Csillagok között

2014. november 04. - Santino89

Christopher Nolan eljutott nálam az utóbbi években egy nagyon magas szintre. Bízok benne. És jobban bízok benne, mint sok kedvencemben. Nem zengtem róla ódákat soha, hiába voltak jobbnál jobb filmjei. Végül átbillent a mérleg, tökéletesen meggyőzött, mert lehet, hogy nem csinál hibátlan alkotásokat, de kivétel nélkül nagyon jó mozikat készít. A neve mára brand lett, többet-jobbat ígér, mint jelen pillanatban bármelyik rendezőé. Ha Nolan rendez, az esemény-, sőt élményszámba megy, amit manapság nagyon ritkán mondhatunk el bárkiről, éppen ezért meg kell becsülnünk őt.

interstellar-interstellar-05-11-2014-15-g.jpg

Ilyen szempontból a Csillagok között sem mondható tökélynek. Mert ahogy a korábbi filmjei szinte mindegyikében, úgy a szereplők itt is végig szónokolnak, ami egy kicsit színpadiassá teszi az összképet. Az érzelmi oldal sem olyan erős, mint lehetne, a dilemmákat nem sikerül annyira kiélezni, hogy a végén egy igazi, katartikus dráma kerekedjen belőle. A rengeteg tudományos szöveg nem hangzik olyan halandzsának, amilyet megszokhattunk, sőt igyekeznek nekünk, nézőknek is folyamatosan kiszólni, hogy megértsük a cselekményt. A forgatókönyv szerencsére nem olyan tömény, mint amit a rendezőtől megszokhattunk, ennek kezdetben kifejezetten örültem, de végül inkább hátránynak bizonyult. Mert mit tudunk meg a pusztulóban lévő világról? Hogy sok a farmer, és jön a por? Ennyi John Steinbeck klasszikusából, az Érik a gyülmölcsből is kiderül, pedig ott nincs apokalipszis.

CsillagokKozott_jelenetfoto (3).jpg

Az expozíció baromi hosszú, és ugyan nem unatkoztam, de tök felesleges ennyi időt szánni a karakterek bemutatására, mert archetípusokról, ősi emberi érzelmekről van szó, melyeket mindannyian ismerünk. Sajnos ez jellemző a filmre, hogy bárhova fordulsz, kiaknázatlan lehetőségeket látsz, ott van például a humoros robot (nem olyan szörnyű, mint amilyennek hangzik), de neki is csak funkciója van, szerepe már nem igazán. Nolanék ügyes bábjátékosok, de az érzelmek annyira nem mennek nekik, azt leginkább a nézőre hagyják, vagy sírósan az arcunkba vágják. Az igazi katarzist éppen ezért nem tudja Nolan elérni ezúttal sem.

interstellar-interstellar-05-11-2014-19-g.jpg

A hibák mégsem igazán zavaróak, mert a 164 perc során egyetlen percig sem sikerült unatkoznom, mert működik a mozivarázslat, mi több, a Csillagok között egy lenyűgöző film. A látványvilága olyan szinten hiteles és hibátlan, amelyre nehéz egyáltalán precedenst találni. Éppen ezért mindenkinek azt ajánlom, hogy ha már vetítik az IMAX-ben, akkor amennyiben módotok van rá, ott nézzétek meg, mert ez az alkotás mindenképpen oda kívánkozik. Grandiózus, hatalmas vászonra kívánkozik ez a grandiózus és hatalmas élmény. Külön kiemelném azt a jelenetet, amikor hőseink űrhajója bekerül a féreglyukba, kb a világ fordult meg velem oda-vissza. A hullámvasút élmény mellett esztétikailag sem lehet okunk panaszra, ugyanis gyönyörűszép amit látunk, legyen szó az űr végtelenjéről, vagy éppen a felfedezendő bolygók tájképeiről. A szívünk többször a torkunkban doboghat, mert bizony kalandoknak sem vagyunk híján, ráadásul hétköznapi embereket láthatunk, így az egésznek van tétje. A zene kiemelkedően jó, már-már emberfelettien csodálatos, külön érdemes figyelni akár csak Hans Zimmer aláfestésére, mert az utóbbi idők egyik legjobbja, minden elismerésem az övé. És ostoroztam ugyan az érzelmek ábrázolását, de bizony ilyen téren sem szűkölködünk ütős pillanatokban; az apa búcsúja, vagy a videoüzenetek egyszerűen szívszorítóak.

