A kor legsikeresebb hongkongi rendezője, John Woo Amerikába készülődött, de még előtte elkészítette nagyszabású akciófilmjét, A fegyverek istenét, melyet valószínűleg az általa teremtett heroic bloodshed betetőzésének szánt. Hogy ez végeredményben miért nem sikerült, annak oka nagyon egyszerű: ezt a filmet már nem csupán a hongkongi, hanem a nemzetközi (vagyis elsősorban amerikai) piacra készítették. Ezért lehet az, hogy – bár ezúttal nem volt megkötve John Woo keze – elég keveset mutat drámai érzékéből.

Összeeresztette két utolsó, nagysikerű akciófilmjének (A bérgyilkos, Golyó a fejben) két ászát, az akkoriban a hongkongi mozi akcióistenének számító Chow Yun Fatot, és az egyre sikeresebbé váló, mára már szintén szupersztár Tony Leungot. Mindketten sokszor bizonyították már, hogy mennyire kiváló színészek, de ezúttal sajnos semmi különlegeset nem kell nyújtaniuk, egyszerűen nem ad nekik elég teret a forgatókönyv, bár Tony Leung beépített zsaru karaktere talán kissé összetettebb Chow Yun Fat önbíráskodó rendőrsablonjánál. Kettejük viszonya - helyzetükből adódóan – kevésbé drámai, illetve kiélezett, mint A bérgyilkosban, mégis jóval ellenségesebben viselkednek egymással, a kölcsönös tiszteletnek ezúttal már nyoma sincs, és igaz barátság sem alakulhat ki köztük, kapcsolatuk megmarad azamerikai haverfilmek szintjén. Mindenesetre érdekes a párhuzam a több mint 10 évvel későbbi Szigorúan piszkos ügyek és e film között: Tony Leung gyakorlatilag ugyanazt a karaktert játssza, csak itt kissé felszínesebben. A legérdekesebb mégis az, ahogy a Szigorúan piszkos ügyek gátlástalanul, szinte szóról-szóra lenyúlta A fegyverek istenének azt a jelenetét, melyben a beépített ügynök a háztetőn beszélget a rendőrfőnökkel a szülinapjáról. Mégsem lehet igazán haragudni, hisz két kiváló, de merőben eltérő stílusú hongkongi filmről van szó, ráadásul ott ez egy kulcsjelenet, sokkal több érzelmi mondanivalóval.

A két főhős habár lehet, hogy egyarán felszínes, kidolgozatlan karakterek, de Woo a lehető legcoolabban ábrázolja őket. Chow Yun Fatnak belépője egy elképesztő intenzitású, nagyon kegyetlen teaházi jelenet, Tony Leungé pedig egy laza bérgyilkos munka. Továbbá az is remek ötlet, hogy Tony Leung figurája origamit hajtogat minden egyes ember után, akit megölt. Méghozzá sirályt, mert azt utálja... Sok a kihasználatlan lehetőség ebben a karakterben, aki néha már maga sem tudja, melyik oldalon is áll. Remek jelenet, amikor először találkoznak Chow Yun Fattal, kimerevedik a kép (olyan Scorsese-sen), majd Leung egyszerűen leüti a szuperhéroszt. Tony Leung szerepéhez fűződik ebben a filmben egy John Woo-ra általában igencsak jellemző, drámai dilemma is, amikor meg kell ölnie saját (gengszter)főnökét. Ha nem beépített ember lenne, talán át is lehetne érezni,  de így sehol sincs például a Szebb holnap 2 azon jelenetétől, melyben Ti Lungnak le kell lőnie saját testvérét, hogy bizonyítsa a triádhoz való hűségét.

A többi karakterről se tudok sok jót írni: Chow Yun Fat barátnője totálisan jellegtelen, a főnök is csak egy gyenge sablon. A negatív oldal már kicsit jobban áll ilyen szempontból, a főgonoszt alakító Anthony Wong jóval karizmatikusabb az átlag-felejthető heroic bloodshed gonosztevőknél, de gyakorlatilag ugyanazt a szokásos, jellemtelen szerepet játssza. A mellékgonosz, a félszemű, brutális gyilkos figurája viszont emlékezetes, üde színfoltja a filmnek. Tulajdonképpen a Szebb holnap 2 szótlan gyilkos figuráját bontották ki egy kicsit jobban, erre utal a film végi párbaj is. Nem szeretem, ha egy negatív szereplő a film végén hirtelen átáll a jó oldalra (lásd Halálvágta), de itt ügyesen előkészítették és kellően megindokolták. A fegyverek istene nem csak a sablonos figurák miatt tűnik sokkal nyugatiasabbnak John Woo korábbi munkáinál, hanem mert hiányzik a tragikus végkifejlet is, ami kicsit erősebbé tehette volna filmet. Illetve a zene is erősíti ezt az amerikai hatást: John Woo imádja a dzsesszt, és ebben az alkotásában ez nagyon érződik; leginkább a Halálos fegyver és a 48 óra filmek jellegzetes ’80-as évekbeli dallamaira emlékeztet a soundtrack, ami persze nem baj, tulajdonképpen ez illik igazán A fegyverek istenéhez. Ezzel szemben érdekes, hogy Woo mennyiszer használja vágásnál a Kurosawára emlékeztető wipe effectet.

