Inspector Clouseau/Clouseau felügyelő (1968)

Igazából nem értem, hogy ennek a résznek miért kellett elkészülnie.

A felügyelő karakterén kívül semmi nem maradt meg az előző részekből. Nem Edwards rendezte, nem Sellers játssza a felügyelőt, nem Mancini szerezte a zenét, nincs benne sem a gyémánt, sem Dreyfus, sem Cato.

A nagy hármas ugyanis ekkortájt a The Party (magyar címe: Estély habfürdővel) című vígjátékon dolgozott, így ezt a részt a jogokat birtokló Mirisch Films Bud Yorkin rendezőre bízta, a főszerepet pedig Alan Arkin kapta (néhány későbbi alakításból ismert lehet a neve, pld. Gattaca, vagy Hazudós Jakab).

Arkin megkapta a ballonkabátot, a kalapot, a francia akcentust, de a képességei sajnos meg sem közelítették Sellers-ét. Nem lehet eldönteni, hogy a filmben eredetit akar alkotni, vagy elődjét utánozni. Nagyjából 4-5 poénon lehet nevetni a két óra alatt, igazából semmi jót nem tudok elmondani erről az alkotásról.

SPOILER

Nem lehet eldönteni, hogy milyen irányba akarták elvinni az RP-szériát: érződik az alkotáson a James Bond-filmek hatása: most a felügyelő különféle csúcstechnikás eszközöket kap az ellenségei legyőzésére, amelyeket persze nem tud rendeltetésszerűen használni.

Van benne némi Fantomas-hatás is: a bűnözők élethű maszkkal a fejükön bújnak Clouseau bőrébe egy bankrablás sikerének érdekében. Ami nincs benne: az eredetiség.

A régi autók kedvelői számára egy apró csemege: feltűnik a kölni üldözéses jelenetben egy kétéltű Amphicar.

SPOILER VÉGE

A film felejthető darab.

The Return of The Pink Panther/A Rózsaszín Párduc visszatér (1975)

Hosszabb kihagyást követően 1975-ben újabb rész került a mozikba. Ezen már tényleg lehet érezni, hogy egy sorozat része, illetve azt is, hogy újabb folytatásai várhatók.

Benne van minden elem, ami az első kettőben már sikert aratott. Sellers, Edwards, Mancini, a klasszikus főcímzene, a bevezető animáció, a gyémánt, Dreyfus, Cato, változatos helyszínek, a felügyelő álcázási technikája. Szerepel benne a Phantom is, de itt Christopher Plummer alakítja, talán Niven korábban már említett sértődése miatt.

Ebből az egyvelegből ezúttal valami félelmetesen jó végeredmény bontakozik ki.

SPOILER

Az első jelenetben ellopják a gyémántot. Az agyafúrt módon megtervezett rablás a korszak ismert, mára klasszikussá vált caper-movie-jaira emlékeztet, nekem az Ocean’s Eleven (1960), a How to Steal a Million (1966), és az Italian Job (1969) jutott eszembe. 

A felügyelő akcentusa kezd abszurddá válni, hiszen már a sztori szerinti francia karakterek sem mindig értik őt, de ez még viccesebbé teszik azt.

Amikor a svájci Gstaadba érkezik Lady Lytton nyomában, akkor odaszól egy taxisnak, hogy kövesse a másik autót, erre a sofőr gyalog kezd el futni a megadott irányba. Ezzel a poénnal csak az a baj, hogy hét évvel ezelőtt már egyszer elsütötte a Casino Royale című filmben 1967-ben. Nos, igen, Sellers is csalt néha.

SPOILER VÉGE

Megkockáztatom a kijelentést, hogy ez talán a legjobb rész.

The Pink Panther Strikes Again/A Rózsaszín Párduc újra lecsap (1976)

Ezúttal nem vártak éveket, 76-ban már készen is volt a folytatás. Itt ugyan megint nincs szó a gyémántról, de a nézők moziba csalogatásának érdekében már ragaszkodtak a címhez, sőt, ebben az epizódban a „Rózsaszín Párduc” kifejezés már egyáltalán nem a drágakövet jelenti, hanem magát a felügyelőt.

Talán mintha nem lennének olyan erősek a poénok, mint az egy évvel ezelőttiben, de aki egy szórakoztató krimi-vígjátékra vágyik, az nem fog csalódni.

The Revenge of The Pink Panther/A Rózsaszín Párduc bosszúja (1978)

Futószalagon jött a folytatás 1978-ban. Itt Sellers mintha öregebbnek tűnne, bár csupán 53 éves volt. Szerintem nem érte el azt a szintet, mint amit az első három Sellers-féle Clouseau-film állított fel, de összességében nem mondanám rossz filmnek.

A film természetesen a jó öreg Mancini-témával kezdődik, azonban egy kissé áthangszerelték a hetvenes évek jegyében, a kornak megfelelő funky-disco hangzást kapott.

SPOILER

Kicsit olyan, mintha egy Keresztapa-paródiának szánták volna, azonban ebből talán többet is ki lehetett volna hozni. Ezúttal a cselekmény egy része Európán kívül játszódik, pontosabban Hong Kongban. A harcművészet ennek megfelelően egy kicsit hangsúlyosabb lett.

Érezhető egy kis James Bond-hatás is: Balls professzor, a maszkmester egy kicsit mintha a 007-es filmek „Q”-jának karakterére emlékeztetne. Mindez persze nem hangzik túl eredetinek, de a teljes film erről még vicces és élvezetes maradt.

Érdekes, hogy a filmben az előbb említett Balls professzort az a Graham Stark alakítja, aki 1965-ben még a felügyelő beosztottját, Hercule Lajoy-t játszotta.

A film elején Sellers felölt magára egy Henri de Toulouse-Lautrec-et, a híres festőt felidéző jelmezt. Ez is egy olyan gag, amit többször is elsütött, hiszen az 1967-es Casino Royale-ban (lásd a korábbi megjegyzésem az 1975-ös taxis poénról) már egyszer totyogott Toulouse-Lautrec-ként.

SPOILER VÉGE