A magyar mozikban nem találkozhatunk túl sok európai filmmel, egy francia alkotásra például néha éveket kell várni. És ha be is mutatnak netalántán valami különleges, hangulatos és vicces filmecskét, mint amilyen például A legszebb dolog volt mostanában, az általában mindenféle különösebb visszhang nélkül marad. Talán ha remakelik az amcsik, akkor egyfajta kultúrsznobizmusból megnézik páran az eredetit, csak hogy fikázhassák az új verziót. Viszont mi van akkor, ha egy francia színész véletlenül épp az aktuális Oscar trendek közepébe talál, megnyeri a díjat, és ezáltal ismertebbé válik? Természetesen akkor rögtön jöhet a magyar mozikba az új filmje, a színvonaltól függetlenül.
Nem mintha olyan rossz lenne A két mesterlövész, de hát egy szkeccsfilmről beszélünk, ami hét rendező hat darab epizódjából áll, ilyen esetekben pedig elkerülhetetlen a komoly színvonalingadozás. A két mesterlövész esetében pedig különösen bántó, hogy a legjobbak általában az 1-2 perces filmecskék, míg a hosszabbak néhol kifejezetten semmitmondóak, helyenként még rövidségük ellenére is kifejezetten vontatottnak tűntek. A történetek a férfi hűtlenség témakörét járják körbe, inkább humorosan, semmint drámaian. Két főhősünket pedig szinte kivétel nélkül szánalmas alakként mutatják be, akik nem tudnak sem felnőni, sem felelősséget vállalni, és menthetetlenül nyomorultul érzik magukat, de sosem tudnak felülemelkedni ezen.
Viszont csak egyetlen olyan szkeccs van, ami valóban megpróbál mélyebbnek tűnni, és tényleg sikerült teljesen átélhetően vázolni nekünk az adott problémát. A másik véglet az anonim szexfüggők rövid sztorija, ami egy pillanatig sem próbálja komolyan venni magát, ellenben annyira vicces, amennyire csak lehetséges. Szintén nagyon vicces következtetésre jut a témával kapcsolatban a legutolsó, Las Vegas-os szkeccs. A film abszolút mélypontjának viszont a konferencia tekinthető, ami talán a leghosszabb mind közül, ráadásul fájdalmasan semmitmondó is egyben.
A színészekre viszont nem lehet panasz: Jean Dujardin kellően sármos, és éppen eléggé ciki, mindig ahogy éppen az adott karakter megkívánja tőle. Nyilván a nagyon eltérő figurának, illetve a teljesen másfajta filmes nyelvnek is köszönhető, de egy pillanatra se jutott eszembe közben A némafilmes. A másik főszereplő, Gilles Lellouche is legalább ennyire jó, semmilyen téren nem marad el neves kollégájától. A hölgyekre szintén nem lehet panasz, különösen az Ines-t alakító Clara Ponsot szépségére, illetve a Lisa-t alakító Alexandra Lamy kiváló játékára hívnám fel a figyelmet. Vérbeli francia filmhez méltóan pedig szerencsére nem szemérmeskednek egy pillanatig sem.
Aki tehát szereti az európai mozit, és nem csak Hollywood-ra izgul, az egyszer elszórakozhat A két mesterlövészen, de maradandó élményt neki sem fog nyújtani.
