Van ember, akinek be kellene mutatni eme filmet? Egy időben rogyásig adták a csatornák, viszont idén nem adta le egyik sem, úgyhogy gyorsan előszedtem a DVD-t, hogy nosztalgiázzak egy kicsit. S minthogy gyertyaszentelő kapcsán írtam az Idétlen Időkigről, gondoltam, nem hagyhatok ki egy ilyen alkalmat.
A film 1984-es, ami 2016-ból nézve bizony már meglehetősen őskövület kategória. De inkább vintage, mert olyan, akár egy jó bor. Egyre jobb lesz az egész. Jean-Paul Belmondo egyik utolsó, igazán jó filmje. És csak azért tettem oda az egyiket, hogy politikailag korrekt legyek. Ugyanis az ezt követő, A montreali bankrablás, dacára, hogy kiváló film, már totális bukás volt, A magányos zsaru pedig inkább egy rutinból összedobott szerep – szimplán rossz –, ami tekinthető jutalomjátéknak, mert utána semmi említésre méltó nem következik, hacsak a Két apának, mennyi a fele nem, de én legszívesebben azt is hanyagolnám.
A film egészét Belmondo viszi a hátán – ahogy ekkoriban szinte kivétel nélkül –, 90%-ban a vásznon van, ami mondható egyfajta profán polgárpukkasztásnak. De tekintve, hogy ekkor már abszolút szupersztár státuszba emelkedett, s olyasmiket engedhetett meg magának, hogy évi egyetlen filmet forgasson, ez, azt hiszem, teljességgel érthető is. Alain Delon egyszer azt nyilatkozta legnagyobb riválisáról – és hagyjuk ezt a hülyeséget, hogy ők barátok voltak, a két pasas úgy utálta egymást a Borsalino óta, hogy csak vénségükre békültek ki, és csinálták meg második közös filmjüket, a már említett Két apának mennyi a felét –, hogy túlságosan látszanak rajta a színpadi manírok. Míg ő inkább számít filmszínésznek.
Belmondót figyelve – leginkább a későbbi szerepeit – ezek valóban megfigyelhetőek, a mimikáján, a gesztikulációin, de teátrálissága mégis olyan egyedi ízt ad az összes filmjének, ami másnál meglehet, nem működne ilyen jól.
Jelen alanyunk is egy színpadi átirat, a kevés helyszín, a rengeteg – igen ötletes – párbeszéd, a frappáns monológok és fordulatok, valamint az ízléses humor ezt mind sejteti is, de valahogy nem olyan zavaró, mint Az arany bűvöletében esetében. A filmben rengeteg a félre, amikor egy karakter kiszól a közönséghez, vagy csak úgy magának mond dolgokat, mintha ezt nem hallaná a mellette álló szereplő. Ráadásul a szerepet egyenesen Belmondóra írták: Stephane Margelle, a gazdag iparmágnás, akinek mindene meg van, nagy a pofája, s bár feleségétől retteg, jó francia férjhez illően, állandóan csalja. Valószínűleg viszonyt folytat a titkárnőjétől kezdve a szobalányon át az első útszéli kislányig.
Ezzel el is érkeztünk partneréhez, a fájdalmasan fiatal Sophie Marceau-hoz, akinek ez az első valamirevaló filmje, minthogy előtte csak a Házibuliban és annak folytatásában volt látható. No persze, ha tudjuk, hogy mindössze 18 éves, ezen nincs is semmit csodálni.
A Julie-t alakító Marceau egy igazi szépség. Szinte nem is sminkelték, természetes bájait csak Monica Bellucciéhoz tudom hasonlítani. Ha mindehhez hozzávesszük Belmondo 51 évét és a film alapvetését, miszerint Belmondo karaktere meg akarja fektetni Marceau karakterét, aki, ha jól számoltam, háromszor is felvillantja kebleit, a skandalum előre borítékolható volt. Marceau később úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem tetszett neki a végeredmény – s mielőtt a Gaumont végképp beskatulyázta volna, gyorsan ott is hagyta a stúdiót –, pedig aki figyel, az azért láthatja, hogy még egy ilyen szerepben is képes volt megcsillantani a tehetségét.
Ha mindenáron bűnbakot szeretnénk keresni, akkor Georges Lautner személyében találhatjuk azt meg, persze a szó legnemesebb értelmében, hiszen az úriember a korszak egyik legnagyobb nevű rendezője volt Franciahonban. Olyan filmeket köszönhet neki az utókor, mint A profi, a Szabadlábon Velencében, a Jégkeblek, az Egy gazember halála, és még sorolhatnám. A filmet ráadásul nemcsak rendezőként, de ezúttal íróként is jegyzi.
