Miért akartam megnézni a Legendát?

Szeretem a '80-as éveket. Különösen a '80-as években játszódó meséket. Lehet, hogy csak azért mert ezeket láttam gyerekkoromban a tv-ben, lehet, hogy a hangulatuk miatt. Ridley Scott életművét is úgy nagyjából szeretem. Persze, voltak gyengébb próbálkozásai, de kétségtelen, hogy kiváló rendező. A főhősnőt alakító Mia Sara pedig személyes kedvencem, egyszerű szépségén túl van benne egy olyan különleges báj, ami már kiskorom óta fogva tart, legyen szó az Időzsaruról, vagy akár a Meglógtam a Ferrarival-ról. Sőt sokakkal ellentétben nekem igazából Tom Cruise-al sincs problémám: nem egy színészisten, de az olyan filmekre, mint a Top Gun, vagy a Mission: Impossible teljesen jó volt. Mégis... valamiért volt bennem egy olyan érzés, hogy ezt nem kéne megnézni...

A Legenda sajnos egyáltalán nem jó film. A látványvilággal még nem is lenne feltétlenül baj, de főleg az elején annyira giccses, amit látunk, hogy nehéz a filmen tartani a szemünket. Később ez a probléma megoldódik, de helyette annyi más adódik. Mia Sara ebben a filmben, mintha nem is ő lenne, valami érthetetlen oknál fogva, mintha hiányozna belőle mindaz, amit szeretek benne. Tom Cruise pedig visszataszítóan nyálas, és hiányzik belőle mindennemű macsóság, ami azért más filmjeire jellemző. A mellékszereplők egyáltalán nem humorosak, ami azért igazán nagy baj, mert érezhetően humorosnak szánták őket. Egyébként a poénok hiánya jellemzi az egész alkotást. Ugyanígy lemondhatunk az izgalmakról is, ami igazából azért tökmindegy, mert úgyse tudunk azonosulni senkivel. Egyedül a főgonosz figurája emlékezetes: Tim Curryre ugyan semmi szükség nem volt, mert a maszk mindent kitakar belőle, de ő valóban végtelenül gonosz és félelmetes. A maszkmesterek kiváló munkát végeztek, mert ez is kicsit túlmegy a határokon, és giccsessé válik, de az biztos, hogy nem felejtjük el egykönnyen. Emiatt a karakter miatt viszont egyáltalán nem tudnám gyerekeknek ajánlani a filmet, jóízlésű felnőttek meg alapból kerüljék el messzire, nagy nevek ide vagy oda.