Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mad Max - A harag útja (pszichoanalízis)

2015. július 23. - scal

Az újkori Mad Max-et látva több kérdés is felvetődött bennem. Először is minek csinálták? Miért hívják Mad Maxnek, amikor semmi nem hasonlít belőle a régiekhez? Hol az Interceptor? Miért kellett ehhez a régi rendező? De mivel összességében a film tetszett így inkább a kukacoskodás helyett arra helyezném a hangsúlyt, hogy egyesek lelkesen magyaráztak a filmbe mindenféle belső mondanivalót, sőt mi több feminista kiáltványnak tartják. Alapvetően tudok egy rövid magyarázatot minderre, és egy hosszút. A rövidet vázolnám itt, akit érdekel a hosszabb az meg tovább kattint. Szóval annyi változás történt - és most kéretik figyelni -, hogy az igazi férfi az Furiosa karaktere, és őt Charlize Theron játssza, míg Tom Hardy, Maxként szinte cameóvá degradálódva átvette a férfi főhős mellett segédkező női mellékszereplő státuszát. Ennyi a nagy varázslat. Akit viszont ez nem elégítene ki - kb. ennyire érdemes egy akciófilmbe magyarázni dolgokat - az kattintson, de kéretik vigyázni, mert spoilerek bizony előfordulhatnak.

fr2.jpg

Korunk egyik rákfenéje, hogy mennyire szar női karaktereket adnak nekünk a filmek. Akik vagy azért vannak ott, hogy segítsék a férfit, vagy, hogy róla beszélgessenek. És akkor most szemét leszek: csak úgy mint az életben. Lapozzunk fel egy férfi magazint: sportolj, hogyan öltözz, milyen ruhát vegyél, melyik órát hord, stb. Egyszóval foglalkozz magaddal. Aztán ha megnézünk egy női magazint: hogyan öltözz, hogy tetsszél neki, hogyan csábítsd el, hogyan teheted jobbá a közös szexet. Vagyis: hogy viselkedj hogy boldog nő légy - a férfi által.

Alapvetően a női szereplők is sztereotípiák, a legtöbb önálló, gondolkodó, és erős nő egy idő után kiderül valójában férfi karakter, akit eljátszott egy nő. Pl. ilyen Ripley az Alien sorozatból, vagy Sarah Connor a Terminatorból. És aki azt hiszi Furiosa kivétel, az hatalmasat téved. Ő is a tökös nő, csak jelenleg félkarja van. De tekintsünk el ettől egy pillanatra és nézzük a film alapvetését. Valamikor az atomháború után járunk - totál nem pár évtizednyire, sokkal inkább évszázadokkal később. Annyira, hogy a jövő generációja komplett kultúrát, és nyelvezetet fejlesztett ki. A legnagyobb probléma azonban, hogy az emberi faj korcsosul. A legtöbben valami betegségben szenvednek, egyiknek elefántlába van, a másiknak púpja, a harmadiknak rohad a fogsora, vagy csak simán Down-kóros. Szóval nem az igazi.

Ebben a világban egy diktátor sanyargatja a népet, Halhatlan Joe - Immortan, nem Immortal! A film úgy igyekszik őt beállítani, mint az abszolút gonoszt. Ezzel kapjuk az első manipulációt, amivel a legtöbbeknek idejük sincs foglalkozni, hiszen már a tüskés autók harcolnak a kiskopaszok ellen. Már megint volt egy robbanás, pedig Michael Baynek köze nincs a filmhez. Joe haragszik, de ki ne haragudna ha az öt legtökéletesebb, leggyönyörűbb, legtermékenyebb, egyszóval a genetikailag legmegfelelőbb nőt elrabolná tőle valaki. Aki ráadásul egyik legfőbb hadura, illetve úrnője. Merthogy Joe kísérletezik hosszú évek óta, hogy ezen az elbaszott világon - aki félórát néz ebből a filmből, az sikítva menekülne egy ilyen jövőből, nemhogy élni akarna benne, annyira elmebeteg az egész - ismét egészséges emberek születhessenek.

8knsnij.jpg

Ehhez bizony szisztéma kell. Joe nagyon durván kidolgozta ezt az egészet. Például külön anyák termelik az anyatejet, hogy mindig elegendő legyen, és még a rosszul sikerült egyedeket is életben tartja - vérzsákokat szerez nekik -, ahelyett, hogy a dögkútba lökné őket, elvégre csak középszerű harcosok lesznek belőlük, ha egyáltalán valaha azzá válnak. Pedig minden egyes haszontalan egyed csak újabb éhes szájat jelent, pláne egy ilyen világban. Na most kérdem én. Egy elvetemült, gonosz, aljas ember, tenne ilyet? Foglalkozna az övéivel ilyen apai szeretettel, műgonddal? Foglalkozna bárkivel, akiből nincs haszna?