A fülbemászó zene pedig az egyik legnagyobb francia zeneszerző, Philippe Sarde érdeme, aki közel 200 filmnek szerzett andalító vagy éppen vérpezsdítő zenét, s ekkoriban már szinte Lautner házi zenészének is mondhatta magát, lévén szinte minden filmjének ő szerezte a zenéjét. Aki a film iránt is érdeklődne, a lényeget időközben már el is mondtam. A fő komikum forrását az adja, hogy a Julie-vel történő légyottot meghiúsítja a feleség váratlan hazaérkezése, mire Stephane azt hazudja, hogy Julie az ő eltitkolt lánya. Persze nem ejtették fejére az asszonyt sem, és így válik a film Belmondo tojástáncává, ahogy a sok hazugság között próbálja menteni a menthetőt.
A rengeteg könnyfakasztó poén mellett ebben a filmben az a legjobb, hogy rétegei vannak. Gyerekként még csak egy vicces vígjátékot láttam benne, ahogy Belmondo parádézik, helikopteren függeszkedik, autót vezet, vagy motorcsónakkal randalírozik. Ebből a szempontból melegen ajánlom az első tíz percet, amiben egy montázst láthatunk Belmondo karakterének léha életéről, s mindezt kaszkadőr és trükkfelvétel nélkül. Bár meglehet, valakinek nem ínyencség, hogy öt kameraállásból mutatják, ahogy a motorcsónak szétkapja a stéget, vagy amikor a fináléban Belmondo vagy egy tucat autót tesz tönkre, én sokkal jobban értékelem az ilyen felvételeket, mint amikor le sem lehet tagadni, hogy CGI nélkül egy épkézláb akciójelenet sem szerepelne az adott filmben.
Aztán huszonévesen már inkább arra figyeltem fel, hogy mi is történik itt a háttérben. Egy inflagranti. Egy majdnem házasságtörés, egy olyan lánnyal, akivel félévvel korábban mindez büntetendő lett volna. Amikor Belmondo hazaviszi a lányt, és eljátssza, hogy titkos ügynök, egyszerűen nem lehet megállni röhögés nélkül. Ha tízszer újrafogatnák a filmet, tíz különböző színésszel, akkor sem sikerülne ilyen jól. Ebben a két percben benne foglaltatik minden, amit Belmondóról érdemes tudni, a férfiasság, a vagányság, a sárm, a kalandvágy, az összes szereplő hülyének nézése és a kisfiús marhulás, amelyet sosem szégyellt bevetni.
Most pedig a harmincon túl, felfigyeltem egy újabb szálra. Mégpedig a politikaira. Ugyanis Stephane miközben felesége előtt tisztázni próbálja magát, éppen egy nagy üzletet kíván nyélbe ütni a Michel Beanue formálta Rousseau-val, aki azonban egy igazi proletár, aki megveti a fényűzést, a földi hívságokat, ráadásul a jelenlegi kormány egyik embere. Erre meghívja a felesége a villájukban tartandó vacsorára, ahol orosz kaviárt és egyéb finomságokat szolgálnak fel, dekorációként Monet- és Rembrandt-festmények függnek a falon, a társaság pedig fennhangon szidja a kormányt, mint a bokrot.
Talán ebből is látszik, hogy a filmben éppen elég potenciál van, egy időtálló alkotás, a maga poros bájaival. Igazi limonádé blődli, amelyen századszor is ugyanolyan jót lehet röhögni.
A DVD kiadásról
A film egyike volt az elsőknek, melyeket DVD-n beszereztem, egy újság mellékleteként. A hazai kiadás abszolút fapados, álló menüvel és – még ilyen is volt akkoriban – átugorhatatlan autóreklámmal. Extra semmi, a képarány 16:9 – ekkoriban még ez is kérdéses volt –, ami nagy megkönnyebbülés, mert a tévében rendre összenyomták 4:3-as formátumra. Sajnos a film képe kicsit olyan, mintha egy videokazettáról másolták volna fel, de ez valójában csak a vájt szeműeket fogja zavarni. A hang pedig francia eredeti, valamint a klasszikus Sztankay-féle szinkron – aki, véleményem szerint, a legjobb Belmondo-hang volt –, mindezt 2.0.-ban, amire az adatlapok rendre azt írják, hogy mono, pedig nem az.
