hozni. Ezt hívom én hamburgerkultúrának: tökmindegy, mik az összetevők, a végeredmény egy egyeníz, amely nem feltétlenül rossz, de már előre tudjuk, hogy milyen, szóval éppen csak a meglepetésfaktor marad el, amely egy film esetében talán nem lenne lényegtelen.

Ugyanilyen dögös, hatásvadász zene szól a többi hasonló filmben is, ugyanilyen a kamaramozgás, a vágástechnika, ugyanígy gyanúsan XXI. századi cool beszólások hagyják el a szereplők ajkát. Sam Worthington ezzel a külsővel és színészi eszköztárral sokkal inkább lehetett volna tengerészgyalogos az ALIENS-ben, mint antik hős. Annyiban nem értek egyet Santino89-cel, hogy szerintem a harcostársak is tipikus hollywoodi sablonfigurák, amolyan untermannok a főhős mellett.

Nem azt mondom, hogy nézhetetlen film volt A TITÁNOK HARCA, de amolyan tizenkettő egy tucat.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.08.13. 20:48:33

ezek után sürgősen nézd meg a Halhatatlanokat is, kíváncsi lennék arról mi a véleményed

gondolom láttad az Avatart, nahát ott Worthi épp tengerészgyalogos volt, borzasztó csávó ez, akiből mindenáron szupersztárt fakarnak faragni, nem tudom Cameron honnét akasztotta le

2012.08.15. 11:25:33

@scal:

Nem ismerem a HALHATATLANOK-at, nekem nincs meg, és az új filmekben járatosabb cimborám sem javasolta még a megtekintését. A frissebb filmek közül ezek állnak még előttem: THOR, MÁSNAPOSOK 2 (bár az 1-et se láttam), A HÁROM TESTŐR (2011), THE A-TEAM, meg még kettő, aminek a címe nem jut eszembe. Ja, az egyiket, a PIRANHÁ-t már láttam is. Amíg friss volt az élmény, addig írni is akartam róla, de most már nem érzek erre akkora ingert. Pedig nem volt annyira rossz, mint amire felkészítettek...

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.08.15. 19:14:44

@Athos64:
A Thor és a Másnaposok 2 szerintem trágyalék, mindkettő rajta volt a tavalyi évi legrosszabb filmek toplistáján nálam. A szupercsapat viszont meglepően szórakoztató, a Piranha 3D meg szerintem a legjobb trashfilm, ami valaha készült, még moziban láttam.

A Halhatatlanok szerintem kategóriákkal jobb film, mint a bejegyzés tárgya, sokkal érdemesebb a megtekintésre.

2012.08.15. 21:34:52

@Santino89:

A MÁSNAPOSOK 2-től én sem várok sokat az előzetes alapján, de hát nem lesz muszáj végignéznem. A THOR-tól már többet várok, ámbár a képregényfilmek nem az én világom. Cimborám viszont kifejezetten ajánlotta, ámbár nyilván moziban lett volna igazán hatásos.

A HALHATATLANOK-kal szemben máris vannak fenntartásaim, miután elolvastam róla a Port.hu kritikáját:

„Kinek ajánljuk?
Akik szeretik az akciódús vizuális orgiákat.
300-rajongóknak, akik majdnem hat éve várnak hasonló élményre.
Akiket nem zavar a mitológia szabad értelmezése.”

Az akciódús vizuális orgiák még hagyján, de 300-rajongó az biztosan nem vagyok, és engem bizony zavar a mitológia túl szabad értelmezése.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.08.16. 15:55:30

@Athos64:
Az már a kritikus problémája, hogy nem látja a különbséget Zack Synder és Tarsem Singh között. A Halhatatlanok épp azért bukott meg minden fronton mert mindenki egy 300 szerű akcióorgiát várt tőle. Van ilyen is a filmben, de viszonylag kevés, sokkal inkább a rendező vizuális zsenialitása uralkodik a történet felett. A mitológiát kétségtelenül túl szabadon értelmezi, és a történet is elég gyenge, néhol még le is ül, de mindezekkel együtt is ebből a listából messze ezt érdemes megnézni a legjobban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.08.16. 19:59:23

Jajj istenem Field meg ne nézd a Thort, mert mentem magamhoz nyúlok. Hogy pont az utóbbi két év egyik legfosabb filmjét tudták neked ajánlani, ami majd elveszi a kedved a többi mainstreamtől, amikor amúgy sem ezek a kedvenceid :D

A Másnaposok 2-őt én élveztem, nem értem Santino miért találja annyira tragikusnak, ha láttál Folytassa filmeket, akkor nem nagyon lepődhetsz meg, hogy ugyanarra épül mint az első rész.

A Piranha nekem is nagyon bejött, pornófilm halakkal, vagy horrorfilm lányokkal :D

A halhatatlanok viszont számomra semmivel sem különb ezen alkotásnál. Trasem Singh meg legközelebb festőnek menjen, ott kiélheti vizuális aberrációit, de a filmhez nem árt kohézió, történet, meg lendület. És akkor azért még nem is picsogtam, hogy tartsák már valamennyire tiszteletben Thézeusz mitoszát.

