Kicsit hibásnak érzem a címválasztást. Ha már muszáj benne lennie a szerelem szónak, lehetne inkább Pusztító szerelem, vagy valami ilyesmi. Mert tulajdonképpen erről van szó ebben a filmben.
Az első körülbelül fél órában a film még igazodik a címéhhez, nagyon érzelmes, meg minden, de az ember szívesen azonosul a két fiatal főhőssel és az érzéseikkel. Miután láttuk a Nagy Szerelmüket úgy ábrázolva, hogy viszonylag befogadja a gyomrunk, jöhetnek a nagy problémák. De bár az egyértelmű volt, hogy nem vígjátékot és nem is habkönnyű romantikus filmet nézek, azért az események fajsúlyossága kissé megdöbbentett. 
A dráma egy átlagosnak mondható családi viszállyal kezdődik. A lány egyébként eléggé szabadelvű szülei megelégelik, hogy a fiúval folyton együtt alszanak, ami tulajdonképpen érthető is, hisz egy 15 éves kislányról van szó (és egy 31 éves filmről). Mindemellett teljesen nyíltan csinálták a dolgokat, és bár felhőtlenül boldogok, éppen ezért tényleg érezhetően túlzásba vitték az egészet. A szülők (elsősorban az apa) szempontja így teljesen érthető és átérezhető, de talán ők is túlzásba estek egy kicsit azzal, hogy egy teljes hónapra eltiltják őket egymástól. Naná, hogy a két fiatalnak ez abszolút nem tetszik. Bár a lány innentől kezdve egészen a film legvégéig teljesen passzív szereplő, így a fiú szemszögéből követhetjük tovább az eseményeket. Ő azonban finoman szólva nem a megfelelő eszközöket választja a probléma megoldására. A titkos találkák és a többi ebben a korban igen széles körben használt lehetőségek helyett David - nem különösebben indokolt módon, Tom Cruise tanácsára (nem vicc!) - felgyújtja Jade-ék házát, hogy a megmentő szerepében tetszelegve visszafogadják őt. Kissé nehezen hiszem el, hogy egy normális (és az alkotás eddigi, illetve későbbi részében is annak tűnő) 18 éves kölyöknek ennyi esze legyen, hogy komolyan elhiggye, ez a terv működhet. Nekem ez kicsit hiteltelen, pedig ez az egész cselekmény mozgatórugója, a Jade iránt érzett szerelem pedig az események katalizátora. A szerelemnek ennyi szerepe van ebben a drámában, és ez jól is van így. David két évre egy pszichiátriai intézetbe kerül, ahol úgy érzi, még jobban megőrül, de Jade-t nem tudja elfelejteni. Ezt egyébként a fiatal Brooke Shields-et elnézve tökéletesen érhető is. Valóban annyi idős volt az életben, mint a filmben, és szemkápráztatóan gyönyörű. Lehet, hogy elcsépelt frázisok, de ez a lány tényleg elbűvölően szép volt, igazi angyali teremtés (hú lehet, hogy én is beleestem egy kicsit?). Nagyban dobja a film élvezeti értékét, továbbá tökéletesen együtt tudunk érezni emiatt a főszereplővel. 
Viszont, aki ezután a film után azt mondja, hogy egy rendező homoszexualitásának nincs hatása a filmjeire, az vagy vak, vagy hazudik. A kissé művészieskedő erotikus jelenetekben ugyanis az angyali főhősnő bájainál jóval nagyobb hangsúlyt kap Martin Hewitt segge, amire - hogy őszinte legyek - jóval kevésbé lettem volna kíváncsi. Persze végülis annak is betudhatjuk, hogy ez a film talán elsősorban nőknek készülhetett. De mindegy lépjünk túl ezen. Nekem nem tűnik megalapozottnak Jade bátyjának az egész viselkedése, és Daviddel való szembenállása is. Mondhatnánk rá, hogy biztos azért ilyen rohadék, mert féltékeny, de egyrészt erre semmilyen apró utalás nincsen, sőt ez az elmélet további ellentmondásokba ütközik a film során, ugyanis ő hozta össze őket, és később más fiúkkal is megpróbálta összeboronálni a hugát, szóval a féltékenységi elmélet ezzel meg is dőlt. A másik idegesítő momentum a zene. Enyhén szólva is túlhasználják az egyébként kellemes, de nem többfunkciós melódiát, így az már inkább tűnik giccsesnek, semmint jónak. Erre a legjobb példa, amikor Davidet kiengedik az intézetből, és beszélget az apjával. Semmi szükség közben a romantikus melódiára, sőt sokkal hatásosabb lenne az egész jelenet enélkül, szép csendben. Martin Hewitt helyett egyébként választhattak volna egy sokkal tehetségesebb színészt is. Nem tudta számomra meggyőzően ábrázolni azt a rengeteg érzelmet, amin keresztül kellett volna mennie az események során. Szerencsére megkapta magyarhangnak Kaszás Attilát, aki sokat javít az alakításán, viszont az egész hanghordozása és játéka túlságosan emlékeztet a Love Story (egyébként szintén csodálatos) szinkronszerepére. Egyébként összességében nagyon remek szinkronnal van dolgunk ezúttal.