interstellar-interstellar-05-11-2014-12-g.jpg

A színészek természetesen vérprofik, Matthew McConaughey teljesítményétől az utóbbi időben már nem szokás hanyatt esni, úgyhogy ezt most se tegyük, de jegyezzük meg, hogy nagyszerű, azonosulható főhős. Jessica Chastain teljesítményénél jobban értékeltem a fiatalabb Murph-öt; Mackanzie Foy jóval szimpatikusabb, szerethetőbb alakítását. Anne Hathawayről ezer év alatt se hinném el, hogy tudós (de ha már ilyen dögös csajt választottak a szerepre, és még le is hibernálják, akkor már igazán elvártam volna egy olyan ripleys-bugyis jelenetet, amit nem kellett volna tőlünk sajnálniuk a készítőknek). Michael Caine szokásosan jó, Matt Damont pedig üdítő volt ilyen jellegű szerepben viszontlátni. Wes Bentley viszont mostanában nem igazán találja meg a tehetségéhez méltó karaktereket.

interstellar-interstellar-05-11-2014-10-g.jpg

Nolan meg akarta alkotni a saját 2001 Űrodüsszeiáját. és miért ne tenné? Nem sokan vannak Hollywoodban, akik Kubrickhoz hasonlóan a legnagyobb költségvetés mellett megőrizhették saját szerzői mivoltukat. Nolan dolgába nem szólhat bele senki, ami egyrészt jó, mert nem rondíthatnak bele a víziójába, másrészt rossz, mert senki sem mondhatja meg neki, ha valamit rosszul csinál. A Csillagok között forgatókönyvére ráfért volna még némi polírozás, de ez sem akadályozza meg Nolant abban, hogy elkészítse az év egyik legjobb, legemlékezetesebb moziját. A sztori végén található meredek elképzelések lehet, hogy meghaladják egyesek befogadóképességét, de nem hiszem, hogy az összhatást ne találnák ők is lenyűgözőnek. A film monumentális mivolta ellenére viszont sosem kerül tőlünk elég távol ahhoz, hogy elveszítsük a karaktereket, vagy az emberi pillanatokat, ami mindenképpen bravúrnak mondható írói-rendezői oldalról egyaránt. És ha már Űrodüsszeia, ne menjünk el szó nélkül Nolan tiszteletadása mellett sem, elég csak a monolit szerű robotokra gondolni, ami egy kifejezetten szép gesztus volt Kubrick felé.

interstellar-interstellar-05-11-2014-17-g.jpg

Az egész alkotásból azt éreztem, hogy Nolan irdatlan ambícióval állt neki ennek a projektnek, tán éppen a világ legjobb filmjét kívánta megalkotni, ami mindenképpen dicséretre méltó vállalkozás. és igazán nem róhatjuk fel neki, hogy ennek a lehetetlen elképzelésnek nem sikerült teljes mértékben megfelelni. A világ legjobb filmjei azonban sosem ilyen elvárások mentén születnek. A Csillagok között mégis mély nyomot hagyhat az erre fogékonyak számára, és kifejezetten igényli, hogy többször megnézzük, mert zsigeri szinten kiválóan működik. Hogy mögötte mi van, azt eldönti az idő, a tér meg az univerzum.

