Eddig csak filmekről olvashattatok nálam, de lássuk be, nem túl sok filmkultúrális esemény történik errefelé, úgyhogy elérkezett az ideje az élménybeszámolóknak is.

               

A hét mesterlövésze egy filmekkel foglalkozó műsor volt a radiocafé-n, amíg meg nem szűnt a rádiócsatorna. A műsorvezető Puzsér Róbertet stílusa miatt lehet szeretni, lehet utálni, de mindenképpen el kell ismerni, hogy egy egyéniség. Én sosem hallgattam élőben a műsort, ugyanis le lehet tölteni (például innen), így viszont korlátlanul, úton-útfélen Puzsérék agymenései szólhattak a fülembe. Rengetegszer nem értettem egyet rengeteg mindennel, de töméntelen kiváló mozit ajánlottak, és ami még fontosabb, rendkívül elgondolkodtató témákat, kérdéseket feszegettek, amikből borzasztóan sokat lehetett tanulni, nem csak a filmekről.

 

Most pedig megszervezték minden idők Top 100 legjobb filmjéről szóló műsorukat, ezúttal közönség előtt, levetített filmrészletekkel a Toldi moziban. Mint kiderült, havonta 10 alkotásról fognak beszélni, így jövő júniusig eltart majd a rendezvénysorozat.

 

Az első meglepetés akkor ért, amikor múlt hét szombaton elmentünk jegyet vásárolni, és már csak a harmadik sor szélére volt hely, annyira megtelt a nagyterem. Nem gondoltam volna, hogy Magyarországon ekkora igény van a filmkultúrára, hogy ilyen sok ember szerette a műsort, de úgy tűnt, hogy ez a helyzet. Alapvetően bírom a Toldi mozi európai hangulatát, mikor a műsor előtt megérkeztünk, és láttam a sok filmekre, illetve építő gondolatokra éhes arcot, kicsit úgy éreztem magam, ahogy az ’50-es évek Franciaországában, az újhullám környékén, amikor egy film még valódi eseményszámba ment, és beszédtémát szolgáltatott. A sok szimpatikus arc közül Puzsér Robi egyértelműen kimagaslott, majd nemsokára elkezdődött a visszaszámlálás.

 

Gyorsan tudjuk le a negatívumokat a tegnap estével kapcsolatban: a legnagyobb hiba az előadás hosszúsága volt: fél 9kor kezdődött el, és fél 2kor indították el az esti győztes nagyfilmet, A bukást a maga 2 és fél órás hosszával. Nem maradtam bent, de körülbelül 4 óráig tarthatott a vetítés, így mindent összevetve (szünetekkel együtt) ez bizony 7 és fél óra, ami bármelyik edzett filmrajongót próbára tenné. Ennek ellenére elég sokan úgy döntöttek, vállalkoznak a német alkotásra. A hossz mellett további problémát jelentett, hogy egész más rádión hallgatni Puzsérékat, miközben az ember mászkál, tesz-vesz, és úgy figyel minden egyes szavukra, mint itt, ahol csak ült egy székben (ami amúgy nagyon kényelmes volt). Remélem a következő 91 filmet már jóval pörgősebben, felesleges önismételgetés nélkül fogják számunkra ismertetni.

 

Az este természetesen nem lehetett újdonságoktól, tanulságoktól, illetve magvas gondolatoktól mentes. Robi beszélgetőpartneréül Dinnyés Gergely-t választotta, aki szokásos éleslátásával és humorával méltó társa lehetett. A poénok tényleg jól sültek el, sokszor az egész nézőtér hangosan nevetett, egy-egy mélyebb gondolatmenetnél viszont egy pisszenést se lehetett hallani. A két műsorvezető szemmel láthatóan komolyan felkészült, remek filmekről hallhattunk, és nagyon jó volt, hogy ezúttal láttuk is a bejátszásokat, ugyanis mindegyik alkotásból vetítettek nekünk részleteket. A tárgyalt filmek közül nekem Az óceánjáró zongorista legendájára, illetve az Egy makulátlan elme örök ragyogására hívták fel a figyelmemet, mindkettő felkerült a néznivalók listájára. Olyan remekművekről esett még szó - a teljesség igénye nélkül -, melyeket már régóta igencsak kedvelek, mint például a Glengerry Glenn Ross, a Rekviem egy álomért, a zseniális Mementó, vagy éppen a korát messze megelőző Hálózat. Nagyon nem értettem egyet viszont a Tűzszekerek helyezésével, amit épp a rádióműsor hatására néztem meg, és borzasztó unalmasnak találtam, illetve a Jelenetek egy házasságból-hoz sem igazán sikerült kedvet csinálniuk. A levetített jelenet alapján nekem nagyon mesterkélt, művészieskedő, olyan igazán sznob film benyomását keltette. A bukást pedig már láttam, és olyan komoly lelkierő kellett volna hozzá hajnal fél 2-kor, hogy arra nem álltam készen.

 

Viszont lehetett a két műsorvezetővel beszélgetni az előtérben, akik roppant barátságosak, közvetlenek és jófejek voltak mindenkivel. Nem mellesleg érdekes viták alakultak ki, többek között a magyar filmekről, a társadalmi problémákról és a drogokról felszabadult, kötetlen beszélgetés formájában. Nagyon jó érzés volt személyesen is megismerkedni azokkal, akiknek okosságait már hónapok óta hallgatja az ember. Végül 3 előtt nem sokkal köszöntünk el, igazodva az éjszakai buszok menetrendjéhez. Összességében remek élmény volt ez a filmes este, alig várom a következőt. Csak egy dolgot bánok, hogy a velünk egy sorban ülő rövidhajú, helyes szőke lánnyal, és két barátnőjével nem sikerült szóba elegyedni, mert ők elég bátrak voltak A bukáshoz. De sebaj, talán majd egy hónap múlva…