Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Háborgó mélység

2011. március 11. - Santino89

"Értékelem a humorodat, Uram. A szakács a sütőben ég el..."

Most egy nagy hiányosságomat pótoltam. Ezt a filmet annyiszor leadta a tévé, meg annyi ember látta, nekem meg valahogy teljesen kimaradt. A '90-es évek végén sokan is beszéltek róla, lehet, hogy akkor ez jó filmnek számított, de nem vagyok ebben azért olyan biztos.

Nem megyek bele a apróságokba, gyakorlatilag minden második jelenetben van valami baromság, amibe bele lehetne kötni. A színészek gyengék, a Christopher Lambert hasonmás Thomas Jane-el a főszerepben. Akárhányszor a vásznon volt, mindig azon gondolkodtam, hogy hasonlíthat két színész ennyire egymásra. Egyedül Cuba Cooding Jr. szakácskaraktere tetszett, pedig volt jópár szereplő, de semmi teret nem kaptak, annyira rohant a film tempója. Ami egyáltalán nem baj, sőt nagy előnye a Háborgó mélységnek. Ha B-filmként tekintünk rá, merthogy az is, akkor végülis egyszer végiglehet nézni. A szuperintelligens cápák persze nagyon fárasztóak, és annyira hihetetlenül gyenge CGI-al készültek, ami minden jelenetet tönkretesz, amikben csak szerepelnek. Például ott van Samuel L. Jackson halála, ami nagyon váratlan, és meglepő, és sokkoló. Legalábbis annak volt szánva, mert ezek a trükkök teljesen nevetségessé teszik. Meg ahogy ezek a cápák mozognak... valami hihetetlen gáz, és erre nem mentség az eltelt idő sem, hiszen a vele egy időben készült Mátrix, vagy a jóval régebbi Jurassic Park például egyáltalán nem szégyenkezhet ilyen téren. De még ez sem lenne baj, ha izgalmas lenne a film. Remek összehasonlítási alap az új Piranha film, ami vérbeli B-filmnek, sőt trashnek készült. Ott se jók a trükkök, vagy a színészek, mégis nagyon izgalmas a film, hihetetlenül véres, és tele van jó kis meztelen csajszikkal. Na itt ebből a világon semmit se kapunk, bár van pár véresnek szánt jelenet valóban, de azért nem az igazi.

Pár jó ötlet szerencsére előfordul, ilyen a szakács a sütőben, de néhány jó ötlet nem menthet meg egy teljesen rossz filmet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jerryco 2013.01.10. 05:15:34

Mondjuk a meztelen csajszikat nehéz számon kérni a filmtől, mivel nem egy trash baromságnak - tiszteletadásnak - készült, de azért a dokinőt megcsodálhatjuk egyszer fürdőruhában - amely jelenet nekem kissé erőltetett volt, mint a funkció nélküli férfi segg "Haláli fegyver" - de azért élveztem. :)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.01.10. 18:32:33

@Jerryco: Lehet nem egy trash baromságnak készült, de ma már csak annak tekinthető, és sajnos nem a legjobb fajtából. Meztelen csajos jelenetet én még sosem éreztem "erőltettnek". Erőltetetten csak férfi lehet meztelen :D

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.05.20. 23:29:20

"Egyedül Cuba Cooding Jr. szakácskaraktere tetszett."
Te meg milyen filmet néztél meg? Ugyan mind2 fekete, de ebben LL Cool J játszik. Atyám, 2 éves poszt és nem tűnt fel senkinek.
Egyébként kimondottan élvezetes trash baromság, mindig jól szórakozok rajta.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.05.21. 00:27:18

@MolnarErik: ciki, de jogos. ismét :)
mélységes hozzá nem értésemet bizonyítja ez a cikk, és ezek után még képes vagyok filmeket fikázni, amikor két embert nem tudok egymástól megkülönböztetni?! szégyengyalázat...

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.05.21. 20:29:33

@Santino89: Mentségedre szolgáljon, h mind2 kopasz :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.05.21. 20:35:04

@MolnarErik: és mindkettő micsoda tehehehehehehehehehehetség :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.05.22. 17:15:14

@lisztes: igen ő a legnagyobb bizonyíték, mennyire nem érti a dolgát az Akadémia ;)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.22. 17:33:21

@scal: ezt én nem mertem leírni, de így van...
süti beállítások módosítása