A francia kiadás annyival jobb, hogy tettek rá egy interjút a rendezővel, meg állítólag bekerült a limitált remastered kiadásba, de lényegében ugyanez, ami azért baj, mert ha még hazájában se kap méltóbb kiadást ez a film, akkor ott már nagy gondok vannak. Vagy Franciaországban nem igazán él a DVD-kiadás. Mindenesetre ez egy kortalan film, amelyet bármikor érdemes elővenni, nem csak és kizárólag húsvétkor.
Ha tetszett az ismertető, akkor azért, ha pedig nem, akkor meg azért oszd meg a Facebook oldaladon!
enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.04.21. 09:59:20
Jock Ewing 2014.04.21. 10:57:14
Pedig az egyik legkomolyabb francia dal előadója:
www.youtube.com/watch?v=In_uMAZUOwc
Ehhez a nőhöz képest Sophie ipari tanuló.
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.21. 11:07:47
Viszont a dalt köszi szépen, hogy megosztottad, nagyon szép volt.
Bejgli 2014.04.21. 11:23:56
Editor Bob 2014.04.21. 11:39:55
sunblind 2014.04.21. 11:49:28
Csatornamatrózok limósból. :D
A munka hőse, minden kommunista őse (törölt) 2014.04.21. 12:32:25
ja és "kellemes húsvéti ünnepeket!" mindenkinek
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.21. 13:02:53
Kellemes húsvétot Neked is!
zizi77 2014.04.21. 14:15:40
"Szakadj meg, hülyebunkó!" :-)
Balance Of Power 2014.04.21. 14:16:22
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.21. 15:01:38
@Jock Ewing: való igaz előbányászhattam volna róla valamit végül is, de a DVD fapados, és a francia filmekről be kéne szerezni valakit aki tud franciául, mert nyilván a francia wikipédián sokkal többet írnak róla, mint az angolon
van egy életrajzi könyvem Bebelről, ott is végig Marceauról dumálnak, szal ezért hagyhattam, ki (magyarázom a bizonyítványom)
Punxsutawney Mormota 2014.04.21. 18:00:28
Ettől a dumától a mai napig betérdelek.
Kellemes húsvéti ünnepeket!
2014.04.21. 19:05:56
Nem írnak túl sokat a francia Wikipédián erről a filmről, csak annyit, hogy Belmondo és Marie Laforet összesen három filmben játszottak együtt (ezt viszont már én is megírtam a popblogomban Laforet kapcsán), hogy néhány jelenetet nizzai utcákon vettek fel, és ahol Monsieur Rousseau előadást tart a film végén, az a Kongresszusi Központ, amelyet a film készítésének évében adtak át. Ja, és 3 millió 412 ezer nézője volt a filmnek.
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.04.21. 19:53:53
Sárga Pecsenyekacsa 2014.10.09. 06:26:33
"Miért nem lakik közelebb a néni?"
pingwin · http://pingwin.blog.hu 2015.04.06. 00:17:48
¿Qué tapas hay? 2015.04.06. 23:19:18
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.06. 23:44:40
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.04.07. 11:47:15
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.07. 18:54:22
mármint a franciák, hogy francia filmeket gyártsanak? :D
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.04.08. 20:50:38
Arra gondoltam, hogy van egy fajta francia életstílus, felfogás, humor, stb.
A filmnek van egy ritmusa, lüktetése, a történetnek egy jól pergő eseménysora.
Ha összevetjük például a Miniszter félrelép-el (hirtelen ez jutott eszembe, a történet valamelyest hasonló), akkor elég nehéz Belmondot és társait elképzelni az Astoriában, ahogy Kern, Koltai, Hernádi és a többiek sem tudnák azt a játékot produkálni amit Belmondo lerendez.
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.04.08. 21:08:42
gigabursch 2024.03.31. 16:24:52
:-)))))
Imádom a filmet, imádom Belmondot.
Belmondo sok szempontból olyan, mint Kabos. Mindegy miről szól a film, a forgatókönyv, mindegy mit akar a rendező, ez az ember csak ökörködjön a kamera előtt, nagyjából úgy, ahogy a sztori szól és jó lesz.
De ez nem csak Belmondo zsenialitása, hanem az operatőré, a vágóé, a rendezőé és a forgatókönyvíróé is.
Nomeg a gyártásvezetőé.
lutánnia 2024.03.31. 23:38:58
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2024.04.01. 16:33:42
meg kéne írni Bébel pár egyéb filmjét is, aki azóta sajnos már nincs is közöttünk
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2024.04.01. 16:34:40