Sajnos megtudtam vetítés előtt, hogy magyar filmről van szó...

Emiatt, jelentősen növekedni kezdett az ellenszenvem iránta. Aztán úgy alakult hogy a premier előtti megelőzte a sajtót, arra elment egy kolléga, aki vért hányt tőle, szóval képzelhetitek. Amikor beültem a székbe ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben. Van itt pénz, már megint egy magyar film, csak úgy záporoznak így az utolsó hetekben. Biztos tudják, hogy jövőre is lesz Filmhét. Aztán valami egészen váratlan dolog történt. Rá kellett jöjjek, hogy az előítéletemet a Cop Mortem okozta, mert azért valljuk be idén ha valaki akart jó magyar filmet nézni, bőven talált. Hozzászoktam, hogy ha nem is kiemelkedőt lássak mindig, azért egy bizonyos színvonal alá ne süllyedjünk. A legutóbbi alany bőven hozta a 90-es és 2000-es évek legrosszabb pillanatait. A Halj már meg viszont egy újabb minőségi munka, tele ötlettel, frissességgel, okos megoldásokkal.

Már a kezdő képsorok megleptek. Egy vonatot látunk - ajjaj, vonatos film -, amint a vízen keresztülívelő alig nyomtávnyi földdarabon robog előre. S mindezt olyan szépen fényképezték, hogy csak keresem az állam. Egy ennyire egyszerű dolgot. És ez a finom ívűség az egész filmet jellemzi. Itt mindenre van idő, nem sietünk, az alkotó lassan görgeti előre a cselekményt, amiben a vonat egyszerre játszik központi szerepet és tölt be egy motívumot. A vonaton egy nő utazik egy másikhoz, akit életében nem látott. A feleség hozza meg a szeretőnek a férfi halálhírért, akit húsz éven át mindketten szerettek. Gábor meghalt, és soha többé nem jön vissza. Cserébe itt hagyta az életét. Ami egy talány. Mindenki azt hitte ismeri ezt az embert, miközben valójában senki nem ismerte.

A történetről ennél többet elárulni egyszerűen bűn lenne. Kamondi Zoltán utolsó rendezése egy igazi abszurd fekete komédia, amiben figyelni kell minden egyes darabkára, hogy a végén összeálljon a kirakós. Eszméletlen karakterek, valós storyk elevenednek meg a szemünk előtt. A film nagy részében három nő játékát figyelhetjük meg Kováts Adél, Ónódi Eszter, és Pájer Virág Alma mindenfajta műviségtől mentes előadásában. Hozzájuk csatlakozik Csákányi Eszter, aki az egyik legnagyobb forma, karaktere többet mond a hazánkban vendégeskedő szocializmusról, mint Koltai Róbert teljes életműve. És nem szabad megfeledkeznünk Törőcsik Mariról sem, aki apró, de annál viccesebb szerepében igazi fénypontja a filmnek.

A férfiakról se feledkezzünk meg, mert ők is kaptak emlékezetes karaktereket. Mint az örök csábító Cserhalmi György, a meleg-motelt vezető Koncz Gábor, az apróbb szerepében is kiváló Mucsi Zoltán, és a nagy betegsége után először kamerák előtt álló Kulka János. De a csúcs egyértelműen Hegedűs D. Géza, aki ellopja a showt mindenki elől, húsz éve nem volt ilyen fenomenális. Szerepe egyszerre vicces, beteges, szánni való, és karikatúra. Mintha a noir filmek világából lépett volna át a magyar népmesei hősök táborába. Egyedül Kulka szereposztásával nem voltam kibékülve, inkább azt látni mennyire nincs még jó állapotban, keveset szerepel, akkor is hátulról mutatják, bottal biceg, és három mondatot kell kiszenvednie.

A nagyszerű színészgárda, és a remek játék mellett a trükkök is nagyon tetszettek a filmben. A flashbackeket ugyanis úgy oldották meg - a pénzhiány ötletet szül -, hogy mindig az egyik szereplő meséli el a másiknak, így kvázi az a jelenetet kívülről látja, miközben a mesélő ezzel tisztában van, és mint a színházban szokás kifele beszél a nézőhöz. A "néző" pedig maga is belesétálhat ezekbe a régen megtörtént jelenetekbe és hozzászólhat. Mindezt megtámogatták a különböző fények, és színek, ami miatt megengedhető, hogy Cserhalmi közel hetven évesen játsszon el húsz éves atlétát, harminc éves börtöntölteléket, és negyven éves családapát.

A film címe egyébként is groteszk, mert a rendezője és forgatókönyvírója Kamondi a forgatás közben, idén márciusban tényleg meghalt. Így a filmet másoknak kellett befejezni, ami miatt az utolsó pár perc érezhetően megbicsaklik kicsit, mintha eltérne a megszokott hangtól, már nem lenne olyan merész és harsány, és mintha kicsikét túl sokáig is tartana. De ezt betudom az emberi tökéletlenségnek. Mindezek miatt az utóbbi idők egyik legeredetibb magyar filmjeként ajánlanám mindenkinek a Halj már meg!-et, ha egy kicsit is fogékony vagy Örkény és Karinthy kifordított világára, akkor ezt is szeretni fogod.

Ha tetszett a kritika, kérlek lájkold a Facebook oldalunkat!