interstellar-interstellar-05-11-2014-2-g.jpg

Egy manapság egyáltalán nem trendi, gyakorlatilag kihalt filmtípust élesztett fel Nolan. Az ’50-es évek szovjet sci-fijeire volt jellemző ez a fajta tudás- és kalandvágy, hogy az ember kimerészkedik az űrbe, meghódítja az ismeretlent. Ez az optimizmus persze áldozatokkal járt, de mély meggyőződéssel hirdette az ember fenségességét. Nolan ezt a hozzáállást könnyedén összekapcsolta a jellegzetesen spielberges ’80-as évekbeli szórakoztató mozik hangvételével, hogy aztán korunk legjobb technikájával kiégesse a szemünket, szívünket összeszorítsa, kezünket a karfába szegezze. Te akarsz látni egy ilyen filmet? Mert én igen, még egyszer, amíg sikerül feldolgozni az összes szintjét.

Mert nem mindennapi élményben lesz részed, akár tetszik, akár nem.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.11.04. 18:43:22

"Az igazi katarzist éppen ezért nem tudja Nolan elérni ezúttal sem."

na szóval szerintem ez így hülyeség, mert egy csomó Nolan filmben volt már katarzis, pl. Eredet, TDKR, Memento,

véleményem szerint csak Santinoban nem ment végbe a katarzis, vagy nem az a formája amit ő elvárt, de a filmekben ott volt

ki hogy látja?

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.11.04. 18:50:54

scal sajnos nem tudja, mit jelent a katarzis szó, mint az kiderült :(
Miután elküldtem neki a definíciót hu.wikipedia.org/wiki/Katarzis
sem volt képes feldolgozni a tényt, hogy Nolan még nem tudta elérni a katarzist. Ettől függetlenül a filmjei jók, katarzis meg jó, ha minden 500., ha nem 1000. filmben található, éppen ettől lesz olyan nagy dolog.

Mondok pár olyan befejezést, ami valóban katartikus, hátha megérti: Szárnyas fejvadász, Apám nevében, Hair, Oldboy, Az ötödik pecsét.

Gyűjtsünk még filmeket scalnak, hátha van esélye megsejteni, mit is jelent valójában a katarzis! :D

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.11.04. 20:18:32

@Santino89: Oldboy? wtf? Abban nem volt semmiféle katarzis. TDKR-nél meg az összes Batmannél volt. Eredetnél is.

Santino monnyon le! :D

Mindazonáltal sajnos egyre több helyen látom, hogy ez a film nem az a film, amit a legtöbben vártunk... :S

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.11.04. 20:30:39

@REMY: javaslom neked is a definíció elolvasását akkor ;)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.11.04. 20:37:44

@Santino89: a katarzis egy alapvető irodalmi mérföldkő, ami ha hiányzik egy alkotásból az elég nagy baj, az hogy SZÁMODRA mit jelent a katarzis, mármint hogy a definíció összes eleme egyszerre találkozzék az valóban nagyon kevés filmben jöhet össze, de ettől függetlenül a filmekben is ugyanúgy létezik a katarzis, csak éppen nem Himalája méretűek ahogy azt te lehet elvárod

Nolan nekem egész jó kis katarzisokat okozott filmjeivel, nyilván ezért is szeretem nézni a műveit

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.11.04. 20:46:36

@scal: nem arról van szó, hogy számomra, hanem a jelentésről, és pontosan, ez nagyon kevés filmben jöhet össze, éppen ezért igazán nagy dolog.

neked sem okozott katarzisokat, csak baromi jó filmek voltak, ezért szereted nézni a műveit.

te erodálod, és aljasítod ezt a fogalmat. ha minden irodalmi műben meg minden filmben lenne katarzis, akkor lófaszt sem érne.

bakni 2014.11.05. 10:46:25

Igaza van a cikkírónak, Nolan eddigi filmjeiben valóban nem tudta elérni az igazi, a klasszikus értelemben vett katarzist (az Interstellarról nem tudok nyilatkozni, még nem láttam), de igazából nem is volt rá szükség, mert így is sikerült hatásossá tenni a filmjeit.

