Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hannibál tanár úr

2011. szeptember 17. - Santino89

Újabb Fábri filmet vezsek górcső alá, ami nem is csoda, hisz talán minden idők legnagyobb magyar rendezőjéről van szó, gyakorlatilag az ő szintjéhez itthon senkinek sem sikerült felnőnie.

A Hannibál tanár úr egy teljesen jó, a mai napig nézhető alkotás, jópár emlékezetes momentummal. Ilyen rögtön a főszereplő, a gyáva kisember neve, amit már a cselekmény alatt köznévvé tettek, és ami természetesen átkerült a magyar szóhasználatba is. És ennek a kisembernek a hullámfürdője csodaszépen és végtelenül egyértelműen szimbolizálja a magyarság sorsát a XX. században, szerintem egyértelműen ez volt a film legemlékezetesebb jelenete, mindamellett antihősünk viszonya a politikussal, szintén egy kiváló metafora. Megjelennek vígjátéki elemek is a történetben, de a végére egy nagyon erős drámává alakul át a történet, a befejezés nem is igazán lehetne ennél keményebb. Remek beállításokat is láthatunk, például Nyúl Bélát tök egyedül a kép közepén, de sajnos néha úgy éreztem Fábri kissé funkciótlanul trükköz a filmben. Ilyen jelenet az álom Hannibállal (ami szerintem teljesen elhagyható lett volna), ahol áttűnéssel vannak jelen a szereplők, és ilyen trükközés a tanár úr részegségének megjelenítése is. Az Édes Annában nagyon komoly szerepet kaptak a hasonló jelenetek, Az ötödik pecsétben szintén megvolt a maguk helye, de itt egyáltalán nem éreztem indokoltnak. További problémám a filmmel, hogy ebben a történetben (csakúgy, mint az Isten hozta, őrnagy úr!-ban) nincs másfél órányi potenciál. Ezért úgy próbálták a időt kitölteni, hogy kapunk néhány felesleges mellékszereplőt.

Szerintem kár volt ezekért a hibákért, mert eléggé humoros, eléggé drámai a Hannibál tanár úr, ráadásul komoly mondanivalója is van, kiváló színészi alakításokkal (Szabó Ernő a címszerepben). Persze a régi magyar filmek kedvelői így is remekműnek tartják, de szerintem szimplán szomorú, hogy itthon ha már valami színvonalasabb, az egyértelműen remekmű is.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2011.09.20. 17:52:22

na írjál csak az isten hozta őrnagyúrról, mert asszem komoly vitának nézünk elébe :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2011.09.20. 18:10:36

Már írtam.
Keress csak rá! Megingathatatlan az álláspontom vele kapcsolatban, kíváncsi vagyok, mit tudsz felhozni :D
süti beállítások módosítása