A film során további tragédiák történnek, de szerencsére nem hollywoodi, hanem sokkal inkább európai filmkészítők mintájára. Tehát egy szép és igényes (de azért igencsak giccses) alkotást nézhetünk végig, szép fényképezéssel, többnyire jó színészekkel, na meg persze a gyönyörű Brooke Shields-el. Ennek ellenére persze az egész nem válik többé egy művésziesen elkészített melodrámánal, aminek a vége egyszerre szomorú és felszabadító. A legérdekesebb az egész filmben, hogy egy szerelemnek mekkora hatása lehet mások életére. Leég egy ház, válások történnek, családok hullanak szét, egy srác legszebb éveit egy pszichiátriai intézetben tölti, egy ember meghal... Vajon megérte? Megérte azért a rövid boldogságért, amit együtt töltött a két fiatal? És vajon, ha együtt is maradnak valamikor a jövőben, megérte? A film erre nem ad egyértelmű választ, ezt a nézőre bízza. De az biztos, hogy sokkal inkább ennek az érzésnek az árnyoldalait és a következményeit ábrázolja az emberi drámákon keresztül. És ez több, mint amit a címe alapján vártam volna.
field64 (törölt) 2012.02.17. 15:21:48
Például a VÉGTELEN SZERELEM-mel sem, amelyet nagyjából ugyanúgy értékelek, mint Santino89: vitathatatlan szaktudással elkészített giccs. Ez még nem lenne olyan nagy baj, lényegében a LOVE STORY is az, csak éppen Zeffirelli mester azt sugallja, mintha az ő esetében többről lenne szó, pedig nem. Mellékesen megjegyezném, hogy a film nem 27, hanem 31 éves, ugyanis 1981-ben készült.
Nem bírok szó nélkül elmenni Martin Hewitt segge mellett sem, és nemcsak azért, mert szép emlékeim vannak róla. :)) Egyrészt igazad van, vitán felüli, hogy Zeffirelli szívesebben vetkőztetett fiúkat, mint lányokat, két dolog azonban mentségére szolgál. Az egyik, hogy a nők vetkőztetésének hálás feladatát rengeteg kollégája elvégezte-elvégzi, némelyikük nem is rosszul. A másik, hogy meztelen srácok ide-vagy oda, Zeffirelli egyike azon kevés meleg filmrendezőnek, akinek a filmjeiben a homoszexualitás egyáltalán nem, vagy csak nagyon áttételesen bukkan fel. Még maga Visconti se tudta ennyire száműzni a filmjeiből a szexuális másságot, ámbár ahogyan például Pasolininél, úgy nála sem öncélúan került elő ez a téma.
Brooke Shields valóban gyönyörű volt kiszeltündés szemöldöke ellenére is, színészileg azonban Zeffirellinek több gondja volt vele, mint az egyébként tényleg feledhető Hewitt-tel. A direktor később azt állította, hogy a szerelmi jelenetekben csiklandoznia kellett a tinisztár lábát, hogy végre valami érzelem jelenjen meg Brooke arcán.
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.02.17. 15:56:56
Most lebuktattál, hogy négy éves kritikát pakolok fel az oldalra :D de lehettem volna kicsit szemfülesebb is. Ma valószínűleg nem lennék ilyen elnéző ezzel a filmmel, ha most néztem volna meg, így is jócskán át kellett írni a cikket. De ezt azt hiszem mindjárt kijavítom gyorsan.
