16 évünk volt megtanulni az első és második szabályt, Fincher kultfilmje mégis frissen hat. A Pannonia Entertainment forgalmazásában 2015. június 18-tól ismét látható a hazai mozikban a Fight Club, azaz a Harcosok klubja.

Tény, hogy EZ a mester ékköve. Volt hozzá egy ív felfelé, és amint látjuk van egy lefelé is. Sajnos az elmúlt tíz évben sem tudta ezt űberelni, még a zseniális Holtodiglannal sem. Ráadásul ezzel a filmmel le is zárta város-trilógiáját, a másik kettő a He7edik, és a Játsz/Ma. Akkor hogy stílusos legyek: kérem állítsák az üléstámlákat függőleges helyzetbe!

Mint mindig, most is jelzem, hogy csak az olvassa el az ismertetőt, aki már látta a filmet, mert a film végének ismerete sok mindent elronthat, ráadásul ezúttal nagyon durván.

Meglepő módon - ez még valakinek meglepő? - ez a film sem volt a szívem csücske az elején, mert semmi mást nem láttam belőle mint az erőszakot. Bár az is elképzelhető, hogy iskolásként, egyetemistaként az ember nem érzékeli mi is ennek a filmnek az ereje. Azonban eljön az idő és ott találjuk magunkat nap mint nap gürcölve valami teljesen értelmetlen célért, amiről elhitetik velünk, hogy fontos és hasznos. Rosszabb esetben még csak ennyit sem tesznek, csupán fizetnek érte. Ekkor a filmet megnéztem újra, és ekkor már ott maradtam a vége előtt is, majd amikor harmadszor láttam - ezúttal bepótolva az elejét is - teljesen beleszerettem.

A film tagadhatatlan érdeme, hogy itt Fincher már nem áll meg pusztán egy unalomig űzött társadalomkritikán, hanem egyfajta filozófiát épít az egész mögé, sőt megkockáztatom, vallást. Mindehhez visszahívta Pittet, akivel 1995-ben együtt dolgozott a He7edikben, valamit leszerződtette Nortont, aki épp ekkor fejezte be az Amerikai História X-et, ám viszonylag még ismeretlennek számított. Szent meggyőződésem, hogy ha bármelyik színész helyett más kapja a szerepet, nem sikerül megalkotnia élete főművét. Azonban Finchernek nagyon jó szeme van mind a történet, mind a színészek, operatőrök, zeneszerzők kiválasztásához. Végtére is ezért emelkedik ki a többi rendező közül. Helena Bonham Carter aranyos kelléke a mozinak, még Meat Loaf szerepeltetése is, hihetetlenül groteszk karakterében telitalálat.

Már a film eleje provokatívan kezdődik, sokáig tart rájönnünk míg világossá válik, a videoklipszerű nyitóképsor a főszereplő agyából indul ki, akinek éppen egy pisztolyt tartanak a szájához. Nem tudjuk miért van ez, ráadásul Fincher alkalmazza a terelés szabályát - az emberek többsége nem jegyzi meg a filmek első tíz percét - és gyorsan kapunk egy váltást. Ez az idősíkokban való ugrálás még párszor előfordul, éppen annyiszor hogy ne váljék unalmassá.

Főhősünk egy átlagos ember, átlagos élettel. Látszólag jól elvan, bár se barátnője, se családja, se kutyája, se macskája. Egy termék visszahívási cégnél dolgozik, gyakorta kimegy a helyszínre hogy ellenőrizze egy-egy balesetben a termék, vagy emberi mulasztás okozta-e a problémát. Ideje nagy részét azonban az irodában tölti, ahol robotol éjt-nappallá téve, mígnem ráébred, hogy semmi nem tudja már izgatni, érdekelni. Próbál úgy élni, mint ahogy egy fiatal agglegénytől elvárható, van lakása - berendezve csodaszép IKEA bútorokkal - szenvedélyesen gyűjti az edénykészletet, és pipál mindent kifelé a képzeletbeli noteszában.

Azonban rémesen unatkozik, álmatlanságban szenved, és az orvosa nem engedi hogy gyógyszerekhez meneküljön. Ellenben kap tőle egy tippet, hogy látogasson el a hererákosokhoz, akkor majd megtudja mi is az igazi szenvedés. Itt találkozik Bobbal - Loaf -, aki a csoportterápia egyik visszajáró résztvevője. Az emberek mindenfélét kibeszélnek magukból, és együtt próbálnak túl lenni a változtathatatlan tényen, bizony már nem a régiek. Néha sírnak, és mondogatják, hogy de azért mégis csak férfiak vagyunk, stb.

