Csalódás.

Ez a Shane Black valaha klasszikus, ezerszer megnézhető mozikat írt, és nem is olyan rég ő fedezte fel újra a közönségnek a drogmámorból kilábaló Robert Downey Jr.-t. Ha a Vasember világát az ő jól bevált párosuk, illetve a közös poénjaik működtetik, akkor az egyébként kicseszett jó Bosszúállók lehúzhatja magát a klotyón. Gondoltam én.

SPOILERES!

Ehelyett pedig mit kapok a pénzemért? Poszttraumás stresszben szenvedő Tony Starkot. Nem vagyok kíváncsi a pánikbeteg Vasemberre, én a feltaláló, milliárdos, playboy emberbarátot akarom. Ha már mindenképpen kellett ide valamiféle karaktermélyítés, meg sötét irányba elmozdulás, akkor már inkább játszottak volna el a képregényben is oly meghatározó alkoholizmus problémájával, abból még talán valami érdekeset is ki lehetett volna hozni. Persze, az alkoholfüggőség nem olyan trendi téma manapság, mint a prozacfüggőség, úgyhogy szó sem lehetett róla. És ha már feltétlenül muszáj ebbe az irányba mozdítani a karaktert, akkor talán nem kéne ennyire hatástalanul elbagatellizálni ezt a fontosnak szánt történetszálat. Tudjátok, hogy mitől múlik el Stark pánikrohama? Egy társául szegődő, szőke, rosszcsont kisfiú buzdító szavaitól. Nem vicc. Ez a giccs nem a ’80-as évek C kategóriás családi delfines filmjében történik meg, hanem a Vasember 3-ban. És mi ezt vegyük full komolyan. Hát hogyne, persze, lökjétek. És még mielőtt elfelejteném - próbálj meg nem röhögni - velejéig becsületes, tisztalelkű, hős amerikai elnök is van a sztoriban. Bush után. Komolyan.

Egyébként drágajó Shane Black haverunk bérmunkájában (hát igen, csak a szív hiányzik belőle) szemmel láthatóan nem tud semmit se kezdeni ezzel az egész páncél dologgal, ami a sztori lényege lenne, Stark általában csak messziről, távirányítással működteti a dolgokat, és amint mégis felvenne egyet, a rendező azon nyomban kilöki belőle. Ő csak akkor van elemében, amikor havervígjátékot mímelhet a néger haverral. Na jó, ebből a szempontból baromi igazságtalan vagyok, mert egyrészt ezek jó poénokra, és váratlan megoldásokra adnak igencsak jó alapot, másrészt az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért két darab székbeszögező, szájtátós, elhüledezős akciójelenetet is láthatunk, amiből mindkettő képes a látványon túl emocionálisan is magába szippantani a nézőt úgy, hogy tényleg aggódjunk,és elálljon a lélegzetünk a látottaktól. A Stark villája elleni brutális, hihetetlenül izgalmas támadás és a repülőgépből kizuhanó 13 ember megmentése egyaránt a trilógia, sőt az egész szuperhősműfaj legütősebb pillanatai közé sorolható.

Meg ha már ennyire a pozitívumoknál tartunk, azért azt is mindenképpen meg kell említeni, hogy a poénok is nagyon kellemesek, és jól elosztották mindet a több, mint két óra során. De hogy ne legyen ennyire jó a helyzet, azért egyszer sem szakadtam meg a röhögéstől, továbbá azért ennél sokkal, de sokkal több jó humort is adagolhattak volna nekünk, mint ahogy a folytatásban is volt. Nagyon divat lett mostanában szidni a második részt, de ezt abszolút nem tudom megérteni, hogy miért. Az első hagyományait tökéletesen követő, látványos, vicces mozi volt. Lehet, hogy egy árnyalatnyival gyengébb volt az elődjénél, és kicsit több volt benne a Bosszúállós téma a kelleténél, de ez minden bűne. Sokat papoltak ott is a rossz forgatókönyvről, ahogy az új Pókembert is próbálták szidni tavaly a „narratív” problémák miatt. A sok újdonsült forgatókönyvíródoktort mindenképpen beajánlanám egy kis Vasember 3 kezelésre, csak hogy megtudja, milyen az igazi, hanyagul megírt történetvezetés. A karakterproblémákról nem is beszélve. Nem tudunk mit kezdeni a hasznavehetetlen Pepper Potts-al? Csináljunk belőle harcias főnixtűzamazont! Hogy ez kurvára nem illik bele a karakterbe? Senkit sem érdekel. Itt van a nagyon gonosz főgonoszunk. Kell neki motiváció? Minek, a popcorn meg a két akciójelenet miatt úgyse fog rá figyelni a kutya se. Szerencsére ilyen szempontból sem teljesen menthetetlen a mozi. A Mandarinhoz kapcsolódó csavar lehet, hogy sok rajongónak nem tetszik, de egy olyan ügyes húzás az alkotók részéről, ami nemcsak fityiszt mutat az amcsi közéletnek, hanem remek poénforrásként is szolgál, jól ellensúlyozza az hős elnök giccstoposzát.

Az előzetesek után, illetve a trilógia lezárásaként mindenki valami nagyon monumentálisra számítana ettől a filmtől, de egyszerűen nem durran akkorát, mint ami elvárható lenne tőle. Igaz, hogy a 130 perc valami baromi gyorsan elillan, de mégis az egész valahogy kevésnek tűnik, főleg ha a finálébeli összecsapásra gondolunk. Lehet nekem voltak túl nagyok az elvárásaim két ilyen remek film után, egy ennyire jó íróval a fedélzeten, és egy ennyire kiváló színésszel a főszerepben, de a Vasembernek ennél sokkal jobban kellett volna végződnie. Kábé olyan jónak, mint amilyen a végefőcím lett. Majdnem elsírtam magam, hogy a film maga miért nem lehetett ennyire laza.