Adva vannak a mostanában "biztos sikernek" számító filmes kategóriák. Bestseller könyvből készült adaptáció, számítógépes játékadaptáció, képregény adaptáció, és azok a történeteket, amiket meg se kellett írni, mert az élet volt olyan kedves és megtette ezt a szívességet. Mai filmünk is ilyen, valós eseményeken alapuló történet, jelen esetben az USA legnagyobb bankrablása, amit néhány kapitális vadbarom követett el. Flepnis idióták, akik amilyen ügyesen kitervelték a rablást, olyan balfasz módon le is buktak utána szinte azon nyomban. A Lángelmék nem fogja megváltani a világot, és simán van jó néhány, több mint kínos pillanata, még így is nagyon szórakoztató, és nagyokat lehet rajta röhögni. Pláne ha közelinek tudod érezni a főhő... akarom mondani a főbalfasz karakterét.

Zach Galifianakis játssza Davidet, aki azért jelentkezett pénzszállítónak, mert azt gondolta ott majd izgalmak várják, mondjuk egyik nap megpróbálják kirabolni, ő meg majd jól lefegyverezi őket. Mindeközben plátóian szerelmes kolléganőjébe, a szexin bájos Kellybe, akit Kristen Wiig alakít. Az egyetlen ok, amiért nem szökik meg vele Mexikóba, a hárpia barátnőjében keresendő, aki ronda, hatalmaskodó, és persze nehogy kilógjon a sorból, még egy kicsit hülye is. Aztán, amikor Kellyt kirúgják hamarosan elmeséli hol és kivel dolgozott, és járt célba lőni és mindez begyújtja azt az ominózus villanykörtét az egész brancs legkevésbé hülye tagjánál - akit így akár aposztrofálhatunk okosnak is. Owen Wilson Steve szerepében hamarosan rábeszéli Kellyt, hogy dobja be magát Davidnél, aki belső emberként pikk pakk kirámolja helyettük a bankot.

Arra azonban egyikük se számít, hogy David szépen, komótosan 17 milliót pakol be a furgonjába, amit már nem lehet csak úgy elrejteni a vánkosba. Így David hamarosan azon kapja magát, hogy palira vették, és egy kis zsebpénzzel Mexikóba repült, hogy várja Kellyt, aki azonban nem jön. Jön viszont helyette más. Egy elmebeteg bérgyilkos, akit Jason Sudeikis alakít, aki végül csak a véletlenek összejátszása miatt nem nyírja ki a célpontot, vagy azért, mert ő is egy kapitális balfasz. Így végső soron Davidre vár a bosszú, le- és elszámolás, valamint, hogy kinyíljon a szeme, és levetkőzze saját naivitását.

Így visszaolvasva meglehetősen elrettentőnek tűnik, hogy nem lehet egyetlen bekezdésben összefoglalni miről is akar ez a film szólni, de hát bonyolult, mint maga az élet. Tele beszédes jelenetekkel, mint amikor Wilson karaktere a feleségével vitatkozik, hogy meg kell húzniuk magukat, és nem vehet magának csak egy kis ruhikát, mert abból öt ruhika lesz, aztán kocsi, ház, ló, rózsaszín elefánt, meg az az undorító giccses Elvis kép a kandallón, suhogós jogging, aranybetét a fogakra, és minden elképzelhetően ízléstelen dolog, amit akkor vesznek meg általában az emberek, amikor hirtelenjében azt sem tudják mire költsék a pénzüket. Az is hasonló, amikor Kelly ráébred, hogy bár nem akarta, átverte az egyetlen embert, aki szerette, még akkor is, ha kicsi, kövér, és kedvence a zokni-szandál kombó.

A szereplők mindegyike hozza a kötelezőt, nem igazán fogunk meglepődni senkin, hacsak nem azon, mennyit torzult Wilson orra az utóbbi időben. Jared Hess rendező a Nacho Libre óta nem csinált semmi eget rengetőt... de várjunk, hiszen most sem. Így vissza is kanyarodnék a bevezetőben írtakhoz. A Lángelmék egy kellemes vígjáték, semmi több. Kiszakít a valóságból arra a kilencven percre. Megnyugodhatsz, nálad sokkal hülyébbek is becsajoztak, megszerezték a jogsit, lett munkájuk, lett sok pénzük, és túlélték a börtönt. De abban is biztos lehetsz, hogy hamarosan, valamikor szombat délután, ha majd vetíti a tévé, te szépen átkapcsolsz a reklám alatt a snooker bajnokságra. 

Ha tetszett a kritika, kérlek lájkold a Facebook oldalunkat!

Ui: oké persze, Wiiget meghúznám... most jobb?