A Norton játszotta karakter azonban csak látogató, ő csak kitalálta hogy baja van, hogy megnézhesse mi is ez az egész. Egy hét múlva már mániájává válik és terapeuta függő lesz, a hét minden napján eljár valami halálos kórságban szenvedő csoportba és ott végre boldognak érzi magát. Pedig csak hallgat, sír, és a neveit is cserélgeti nehogy lebukjon. Egyik helyen Cornéliusnak, másik helyen Rupertnek hívatja magát - ezek mindegyike a készítők által elrejtett filmes utalások más produkciókra. Itt végre teljes lesz az élete, hiszen látja, hogy nála is léteznek szerencsétlenebb figurák. Ha hiszitek ha nem, ez valóban meg tudja dobni az ember önbizalmát amikor a padlót súrolja önnönmagával.

És itt a történet véget is érhetne, ha nem bukkanna fel egyik napon egy Marla Singer nevű nő - Carter. A hererákosoknál! Egy nő! Mást ugyan nem is zavar, mert mindenkinek az a baja, hogy már nincs töke, de hősünket a nő irritálja, mert mindenhol felbukkan. Ismét visszatér az álmatlanság, és élete újra pocsék lesz. Még akkor is, amikor felosztják egymás között melyikük megy a gümőkórosokhoz, melyikük pedig a daganatosokhoz.

Mindezt mesterien támasztja alá Norton közönyös narrációja, amivel a legelképesztőbb dolgokról is úgy tud beszélni mintha le se szarná az egészet. Például amikor a repülőn elképzeli, hogy balesetet szenvednek, vagy amikor a főnökét gondolatban fikázza, közben pedig vágja a fapofát. Egyik ilyen repülőútján fut össze a szappanügynök, életművész Tyler Durdennel, akit Pitt alakít. Látszólag kedélyesen elbeszélgetnek, de Norton tudja, hogy ez csak addig szól, amíg a gép le nem száll.

Meglehet Tyler karaktere maga Fincher, ugyanis ő mondja ki azokat a dolgokat, amiket Norton csak érez, s bár Norton ragaszkodik még egy hülye kanapéhoz is, későbbi beszélgetései Tylerrel fokozatosan ráébresztik az élet hiábavalóságára, s egész addigi életvitelének kudarcára. Tanulságos az a jelenet is, amikor konkrétan látjuk mi is főhősünk munkája. Részletesen elemzi a karambolban résztvevő autót, az elemzők meg jóízűt nevetnek a katasztrófa áldozatain. Bebizonyosodik, hogy a kocsi szar volt már az összeszereléskor mégis piacra dobták - lásd még Totalcar tesztvideók. Fincher itt már sokadszorra mutatja a fogyasztói társadalom halálra ítéltségét.

Hirtelen rádöbbent nem azért dolgozol hogy élj, hanem azért élsz, hogy dolgozz! Amiért kapsz egy kevés pénzt, ami pont arra elég, hogy egy nevetséges életszínvonalat biztosíts magadnak, amiben te látszólag jól is érzed magad, mert megakadályozzák, hogy fölös dolgokon gondolkodj. És azért annyi kajád legyen, hogy életben maradj, amivel biztosítják, hogy egész hónapban be tudj járni dolgozni, amíg meg nem kapod a következő havi fizut, és kezdődhet minden elölről. Reklámokkal bombáznak szüntelen, amik arra sarkallnak, hogy ez menő és vedd meg, holott ha nem lenne szar, nem kellene többet költeni a cucc marketingjére, mint a fejlesztésre, mert terjedne pusztán szóbeszéd alapján. A jelen embere fuldoklik mindebben és valójában észre sem veszi, vagy ha igen elfogadja, beletörődik és meg sem próbál változtatni semmin.

Norton is csak akkor hívja fel Tylert amikor szüksége van rá. Rossz dolog ha az ember arra megy haza, leégett az egész kecója, - benne az a sok, szép, gyönyörű IKEA bútorzat - de még ennél is rosszabb, amikor rá kell ébrednie, nincs senki akihez fordulhatna, hogy nála aludjon. Így felhívja a szappanügynököt, akivel beülnek egy sörözőbe, és ott elkezdik vesézni mindazt, amit Fincher már az előző filmjeiben is sugallt, azonban ez most fő hangsúlyt kap, s nem csak körítés lesz a szerepe.

