Szovjet horrorfilm? Hát létezik ilyen?

A bizottságokat állítólag úgy játszották ki, hogy egy orosz mesetörténetként adták be nekik az egész sztorit. Mindenhol leírják, hogy a forgatókönyv ugyanazon a Gogol novellán alapult, mint Mario Bava klasszikus The Mask of Satan című remekműve. Ezt azonban azért nem szerencsés megemlíteni, mert az összehasonlításban a nézőre gyakorolt hatást tekintve a Vij igencsak elvérezne Bava-val szemben. Különben sem sportszerű egy olyan rendezői tehetséghez hasonlítani, aki egymaga fektette le a műfaj alapjait, és filmjei a mai napig hatásosak. Ehhez az oroszoknak esélyük sem volt felnőni, meg különben sem volt gyakorlatilag semmilyen tapasztalatuk sem a horror területén.

A film maga alig több 70 percnél, viszont megtudjuk belőle milyenek is voltak az oroszoknál ezek a szép, hosszú snittek, a jó, lassú jelenetek, úgyhogy a játékidő jóval többnek tűnik. Nem mondom, hogy unalmas volt, mert érdekelt nagyon a történet, de hozzá kellett szoknom. A trükkjelenetek roppant bájosak voltak, nem lehetett nem mosolyogva nézni, ráadásul a sok festett háttér egy külön esztétikai élményt okozott az embernek. Az tetszett a legjobban, hogy egy olyan világban játszódott, amely valahol ismerős a számomra, de a megvalósítás egyáltalán nem szokványos. Az orosz, falusi, paraszti életet szintén megmutatja számunkra a rendező olyannyira, hogy néha úgy éreztem, sokkal inkább ezen van a hangsúly. A mesevilág ellenére nagyon kézzelfogható volt, az állatok etetése, az emberek reakció, és megannyi apróság, amely együttesen alkotta az összképet. A horrorjelenetek ma már természetesen nem ijesztőek; kellemesen hátborzongatóak, jó nézni őket, én ennél többet nem várok el egy '60-as években készült mozitól (bár Bava tudott ennél többet). A szereplőválasztás remekül sikerült, a boszorkányt alakító lány egyszerre tudott szende virágszálnak, és vérszomjas bestiának mutatkozni. Az pedig külön élmény volt nekem, hogy eredeti, orosz hanggal láthattam ezt a filmcsemegét.

Ez még azonban kevés lenne ahhoz, hogy igazán emlékezetessé váljon a Vij. A lényeg a film utolsó pár perce, amelyben főhősünket egy egész szörnyhadsereg rohamozza meg. Természetesen ez a jelenet legalább annyira poros, és avítt, mint a zenei aláfestés, de ennek ellenére hatalmas kreativitásról tesz tanúbizonyságot, mind a mai napig lenyűgöző a szörnyek sokfélesége. Rengeteg visszataszító külsejű lényt láthatunk, ügyes kameratrükköket, falból kinyúló kezeket, repülő koporsókat. Ez annak idején abszolút csúcstechnika volt, amerikaiak se nagyon tudtak ennél jobbat varázsolni a vászonra. Nagy kár, hogy épp a címszereplő Vij sikerült a leggagyibbra mai szemmel nézve.

A horror, mint műfaj iránt érdeklődőknek kötelező megnézni a Vij-t.