Gyingizik 2014.11.05. 14:06:25

Nolan és Abrams: a fantasztikus film megbízható szakmunkásai, akikre a producerek rá mernek bízni egy több százmilliós projektet. Hiszen profin hozzák azt, amit már mások (Spielberg, Scott, jelen esetben Kubrick stb.) megmutattak.
Nem zavaró a tevékenységük (mint pl. Cameron az Avatarral vagy a végtelenített számú gumibugyis képregényhősök, Transformersek, zombik, szerelmes vámpírok stb.), de jónak se mondanám csak azért, mert meg lehet nézni.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.11.05. 16:12:42

@Santino89: minden szexnél van orgazmusa az embernek, de nem mindegyikre emlékszik :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.11.05. 16:31:19

@scal: lehet, hogy nem tudod, de a filmnézés meg a szex nem ugyanaz.

Mondok egy nagyon egyszerű példát, hátha megérted:
A Rettenthetetlen végén van katarzis. Wallace-t ugyan megkínozzák és megölik, ami egy hatalmas tragédia, de mindeközben mégis egy felemelő érzés, mert nem hiába halt meg, hanem egy magasabb rendű eszme (SZABADSÁÁÁÁÁÁG) oltárán. Így nem vagy lesújtva a film végén, hanem egyfajta felemelő lelkülettel kapcsolod ki a filmet. Egy olyan nagyon intenzív élmény, ami megmarad benned, amit nem felejtesz el soha.

Az Eredetnél kapsz egy standard happy endet, minden jóra fordul, amit az utolsó kockák egy kicsit elbizonytalanítanak. Nagyon jó film, teljesen jó befejezés, de ez még nem katarzis.

bakni 2014.11.05. 17:05:14

@Santino89: Hm... hát, szerintem a Rettenthetetlen pont rossz példa, mert bár valószínűleg katartikusnak szánták a végét az alkotók, amilyennek leírtad, de szerintem kiszámítható volt, hogy Wallace nem kerülheti el a sorsát, így nem volt olyan nagy hatású a vége. Legalábbis nálam nem, sőt egy kicsit mesterkéltnek is tűnt... Bár aztán ettől függetlenül más másképp láthatta... :)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.11.05. 17:51:27

@bakni: szándékosan hoztam egy leegyszerűsített példát, mert szerintem jól szemlélteti a különbséget, az meg megint más kérdés, hogy mondjuk eltérően ítéljük meg ennek a hatásosságát.

bakni 2014.11.05. 18:58:12

Igen, könnyen előfordulhat, hogy másképp ítéljük meg, hiszen nem vagyunk egyformák. A katarzis élménye valóban ritka, pedig azért próbálkoznak az alkotók :) de azt hiszem megelégedek a lehengerlő élménnyel is, és szerintem sokan vagyunk így... :)

VogelZsigmond 2014.11.05. 22:00:52

@Santino89: Annyira szeretnem tudni, hogy mifele Rez Andras rejtozik e mogott az elnev mogott!!! De most komolyan! O filmkritikusok atyja aki megmagyarazza a katarzist mint egy olyan dolgot ami mindenki szamara ugyanazt jelenti.
Es olyan jo, hogy pont ilyen "eegyszerűsített példákat" hozol mert mi mind hulyek vagyunk. Meg jo hogy te itt vagy nekunk vilagitotoronynak. Egyebkent el lennenk mar reg tunve a faszba a nagy sotetsegben. Vagy ne adj Isten meg olyan filmeket neznenk meg ami NEKED nem tetszik. Vagy Uram bocsa olyan filmek tetszenenek nekunk amik neked nem! Huuuu mi lenne velunk!!?? MEG BELE GONDOLNI IS BORZALMAS ...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.11.05. 22:33:08

@Santino89: de a hascsikarásos kötömazebet a karóhoz példáddal élve

"Katarzisnak nevezzük az olyan élményeket, amelyek az embert életének teljes vagy részleges megváltoztatására vagy erőteljes megerősítésére sarkallják, nemcsak értelmileg, hanem mindig érzelmileg is.