Persze Norton csak aludni akart valahol, de közben rájön, hogy Tyler egész jó fej, kicsit furán látja a világot, de ez nem biztos, hogy baj. Aztán a sörözés után alaposan összeverik egymást csak úgy heccből, mert olyan jó móka, legalább érzik hogy élnek. Ezután éjjel-nappal együtt lógnak, beköltöznek egy romos, lebontás előtt álló sufniba, ahol olyan jópofa dolgokra bukkannak mint például egy füzetcsomag, amiben egy-egy belső szerv önmagáról harmadik személyben ír, pl.: "Apu veséje vagyok, nélkülem apu nem tudna pisilni." Ez innentől kezdve visszatér Norton konfliktusjeleneteiben, amikor majdnem eldurran az agya, de inkább elfojtja.

Közben megismerjük Tyler hétköznapjait, például gépészkedik egy moziban. Itt megtudhatjuk - ha lelkes Columbo nézők vagyunk, akkor ismételhetjük -, hogy a filmeket több tekercsen vetítik a moziban, s a váltást egy apró fekete pötty jelzi a jobb felső sarokban. Hogy ezt kicsit izgalmasabbá tegye, Tyler szexjeleneteket vág be gyermekfilmekbe, de csak egy kockát, hogy a szemük ne lássa, csupán a tudatalattijuk érzékelje. Pincérként belepisál a teknőclevesbe. Vagy szappant főz. A szappanfőzés bemutatása hihetetlenül groteszk, az egész menetet végigkísérhetjük, kezdve onnét, hogy egy kórház kukáját fosztják ki, ahová a gazdag emberek leszívott zsírját dobják. Ezt felfőzve szappanná alakítja, majd formába öntve eladja jó pénzért - a gazdagoknak. A fagyott zsír tetejéről lekaparja a glicerint, amihez műtrágyát és parafint adva dinamitot gyárt. Szóval Tyler egy igazi géniusz, aki szerint éppen a lényegi dolgokra nem figyelünk, pedig csak ki kell nyújtani a kezünk. Ráadásul excentrikusan öltözik, a nők döglenek érte - hamarosan egy véletlen folytán, újra felbukkan Marla karaktere, aki bizony Tylerrel dönget a hálószobában Norton helyett - és minden nap kitalál valamit észvesztő adrenalinbombát.

Időközben persze lelkesen ütik-verik egymást a bár előtt, majdnem minden este, s egy idő után jó néhányan csatlakoznak hozzájuk. A bár pincéjében megalapítják a Harcosok Klubját, aminek első és egyben lehetetlen szabálya, hogy ne beszéljenek senkinek a Klubról. Norton ekkor már régóta nem jár semmilyen csoportterápiára, de hamarosan Bob is a Harcosok Klubjában köt ki, ahol újra visszatér belé is az élet. Szombat esténként egyre többen gyűlnek össze, hogy puszta ököllel verjenek meg bárkit aki a klubban van. Ez lesz életük értelme, az egyetlen cél, ami - baromság de még így is - több értelemmel bír, mint "fontos" és "megbecsült" munkájuk. Ahogy Norton megfogalmazza: "Már hétfőn azt vártam, hogy szombat legyen." A munkahelyére pedig hiába megy be hétfőnként véresen, monoklival, csak annyit kérdeznek tőle, milyen volt a hétvégéd?

Tyler minden nap gondoskodik valami feladatról, például össze kell verekedni egy vadidegennel, vagy - a jelenet, amiből később elkészítették a Fűrészt - fegyverrel kényszerít egy ártatlan melóst, hogy egyetemre menjen, és értelmet szerezzen silány létének az igavonás helyett. De hasonló a jelenet, amikor Norton főnöke megtalálja a fénymásolóban hagyott Klub kódexet mire Norton lényegében megfenyegeti a sorok között. Vagy amikor Tyler agyonvereti magát a bár tulajával, csak hagy maradhassanak és verekedhessenek tovább. Tyler egy nap puszta heccből spontán égést idéz elő Norton kézfején, hogy az tanulja meg elviselni a fájdalmat. Később ennek fontos szerepe lesz, mert egyfajta kitüntetésként kezelik az égett kézfejet. De az is groteszk, ahogy olyan embereket hívnának ki verekedni, akik épp a békéért harcoltak, mint pl. Lincoln, vagy Gandhi.