Nem mondanám magamat közel sem olyan műveltnek az általad említett rendezők munkásságát tekintve, de mintha se a Rocco és fivéreiben, se a Megszállottságban nem kellett perceken át egy csávó kerekded seggében gyönyörködnöm premier plánban. (amúgy ilyen szempontból szerintem Joel Schumacher a csúcs, aki az alapvetően gyermekeknek készült Batman és Robinban szuperközeliket vágott be férfiak seggén feszülő bőrnacikból, és nekem ezt kellett nézni 8 évesen a moziba, kész csoda, hogy nem ferdültem el :D)
Brooke Shields-nek én is szívesen csiklandoznám a lábikóját, de gyakorlatilag bármijét ;)
field64 (törölt) 2012.02.17. 16:56:26
Évekkel ezelőtt, amikor még nem voltak blogok (vagy nem tudtam róluk), egy füzetbe írogattam filmkritikákat, de aztán a közelmúltban kihajítottam a füzetet, mint idejétmúlt gyerekes dolgot a múltból. Lehet, hogy egyszer bánni fogom, de most még nem. Az is lehet, hogy egyszer a blogjaimat is kihajítom a virtuális kukába, mert amikor néha beleolvasok egy-egy régi szövegembe (például egyik blogom rekonstrukciója közben) ritkán vagyok elégedett régi önmagammal. :))
Én azt hiszem, ha a korabeli cenzúra engedte volna, gyönyörködhettél volna férfi hátsókban a ROCCO és a MEGSZÁLLOTTSÁG esetében is. :)) A meztelenség egyébként olyan, mint bármilyen más filmes hatáselem: ha van funkciója, akkor jómagam el tudom fogadni, akkor is, ha velem azonos neműek is nekivetkőznek, ha viszont a pucérkodásra semmi szükség, azt a legszebb ruhátlan hölgyek sem feltétlenül tudják indokolttá tenni.
Abszolút megértem az ezzel kapcsolatos álláspontodat, a magam módján osztom is, bár egyúttal elmondom az ellenpéldát is: különféle erotikus filmek vagy akciófilmek szerelmi jelenetei esetében mindig mulattat, hogy amíg a hölgy majdnem vagy teljesen meztelen, addig a fickó akkora macsó, hogy farmergatyán keresztül is meg tudja hágni a partnerét. Az ilyen mutatványokat olyan szívesen megtanulnám. :)) Nem mondom, hogy nem bírom ki, ha nem látom csupaszon X. Y. hímnemű színészt, de a hitelesség iránti ösztönös igényem olykor felülírja a vetkőzéssel kapcsolatos elveimet.
Batman és Robin? Jesszusom, téged már nyolcévesen ilyen melegfilmre vittek el? :)) Hiszen régóta köztudott, hogy a két főszereplő valójában ugyanúgy meleg, mint Sherlock Holmes és dr. Watson, csak még nem volt meg a coming outjuk, és mindössze idő kérdése, mikor készül róluk egy olyan új film, amelyben már semmi sem fog feszülni az ülepükön. :))
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.02.17. 18:42:25
Meg amúgyis vicces volt a '80-as,'90-es években, hogy minden filmbe kötelezően kellett egy szexjelenet :) Aztán gyorsan ki is mentek a divatból.
Batman és Robint én akartam megnézni, mert szerettem mindenféle batmanes cuccot, de akkor ez a forróság még nem tűnt fel (pedig mellbimbók voltak a páncéljaikon :D), szerintem azt se tudtam, mi az, hogy homokos.
field64 (törölt) 2012.02.17. 19:56:32
Szerénytelenül azt mondhatom, hogy nekem is vannak olyan régi szövegeim, melyeket másképp meg tudnék írni, de nem biztos, hogy jobban. Talán a munkám miatt is, de mindig van valamilyen aktuális nyelvészeti-stilisztikai trend, amelynek jegyében folyton valamelyik korábbi szövegemet egészen szörnyűnek találom. :))
Az 1980-as, 1990-es évek szexjeleneteihez szervesen hozzátartozott a szívfájdalmas kísérőzene is, mintha a hálószobából egyenesen a kivégzőosztag elé vinnék majd a párokat. Hirtelen elgondolkodtam azon, hogy van-e egyáltalán abból a korszakból olyan film, amelynek szerelmi jelenetei nem sablonosak.