Persze sokan szegénységben élnek, DE! rendszeresen kapnak vizet, ingyen. Nálunk demokrácia van - állítólag - és 150 forint egy liter víz. Vannak helyek, ahol meg nyár közepén elzárják a közkutakat, pedig állítólag egész Európában nincs annyi ásványvíz mint itt. Nem tudok róla, hogy lenne olyan hely, ahol bármit is ingyen adna az állam a levegőn, meg a napfényen kívül, de azt is csak azért, mert még nem tudják megadóztatni. És azért ne felejtsük már el, bármilyen társadalom fenntartásához kell valamilyen fegyelem, rendszer. Olyan úgyse lesz soha, hogy mindenki szabad, meg egyenlő, meg testvéries. Ezektől lenne olyan hihetetlen nagy, elmebeteg, geci, diktátor Joe? Mert, ha látok a filmben olyat, hogy pusztán saját céljából kegyetlenkedik az embereivel, vagy rendszeresen áldozatokat mutat be Kálinak, akkor azt mondom oké, elismerem. Még a halálba induló katonáit is azzal eteti, hogy újjászületnek a Valhallában, ergo reményt, célt ad értelmetlen létezésüknek - lehet az arab fanatizmusra akartak itt analógiát állítani, pedig ugyanúgy süt belőle a keresztény maszlag is. Sőt, jelenlegi társadalmunkban értéktelen plecsninket, - krómot - meg címeket, rangokat adományoznak, azoknak akik végrehajtanak egy egy jól sikerült akciót. Ez mennyivel jobb? És nem csak diktátorok osztogatják.

Más. Ki az, aki nem tenne meg mindent ha elrabolják tőle a nőjét? Akitől semmi más nem függ, mint a saját élvezete - nem a világ jövője! És még így is folyamatosan azt látjuk, hogy emberinek nyomatékosan meghagyja, nehogy bántalmazzák a nőket. Sőt, én hallottam olyat is, hogy totál békés emberek is meggondolatlanságokra lesznek képesek, ha veszélyben látják a csemetéjüket, - ezáltal önnön szaporodásukat, saját génállományuk jövőjének biztosítását. Itt meg ugye az egyik ágyas, A Pompás Angharad épp gyermeket vár - és ebbéli státuszát nem is habozik felhasználni a "támadók" ellen. Mondjuk azt, a gyermeke mögé bújik, bár, nekem nem tűnik úgy, hogy a nők kevésbé lettek volna fontosak Joe számára, legalábbis amíg ilyen termékeny állapotban vannak. Sőt Joe és emberei, az utolsó pillanatig küzdenek Angharad életéért - nem azzal kezdik mint általában, hogy durr egy pofon a szökési kísérletért -, és amikor nyilvánvalóvá válik, hogy menthetetlen, megpróbálják legalább a gyermek életét megmenteni. Persze sikertelenül. Egy null Furiosának, sikeresen rombolta a jövő populációját az önös érdekei miatt.

max4.jpg

Joe karaktere után nézzük Furiosát, aki ugye a "jó". Egy jó célért küzd. Látszólag. Az elnyomásból (???) próbál egy merész szökési kísérlettel megszabadítani öt nőt - aki közül az egyik annyira nem is akarna szabadulni, de a többiek elnyomják szabad akaratát. Miért is? Mert szegénykéknek annyira rossz. Nyilván nem lehet kellemes, hogy nem feküdhetnek össze azokkal, akikkel akarnak, de valahogy érthető, hogy a jövő érdekében le kéne küzdjék a saját önös érdekeiket. A vöröske olyan zabos, hogy az első adandó alkalommal beleszeret a kiskopaszba, aki ugye nem teljes értékű egyed. Persze ezt vehetjük annak is, hogy a szerelem öt perc alatt lecsapódik - mert az már csak ilyen - meg annak is, hogy a hosszú évek után, amit nyilván a Joeval való párzással töltött, az első nem Joe-ra kivetített minden vágyat, amit csak lehetett. Max-re nem merte, mert őt kinézte magának Furiosa.

Ezek a nők egytől egyig gyönyörűek. Nem látok rajtuk véraláfutást, ami arra utalna verik őket, olyanok mintha ma húzták volna ki őket egy sminkes dobozból. Nem rossz egy atomháború sújtotta világban. Ehhez az kell hogy MINDENT megkapjanak. Egészségesen táplálják őket, akár még tornázhassanak is, hogy megtartsák alakjukat, nem beszélve a már csak olyan külsőséges dolgokról, mint az öltözködés, frizura, ékszerek, stb. Persze lehet Joe fenn akarja tartani a látszatot, hogy minden rendben van, - valójában pedig napjában többször is veri őket, pláne ha megterhesülnek - de erre a legtöbb férj nem gondol, amikor megüti a nőjét, akik TÉNYLEG szar helyzetben vannak. Szóval nem hiszem, hogy olyan rosszul tartották volna őket, lehet be voltak zárva - az egyetlen élhető helyre, ami közel, s távol maradt - de lehet az is csak azért volt mert... AZ EGÉSZ VILÁG EGY KIBASZOTT SIVATAG!!!! És az nem tesz jót a bőrnek. Főleg a terhes bőrnek. Az erényöves utalás az egyetlen, ami azt mutatja, korlátozva vannak... de ki szereti azt, ha a párja félrekefél? Nem látom a kezek erdejét a magasban...

