Azt mondják, a könyveknek megvan a saját sorsuk. Megírják, kiadják, kritizálják őket. Szeretik vagy utálják, időnként betiltják, néha még máglyára is kerülnek. Úgy tűnik, mindez a filmekre szintén igaz. Nekilátnak nagy buzgalommal a leforgatásuknak, egy vagon pénzt ölnek beléjük, hogy aztán a közönség az égig emeljen egyeseket közülük, másokat pedig sárba tiporjanak. Vagy ha a nézők nem, akkor majd a kritikusok.  Az alábbi mozgóképnek ugyancsak kijutott a jóból. Vegyük sorra, miként történt. Miután nem átlagos történetű „eposzról” van szó, a megszokottnál kissé többet fogok „kibeszélni.”

Az 1950-es években jól futott a szekér John Wayne-nek. A filmjei sikeresek voltak, a közönség szerette, a kritika is elfogadta már, az üzletemberek adtak a szavára, sőt, politikai tekintélye sem lebecsülendő volt.  Howard Hughes, az anyagiakkal ugyancsak bőven ellátott vállalkozó, valószínűleg mindezek tudomásával döntött úgy, hogy összefog egy látványos mozi erejéig a „Herceggel”. Pénz és tekintély - sikeres recept, nemdebár? Korántsem mindig. Itt van rá a jó (?) példa.

Pedig a világhódító Dzsingisz kán története csakugyan szinte kiáltott valami nagyszabású, meseszépségű filmeposz után.  Így aztán a filmesek fölkerekedtek, elkocsiztak Utahba egy kisebb hadseregnyi mexikói statisztával, elvégre oda Wayne mondhatni hazajárt.  Ha a westernek számára megfelelő helyszín, a mongoloknak sem lehet kifogásuk ellene. Azok nem is kifogásolták, már csak azért sem, mert nem látták a végeredményt. A Szovjetunió árnyékában éldegéltek, az amerikai filmek a fehér holló,… izé, vagyis inkább a fehér teve gyakoriságával fordultak elő arrafelé. Bezzeg a szőrösszívű kritikusok rögvest belekötöttek abba az apróságba, hogy barlangok és hegyek nem jellemzőek a sztyeppékre. Meg hogy a mexikóiak úgy hasonlítanak a nomád mongolokra, mint az egyik tyúktojás a másik pulykatojásra. (Vajon vannak falusi olvasóim? Ők tudhatják, miért ezt írom. A többiek nézzenek utána.)

A rendezésre Dick Powellt kérték fel, aki inkább színészként volt ismert. (A Chandler regény Marlowe nyomozójának megformálásáról ezen a blogon is olvashat az érdeklődő.) Mindössze a második film volt, ahol ő ült a direktori székben. Ekkora pénznél azért rutinosabb irányítót szokás választani ilyen célra, csökkenteni a kockázatot. Úgy vélem, tisztes középszerrel levezényelte a forgatást, de ennél többre nem futotta tőle.

Ne húzzam az időt, a film kapitális bukás lett. A főhős megkapta érte a „The Golden Turkey Awards” díjat. Ez megfelel annak, amit ma „Arany málna”-ként osztogatnak az azt kényszeredett mosollyal fogadó érintetteknek. Az ítészek lehúzták a sárga földig, később harmadik helyen választották be a nem túl hízelgő „Minden idők legrosszabb történelmi filmjei” gyűjtemény oszlopos tagjai sorába. Másoknál eljutott a „A valaha készült legrosszabb film” titulusig. Pénzügyileg szintén kudarc volt, ami ugye ezek után annyira nem meglepő. Hughes, - mentve, ami menthető, legalább ne röhögjenek rajta, -  12 millió dollárért felvásárolta az összes kópiát, (Még mindig jól hangzó összeg, akkoriban pedig…Hu-hú…) így 1974-ig nem lehetett hozzáférni a mozihoz. Úgy hírlik, az elzárkózott életet vivő mágnás gyakran megnézte. (Jól szórakozott rajta? Vagy tanult a kudarcból? Örök rejtély marad. Üsse kő.)