Emlékszem, számomra az első BATMAN nagy csalódás volt. Nem is tudom, miért, hogy mire számítottam, mindenesetre nagyon nem ragadott meg sem a történet, sem a megvalósítás. Mentségemre legyen mondva, hogy az én életemből ez az egész képregényesdi kimaradt, vagyis jószerivel csak a Füles újságban megjelent folytatásos képregényekre korlátozódott. Talán a FLASH GORDON-t találtam érdekesnek, nem mintha olyan jó lenne, hanem azért, mert egyrészt jó volt a szereposztás, másrészt akkor már jól ismertem a Queen által írt kísérőzenét, amely nagyon tetszett.
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.02.17. 20:37:29
Utána jóval később, olyan 6 évesen láttam az elsőt, de azt már magyarul, és szintén rengetegszer megnéztem, és még a mai napig szeretem mindkettőt. Tim Burton azóta is a legkedvesebb rendezőim egyike (lásd Ollókezű Edward kritika:). Valószínűleg fogok is majd írni az összes Batman részről alkalomadtán, már csak azért is, mert a magyar dvd történet egyik legjobb kiadásának tartom a magyar dvd-ket, elképesztően jó extrákkal.
Viszont tökéletesen meg tudom érteni, ha valaki nem tudja komolyan venni azt, hogy egy felnőtt ember bőrruhában repked, és bohócokat pofoz le, de mivel ez nekem szerves része volt a gyerekkoromnak, igazából tök természetesnek tűnik.
Ha pedig Queen, akkor csakis a Hegylakó! :D
field64 (törölt) 2012.02.17. 21:00:10
Talán meglep, de nem magán Batmanen akadtam ki igazán, hanem Jokeren. Jómagam addig ugyanis komoly színésznek tartottam Nicholsont, aztán egyszerre csak egy olyan filmben látom, amely számomra nem igazán szól semmiről (ez volt a kisebbik baj, nagyobbik, hogy magát a sztorit untam), ráadásul játéka kimerítette számomra a ripacskodás fogalmát. Fellengzősen mondva akkor sejtettem meg, hogy a hollywoodi film menthetetlenül infantizálódott, és láthatóan nem akar többet elérni, mint hogy öreg és fiatal a világ minden pontján tátott szájjal bámulja, és minden képtelenséget szó nélkül elfogadjon. A magamfajta kekec néző viszont egy mesében, egy sci-fiben is elvár bizonyos logikát, nem éri be azzal, hogy „ez így jó (így logikus), mert ezt mutatják, ezt mondják”.
Hegylakó! Oh, My God, egyáltalán nem szeretem, és Queen ide vagy oda, a Who Wants to Live Forever az általam legkevésbé kedvelt Queen-szám. Ennél már csak egy Mulcahy-film tetszett kevésbé, a VISSZAKÉZBŐL.
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.02.18. 13:49:24
Nekem fordítva van, én a Batman-ből ismerem Nicholson-t, aztán később jöttem rá, hogy amúgy mekkora színész, hogy mennyi mindent el tud játszani, ami azért ironikus, mert a saját egyéniségét valahogy mégsem képes egyetlen szerepében sem levetkőzni.
A "hollywoodi infantilizmus" már a Csillagok háborújával kezdetét vette, de a '80-as években még olyan remekművek születtek ennek jegyében, mint pl a Vissza a jövőbe trilógia, ma meg már ott tartunk, hogy csak egy képregényadaptáció, vagy látvány- sci fi megy eseményszámba a mozikban.
Nekem a Hegylakó szintén olyan alapélmény, mint a Batman visszatér, azt leszámítva, hogy a Hegylakót azóta ismerem, amióta az eszemet tudom, fogalmam sincs, mikor láthattam először, de könnyen lehet, hogy még az anyatejjel együtt jött :) Azóta is imádom azokat a zenéket, azokat a vágásokat, akciókat. Én a Hegylakó miatt szerettem meg a Queent gyakorlatilag. Egyszer amúgy arról a sorozatról is lesz szó, már csak azért is, amennyire értékelhetetlenül rosszak a folytatások :)