Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Noé-várás

2014. március 14. - Popcorn M

Én is beletartozom abba a lelkes, több millió embert számláló közösségbe, aki már tűkön ülve várja a rendező-zseni, Darren Aronofsky legújabb alkotását, amely kevesebb, mint 2 hét múlva már látható lesz a magyar mozikban.  A rendező szaktudása mindenképpen garantálja a minőséget, melyet nagyon jól mutat az eddigi filmjeinek lehengerlő végeredménye. Igen, kivételesen az ő esetében lehet általánosítani, hiszen mindegyik egészestés mozija hozzáértést és profizmust sugárzott magából. Nemcsak rendezésileg, de technikailag és strukturálisan is. Tehát méltán hypeolják a Noét is annyira, amennyire teszik. Nagyon! Akarva, akaratlan az ember bele-bele fut óriásplakátokba, filmelőzetesekbe vagy hasonló közvetítő felületekbe, ahol tudomására adják, hogy ezt a filmet majd meg kell néznie a moziban…

Noé alakja

Noé alakját és történetét már többen is megpróbálták feldolgozni és mozivászonra küldeni, kisebb-nagyobb sikerrel. Sőt még egy igen kedves magyar rajzfilm is készült a bibliai történetből… Apropó, bibliai történet: Gondolom már mindenki hallott arról a „hitvitáról”, ami a Russel Crow által megformált Noé karaktere körül zajlott. Sokan kritizálták a filmet, leginkább különböző vallási csoportokból, hogy a főhős alakja elég jelentősen eltér a bibliai Noétól. Ez okból kifolyólag a Paramount stúdió, változtatásokat ajánlott a rendezőnek. Aronofskynak persze esze ágában sem volt bármilyen fajta változtatást eszközölni a kész művön és határozottan kijelentette, hogy minden marad úgy, ahogy van. Tehát a tesztvetítésekkel sikerül pár vallási csoportot felpaprikázni, de más funkciója nem különösebben volt, hiszen mi, nézők nem kaptunk egyelőre túl sok visszhangot a filmmel kapcsolatban.  Nem lehet tudni, hogy Noé alakja miért bibliaellenes, de szerény véleményem szerint önmagában az nem tragédia, ha nem egyezik a jól ismert bibliai Noéval, inkább a probléma onnantól fogva válhat valós problémává, hogy az esetleg sért valamilyen vallási csoportot vagy felekezetet.

 Következtetések az előzetesből

Látványos és halálosan komoly! Ez az, ami már első blikkre is látszik, ha megnézzük az alig több, mint egy perces trailert. Realisztikus és nem akar viccelődni… a már szóba került korábbi ilyen tematikájú filmekhez képest ebben talán egy darab poén sem lesz. Rettentően komolyan fogja magát venni, de lesz benne bőven dráma és kaland is. Kicsit talán nagyobbnak, jelentősebbnek és monumentálisabbnak tetszik, mint a többi, egészen más szemszögből megközelített Noé-sztori. De ezek természetesen csak latolgatások, az pedig, hogy mennyi fog ebből bekövetkezni, hamarosan kiderül. Egyvalami azonban biztos: Darren Aronofsky zsenialitásában bízva és a legjobbakat remélve ülhetünk majd be a moziba és izgulhatjuk végig az a 132 percet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a filmkritikus 2014.03.14. 16:38:56

"Realisztikus és nem akar viccelődni… a már szóba került korábbi ilyen tematikájú filmekhez képest ebben talán egy darab poén sem lesz. "
Ebben az egyben nem teljesen értek egyet... :)

Popcorn M 2014.03.14. 17:16:10

@a filmkritikus: ezek csak feltevések... az előzetesből ítélve gondolom így, de remélem nem lesz igazam :)
süti beállítások módosítása