Furiosát egy megfontolt, és erős nőnek írják le, aki elszántan küzd céljáért. De egész pontosan miért is? Nekik rossz ahol vannak, és bárhol máshol jobb lenne. Ezért a világvégére mennek. Ki tudja hová. A Zöld helyre. Nos ez a terv sem nem megfontolt, sem nem átgondolt. Sőt, kifejezetten olyasmi, ami egy impulzív, érzelmi alapon vagdalkozó nő eszébe jutna leginkább. Hajrá, nekik az éjszakának, majd csak lesz valahogy, úgy még nem volt, hogy sehogy se legyen! Csak azért, hogy amikor odaér realizálódjon benne, hogy már rég nincs semmi. Sőt, kihozta a nagy büdös francba a - valszeg - öt - ekkor már csak négy - legjobb nőt, aki létezik jelenleg a földön. Azért, mert jobb szabadságban meghalni, mint kalitkában éldegélni? Furiosa annyira racionális, hogy menne tovább a sósivatagon keresztül a francba, mert... CSAK. Mert nem képes beismerni hogy nem volt egy terve, csak menekülni akart, mert az önös érdekei fontosabbak voltak neki mint a machiavellisztikus cél. Mert a hely, ahová mentek volna már ezer éve olyan mocsár, hogy csak varjúemberek élnek meg benne.

still-of-zo_-kravitz_-abbey-lee-and-courtney-eaton-in-mad-max--fury-road-_2015_-large-picture.jpg

Szerencsére - csakhogy lássuk mennyire feminista ez a film - a FÉRFI - higgadtan, totál nyugodtan, logikusan átgondolva - odalép a NŐ-höz, és az utolsó pillanatban MEGMONDJA NEKI A MEGOLDÁST. "Come with me if you want to live." Eltelt negyed évszázad és semmi nem változott. Csináld EZT és életben maradsz, vagy mehetsz a saját hülye fejed után, és akkor tuti meghalsz. A NŐ ezután meglátja a fényt az éjszakában, végre egy független férfi, akit nem érdekel mit mondanak róla, aki azt tesz, amit akar, aki képes egy zötykölődő kocsiban, porban, sivatagban, vérátömlesztést csinálni, dacára, hogy állítólag valamikor rendőr volt. Még az se érdekli, hogy Max azt mondja itt neki: menj vissza szépen a kaltikádba, ott volt neked jó. Ha nem mozdulsz ki, csak megölöd Joe-t ott lennél ahol most, csak kicsivel több benzinünk maradt volna.

Mit üzen ezáltal a film a nőknek - akik gyorsan hozzáteszem NEM a célközönség, és nyilván FÉRFI unszolásra néznek meg egy Mad Maxet? Ne gondolkodj, ne menekülj a családodtól, lakásodból, házasságodból, mert ÚGYIS CSAK ANNÁL ROSSZABB LESZ. Pláne ha nincs melletted egy másik férfi, aki megmondaná mit is tegyél. MARADJ SZÉPEN A SEGGEDEN, itt van víz, meg kényelem, lehet kicsit korlátozzák a jogaidat, meg a személyes szabadságod, de odakint a szabadság az egyetlen, amid lesz. Kend majd rá a kenyérkére reggelente. Vagyis: lehet rossz a családod, rossz a házasságod, de ne ugrálj, mert másol csak még rosszabb lesz, ha egyáltalán még vár rád valamilyen jövő. Így nézve ez a film meglehetősen gusztustalan üzenetet hordoz a nők számára, miközben a feministák totál másképp szeretnék értelmezni. Esetleg még belevehetjük: öld meg az elnyomó férjed, és akkor nyugi lesz.

Zárszóként elmondanám: a nők legnagyobb ellenségei valójában maguk a feministák, akik többek közt elérték, hogy a nő szerepe a családi tűzhely mellől áttevődjön egy ugyanolyan irodába, ahol addig csak a férfi robotolt. A gyermek manapság már akkor kikerül a családból, amikor azt se tudja hol van - bölcsőde -, hogy a nő is keményen tudjon robotolni, napi nyolc órában - aztán persze otthon ugyanúgy mosson, főzzön, takarítson, stb. Ki profitál ebből? Hát nem a férfiak. Hanem az állam, aminek hirtelen 50%-al megnőtt a munkabázisa. Véleményem szerint még csak nem is azzal van a gond, hogy a Nő maradjon otthon - biztos nagyon sokan szívesen otthon maradnának -, vagy maradjon a férfi, de egyikük legyen a gyermekekkel, amíg azok fejlődnek. A probléma abban gyökerezik, ha az egyik családtag éretlen és elkezd visszaélni a helyzetével, ez többnyire az agresszív férfi... vagy a manipulatív nő? A családi fészek pedig azért válik pokollá, mert nem őszinték egymással, vagy épp nincs egy közös céljuk, és nem akarják megosztani egymással a tőkéjüket, nem MI van, hanem egymás mellett élő ÉN, meg TE, ENYÉM TIÉD, a MIÉNK helyett.

