A geekz.blogon nem olyan rég jelent meg egy amúgy kiváló cikk erről a filmről. Ennek hatására pedig hirtelen felkerült a letöltőoldalakra, aztán pár nap múlva már a magya felirat is elkészült. Nem semmi, hogy ennyien olvassák őket, és ilyen hatásuk van. A téma nekem is felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy tegnap éjszaka megnéztem. Utána már kicsit nehezebben ment az alvás.

A filmnek a legnagyobb erőssége az a teljesen nyomott atmoszféra, ami ránk telepszik. A családot kezdetben még kicsit ugyan furcsának láthatjuk, de amúgy úgy tűnik, nincsen semmi baj. Az apuka befogja a vadon élő nőt, és akkor kezdjük érezni, hogy valami nagyon, de nagyon nincsen itt rendben. És ahogy halad előre a cselekmény, ahogy folyamatosan fokozódik a feszültség, kezdünk rájönni, hogy nem a nő hozza ki belőlük a szadista állatot, hanem eddig is ilyenek voltak. A rendező-forgatókönyvírónak sikerül elérnie, hogy a végén a néző már kiáltson fel: halál a családra! Mert bármilyen félelmetesnek is ábrázolták a vadonban élő csajt, ezeknél még az is jobb. Szerintem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a végén megkapják, amit akarnak.

A színészek kiválóak, egytől egyig mindenki a helyén van. A woman-t alakító Pollyanna McIntosh a valóságban egy észveszejtően gyönyörű nő, de itt annyira visszataszító, undorító és vadállati, amennyire csak el tudjátok képzelni. Mindamellett legbelül érezhetően emberi érzései vannak, mint bárkinek. De ugyanígy tökéletes a család összes tagja, felesleges lenne bárkit kiemelni közülük. A sokkeffektek nagyon meggyőzőek, párszor elég rendesen beszartam. Érdekes az is, ahogy a visszataszító vadember, akit tényleg egy szörnynek ábrázolnak, annyira durván amennyire csak lehet, erkölcsileg egyre feljebb emelkedik az undorító családhoz képest. Lassan kezdem azt érezni ezekből a filmekből, hogy az amerikai kisvárosi, középosztálybeli lét tényleg maga a pokol, pedig nem. Az emberek teszik azzá. Érzelmileg nagyon bevonja a cselekménybe a The Woman a nézőjét, így könnyen előfordulhat, hogy valakiben igen komoly sebek szakadnak fel a régmúltból.

Viszont bármilyen erőteljes film a The Woman (ezúton is kifejezem a hálám a geekz-nek), azért nem mehetünk el szó nélkül a hibái mellett sem. A legrosszabb, leginkább elidegenítő dolog a filmben az az aláfestő zenéje. Nem csak azért, mert egyáltalán nem illenek a betétdalok a történethez, illetve a látványhoz, hanem mert úgy összességében borzasztóak, és rendkívül rossz ízlésről tesznek tanúbizonyságot. Ez pedig jelentősen el tudja rontani a filmélményt, pláne hogy elég sok ilyen rész fordul elő a játékidő során. A fényképezés se jött be igazán, kicsit olyan dokumentumfilmes volt, de ehhez a sztorihoz szerintem sokkal jobban illett volna egy nyomasztóbb, szemcsésebb és kontrasztosabb képi világ. Mivel egy mozi hangulatát leginkább a fényképezés, illetve a zene képes közvetíteni, így elég rosszul jártunk ilyen szempontból. A többi negatívum már a film végével kapcsolatos. Van benne egy csavar, amit bár felépítettek az egész mozi során, de a végén több szempontból is logikátlan, illetve nem is magyarázzák meg, hogy mi is volt ez. Azon kívül az itt feltörő brutalitásnak katartikus erejűnek kéne lennie, ami tökéletesen működött volna, csak egy apró probléma van: az amúgy realista filmhez egyáltalán nem illenek ezek a valóságtól elszállt, így kevésbé komolyan vehető képsorok. Mindamellett a rendező túl gyáva volt rendesen bemutatni a fiú halálát, ami szintén negatívum.

Szóval nagyon nyomasztó, kellemetlen kérdéseket feszegető, brutális és erős mozi a The Woman. Más kérdés, hogy ha a rendező kiküszöbölte volna ezeket a problémákat, akkor egy igazán jó film is lehetett volna a The Woman.