A sok lehúzó kritika ellenére engem érdekelt ez a film, úgy gondoltam egy valamilyen szinten szórakoztató, kalandos látványosság azért csak lesz belőle. Ehhez képest nem csak minden várakozásomat alulmúlta ez a lélektelen blockbuster, de olyat kaptam tőle, amire egyáltalán nem számítottam. SPOILERES, de olyan szar a film, hogy szerintem nem gáz, ha elolvasod.

Mert az hagyján, hogy a CGI mennyire gáz, és mű, és gyenge, de legalább túlhasznált. Komolyan mondom, az a végső roham kifejezetten kínosra sikeredett, és nem csak a történet szempontjából, hanem elsősorban a trükkök miatt. Egy méregdrága hollywoodi blockbuster minimumát sem sikerült hozni ezzel a jelenettel, és arról sem szabad elfeledkezni, hogy mennyire látványos sikert aratott ugyanezen a téren idén a hasonló témájú A dzsungel könyve. Nemhogy ez utóbbinak a szintjét nem sikerült elérni, hanem minden létező standardet alulmúltak.

A történet hülyeségeit, lyukait még mindig el tudnám viselni, úgyis rohan az egész cselekmény, úgyse tudjuk beleélni magunkat. Amikor egy halálos ellentét gagyin és hiteltelenül oldódik fel, örültem, hogy legalább az nem derül ki, hogy az ellenségek anyjának ugyanaz a neve. Hát igen, idén már elég igénytelenek lehetünk. Azon sem akadok ki, hogy Christoph Waltz már megint csontra ugyanazt hozza, mint bármikor máskor, csak sokkal gyengébben, mert lássuk be, ennél is volt már rosszabb.

Az igazán durva az, hogy Burroughs eredeti angol übermensch sztoriját annyira politikailag inkorrektnek érezték az alkotók (fenét alkotók, inkább szórakoztatóipari melósok), hogy átestek a másik végletbe. Ez a film tökéletesen és szisztematikusan megsérti a férfiakat, a férfiasságot, és minden hagyományos férfi erényt. Kezdve ott, hogy főhősünkből egyszerre próbálnak műanyag szuperhőst csinálni, miközben egy töketlen balfasszá herélik ki, aki helyett először más férfiak, majd pedig a felesége dönt, anélkül, hogy neki lenne bármi beleszólása. Ezt követően rendre alul marad minden egyes konfliktusban, egyedül a vakszerencsének köszönheti, és semmiképpen sem saját magának, hogy éppen ő szabadul ki az emberrablásból, és nem Jane. Ezután egy majom simán legyőzi, majd a bennszülötteket meg pont a majmok segítségével tudja csak sarokba szorítani. A film legvégén mindössze egy fegyvertelen átlagembert képes legyűrni, és senki mást.

Jane ezzel szemben talpraesett, morálisan és belső erő tekintetében is jóval keményebb, mint az ő férfi fogvatartói, a szökése szintén sikeres, egyedül a jó szíve miatt kapják el később mégis, arról nem beszélve, hogy amúgy mindig ő dönt a férjura helyett. A Tarzant alakító Stellan Skarsgaard a film nagy részében félpucéran rohangál, aminek semmilyen dramaturgiai funkciója sincs, azt kivéve, hogy szexuális tárggyá fokozza le tökéletesen inkompetens főhősünket, illetve hogy a női nézők csurgathassák rá a nyálukat a moziteremben. Ja, meg hogy ezzel a hamis testideállal kisebbségi komplexusokat és rossz érzéseket keltsenek a tipikus nyugati, kicsit elhízott, picit puhány férfitársaimba. Ezzel szemben Jane az egész film során nyakig felöltözve, tetőtől talpig ruhában látható, ami olyan diszkréten ázik át, hogy olyan nem is létezik. Viszont rögtön adja magát a kérdés, hogy mi a jó büdös francért kellett akkor ezért Margot Robbie-t szerződtetni?

Ennél még a valóban legendás, eredeti ’30-as évekbeli Tarzan filmekben is sokkal jobban jártunk, ahol az akkori Jane, az egyébként nagyon atletikus és szexi Maureen O’ Sullivan egy jó kis dzsungelbikiniben kalandozott végig. Pedig az a legsötétebb, legprűdebb, legléleknyomorítóbb cenzúra, a legendás Hayes kódex rémuralma alatt készült. Egy olyan korban, amikor nem lehetett kimondani egy filmben azt, hogy „damned”, egy olyan korban, amikor a házastársaknak külön ágyban kellett reggel felébredniük, és még hosszasan lehetne sorolni az agyament hülyeségeket. Na most még ezt az elképzelhetetlenül alacsony nívót is sikerült alulmúlnunk, hála a politikai korrektség meg a feminizmus diktatúrájának. Pedig Jane a ’34-es Tarzan és asszonyában  is úgy táncoltatta a belé fülig szerelmes Tarzant, ahogy nem szégyellte, ő hozta meg a saját döntéseit, akár egyedül is felvette a harcot a rá leselkedő veszéllyel, és nem csak a vadembernek, de a civilizált férfiaknak sem akart megfelelni. Egy nagyon progresszív, haladó szellemű Janet ábrázoltak, aki emellett nem félt szexi lenni, a korabeli feministák pedig ünnepelték. És persze Johnny Weismüllert sem a színészi tehetsége, hanem a tökéletes teste miatt választották a szerepre, így a férfi és a női nézők egyaránt elégedettek lehettek.

De most hol van az egyenlőség? Miért csak a csajoknak lehet jó, miért kell minket elnyomni? És ez ezentúl trend lesz? Csak mert akkor jobb, ha lélekben felkészítem magamat. Slusszpoén: Margot Robbie azt nyilatkozta, a film bemutatója után, hogy ezentúl jobban meggondolja, milyen filmekben vállal szerepet, hisz itt is elrabolták a főhősnőt, és az nem valami trendi. Én meg már csak arra vagyok kíváncsi, hogy ha a Tarzant kiherélték, ki lesz a következő? Csak aszexuális blockbusterek készülhetnek ezentúl? Illetve csak a férfiakat szabad most már szexuális tárgyként ábrázolni? Mindenesetre ennek a legendának annyi.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold a facebook oldalunkat!