mad-max-road-fury-5-tom-hardy.jpg

Szóval, aki a Mad Maxben világmegváltó gondolatokat keres, az inkább ne tegye, mert csúnyán ráfázhat, inkább nézze az akciókat, a két órán át tartó orgiát, mert bizony az is látszik, amint az elhalkul, máris kell egy leblende, mert a film nem tud mihez kezdeni magával az üresjáratokban.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petrow 2015.07.23. 14:25:22

Jó kis gondolatébresztő. Végigolvastam, de az elején leírtad a fő igazságot: inkább ne próbáljunk semmi mélyebbet belemagyarázni egy AKCIÓFILMBE (így csupa nagybetűvel).
Ha mégis megpróbálok, a végkövetkeztetéseddel akkor sem értek egyet.

Az egész éden-keresés egy elég régóta jelen lévő motívum, és eddig (szinte) mindig le lett azzal zárva, hogy igen, megvan, létezik, odaértünk, ha nem is mi, de unokáink látták.

De mondjuk mennyivel másabb lett volna pl. a Legenda vagyok, ha egy bazinagy trollface-t mutatva a biztonságos bázis menedékében is zombik várták volna a 2 túlélőt? Vagy Tom Hanks szépen inkább felakasztja magát a szigeten a Számkivetettben? Odüsszeusz arra ér haza, hogy a partok előtt 1 km-re Poszeidón egész Ithakát elsüllyesztette a 'csába, Pénelopéstól, házastól, mindenestől?

Nem csoda, hogy valami hasonlóval szembesülve Furirózsa kicsit bekattan, és inkább a bizonytalan, 0-hoz konvergáló esélyt választja, mintsem a 100% halált.
Mert ne feledd, Immortan azért boldogan golyót ereszt(et)ett volna a fejébe, és valószínűleg Angharad is csak addig marad életben, amíg világra hozza az utódot. Mi másra kellett volna? a gyerek ép, egészséges, anyatej és dajka van, a neveltetését meg ő intézi.

Megalapozatlan volt a tette? Tudja fene, ezt erre is, arra is meg lehet indokolni. Az, hogy leszervezze az egész balhét, titokban tudta tartani a csajok kijuttatását, nem a hisztispicsa teóriát erősíti.
Ugyanakkor abban meg igazad van, hogy végeláthatatlan sivatagban, mindenféle dögevőkkel és egy komplett üldöző haderővel a hátában, valamint 9000 liter fokozottan tűzveszélyes üzemanyaggal a vonóhorgán nekiállni átcihölni egy terhes nőt ki tudja hová, finoman szólva sem felelősségteljes cselekedet. De valószínűleg nem kényszerítette őket, hogy jöjjenek vele.

Az, hogy Joe tényleg gonosz volt-e, más kérdés. Szerintem sem, de ez szubjektív ítélet. Én mondjuk Harkoonen bárót sem tartottam explicit gonosznak, de erről majd beszélgetünk a következő Dűne cikkednél :)

Ahogy az elején lévő monológban hallod, a világon egyetlen ösztön az uralkodó, a túlélés. Max ezt egyedül, míg Joe társadalmi szinten képzeli el. Hogy melyik a felsőbbrendű, a többieket leíró magányos farkas, vagy az emberiséget az önmagából kivetkőzés árán is megtartani készülő uralkodó, az egyéni elbírálás - én pl. mindkettőt qrva szarul élném meg, az tuti.

És nem, nem látom igazoltnak a "maradj a seggeden" álláspontot sem, elvégre Furiosa készül átvenni Joe helyét (ő is nyírja ki), nem a "kérj bocsánatot, és akkor talán visszafogad" scenariót erőlteti a film.
Max szerepét, hogy átlendíti a sivatagi fiaskó utáni krízisen, én messze nem tartom ennyire fajsúlyos dolognak. Ha így nézem, pont azt a támogató szerepet csinálja, amire te is hivatkoztál a cikk elején, csak pont fordított felállásban.

Számomra AZ már egy érdekesebb kérdés lenne, hogy
a.) miért csicskulna be vezényszóra az egész Citadella Furiósának?
b.) nettó mérleget vonva miben lesz más az ő uralma, mint Joe-é?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.07.23. 17:16:10

