Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Titanic fesztivál – A nevem Emily

2016. június 01. - scal

Fact is a point of view...

13124885_1064045043662968_6950745067957096633_n.jpg

Ennyi rossz emlékű film után nézzünk ismét valami jót is. Ha nem számítom a Turbo Kid infantilizmusát és a Bone Tomahawk sejtelmes westernközegét, ez volt a legjobb élményem az idei Titanicon. Nyilván azért is lepett meg, mert végre nem valami túl művészieskedős baromságot akartak lenyomni a torkomon, hanem egy nagyon is emberi történetet, ami ennek fejében még jó is, élvezetes is, és bár nem akarja megváltani a világot, egyszerűen jó nézni. Az a fajta film, amellyel még csak kötözködni se nagyon akarnék, bár nyilván lehetne, mint mindennel ebben az életben.

Nehéz megmagyarázni, miért jó film A nevem Emily. Nem kiemelkedő alkotás, nincsenek benne robbantások, fantasztikus helyszínek, a történet is nagyjából egyszerű, sőt bizonyos téren már sokszor láthattuk, talán nem pont így elmesélve, és a két főszereplő is olyan, mintha James McAvoy és Saoirse Ronan hirtelen tíz évet fiatalodott volna. De mivel ők már kiöregedtek ebből a szerepből, így Evanna Lynch és George Webster ugrott be a helyükre, és mondhatom, parádésat alakítanak. Szinte szikrázik köztük a levegő. Mindketten olyan kirobbanó tehetségek, hogy érdemes lesz odafigyelni pályájuk alakulására.

A történet szerint Emily anyja halála és apja elmegyógyintézetbe zárása után nevelőszülőknél él. Egy nap elege lesz mindenből, és megkéri a srácot, aki titkon szerelmes belé, hogy segítsen neki megkeresni az apját, hogy kiszabadítsák a fogságból. Ekkor Emily még csak kihasználja Arden érzéseit, hogy elérje vele önös céljait, de ahogy utazásuk egyre inkább kalandos lesz, ő is felismeri azt, hogy valójában mi elől menekül. Azt pedig most meg is mondom jól mindjárt, hogy micsoda, századjára is a felnőtté válás és a felelősségvállalás. De olyan könnyedén és stílusosan elmesélve, hogy azt tanítani kellene.

emily.jpg

Persze nem maradhat el a végéről a tanulság se, ami miatt nem is csak egyszer érdemes megnézni ezt a filmet, de önmagában a hangulat, az életérzés lesz az, ami miatt mindenkinek egy kellemes emlék marad. A többi kiegészítő, mint a remekül megválasztott zenék, már csak azt dicsérik, milyen értő kezek válogatták össze az összes lehetséges dolgot. Mert nem csupán a két fiatal tehetség kiugrása ez a film, de az író-rendező Simon Fitzmaurice-nak is első megmutatkozása ez a történet. Márpedig egy ennyire erős alkotással kezdeni egy életművet sosem hétköznapi. Persze lehet, a továbbiakban épp emiatt lesz nehéz a pályája.

Minthogy ír filmmel van dolgunk, joggal merülnének fel az ír sztereotípiák vagy éppen az erős ír akcentus, de a film azon kevés angol nyelvű alkotások közé tartozott a fesztiválon, ahol minden egyes szót kristálytisztán lehetett érteni. Szóval hogyha csak egy filmet kellene ajánljak a fesztivál repertoárjából, az egészen biztosan ez a szerény kis történet lenne, mert szívhez szóló alkotás, mert nem szégyen, ha sírsz rajta, és mert olyan ritkán láthatunk ilyen meglepően kedves filmet, hogy a legutóbbi óta esetemben már évek is elteltek. A nevem Emily lehet, hétköznapi történetet mesél el, de ahogyan teszi, az nem mindennapi. 

Amennyiben tetszett a kritika, akkor azért, ha pedig nem, akkor meg azért ajánld a Facebook-oldaladon!

A 23. Titanic fesztivál honlapja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása