Jane Fonda szerintem a legeslegdögösebb komika volt az egész világon. Élvezet nézni ezt a filmet az elejétől a végéig, pedig nem is mutogatja magát annyit, mint a Barbarellában. Azzal ellentétben ráadásul itt nem Jane Fonda az egyetlen pozitív tényező. Lee Marvin kettős szerepe legalább ennyire humoros, pláne a végső párbaj, na meg az utolsó csavar, amelyben az alkoholista Lee elmagyarázza kettejük ősi viszályát. A két gitározó vadnyugati balladát éneklő "narrátorért", akik egyfajta görög kórusként működnek, értük teljesen odáig voltam. Önironikus és nagyon jó ötlet. Közben az egész egyfajta westernparódia, ahol szerencsére nem a feminizmusnak köszönhetően van egy bájos és talpraesett főhősnőnk, hanem pont a vígjátéki jelleg miatt. Ezt a bosszújelenet is kiválóan igazolja, melyben Jane Fonda prostituáltként kerül a gonosz ember közelébe. A vadnyugat halálát is érezzük természetesen, ez is a paródia része, valószínűleg az akkori hollywoodiak is érezték, hogy közeleg a westernfilm korának vége. Szóval egy abszolút szórakoztató darab a mai napig, bár nem ártott volna egy kicsivel több humor, meg egy picit gyorsabb tempó, akkor már igazán elégedetten dőlhetnénk hátra, de így sem bánjuk meg, ha megnézzük.
Oldfan 2011.12.24. 21:52:59
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2011.12.25. 20:45:45