@Petrow: egyébként ezt el is felejtettem leírni mekkora egy elkoptatott toposz, ez a "van valahol egy hely, ahol még van élet" minden hasonló világvége filmben felbukkan, még az ÚT-ban is pedig az azért eléggé leszámolt a klisékkel, nyilván a reményt szimbolizálva, hogy legyen ami hajtsa az embert, eljutsz ÉDEN-be és akkor onnantól kezdve semmi gondod nem lesz

amit írsz a Legenda vagyok kapcsán - az Omega man, ami szerintem százszor jobb :D majdnem így lett lezárva, de pl. a Holtak hajnala talán az, ahol a végén kiderül, hogy a szigeten is már rég zombik tanyáznak

a Tom Hankses gondolatot is eljátszotta már Huxley a Brave New Worldben

ezt nem tudom, egy filmben általában mutatják ha valaki egy vérszomjas geci, pl Kurgan a hegylakóban, na róla egy percig sincs kétségem, hogy egy elmebeteg szadista állat, vagy Hans Gruber, hidegvérrel lelövi Takagit pedig előtte egy perccel még viccelődött, Darth Vader megbünteti az egyik hadurat mert az beszólt neki és sorolhatnám, a filmek MUTATNAK valamit ami alátámasztja az elmondottakat - hogy Harkonnen báró mennyire elmebeteg az már gusztus dolga, én mindenesetre LÁTTAM tőle annyi faszságot, hogy a környékére ne akarjak menni

pl. Ripleyt mutatják a film elején ahogy a rakodóval dolgozik, ergo a film végén elhisszük neki, hogy elintézi vele az Anyakirálynőt, stb. ezekre filmekben mindig nagyon vigyáznak

nem vagyok benne biztos, hogy Angahardot lelőtte volna - ha így van, miután ő meghalt, miért nem robbantotta miszlikbe az egész kocsit? egy nő nem csak egy gyereket tud kihordani, nyilván inkubátor szerűen akarta őket használni, nyilván évek óta ezt csinálta más nőkkel is, mert a végén lehet látni, hogy egész szép kis génállomány kezdett már fejlődni a szorgoskodásának köszönhetően - szal én nem hinném, hogy utána rögtön kinyírta volna őket, ha annyira könnyen tudna iylen jó nőket szerezni, minek éget el utánuk ennyi benzint, röhöghetett volna egy jót, hogy elmenekültek a halálukba

és mondom, ezt nem tudjuk, nem láttuk, hogy kegyetlenkedett volna, nem voltak összeverve a nők, nem hallottunk egy szívszaggató történetet ahogy Joe megcsonkította az anyját egyiküknek, stb. egész Joeban a legfélelmetesebb az idióta maszkja, ami nélkül talán lélegezni se tudna, mert neki is valami baja van, és pont azt nem akarja, hogy hasonló sors várjon az új generációra

ez az egész világ amit mutat a film amúgy totál nem a régi filmek hangulatát idézte, nekem ott lett volna kedvem megpróbálkozni a túléléssel, ITT szerintem az első adandó alkalommal főbe lőném magam :D kérdés Maxnek mi a hajtóereje?

a filmet mindössze egyszer láttam, az ilyen "pszichoanalizáló" írásaim általában lecsapódnak és kikívánkoznak belőlem (pláne ha olvasok előtte pár barom kritikát, amivel nem értek egyet) vagyis ennyire még nem szedte, szét a film minden szegmensét, de tuti meg fogom nézni többször is, és akkor persze jobban fogok figyelni, az is lehet kijön belőle egy bővített verzió, mert sokszor volt az az érzésem, kihagytak valamit (pl. a Varjúemberek, amiket rohaggyak meg hogy az Anthony Quinnes Kincses Sziget sci-fi sorozatból loptak :D)

Furiosa nem készül semmire, ő menekül. És nem készül arra se, hogy szembeszálljon Joeval, ő Max terve szerint előbb érkezne vissza a citadellába. Azt én se tartom elfogadhatónak, hogy bocsánatot kéne kérnie bárkitől is. A maradja a segged dolog azt mutatja - el se indulj, mert ez vár rád.

Max szerepét én sem tartom fajsúlyosnak, csak kurva vicces, hogy egy "feminista" felfogású filmben, a nőknek, a végén mégis egy férfi kell aki megmondja mit is kéne csinálni :)

Egyébként azt nem értem nagyon sok filmben ugyanígy a nő sugall valamit, és a férfi aszerint cselekszik. csak úgy látszik ez sokaknak elkerüli a figyelmét. Mert valahogy nem az a lényeg, hogy két ellentétes nemű ember jól tudjon együttműködni, hanem hogy a NŐ mindenképpen meg tudjon állnia saját lábán is, mert ha nem mint a Gyaloggaloppban "segítség elnyomnak".

A - ez egyszerű egy ilyen világnak nagyon úgy tűnik az erősebb kutya baszik elv működik, aki megöl egy félistent ott nincs kérdés, ráadásul Furiosa valami tábornoka volt ha jól vettem ki, szal kb olyan lázadás volt ez mint amikor egy Cézárt megölt a tábornoka, meghalt a király, éljen a király

B - ez lehet kiderül két év múlva a készülő részből, de én gyanítom, hogy minden csupa happység lesz, örök élet, ingyen sör

UI: és igen nem azt akartam a cikkel elérni, hogy bárki azt mondja, igen így van, inkább ahogy fogalmaztál gondolatot ébreszteni, örülök, hogy ismét beszéltünk