Az egyik legdurvább jelenet az Angyal - Jared Leto - nevű harcostárs péppé verése, amit még Tyler sem néz jó szemmel. Norton így válaszol: "Tudni akartam milyen érzés tönkretenni valami csodálatosat." Tény, hogy Angyal feje többé már nem az a szépfiús látvány mint addig, és az egész film csúcsjelenete brutalitásból. Bár Fincher nem aprózza el egyébként sem. Ebben a filmjében több a vér és durva képsor, mint az összes eddigiben. Azonban nem olyan borzasztó mint a He7edikben, mert itt egy groteszk tükör veri vissza a néző felé. A másik telitalálat, Norton és a főnöke beszéde, ugyan ki ne álmodna arról, hogy egyszer ezt valóban megteszi - és még sikerül is. Norton agyonveri magát a főnök irodájában - hiszen már megedződött a Klubban - minek okán élete végéig kártérítést kap, hisz úgy tűnik a főnöke verte laposra. Innentől kezdve még több idejét tudja a klubban tölteni.

Aztán egy nap a Klub feloszlik, és Tyler átszervezi valami sokkal tudatosabb csoportosulássá, megszületik a Káosz Brigád, aminek immáron küldetése - és így értelme is - van. Kiképzése szinte paródiája bármely háborús film elején látott kiképzésnek. A Brigád már nem teketóriázik, kiválóan verekednek, kőkeményre edzették magukat a tagjai, a rengeteg házi dinamittal pedig a lélektelen multinacionális vállalatokat kezdik bojkottálni. Ebbe a projectbe minden belefér; a márkás autókat galambszarral kenik be, rombolnak, törnek-zúznak, belepisálnak a levesbe stb. Végül az egyik akció során meghal Bob, Tylernek pedig nyoma vész, így Norton elkezdi követni a szervezet sejtjeit.

És amikor már azt hinnénk, ezt az egész hullámvasúti utazást nem tudja fokozni Fincher az egyik szereplő végre beszól Nortonnak, hogy miért keresné Tylert, nem tűnt el. Tyler Durden karaktere valójában nem más, mint Norton. Ő persze azért felhívja Marlát, aki szintén azt mondja, ő Tyler, hát vele kefélt az elmúlt hónapban. Végül egy hotelszobában újra megjelenik Tyler - új frizurával, új ruhában - és részletesen beavatják a nézőt is, hogy Tyler és Norton karaktere egy és ugyanazon személy, amire egész film alatt utaltak a nyomok, azonban ezekről ügyesen elterelték a figyelmet.

Például főhősünknek nincs neve, illetve van; Tyler Durden. Egy olyan fickó, aki Norton csak akarna lenni, de nem mer, mert a mindennapi kispolgár maszkját húzta magára. Pitt szókimondásával, merészségével Norton is meg tudta szerezni Marlát, akivel egész addig nem tudott mihez kezdeni, amíg Pitt meg nem jelent az életében. Amíg a filmben nem jelenik meg Pitt, - kb. olyan húsz perc - Fincher próbára teszi a néző idegeit, képes négy alkalommal is bevágni Pitt alakját egyetlen frame erejéig, és aztán erre még fel is hívja a figyelmet, amikor Tyler elmondja miket csinál gépészként. Ez már jelzi, hogy Norton alteregója hamarosan kitörni készül. Ezeket azonban elsőre nem vesszük észre, mert a filmet figyeljük nem ezeket a "hibákat". Elsőre meg voltam győződve, hogy a film ugrál.

Ha odafigyelünk magában a filmben is észrevehetjük az apró jeleket, ami mind arra utal, hogy Pitt egy szellem. Amikor felszállnak a buszra pl. Norton csak magának vesz jegyet, s amikor az egyik utas neki megy Nortonnak elnézést kér, míg Pittől nem. Amikor telefonálnak, észrevehető hogy Norton senkivel sem beszél - persze ez utóbbi angolul van kiírva a készülékre. Vagy az autók szétverésénél csak akkor szólal meg a riasztó amikor Norton kezdi el ütni a kocsikat, amíg csak Pitt üti, addig nem. A bár pincéjében történő verekedésnél látni, ahogy a háttérben Norton azon részen görnyed be, amelyik részét ütik Pittnek, stb.

Sőt Tyler nem egyszer figyelmezteti Nortont, hogy ő ne beszéljen róla Marlának. Néha mondatokat ad Norton szájába - pl. a pincés jelenet tipikusan ilyen. Ráadásul a főhős álmatlanságban szenved ugyan, de mégis szokott aludni, ilyenkor átlényegül Tylerré. Saját magával verekedett össze a bár előtt - ezért nézték, ahelyett hogy szétválasztanák őket -, a saját kezét égette meg lúggal, és egyedül költözött be a sufniba, ő főzi a szappant a munkája helyett és ő vezeti az egész Harcosok Klubját, valamint az ő szüleménye a Káosz Brigád is, akik a hétköznapokban valójában egyszerű postások, rendőrök, pincérek, stb. Senkiről sem lehet tudni, nem-e tag, s Norton, azaz Tyler lassan elkezd félni saját bandájától. Hiszen most hogy öntudatra ébredt, észreveszik hogy másképp viselkedik, s ha nem olyan tökös, ellene fordulhatnak.