Kétségtelen azonban, hogy akadnak ebben a filmben is felejthetetlen, sőt már-már ikonikus képek, jelenetek. A legismertebb pedig egyértelműen a csecsemővel a kezében gyilkoló Chow Yun Fat. Ez a rész egyszerre komikus és kegyetlen, mindamellett remekük szimbolizálja John Woo egyre negatívabb világképét egy olyan Hongkongról, ahol már az újszülöttek sem lehetnek biztonságban. A kisbaba édes ártatlansága különös kontrasztban áll a felnőttek véres gyilkosságaival. Annyira jól sikerült ez a jelenet, hogy az amerikai filmesek jópár évvel később ebből a képből kiindulva készítették el Clive Owen főszereplésével a Golyózápor című akció-paródiát, ahol már egy szexjelenet sem múlhatott el véres lövöldözés nélkül.

És mégis, amikről eddig írtam, azok tulajdonképpen feledhető apróságok ahhoz képest, amiről A fegyverek istene igazán szól; ez pedig nem más, mint az AKCIÓ. Így, csupa nagybetűvel. Ugyanis ebből a szempontból egyértelműen a heroic bloodshed csúcspontja és beteljesülése ez a film. A Szebb holnap 2, de még A bérgyilkos gigantikus akciójelenetei is elbújhatnak A fegyverek istene mögött. Tulajdonképpen már nem is akciójelenetek, hanem valóságos akcióorgiák sorjáznak, a szokásos duplapisztolyokkal és a folyamatosan ömlő vérrel. Ez a film a legbrutálisabb a stílus összes darabja közül, nemcsak a vér mennyiségét tekintve, de most esik áldozatul a legtöbb ártatlan szereplő is a főhősök vérontásában. Külön kiemelném, hogy a finálé egy kórházban játszódik, ahol beteg embereket lőnek könyörtelenül szitává, ezzel alapból adva a filmnek egy olyan drámai hangvételt, melynek a nyomát se találhattuk soha a kor amerikai remekeiben. A gyors vágások, és a folyamatosan mozgó kamera együttese lélegzetelállító élményben részesíti az akciófilmek rajongóit, miközben végig követhető marad, és egy pillanatra sem veszítjük el a fonalat. Ráadásként a pirotechnika is sokat fejlődött, rengeteg szebbnél szebb robbanást láthatunk. A minden eddiginél hosszabb, látványosabb, nagyobb szabású, és szemkápráztató lövöldözéseknek természetesen ára van, ugyanis a hősök talán most még sebezhetetlenebbek, és egyáltalán soha nem fogy ki berettájukból a töltény, így válik A fegyverek istene a legmeseszerűbbé John Woo filmjei közül, és akkor a teljesen hihetetlen kórház alatti fegyverraktár naiv ötletéről és videojátékszerű megvalósításáról már ne is beszéljünk. Így hát az sem véletlen, hogy pár évvel ezelőtt éppen ebből a filmből készült videojáték Stranglehold címmel.

A fegyverek istene egy hihetetlenül kegyetlen és brutális akcióorgia, melyben Woo tökélyre fejlesztette művészetét, míg a történetre és az érzelmekre nem fecsérelt sok időt. Mindenki döntse el maga, hogy ezt jól tette-e vagy sem. Mindenesetre kikezdhetetlen tény, hogy a hongkongi filmeknek egyik legemlékezetesebb, legjobb darabjával állunk szemben, a heroic bloodshed alműfaj csúcspontjával. John Woo ezzel el is búcsúzott Hongkongtól, és átment az USA-ba, megrendezni a Tökéletes célpontot Van Damme főszereplésével. Abban a filmben, szintén innen vette át a legtöbb ötletét. Sajnos az amerikanizálódást már itt is tetten érhető, de sebaj. A fegyverek istene igazi akcióklasszikus, nincs mese.

A magyar dvd kiadásról ismét kell, hogy szóljak néhány keresetlen szót, ha már egyszer voltak szívesek és megjelentették nálunk. A dvd képminőségét sok panasz nem érheti, egyértelműen a jobbak közé tartozik, a hangot viszont annál inkább lehet szidni. Az eredeti hangsáv nem került fel a lemezre, ellenben kaptunk egy sztereó angol szinkront, amely állítólag borzasztó (nekem még nem volt lelkierőm belehallgatni). A magyar szinkronnal semmi bajom nem lenne (engem nem zavar, ha kínai figurák magyarul társalognak), ráadásul elvileg még 5.1-es is. Az igazi problémám az, hogy nagyon rossz a hangkeverés. Alig lehet hallani a lövések hangját, míg a statiszták agonizálását annál inkább. Mivel több száz ember halálozik el a filmben, ez rendkívül zavaró már a legelején is, nemhogy a második óra vége felé. Úgy látszik itthon mindenképpen a B kategóriás szemetek között akarják tartani a hongkongi mozi eme csúcsteljesítményeit.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!