Ami viszont korántsem vidám a film létrejöttének történetében, hogy a forgatás után viszonylag rövid idő alatt több mint 30 szereplő halt meg a rák különböző változataiban. Valami irtó nagy disznóság történhetett. Gyaníthatóan egy titkos katonai kísérlet a színhelyén, netán a közelében forgattak a szerencsétlenek. A szomszédos Nevada ugyanis akkortájt gyakran adott helyet kísérleti, sokszor előre be nem jelentett kísérleti robbantásoknak.Tényleg minden balul sült el. Az amerikai filmipar egyik legnagyobb botránya mindmáig, teli homályos (eltussolt?) részletekkel.

Akkor eljutottunk odáig, hogy szó essék végre a tartalomról is. Lássuk:

Az ifjú Temüdzsin, az egyik kis mongol törzs vezére, elragadja a tatárok vezérének menyasszonyát. Részben a leányzó tetszik meg neki, részben szeretne egy régi számlát benyújtani az illetőnek. Szerez hát magának egy kelletlen feleséget, meg egy csomó ellenséget. A pórul járt vőlegényen, a kényszer szülte apóson túl a saját törzse, köztük a mongol vezér édesanyja sem lelkesednek a frigyért. Nem tűnik igazán jó vásárnak a dolog, mégis ez az indítása egy birodalom megszületésének. De annak létrejöttéig még sok keserves évet kell túlélni, sok harcot megvívni és sok port kell nyelni a pusztákon.

Mint az fentebb írtam, a mozi nagyot bukott. Szedjem hát sorba, miket vágtak a készítők fejéhez a kényes ízlésű kritikusok.

-  A szerencsétlen helyszínválasztás. (Tényleg az. Éhen haltak volna a ménesek, ha arrafelé kellett volna legelniük. De a radioaktív sugárzás be nem kalkulálása volt az igazi melléfogás.)

-  A mexikói színészek tömeges bevonása. (Na, igen, az olcsó munkabér és csekély  tehetség kapcsolata borítékolható lett volna.)

-  Rossz főszereplő választás. (Hát, tényleg. Wayne meg sem próbál mongol vezért alakítani, beéri a cowboy sémákkal. „Te üss elsőnek, aztán ha földre kerülsz, áll föl, és húzz be egy még nagyobbat az ellenfélnek.” Csak semmi városi lélekbúvár cicózás. Még mit nem. Szinte képtelenségnek látszik, de Susan Hayward még őt is alulmúlja. Nem találja a helyes arányokat, mondhatni minden jelenetet „túljátszik.” Én simán visszavittem volna az apjának, nem hogy csatát álljak érte. "Sorry, fater, de még garanciális." )

- Borzalmas szövegkönyv. (És ahogy azt helyenként Wayne „kavbojosan” elmondja. Kivédhetetlen.)

-  A kor és szereplőinek nem ismerete. (Elnagyolták, na. A történelem egyébként is bonyolult dolog, könnyű mellényúlni, mert sok utánjárást igényel. A forgatást pedig nem lehet halogatni, egy vagyonba kerül minden nap. Bevett amerikai filmes hagyomány ez.)

-  A más filmekből összeszedett díszletek. (Miért, a Petersen rendezte Trójánál másként volt? Semmi új a nap alatt.)

- Logikai bukfencek. (Akad pár, de nem sorolom. Tessék szemelgetni a mozi nézése közben.)

Nahát, - merülhet fel az olvasóban, - ennyi szapulás után talán csak nem azt várja a cikkíró, hogy megnézze a kedves néző a mozit? DE BIZONY IGEN! Jó-jó, tudom, ezt muszáj megtámogatni néhány érvvel. Megpróbálom, bár nyilvánvalóan nem könnyű a feladat. Így hát nem válogatok az eszközökben, minden nemtelen fogás be lészen vetve. Kezdem:

-  Miért legyen másnak jobb, mint nekem? Én végignéztem, sőt! Lásd a képeket. Van felirat, pedig tudtommal nálunk nem adták ki. Tessék következtetni.