Egyszóval Tyler Durden az, akivé Norton mindig is akart válni. Csak egyszerűen nem mert felszabadulni addig, amíg saját maga fel nem robbantotta a kéglijét, mintegy jelezvén egyszer s mindenkorra lezárta életének addigi haszontalan fejezetét. Persze mindez sokkhatásként éri a főhőst, és elájul. Pitt - vagyis skizofrén énje - pedig tovább gonoszkodik, és dinamitjai segítségével a hitelkártya társaságok adatőrző épületit akarja felrobbantani. Ezáltal minden tartozást eltörölne és újraosztaná a jogokat. Azonban Nortonnak nem hisznek a rendőrök sem - mivel ők is benne vannak - sőt ki akarják herélni, merthogy amíg Pitt volt, meghagyta hogy tegyék ezt vele ha ágálna.

Végül elérkezünk a végkifejlethez, ami a film eleje is egyben. Nagyon érdekes ez a rész, ahogy a két személyiség harcol egymással, érvelnek, és vitáznak, hiszen már tudjuk, hogy a két tudat egy embert takar és így valójában a fegyver is Norton kezében van, aki a valós személy. Tyler még ugyan próbálja meggyőzni, hogy nélküle képtelen az életre, de Norton már nem akar így élni, hogy ráébredt a valóságra, és átlövi az arcát, ezzel megölvén alteregóját, aki egyszer s mindenkorra elpárolog az életéből. A pszichikai fájdalmat átalakítja egy fizikális fájdalommá, és ily módon elkezdődhet életének új szakasza Marla oldalán.

Közben az emberei - aki eddigre már istenként tekintenek rá, hogy mennyi a tűrőképessége, és milyen ötletei vannak - meghozzák Marlát, - akit még maga Norton tett fel egy buszra, hogy megóvja saját magától - aki szörnyülködik mit csinált, de Tyler megnyugtatja, hogy semmi gond, mindössze kicsit zűrös volt az elmúlt időszak az életében. A fináléban láthatjuk ahogy a - a fogyasztói társadalom rákfenéjét a HITELT jelentő - csupa üveg épületek kártyavárként dőlnek össze egymás után, beteljesítvén a Káosz Brigád célját. Ezzel Fincher mintegy mutatván, mi is az igazi ellensége az emberiségnek - önmaga - nem kellenek ide szörnyek, katasztrófák, stb. Elég ha benne élünk nap mint nap ebben az stresszel teli közegben.

A film végén Fincher még egyszer eljátssza a képbevágós trükköt, ezúttal azonban nem Pitt alakja villan fel, hanem egy hatalmas fasz, ami azt hiszem önmagáért beszél.

A forgatásról -

Mit mondjak. Ez egy meg nem értett film. Itt a saját példám, még én is idegenkedtem tőle, s csupán akkor találtam rá, amikor hasonló közegbe kerültem. Nehéz valójában felfogni mi is a mondanivaló. És ami még fontosabb, nehéz elfogadni hogy ilyenek vagyunk, ilyen a társadalmunk, ebben élünk nap mint nap. Nem véletlen, hogy ez nem tetszett az embereknek, és természetesen a film megbukott. Majdnem ugyanannyiból forgatták mint az Alien 3-at, 67 millió dollárból. Ez eredetileg ugyan csak 50 milla volt, de az öthónapos forgatás során egyre inkább látszott, hogy nem lesz elég. A bemutatókor éppen csak visszapörgette a kasszába a pénzt, hogy nullszaldós legyen. Valójában csak a videó és DVD kiadásokon lett haszon.

A producerek idegbajt kaptak, a kritikusok szélsőséges véleményt formáltak a filmről, de összességében az embereknek nem tetszett - nem hát, nekik az tetszik, amikor egy gyilkos sorozatban öldösi az áldozatait, a főhős elbukik, a feleségének meg levágják a fejét a végén. Érdekesség, hogy Olaszországban előbb mutatták be a filmet, mint az államokban 1999. szeptember 10-én, így a tengerentúlon október 6. volt a kijelölt dátum. Magyarországon csak a következő év januárjában kezdték vetíteni a mozik.