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.07.23. 17:37:46

jah ki is felejtettem a legfontosabbat, én a szöszit csinálnám meg de nagyon :D

Ódor Richárd · https://www.facebook.com/odorric 2015.07.23. 21:19:04

Egyelőre nem volt még szerencsém a filmhez, de a leírásod és egyéb kritikák összevetéséből nekem az jön le, hogy a végső mondanivaló (mert még a legbutább akciófilmnek is van valami buta premisszája) talán az lehet, hogy a férfi és a nő csakis együtt oldhatják meg az életet, nem alá-fölérendeltségi viszonyban, hiszen az adott cselekmény kibontakozásához és befejezéséhez láthatóan mindketten kellettek. Ha így értelmezzük, akkor a mérsékelt feministák és a mérsékelt antifeministák közös nevezője lehet a film tétele.

Az antagonista (Joe) karakterét nyilvánvalóan árnyalni szerették volna, hollywoodi filmtől szokatlan módon próbáltak elszakadni a bevett rosszfiú-klisétől, a csavar pedig épp az lehet, hogy bár főgonosznak mutatják, a néző felfedezheti tettei mögött a rációt, a kőkemény következetességet és reális okokat. Néhány anime ezt jól hozza, pl. a Speed Grapher, nem tudom, láttad-e.

Ami az "elkoptatott toposzt" illeti, az önmagában sosem baj, nincs is sok alaptéma, amibe kb. az összes történetet be lehetne sorolni, ami a földön létezik, a differenciát és a megvalósítás minőségét nyilván a részletek adják.

Igyekszem mihamarabb megnézni, de óh, mennyi lemaradásom van.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.07.23. 21:58:19

@Ódor Richárd: idén nekem is sikerült felhalmozni pár tucatot,

Speed Graphert nem láttam

viszont nem biztos hogy annyira jó, hogy elolvastad az írást ha még nem láttad a filmet :)

2015.07.23. 23:45:08

jó írás

én azért sajnálom, hogy kiemelkedően tehetséges emberek ilyen filmekre pazarolják azt,
megint mad maxet rendez egy csoport nagy örömére---kultuszfilm lesz.
scorsese egy agyondícsért, népszerű wall street farkasát
cuarón egy gravitációt
és így tovább.
másra kellene fordítani ennyi időt, pénzt, tehetséget

ezt a filmet meg azok ünnepelték feminista filmként, akik szerint a jurassic world mélyen szexista:)

akristof 2015.07.24. 10:57:28

Van igazság a cikkben, de abban a pillanatban, hogy elolvasod a képregények első kettő számát rájössz, hogy a fele hülyeség :)
Tényleg ott nagyon sok minden előzmény megvan.
Mert (mint nekem is) később kiderült nem csak ezt az egy filmet tervezték már az elejétől fogva!
Lesz még folytatása, valamint képregények, számítógépes játékok stb... Miller egy egész univerzumot felépített erre fejben már rég. Amitől még én is féltem az elején, de látva a játék bemutatóját, valamint olvasva a képregényeket csak elismerően tudok bólogatni, hogy ez igen! Ez kellett már!
És ez volt az érzésem a filmmel kapcsolatban is! Szerintem az egész egy nagy F@CK a hollywood-i "akció filmeknek". Egyszerűen az utóbbi pár évben nem volt egy ízig-vérig fasza,tökös akciófilm.
Erre bummm.....Mad Max:Fury Road.
Van sok hibája és hiányossága (amiket szerintem pótol és foltoz a kiterjesztett univerzum) de arra a 2 órára amíg nézed a fotelba/moziszékbe ragadsz, ha hagyod magad beszippantani az első fél-egy percben.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.07.24. 12:39:49

@akristof: értem, amennyiben a vetítésen osztogatnak képregényeket így fogok tenni - de eddig a pillanatig, míg Te nem mondtad azt se tudtam, hogy már ebből is létezik képregény. Egy film önmaga támaszkodjon állításinak megalapozására, ne kelljen hozzá könyvet, képregényt, játékot ismerni.

Az írásom alapja a film, vagyis tessék így kezelni :) Az Indiana Jones filmek is működtek önmagukban is dacára, hogy később lett sorozat, meg egy csomó könyv, játék. A retroaktív kontinuitás meg mindig is egy seggünkből kirángatott baromság lesz, akárki akármit mond.

Érdekes Miller nagy szenvedélye is. Az utolsó Maxot, 25 éve csinálta, aztán átment gyerekfilmesbe. És most 70 évesen akarja magát nekidurálni? Eddig nem lettek volna vevők rá - állítólag magát a filmet 3 éve leforgatták csak nem tudták a mozikba juttatni. Hosszú és eredményes életet kívánok neki.

Taoista mester 2015.07.24. 14:03:15

Nekem egy (na jó, kicsit több) bajom van ezzel az új Mad Max-el: a története meglehetősen gyengécske, nincsenek benne párbeszédek és két akció között pihenni kellene - ilyenkor jó, ha van történet... így aztán tök unalmas ez a film. Dacára a sok autós balhénak. Csak hát a végére már uncsi a sok kergetőzés a sivatagban.
A fentieket leszámítva kitűnő film! :-) Főként mert a Jurassic Parkot, ami minden idők legrosszabb filmje, bőven nem érte utol...