-  Pazar helyszínek. Tényleg. Utah állam nem hiába a filmesek kedvenc terepe. Eladja magát és a mozit. (Igen, emlékszem, én írtam, hogy nem autentikus, de legalább mutatós.)

- Ez nem történelmi film. Igaz, ezt alaposan elrejtették. A bevezető feliratokban egy teljes mondatot szánnak rá, hogy közöljék, hogy  akár így is történhetett. Ha meg nem, hát nem. Tény, aki véletlenül rosszkor nyúlt a popcornos zacskóba, vagy átment előtte egy elkésett néző, az lemaradt róla. Valószínűleg a korabeli kritikusok mind így jártak, vagy még a potya whiskyt hörpintették le a büfében, amikor a gépész elindította a tekercset. Így mindjárt más, nem? Elvégre szórakoztatni akarnak minket, nem "népnevelni." Aztat ugyanis nagyon nem szeressük....:)

- Látványos a kivitel. Nem sajnálták a pénzt, ami meg is látszik. Piros pont érte.

- Mozgalmas a történet. Vágtáznak lovak, küzdenek a harcosok, zúgnak az öklök és a kardok, szövetségek köttetnek és felbomlanak. Üresjárat alig.

-  Sok a fátyolba öltözött, lenge ruhás hölgy. Néha kissé rómaias, görögös, meg ördög tudja miféle a viseletük, de ki bánja? Spóroltak az anyagköltséggel, de megbocsátjuk. Nincs észnél, aki pont ez kifogásolja.

- Vér helyett érzelmek sora. Barátság és szerelem buktatói, hűség és szolgálat, eltökéltség, ármánykodás, stb. Egy boglyára való filmben láttunk már ilyeneket, de  egészen kazalig bírjuk. Működik.

- John Wayne barnára suvickolt képpel, lelógó harcsabajusszal, billegő járással és déli tájszólással osztja az észt. Überelhetetlen. Annyira egyedi, hogy nem merek olyat írni rá, hogy hiteltelen.

- Vannak benne tevék. (Kiválóan alakítják a mongol tevéket. A statiszták közül ők azok, akikben semmi modorosság nincs. Kifejezetten fölkészültek a szerepre, a főszereplőktől eltérően.)

Komolyra fordítva a szót. (Legalább a végén, erre cikkre nem volt ez jellemző, elismerem.) Érthető, hogy egy jelentős anyagi ráfordítással készülő, alaposan beharangozott, ám helyenként elnagyolt mozit annak idején mondhatni keresztre feszítettek.  Alaposabb kivesézés esetén újabb hibákat lehetne felróni a műnek és joggal. Ugyanakkor annyira sem rossz, mint azt egykoron állították. Nem a világ legrosszabb filmje, - ugyan segít benne, hogy azóta szépen termelődtek a borzadályosan rossz filmek, - egy közepeske osztályzatot kiérdemelhet. (Némi jóindulattal.) Matiné előadásra való, kissé felületesen csacsogó történet, néha andalító, a végén kicsit moralizáló, amely azonban végig látványos és fordulatos. Nem fog katarzist adni, de elaludni sem lehet rajta. Láttam már rosszabbat is. Történelmi hangulatot kelt, még ha valódi ismereteket nem is közöl a korszakról. Javára írom, hogy nem a közönségesség jegyében készült, bár emelkedetté lennie szintén nem sikerült. Tehát, kalandra fel, kólát és popcornt elő, hadd menjen a régi idők mozija! Retro érzés garantált. (Akik biztosra akarnak menni, azért szavazzanak meg maguknak egy minőségi sört. Akkor biztos lesz valami jó az estében, akkor is, ha végképp semmi sem nyerné el a tetszésüket a filmmel kapcsolatban. Beleértve az ismertetőjét.)