Az irodalmi alkotásnak az a hatásmódja, amellyel az embert a hétköznapok világából kiemeli és magasabb, megtisztult erkölcsi, lelki világba emeli."

hol van ebben a katarzis? tehát mert meghal, ezáltal katarzist nyer el? erkölcsileg Wallace megtisztult volna?

totál FEHÉR karakter az egész filmben

és ha szerinted ez mégis az, akkor márpedig az Eredetben is ott van

persze Puzsér szerint ez nem katarzis hanem giccs, úgyhogy lehet itt dobálózni a szavakkal

ha pedig szerinted az Eredet végén "minden jóra fordul" akkor te az Eredetet is csak nézted de nem láttad

a filmnézés szexnél én is leegyszerűsített példát hoztam...

@VogelZsigmond: héjjj, több tiszteletet Andrásnak :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.11.05. 22:48:42

@scal: nem a főszereplőt tisztítja meg erkölcsileg, hanem a nézőt.

az, hogy puzsér szerint giccses, az az ő baja :)

hát, elég szar példa volt :D

@VogelZsigmond:

azért vannak definíciók, hogy mindenki számára ugyanazt jelentsék a dolgok, és ne beszéljünk el egymás mellett. az egyszerűsített példa szám szerint egy db embernek szólt, úgyhogy ezt kár kivetíteni magadra, vagy másokra.

sajnálom, hogy annak ellenére írni merészelek filmekről, hogy sem Réz Andrásnak, sem Puzsér Róbertnek nem hívnak, de hát ez a helyzet. arról meg szó sem volt, hogy nekem ne tetszene az Eredet, sőt anno az év legjobb filmjének választottam, de katarzis az nincs benne.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2014.11.07. 18:07:25

Nekem megvolt a katarzis. Katartikus élmény volt, amikor véget ért és otthagyhattam a francba! Basszus, rég húztam fel magamat ennyire egy filmen! Persze a Csillagok között nem úgy rossz, mint egy Ed Wood-film, de olyan egy olcsó, hatásvadász kamu, hogy elvesztettem minden bizalmamat a rendezőben.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.17. 09:27:27

totál egyet értek a kritika hátsó felével, amiben a laudációkat emlegeted, a hibáit én nem látom, hipnotikus élmény volt ez a film hajnali 2:30 és 5:30 közt

és volt katarzis

2015.07.10. 10:02:24

„164 perc során egyetlen percig sem sikerült unatkoznom”

Nekem sikerült, sőt még elaludnom is. Nem hosszú időre, csak pillanatokra hanyatlott le a fejem, és máris bejött az, ami szerintem minden általam látott Nolan-filmre igaz: ha elmulasztod azt a kulcsmotívumot, amelyet sorvezetőként használva eljuthatsz valamiféle megfejtéshez, akkor az egészből szinte semmit nem fogsz érteni. Így tehát az egész leginkább egy grandiózus Kubrick-utánérzésnek tűnt számomra. Ez persze lehet az én hibám is, hogy miért alszom el, de lehet a rendezőé is, hogy miért forgat olyan filmet, amelyen el lehet aludni. :))

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.07.10. 10:15:49

@field 64: Akkor neked se volt katarzis :D

Amúgy furcsa, másodjára kevésbé tetszett a film, de még így is elég jónak tartom :)

2015.07.10. 11:51:25

@Santino89:

Na, az tényleg nem volt! :))

Nyilván majd újra meg fogom nézni, amikor éberebb állapotban leszek, hátha majd akkor megvilágosodom. Országos cimborámnál láttam, aki igencsak nagy Nolan-fan, és ő azt mondta, jó volt (Kubrick neki is beugrott), de nem ér fel a korábbi nagy Nolan-filmekhez.