Maga a cselekmény végig hűen követi Chuck Palahniuk azonos című regényét, amit még 1996-ban írt, de csak a film után lett igazán híres. Palahniuk egyébként meleg, valamint szociális munkás, ő maga is szervezett olyan csoportterápiákat, amik a filmben láthatóak. Egyedül a regény vége lett más a filmen. Fincher sokáig keresgélte mi is lehetne új filmjének alapja, a Játsz/Ma óta eltelt időben szintén klipeket készített, amikor megtudta hogy a Fox vásárolta meg a adaptálás jogát ugyan szerette volna megrendezni, de mivel az Alien 3 óta fasírtban volt a céggel inkább az segített rajta, hogy merőben más producerek keresték meg, akik személyesen győzködték ezúttal nem lesznek súrlódások - de persze lettek.

Fincheren kívül még három lehetséges rendezőt latolgattak a producerek. Egyikük Peter Jackson volt, akit hála a jó istennek lefoglaltak a Gyűrűk Ura munkálatai, Bryan Singer el sem olvasta a scriptet, Danny Boyle ugyan elolvasta a könyvet azonban mégis inkább A Partot forgatta le. Az igen jól sikerült He7edik miatt végül Finchert bízták meg a feladattal, aki Jim Uhls-al közösen írta meg a forgatókönyvet, s csupán pár epizódot változtatott meg, pl. amikor Tyler beszél a bomba receptjéről, nehogy otthon tényleg el tudják készíteni.

A filmben használt modern számítógépes technika szinte beleolvad a környezetbe anélkül, hogy észrevennénk, - pl. a kezdő agyutazás - hiszen itt nem készülünk fel semmi olyanra, amit lehetetlen lenne kivitelezi. Egy átlagos város, átlagos életét ismerhetjük meg. A kamerakezelés és mesteri vágás szintén a szokásos fincheri minőséget mutatja, valamint itt jelent meg először, hogy minden szereplőt kisbetűvel tüntetnek fel a főcímben, beleértve a címet és a rendezőt is.

A rendező még a színészek ellen is gonoszkodott kicsit, mert egy jelenetben elhitette Pittel, hogy Norton csak úgy tesz majd mintha fültövön vágná, aztán Nortonnak azt mondta, üsse csak jól fejbe, hagy legyen a reakció valósághű. Máskor arra ösztönözte őket, hogy improvizáljanak, mint a legelső sörözéses jelenetben, így mindegyik beszélgetés más és más lett. Csak ezt 38-szor vették fel, és akkor még nem is említettem, hogy egy 140 perces filmhez képest Fincher háromszor annyi tekercset használt el mint általában szoktak.

A szereplők zseniálisak. Norton ezután a film után kezdett igazán jelentős munkákat kapni mert felfedezték hihetetlen erejét, és tehetségét. A film kedvéért fogyott tíz kilót, s még a cigarettára is rágyújtott, miközben a Pókerarcokban ezt mereven elutasította. Részt vett box, és egyéb küzdősport oktatásokon, sőt még valódi szappanfőző leckéket is vett. Fincher ragaszkodott Nortonhoz is, producerek inkább Matt Damont, vagy Sean Pennt - jézus isten!!! - szerették volna leszerződtetni. Azonban Nortonnak is dönteni kellett, mert ugyanekkor ajánlották fel neki Az Ember a Holdon és a Tehetséges Mr. Ripley főszerepét.

Azonban, hogy a producerek mennyire nem értenek a castinghoz, mi sem bizonyítja jobban, hogy természetesen Tyler szerepése sem Pittet hanem Russell Crowet akarták megnyerni. Pitt igazi mesterré érett a He7edik újonca óta. Olyan filmekben játszott, mint a 12 Majom, a Hét év Tibetben vagy a Ha eljön Joe Black. Fincherrel közös három filmje közül szerintem itt a legtökéletesebb, a kissé metroszexuális kalandor szerepét egyenesen ráírták. Amikor elmegy Marláért és átverik a zsarukat, azt valahogy szenzációs lazasággal oldja meg. Ha jól figyelünk azt is észrevehetjük ahogy a köztük lévő szexjelenetben bizony ugyanazt a bullet-time effektet használja Fincher, ami az ugyanezen évben készült Mátrixban is szerepel.

Carter bár nem sokat szerepel, de tökéletes a szintén talajt vesztett, droghoz menekült lány szerepében, aki észre sem vesz semmit Tyler skizofrén viselkedéséből, bár az ő karrierjében talán Tim Burton többet segített. A Fox nem akarta egyáltalán, nagyobb nevű színésznőt szerettek volna. Courtney Love és Winona Ryder után Reese Whiterspoon lett az esélyes, de ő később úgy nyilatkozott, hogy túlságosan sötét karaktert játszana és nem érdekelte a dolog. Így maradt Carter akihez Fincher már az elején ragaszkodott.