Taoista mester 2015.07.24. 15:18:52

Nem, én még a Parkot utálom :-) A world-ot nem láttam...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.07.24. 15:42:42

@Anna és Szilárd: ezt nem mondod komolyan? távozz tőlem sántán!!!! :D

Taoista mester 2015.07.24. 15:53:59

Miért? Annyira jó a World, hogy nem lehet kihagyni? :-)

Ódor Richárd · https://www.facebook.com/odorric 2015.07.24. 16:07:18

@scal: Úgyis el fogom felejteni, mire eljutok a filmig, a moziról tuti lecsúszok, és úgysincs rá pénzem (egy tonna klasszikust kell előbb még bepótolnom, olyanokat is, amiket nem komálok), na meg ez egy akciófilm. Az akciót nem tudom kritikában elolvasni. :)

De a benyomásom megmarad, kíváncsi vagyok, vajon jól spekuláltam-e.

(Speed Graphert érdemes egyszer megnézni (én annak idején 7/10-re pontoztam, de 8-nál ritkán megyek magasabbra), épp a protagonista hasonlóan összetettebb ábrázolása miatt. Persze van egy csomó japánosan naiv hibája, mint a legtöbb animének, de hát istenem. :) )

www.youtube.com/watch?v=iPZDVaT9-ek

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.07.24. 17:50:55

@Anna és Szilárd: azt nem tudom még nem láttam, de a Park egyik legkedvesebb filmem :D

Taoista mester 2015.07.24. 18:01:46

@scal: Mea culpa! Hát hiába, a pofonok erőssége különböző. Természetesen nem a Parkot akartam írni, hanem a régi Batman sorozat harmadik részét, amelyiken elaludtam a moziban, elaludtam a videó előtt, és végül az HBO-n sem tudtam végignézni, mert ott is elszunnyadtam.
A moziról nem tehetek. Előttem egy csaj már az első 5 perc után elaludt. Szégyentelenül végigfeküdt az ülésen, és húzta a lóbőrt... Mit tegyünk, az a film igencsak gyenge, mint ahogyan a régi Batman mindegyik része...

mojoking77 2015.07.24. 18:55:44

Basszus, szoktam szertni az irasaidat, de ez most tul sok volt....
Amugy valoszinuleg a korotok miatt vagytok ennyire ragyogyulva a dinos temara. En negyvenhez kozeledve soha nem rajongtam az elso reszert, a masodikat nem is lattam, a harmadiknal viszont a fejemet fogtam neha annyira sablonos es gyengere sikerult, tele ordito hibakkal.

De hogy on is legyek, eddig abszoult az ev filmje a Mad Max szamomra, bar az teny, hogy aki a 15.6-os laptop kepernyon nezte, lehetoleg mozis kopiaban, az jo esellyel utalta...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.07.24. 21:14:35

@mojoking77: na most

1. ha már a korom, te 77-es vagy én 80-as olyan sok különbség nincs köztünk

2. a JP-t nem csak egy jó filmnek, de egy mérföldkőnek is tartom, egyes rendezők szerint is az amúgy, mert elsőként volt totál hiteles a CGI ilyen mértékben, én 13 évesen totál elhittem, hogy mindez létezhet, kivonják a DNS-t a borostyánkőből és voilá dinók

3. a 2-3 nem létezik, NINCS, a kettest is utálom, egyesek szerint az még elment, de nem, az is egy botrány, csak ott Goldblum égette magát, Sam Neil helyett :D

4. a JP életem első filmje volt, olvashatsz róla egy rajongói cikket tőlem amit a 3D verzióról írtam (igen azt is moziban néztem :D) így nyilván ez a szeretet köbgyökre vonódott, soha többet nem láttam ezt a hatást, (talán a Karib-tengernél, de kígyózó sorokat ott se)

5. 24 collos moncsin néztem, ahogy általában, 5.1-es hangrendszerrel tökig felcsavarva :D és 4 gigás Blu ray ribben 1080-ban merthogy létezik már (cames verziót sose nézek még a feltételezés is sértő) pont azért vártam vele ennyit, hogy kint legyen

6. ebben az írásban nem azt fejtegetem mennyire jó a film, azt megtette Ike kolléga, kizárólag a feminista hozzáállást vettem nagyítóm alá, mert én ezt a gondolatmenetet hibásnak tartom

ezt leszámítva egy kurva jó akciófilm, ami az elején engem még nem vont be, de a maradék 90 perc nagyon tetszett, tuti hogy többször nézős lesz, és akkor majd tetszik az első félóra is már, (az Ötödik Elem is másodjára tetszett igazán, vannak ilyen filmjeim)

