Sette note in nero, az olaszosok kedvéért, meg hát mennyivel szebben hangzik ez a cím, mint a semmitmondó angol. Ezt a kései giallo-t nem a műfaj iránti érdeklődésem okán szereztem be, hanem sokkal inkább a főhősnőt alakító színésznő, Jennifer O'Neill miatt, aki nagy hatást tett rám a Kamaszkorom legszebb nyara című filmben. Mivel nem vált sose igazán ismertté, ezért viszonylag kevés filmből szemezhetek, de ha már giallo, akkor természetesen muszáj megnéznem.

A The Psychic már érdekesen kezdődik. Mint a főcímből megtudtam, Lucio Fulci a rendező, ami kicsit elbizonytalanított ugyan, de én bátor vagyok, úgyhogy nekivágtam. Szóval az első jelenetben nagyon erős drámaiság rejlene, hisz egy telepatikus képességekkel rendelkező kislány lesz sok száz kilométerről szemtanúja az édesanyja öngyilkosságának. Fulci azonban tökéletesen elrontja ezt a jelenetet, ahogyan egy borzasztóan gagyi trükkel megmutatja nekünk, ahogy a sziklák leszakítják a nő arcát. Ezek után nem sok jóra számítottam, de az aggodalmam feleslegesnek bizonyult, később hasonló hülyeségek már nem fordultak elő. Láthatunk nemsokára egy látomást, amely az egész filmre kihat, és a darabkái egész ügyesen kerülnek természetesen csak a film legvégén a helyükre. Néha zavaró volt a sztoriban, hogy egy kis gondolkodással már jóval korábban rájöttem bizonyos fordulatokra, mint a szereplők, akik ezt nagy csavarként próbálták meg előttünk tálalni. Viszont a korábban tárgyalt rémségesen rossz The House with Laughing Windows-al ellentétben ezúttal meg tudjuk kedvelni a látomásokkal küzdő, gyakran hülyének nézett főhősnőt, és a történet sem időzik apróságokon, hanem kellemes tempóban halad előre a végkifejlet felé. Ez a végkifejlet pedig remekül elkészített, nagyon hangulatos, rendkívül izgalmas, és nagyszerűen felépített, hisz itt kerülnek helyükre a korábban már látott darabkák. A film utolsó jelenete pedig tényleg zseniális. Nem részletezném különösebben, a lényeg, hogy nagyon durva feszültséggel telített, és hangulatos, miközben tökéletesen befejezett, úgy hogy gyakorlatilag befejezetlen. Ebből így semmit sem értettetek, de hátha felkelti a kíváncsiságotokat.

A The Psychic-ben jócskán vannak hibák, talán másodszori megnézésre még több lukat fedeznék fel a történetben, a csavarjai jórészt megjósolhatóak, és már Jennifer O'Neill sem olyan éteri szépség, mint a Kamaszkorom legszebb nyarában, sőt a giallokra jellemző szex és erőszak is javarészt hiányzik belőle. Mégis egy mai napig nézhető, jó tempójú, vállalható giallo, amit az utolsó fél óra izgalmáért mindenkinek ajánlok a figyelmébe.

Érdekességképpen említem meg, hogy Tarantino ennek a filmnek is felhasználta a zenéjét, de csakúgy, mint a Szerelmi vérszomjban, ezúttal is sokkal hatásosabb az eredeti filmben. Én nem haragszom Tarantinora ezek miatt, sőt szórakoztatónak találom, de a giallo-k iránti rajongása nem olyan köztudott, mint a hongkongi akciók vagy a spagettiwesternek szeretete.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!