A Fox egyébiránt megint kitett magáért, mindenbe beleakartak szólni, de Fincher neve itt már sokkal többet nyomott a latban mint az Alien 3 forgatásán. Pl. az egyik ágyjelent után azt mondta volna Marla: "- Úgy megbasztál, hogy abortuszra kell menjek!" Ezt persze rögtön kicseréltették Fincherrel, aki tudatosan erre változtatta: "- Ilyen jól általános óta nem basztak meg." Ezután inkább az eredeti szöveget szerették volna a filmben viszont hallani, de Fincher azért is így hagyta.

Ugyancsak ki szerették volna vetetni a gumikesztyűs részt és csak a tesztvetítés reakciója miatt hagyták benne. Sőt mivel akkoriban volt a Columbine-i mészárlás majdnem kivették azt a jelenetet, amikor Norton elveszi a Klub kódexet a főnökétől, mert olyasmiket említ a filmben, hogy egyik nap leakaszt egy puskát és agyonlő mindenkit. Végül egy nagyon rossz trailert készítettek a filmnek, arra gondolván így majd többen akarják megnézni. A trailer szinte kizárólag a harcra helyezi a hangsúlyt megfeledkezvén a mögötte rejlő szatirikus tartalomról.

A zene tökéletesen passzol az alkotáshoz, amit ezúttal úgy válogattak össze különféle bandák szerzeményeiből (pl. Dust Brothers), de ennél a filmnél ez sokkal jobb megoldás volt, mint egy zenekarral nagy ívű albumot komponáltatni. A film előfutárai között találjuk a Diploma Előtt-öt, és a Haragban a világgal-t de természetesen ezúttal Fincher a lehető legmesszebbre ment. Talán ennek oka az, hogy először mindenki csak idióta filmnek tartja amiben sokat dumálnak, és verekednek. A legtöbb kritikus zagyvának és durvának ítélte, amely az erőszak hírnöke, azt sulykolja oda kell csapni, anarchiát kell szítani amíg el nem jön a végső nihil.

Ez azonban csak a felszín, és csak ha tovább látunk ezen a valóban létező durva felületen vehetjük észre az alatta megbúvó mondandót, kritikát, filozófiát, stb. Rabok vagyunk egy saját magunk által megteremtett szolgált és kihasznált világban. Ami azért lett ilyen, mert az emberiség ebben a formájában a legműködőképesebb. Azonban a rombolás csak az újjáépítést előzi meg, hiszen senkit nem fognak el, akik verekednek maguk vállalják. Az összetört autók üresek, csakúgy mint a lerombolt házak a film végén. Azt semmisítik meg vele amit jelképeznek, s nem azokat, akik részt vesznek benne. A Harcosok Klubjának világa az állati, ösztöni dolgokhoz menekül. Az állatvilágban az nyer - az tud szaporodni, fennmaradni valamilyen továbblényegült formában - aki az erősebb. Semmi más nem számít.

Ahogy Dennis Hopper fogalmazott a Kutass és Romboljban "- Az erőnek nem kell mentség." Fincher azonban nem azt mondja, hogy ez van, e közül a két véglet közül lehet választani, és csak így lehet célt érni. Hihetetlenül groteszk módon arra próbál ráébreszteni, hogy jelen korunk világában elfelejtődtek a régi, tiszta értékek, s bizony egy mai ember már úgy is leélheti az életét, hogy még csak meg sem kell harcolnia semmiért. Ám ezért a látszólagos békéért, feladja elveit, elvárásait, és elfogadja hogy élete ugyanolyan semmitmondóan suhan tova mellette, ahogy azt meg is kapta.

Természetesen nézi a meccset és dühös ha nem a csapata nyer, nézi a showműsorokat mert elhitették vele, hogy ez érdekes, és a reklámokban látható cuccokat muszáj beszerezni, ha nem akarja, hogy a többi ember kirekessze mert ő nem követi a divatot. Ha ezt megértjük, és csupán annyit teszünk, hogy kitépjük a televízió kábelét amin a sok hülyítő baromság áramlik befelé a szobánkba, már megtettük az első lépést, hogy értékesebb életet éljünk. A többi csak rajtunk múlik.