Ami egyébként az alvást illeti, a múlt heti négerbulin a HOLTODIGLAN című Fincher-filmet néztük. Komolyan hulla fáradt voltam, ráadásul a komámnál olyan szuperkényelmes fotel van, amelyben akár feküdni is lehet, mégsem aludtam el film közben egy pillanatra se. Szóval tényleg nem csak a nézőn múlik, ha elalszik film közben... :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.07.10. 11:56:50

@Santino89: én azóta háromszor néztem meg, és ami levont az értékéből az a monitor/vászon ez a film moziban volt igazi élmény, de mindettől függetlenül nagyon jó volt, mertr másodjára eredeti nyelven néztem pl

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.07.10. 11:57:26

és a youtube már megint leszedte a trailert

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.07.10. 12:20:20

@field 64: Hát a Holtodiglan kétségtelenül sokkal jobb film (ugye scal? :D) szóval ezen nem csodálkozom :)

@scal: nem trailer volt, hanem egy szám a soundtrackről... pótold má, főnök úr! ;)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.07.10. 22:47:55

@Santino89: de miért én?

nem vagyok benne biztos, de tényleg két nagyon erős filmről beszélünk, bármelyiket megnézném bármikor

de most a Szürke 50 árnyalatát fogjuk majd megnézni, mert kijött belőle egy csudibjuti 3, 14 perccel bővített verzsön

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.10.16. 13:06:02

Ez az egyik legpocslékabb és legagyonhyepoltabb sci-fi, amit valaha láttam. A sci-fi rajongó bátyám és haverja is csak nézzet, hogy "ez mégis mi volt vagy akart lenni"...?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.16. 13:10:31

@molnibalage: ez kérlek 2014, meg 2015 és valszeg 2016 filmje is, amíg nem jön az új Nolan alkotás

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.10.16. 23:38:56

@scal: És kérlek mitől? Senki nem tudta ezt nekem megindokolni.

Szóval bocs, de röhögnöm kell. Olyan pocsék volt, hogy letorrentezésre sem ajánlanám senkinek...

Ment a hype, hogy "reális sci-fi", meg a többi bullshit. Akkora ökörségek vannak a filmben, hogy arra szavak nincsenek, a középiskolás fizikán elhasal. Ez nem is lenne baj, ha nem úgy promótálták volna, ahogy...

Ha nem lett volna hype, akkor még azt mondanám, hogy gyenge közepes. Így viszont az a helyzet, hogy az ígérték, hogy kapok egy első osztály dinnyét kés kaptam helyette egy rohadó narancsot. Jól átbaszták a kedves nézőt.

Ezen felül a történetmesélés és az egész háttér sajnos rémprimitív. Van legalább egy jó Nolan film. Ez sajnos nem az. Én így látom.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.10.17. 01:01:35

@molnibalage: majd egyszer kifejtem neked, de most másban vagyok mélyen :)

annyira titpk, hogy ne reális sci-fiként közelíts hozzá, ezzel nem is értek egyet, meg baromság

más miatt fantasztikus élmény, tele van egy akkora érzelmi töltettel, hogy valahányszor megnézem, sírnom kell rajta, ez valójában egy ima az emberiséghez, és rengeteg tragédia van benne

a Vissza a jövőbe is elhasal a középiskolás fizikán, de láttam olyan filmet, ami nem hasal el, mégse jó, egy filmnél nem a realitás a lényeg, ha arra vágyom kimegyek az utcára

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.10.17. 02:52:09

@scal: Csak a BtF-t senki nem hypolta azzal, hogy reális...