+ 1 - köszi, hogy szoktad szeretni az írásaimat :) már érdemes nekidurálnom magam

mojoking77 2015.07.25. 17:00:55

@scal: Nem femnista, de az akkor is teny hogy Miss Thero vitte a hatan a filmet. Viszont itt szinte kotelezo moziban megnezni, egesz egyszeruen az ilyen filmekre miatt vannak multiplex mozik... Sehol nincs a 50 colos TV-n sem az az erzes, ami a mozi adott.
Nem rad gondoltam, az online filmnezos oldalon jott a kopkodes a sok kis hobbit reszerol, hogy mi e a fos, etc etc. Ok jellemzoen a laptopon neztek a mozis valtozatot.
+1: Meg mindig ados vagy egy eve lassan, a Mary es Max kritikaval... :))))

mojoking77 2015.07.25. 17:02:18

bocs, nyelvtanilag kicsit ossze-vissza lett....

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.07.25. 18:07:13

@mojoking77: jah hát azokkal nem kell foglalkozni

szerettem volna moziban megnézni, de nem adódott rá lehetőségem, senkit nem találtam akit érdekel (???) egyedül meg nem volt kedvem,
Mary és Max? hol ígértem én kritikát belőle? :D még talán megnézem, de most annyi animációt láttam a KAFF-on hogy telítődtem, de okés jó hogy emlékeztettél

2015.07.25. 18:48:42

@mojoking77:

bar az teny, hogy aki a 15.6-os laptop kepernyon nezte, lehetoleg mozis kopiaban, az jo esellyel utalta... "

ilyen nincs. egy film működhet jobban moziban, de ha valamit laptopon utálok azt moziban sem fogom szeretni, amit moziban szeretek arról mondjuk megállapíthatom hogy laptopon már nem működik olyan jól.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.07.25. 18:57:28

@WiteNoir: Gravitáció pl szerintem max moziban üthetett

mojoking77 2015.07.25. 19:21:38

@WiteNoir: Sajnos nincs igazad. Kb az Avatar ota nincs, az meg lassan ot eve volt. Megszuletett egy uj mufaj a filmen belul is. Az altalam emlitett Avatart peldaul szivbol gyulolom, mert 42 colnal nagyobban meg nem lattam, es nem is fogom valszinuleg.
A Gravitacio sziten ilyen volt, az Intersellar sem utott akkorat a TV kepernyojen, es a Mad Max foleg nem. SPOILER
Amikor belementek a homokviharba, konkretan elfelejtettem levegot venni vagy fel percig.
(Az igazi seggfej Sixx irt a kritikajaban valami nagyon nagyon hasonlo elmenyt...)
Habar, igazabol talan ezzel a jelentettel kezdodott az egesz uj stilus :

www.youtube.com/watch?v=rCZ3SN65kIs

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.07.25. 20:21:06

www.youtube.com/watch?v=QbFENhyCFcc

akkor már inkább ettől, ezt a jelenetet újra és újra akartam nézni MOZIBAN BASZOTT nagy vásznon, és nem tudtam megunni, mai napig, ötször láttam moziban és mindannyiszor élveztem, beleborzongtam lúdbőröztem, átéltem, tényleg nem tudja vissza adni a tévé, de azért a Mad Maxben ilyen nagyszabású jelenettel nem találkoztam

a homokvihar tényleg nem volt rossz

Petrow 2015.07.27. 10:46:46

www.youtube.com/watch?v=YnPS_tVbjgM

Nálam ez. Bármikor látom, instant lúdbőr.

Ezt már máshol is írtam, de a homokvihar után voltunk úgy a teltházas moziban, hogy konkrétan a légy zümmögését lehetett hallani. Se popcorn zörgés, se dumálás, telefon mindenki kezéből kipottyant.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.07.27. 10:55:34

@Petrow: ez nekem is nagy kedvencem, detto lúdbőr :D, jó, hát akkor soroljuk fel az összeset :D ez is fantasztikus jelenet, vagy az egész Helm szurdoki csata, igazából a LotR több ilyen jelenetet adott, engem már az megvett kilóra, amikor az Utolsó csatát mutatták az elején, és az elfek hadrendben aprították az orkokat, azonnal tudtam hogy fantasztikus film lesz

csika7 2015.08.07. 09:36:52

@scal: Jézusom! Ez már perverzió! Az Előzmény a régi két film, ezen pedig látszik, hogy ki akarta javítani azt a csorbát, amit a harmadik résszel tett, a stúdió nyomására, sem a régi részek, sem ez nem akar filozofálni, sem egy komplex történetet elmesélni, ez a film egy percig sem veszi komolyan magát. Mindegyik Mad Max B vagy C kategóriás kalandfilm, és nem próbál értelmet keresni egy értelmetlen világban. Aki többre vágyik két óra száguldásnál és robbanásnál, az nézzen magyar művészfilmeket.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.07. 13:03:12

@csika7: most ezt mire írtad?

azt írásom csak reakció a net által keltett hypera, belemagyarázásra, alapvetően én is egy szimpla akciófilmnek látom

és egy rossz szót se a Beyond Thunderdoomra
süti beállítások módosítása