A DVD kiadásról -

A film eddig kétszer jelent meg DVD-n, egyszer 2000-ben - ekkor még szinkron nélkül - majd 2007-ben szerencsére a klasszikus szinkront tartalmazva, ahol még Selmeczi Roland adta Pitt magyar hangját. A szinkron nagyon jó - 1999-ben bizony már ezt ki kellett emelni - szerintem még hozzá is tesz a filmhez. 2009-ben már kijött a különösen jó Blu-ray verzió is. 5.1-ben csak az eredeti hang szól, a szinkron 2.0, amiből van egy lengyel, meg török is. Mindkét DVD kiadás szép, bár az első digipakkos volt, az újabb meg egy egyszerűbb, - előbbinek talán egy fokkal jobb volt a borítója, egy becsomagolt szappanra hasonlított -, de legalább mindkettő dupla lemezes. Az audiokommentárt kivéve - ami mondjuk számomra a legfontosabb egy díszkiadáson - teljesen egyforma az extra tartalom, ami sajnos ezúttal nem igazán tartalmas.

Egyik "kedvencem", amikor felpakolják az összes létező előzetest, tv-spotot, trailert, teasert meg minden kutyafaszát. Na ide most sikerült 25-öt feltenni, amik alig különböznek egymástól. Egyedül a két figyelemfelhívós beköszöntő a vicces, az egyik Pitt a másik Norton szájából hangzik el. Van egy videoklip a Dust Brotherstől. A Nyolc kisfilm közül - melyek félórányi tartalmukkal betudhatóak egy werknek - talán a legérdekesebb a hogyan készült az agyutazás, amiben állítgathatjuk a szemszögeket oszt ennyi.

Egy interjú Nortonnal, és hét kimaradt rövidke jelenet, mindez felirat nélkül. Irgalmatlanul sovány és méltatlan egy ilyen filmhez. Persze örülni kell hogy egyáltalán van, meg végre kijavították az előző felirat hibáit, és kapott szinkront, és az eredetit, de ha elárulom, hogy képesek voltak úgy legyártani az aranylemezt, hogy ugrik a negyedik perc negyvenedik másodpercénél majd ezt sokszorosították akkor más a leányzó fekvése. Nem mondom, hogy harakirit követek el miatta, max akkor ha én adnék ki a kezemből ilyen munkát. De tény, hogy zavaró, és nem szép egy ilyen hibát benne hagyni a végleges kiadásban. Ezenkívül van egy csomó fotó, meg storyboard, vázlat, de összességében nagyon hiányzik az audiokommentár, meg persze felirat az összes extra mellé.

Úgyhogy most kivételesen magam ellen beszélek, és inkább a BD verziót ajánlom megvételre, hiszen összehasonlítatlanul szebb a képe, négy audiokommentárt is tettek rá, hibátlan a szinkronja és az eredeti hang DTS-HD-ban is élvezhető. Aki pedig eljutott idáig, annak elmondanám, hogy azért egy hibája mégis van ennek a filmnek. Történetesen ha Fincher olyan jól kinyitotta az emberek szemét hogy azok képesek voltak külső szemlélőként látni önmagukat - Norton többször is áttöri a negyedik falat, vagyis kiszól nézőnek - akkor vajon miért tartunk ott ahol? Eltelt tizenhat év! Miért nem történt valami robbanásszerű változás a mentalitásban? Nem tudom, de az biztos, hogy Fincher filmje már nem is igazán mozi, sokkal inkább egy interaktív életérzés.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Szeretnél még többet tudni a Harcosok Klubjáról? Olvasd el Santino kritikáját is.

UI: A Pannonia Entertainment újabb klasszikust hozott vissza a magyar mozikba. Az olyan sikerfilmek, mint a 2001: Űrodüsszeia, A nyolcadik utas: a Halál, A bolygó neve: Halál, vagy a Die Hard – Drágán add az életed! után most David Fincher kultfilmje kerül terítékre. A Brad Pitt és Edward Norton főszereplésével készült Harcosok klubja bemutatása után azonnal hivatkozási alappá vált, ha a fogyasztói társadalom kritikája, a modern történetmesélés eszköztára, vagy történetesen a legmeglepőbb filmvégi fordulatok kerültek szóba. Azóta is alig akadt film, ami ekkora jobbhorgot vitt volna be a közönségének – amely azonban a szereplőkhöz hasonlóan ezt élvezettel fogadta. A filmet Budapesten az első hetekben kizárólag a Budapest Film Zrt. mozijaiban láthatja a közönség: a Művész moziban feliratos, a Corvin moziban feliratos és szinkronos változatban is.

Premier előtti vetítés! Június 13-án ötödik alkalommal rendezzük meg a Corvin moziéjszakát. A rendezvény részletes programja még egyeztetés alatt áll, de a Pannonia Entertainment már jelezte, rendelkezésre bocsátja filmjét erre a különleges alkalomra!