Oldfan 2017.11.01. 21:10:29

Jócskán lemaradva, - mint oly gyakran - de végül megnéztem. Nálam: Vajúdtak a hegyek, szültek egy egeret. Lehet, hogy látványos, érzelmes, jól eljátszott, viszont a tudománya sekélyes. Sajnos, a Start Trek mozik óta az amcsi filmesek azt hiszik, az idő holmi játékszer. Szóval, miután emberiségként "sikerrel" a kipusztulás szélére küldjük magunkat és kapkodva keressük a megoldást, még a világmegmentők közé is bekerülhet olyan, akinek egyáltalán nem kéne túlélni semmi, mert nulla jellemű. (Szép kis bizonyítványt állítunk ki az emberi fajról.) Aztán az ősrégi "deus ex machina" módszerrel előjövünk a jövőből kihúzni magunkat a kihúzhatatlanból. Semmi új a nap alatt.
Kérem, akkor lehet számítanunk a dinoszauruszok visszatértére? Ezzel az erővel...
Elképzelem az első találkozást:
Na, emberkéim, lehet elhúzni a bolygóról! Az első foglalás jogán ugyan teljes igényt nyújtunk be rá. Kezdve ott, hogy százezer években mérhető a tulajdonjogunk hozzátok képest. Továbbá, a planéta jelenlegi állapotát látva, nyilvánvaló, hogy piszok rossz albérlők voltatok. Ezért kártérítési igénnyel lépünk fel. Továbbá a kegyeleti tisztelet hiánya miatt is. Mit képzeltek, amikor az elhunyt rokonaink csontjait üvegtárlókban mutogatjátok? A filmekben történő beállításunk pedig bőven kimeríti a rágalmazás fogalmát. Az ittlétünk a bizonyíték rá, hogy nem ész nélküli vérengző vadállatok, hanem kulturált lények VAGYUNK. Hogyhogy kipusztultunk? Talán azt hiszitek, a ti privilégiumotok az, hogy visszajöttök a jövőből rendbe hozni az ősök elcseszett dolgait? Még egy vádpont. Felkészülhettek, hogy nem pusztán az alsótok, de az egész bolygótok rámegy a kártérítésre. Ti pedig mehettek a Tejútrendszeren túlra, de még jobb, ha a teljes galaxis elhagyjátok. A fekete lyukba ugrásotokat kifejezetten jó ötletnek tartjuk és űrhajókkal támogatjuk. Az első szállítmánnyal a hollywoodi filmesek induljanak. Remélhetőleg ott rájönnek, aki a JELENBEN nem talál megoldást a kipusztulása megakadályozására, az NEM kap segítséget a távoli jövőből a saját fajától, mert NINCS KITŐL.
Szóval ilyen "megoldással" nem az alaphelyzet, nem a szereplők és az emberiség sorsa tragikus, maga az egész mozi egy szellemi tragédia. Ehhez hasonló, sőt különb, amúgy légből kapott optimista befejezéseket több évtizeddel ezelőtt írtak. De akkor legalább nem akarták tudományosnak tűnő cukormázba csomagolva lenyomni a néző torkán. "Mesélünk, kedveskéim, erkölcsi tanmeséket, eszerint fogadjátok. A katarzis kedvéért feláldozzuk a száraz logikát és szabadjára eresztjük a képzeletünket."
Ha valakinek még kétségei lennének: Nekem ez a film nem tetszett, mert ostoba és a nézőt is annak nézi. Egy fantasynál, horrornál, vagy bármi más, bevallottan szórakoztatásra szánt témánál nem kukacoskodnék, de egy olyan mozi esetében, ami egyértelműen sci-fi szeretne lenni, bizony elvárom, hogy ne legyen ORDÍTÓAN logikátlan. Ha mégis az, nálam a semmiféle körítés nem fogja rendbe tenni az alkotást. Csatlakozom az egyik fentebb olvasható minősítéshez. Ez a film hosszú csűrés-csavarás után a végére csupán a nézők átverését kínálja, vagyis joggal mondható róla, hogy kívül szép, de belül rothadt gyümölcs. Hát, vigye, akinek kell. Nálam megy a fekete lyukba, ami ide úgyis stílusos.
süti beállítások módosítása