Hogyan lehet sikeres hazánkban egy olyan mese, melynek témája olyan ünnep, amit nálunk nem is ünnepelnek? Ugyanakkor a film gyerekeknek készült, mégis tele van felnőttes poénokkal. Mint köztudott, az emberek ünneplik a Hálaadást és a fő fogás ilyenkor a pulyka.

A sok rút-rút azonban egy szép napon gondol egy nagyot és harcba száll saját létbiztonságukért, hogy az emberek nehogy ham-ham megegyék őket. Eközben persze a mérges kétlábúakkal és a vau-vau-kal is meg kell küzdeniük. Nem hinném, hogy a mai gyerekeknek ez kell. Lett volna kedvem megkérdezni egy-két csemetét miután véget ért a film, hogy mennyire tetszett nekik az alkotás. Egyáltalán értették-e, hogy miről is szólt, mi volt a lényege?

Bár az animációs mesék már nem az én világom, ahol vízzel telt lufifejű lények néznek vissza az emberre a képernyőről és úgy mozognak, mint egy gumilabda, de úgy döntöttem mégis megkukucskálom, hiszen 3D-s az alkotás és nem a megszokott nagy CGI gyártók szalagjáról gurult elénk.

Az animációt nézve egyre inkább az a benyomásom volt, hogy ezt most vagy nem gyerekeknek készítették vagy olyanok készítették, akik nem láttak még gyereket. Ugyanis a történetben nem volt semmi szerethető, a gyermeki énemet nem, hogy nem sikerült előhoznia, de igen messzire is kergette.

Nem értem miért kell a gyerekekbe ilyen fiatalon beletáplálni az akciót és az erőszakot. Jó értem én, hogy mint mostanában minden mese, így ez is arra játszik, hogy a jövő generációjába sulykolja azt a tényt, hogyha nagyon akarsz valamit, azt el fogod érni csak hinned kell benne és persze küzdened is. De akkor sem értem egy mesében, miért kell lövöldözni, menekülni, bujkálni. Miért nem lehet szép meséket készíteni, miért kell az erőszak?

Meg itt vannak a kötelező mese elemek. Minden mesébe kell egy "vicces mellékszereplő". Ezt kifejezetten nem bírom. Nem hogy nem vicces, hanem már túlon-túl idegesítő. Legelső ilyen élményem Jar-jar volt. Azóta pedig már egy tucat ezt majmoló rettenet került a boltok polcaira. Mert sokszor épp, hogy nem vicces, hanem annyira idiótát játszik ez a karakter, hogy a falra lehet mászni tőle.

Úgy vélem a 3D adta lehetőségeket, ha egy mesében hát ott ki lehetne használni elég rendesen. Ezzel ellentétben viszont nagy csalódásként ért a felismerés, hogy alig-alig volt pár ilyen szárnypróbálgatás. Megnézve a filmet, próbáltam túllátni a mesén, de nem sikerült. Én azért személy szerint örülök, hogy a gyerekkoromban nem ilyen stílusúak voltak a mesék.

Vajon mind ebből mi marad meg egy gyerekben, milyen hatással lesznek az ilyesfajta ingerek a későbbi jellemére? Nos, azt majd az Y generáció elmondja.

- Az írást egy angyali, tündéri, (meg sok ilyen egyéb)... szóval vendégkritikát olvashattatok.