2012.08.16. 23:13:10

@Santino89:

Jaj, ezt nem kellett volna! :)) Most ugyanis utánanéztem ennek a Tarsem Singhnek, és immár biztos, hogy nem fogom törni magam a HALHATATLANOK után. Ő követte el ugyanis A SEJT című filmet, amely életem egyik legrosszabb moziélménye volt (részben azért, mert akkor én fizettem T. Z. barátom jegyét is), és a ZUHANÁS című opuszt is, amely borzasztóan fárasztó DVD-élmény volt. Nem vitatom, hogy jó rendező, meg van stílusa stb., de eddig nagyon nem voltam vele egy hullámhosszon.

@scal:

Attól tartok, a magadhoz nyúlást nem úszod meg, mert meg fogom nézni a THOR-t. :)) Máskülönben hogyan döntsem el, igazatok van-e, vagy sem? Nem vagyok a mainstream filmek ellensége, némelyik elszórakoztat, amíg nézem, de viszonylag kevés olyan van (az újabbak közül), amelyekre tartósan emlékszem.

A FOLYTASSA-filmeket régen szerettem, ma már inkább a nosztalgiafaktor működik, amikor újranézem valamelyiket, mert azért elég bárgyú humora van némelyiknek. A MÁSNAPOSOK 2 akár még be is jöhet nekem, feltéve, ha nem az altesti humor dominál, mert azt viszont már eléggé unom.

A PIRANHÁ-ból csak az elsőt láttam, kíváncsi vagyok a másodikra is. Igazából nekem még a Cameron-féle PIRANHA 2 is bejött. Nem nagy durranás, de szórakoztató B-film volt. Számomra.

Apropó, ma láttam az új CONAN-t és az új A HÁROM TESTŐR-t, az élményről majd valamikor beszámolok.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.08.17. 02:26:07

Heh, el nem tudod képzelni mennyi ideje rágja fülemet Santino hogy nézzem meg a Zuhanást, meg a Sejtet és csak után ítéljem el Sight, úgyhogy mennyei muzsika volt hallóreceptoraimnak ez a "követte" el jelző :D Ennek tiszteletére, bár ma már éppen megnéztem volna, mégis inkább valami mást fogok sorrendre tűzni :D

Mondjuk a Másnaposok 2-ben épphogy lesz bőven altáji humor, szóval ebben ne reménykedj, ez sajnos egy ilyen műfaj, valakinek legalább egyszer meg kell enni valami nem asztalra illőt. Szerintem ezt még Pasolini vezette be.

2012.08.17. 09:51:47

@scal:

Ne hallgass rám, inkább kövesd a példám (THOR), nézd meg a filmeket, és magad döntsd el, hogy Santino89-cel értesz-e egyet, vagy velem. Nekem nem jött be Singh stílusa, de hát ez semmit nem jelent. Nem kedvelem például David Lynchet sem, de nélkülem is van épp elég rajongója. :))

Hát igen, az idén épp 40 éves CANTERBURY MESÉK volt az altesti humor első nagy dobása, bár hozzá kell tennem, hogy abban ezt teljesen indokoltnak éreztem, hiszen az irodalmi alapmű is bővelkedett az ilyesmiben. Chaucer műve egy olyan korban állította az embert a középpontba a maga naturalisztikus valóságában (beleértve a test különféle funkcióinak részletezését), amelyben az általános gondolkodást a földi örömök megvetése, a túlvilági létre való koncentrálás, ugyanakkor nagy adag álszentség határozta meg.

Pasolini a 70-es évek elején azért nyúlt vissza Chaucerhez (meg Boccaccióhoz és az Ezeregyéjszakához), hogy a modern polgári társadalom ideológiákkal zsúfolt, zavaros világában egy olyan példát mutasson fel, amikor az emberek közötti kapcsolatok természetesebbek, egyszerűbbek, ösztönösebbek voltak.

Érdekes esszétéma lehetne (nem tudom, megírta-e már valaki) Pasolini trilógiáját (különösen a CANTERBURY MESÉK-et) összevetni jó barátja, Marco Ferreri nagyjából akkor készült botrányfilmjével, A NAGY ZABÁLÁS-sal (1973). Mindkét műben a testiség, a test különféle funkciói dominálnak, de a művészek szándéka szerintem szöges ellentétei egymásnak. Szóval egy magamfajta sznob filmőrült jól elszórakozhatna annak boncolgatásával, hogy két hasonló gondolkodású olasz filmes egymással szinte párhuzamosan miért forgatott két, ennyire különböző beállítottságú filmet. Bár a konklúzió borítékolható: Ferreri volt az előrelátóbb, hiszen később Pasolini megtagadta a trilógiáját, és leforgatta a SALÓ-t, amelyben lényegében megtagadja mindazt, ami mellett előző három filmjében elkötelezte magát.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.08.17. 15:58:14

@Athos64: Conan és Három testőr egy napon? Két ilyen filmhez aztán kell gyomor. Minden elismerésem a Tiéd. Kíváncsi vagyok melyiket találtad rosszabbnak :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.08.18. 05:58:37

Még úgy is, hogy mindkettő köröket ver a Thor-ra. ;)
süti beállítások módosítása