Néha elgondolkodom azon, hogy vajon az én szellemi érettségem ért el egyfajta elitista szintet vagy csak egyszerűen amit látok a tömegízlés leghétköznapibb formáját elégíti ki, amire én már nem vagyok vevő vagy sosem voltam. A legújabb tripla x-ből annyira árad az izzadságszagú bunkóság, hogy egyszerűen nem működik ebben az esetben, amit mondani szoktak az ilyen típusú filmekre: hogy annyira rossz, hogy az már jó. Sántító, erőltetett poénok, nulla történet, rossz színészi játék, egy pillanatra sem komolyan vehető akciók, röhejes, infantilis rendezés. Ha mindezt összeadjuk, megkapjuk az új tripla x film esszenciáját. 

A laza, dögös csávók hollywoodi mítosza régre megy vissza. Hollywood második aranykorában, a hatvanas években megjelentek azok a színészek, akikre ilyen vagy olyan viselkededésmintájuk és vásznon való megjelenésük alapján ráaggatták a macsó jelzőt, csak akkor még másképpen, szebben nevezték el. Steve McQueen már a "Wanted: Dead or Alive" sorozatban kiérdemelte ezt a  megszólítást, hogy aztán "A nagy szökés" (1963) - ben végleg rajta ragadjon a "The Cooler King" megnevezés. Vagy gondoljunk Paul Newman John Russel alakítására az "Hombre" (1967) (nálunk: A hallgatag ember) című filmben, vagy a lazaságban már McQueen-el konkuráló "Cool Hand Luke" (1969) - ra (nálunk: Bilincs és mosoly). A franciák is kitermelték maguknak ezt a figurát Alain Delon hallgatag, ámde életveszélyesnek tűnő karaktereiben, elég ha "A szamuráj"-ra (1967) emlékszünk. Mi köti össze ezeket az alapvetően más jellemeket? Mitől lesz "cool" egy karakter? Ezek egytől egyig kissé befelé forduló, az életről sokat tapasztalt, kiforrott jellemek, akiknek aligha lehet már újat mutatni és mindent megtapasztaltak és láttak már, amit csak emberi elme elképzelni képes. A "cool"-faktor az bennük, hogy mégsem veszik magukra. Lesújtott a sors? Nem baj, szemberöhögöm. Újabb és újabb akadályok tornyosulnak előttem? Nem baj, megkerülöm őket és egy laza vállrántással elsétálok mellettük. "Cool" attól lesz valaki a vásznon, hogy ténylegesen annak látszik és nem csak erőlteti. Véres verejtékkel, annyira, hogy szinte látszik az izzadtság a bőrén. Pont ez történik Vin Diesel-el. 

Az első tripla x film, 2002-es keltezéssel, nem volt más, mint egy nagy sebességen pörgő, a B-filmek minden kelléktárát felvonultató akciófilm, amely - mint minden ilyen alkotás, amelyben a főhősnek egyénisége van, vagy legalábbis ezt akarják elhitetni velünk - titkon a James Bond mozikkal próbál meg konkurálni, kevés sikerrel. Diesel itt még az, aminek látszik, egy kissé bunkó (pont illik hozzá Gesztesi Károly hangja), de alapvetően szerethető jellem, akit belerángattak egy akcióorgia kellős közepébe. A második tripla x film már pontosan az, ami: egy rossz, B kategóriás mozi egy olyan főhőssel, akihez képest Steven Seagal arcmimikája Oscar nyertes is lehetne. Vin Diesel végül hosszú vajúdás után elvállalta ezt a harmadik részt, bár ne tette volna. Karaktere még macsóbb, mint valaha, a baj az, hogy ő ezt úgy képzeli el, hogy áll és ostobán vigyorog, a szája szögletében mindig ott a kis vigyor, mintha azt mondaná, "én tudom ám, amit tudok, úgyis enyém lesz az összes nő és leverem a gazembereket". Elnézést, kaszkadőröket. Ennél rosszabbul csak a legendás David Hasselhoff alakította a "cool" pasasokat, meg a rosszfiúkat. Nem pusztán az a gond, hogy a szerep így komolyan vehetetlen, hanem elvész belőle a humor is, lévén ki tudna nevetni azon, ha mindig az arcunkba tolják, hogy amit itt látunk  az a menőség csúcsa. A poénok ugyanis nem ülnek, nagyon fáradtak. A macsóbbnál-macsóbb helyzetekből (ígérem nem írom le többé ezt a szót) kellene kibontakoznia valamiféle humornak, de a párbeszédek megírását valószínűleg egy iskolás fiúra vagy lányra bízták, mert már a film felénél arra gondoltam, hogy akár popcorn mozi, akár nem, ennyire vér ciki szövegeket profi forgatókönyvíró nem ír le. 

Itt mindenki nagyon kemény. Kezdve a látszatra a rosszfiú szerepét alakító Donnie Yen-től, egészen a csajokig. Ahogyan anno Jackie Chan-ről is azt gondoltam, hogy óvatosabban válogathatná meg az amerikai szerepeit, pontosan ezt gondolom Yen-ről is. Igaz, a szerepet úgy kapta meg, hogy eredetileg Jet Li-nek kínálták fel, de Li visszalépett (valószínűleg van valami igazság az évek óta keringő pletykákban, amelyek a betegségéről szólnak), így landolt nála a forgatókönyv. Yen egészen kivételes harcművész és bizonyos színészi kvalitásainak hiányát kisugárzásával helyettesíti a  vásznon, de ez ellen az egydimenziós jellem ellen még ő sem tud semmit tenni. A filmben csak akkor van élet, amikor a gigantikus két órás videoklip egyes jeleneteiben az ő mozgását figyelhetjük. Ezenközben végig arra gondoltam, hogy Vin Diesel dublőrének nagyon össze kellett szednie magát, ha Yen-el lépést akart tartani a forgatás során (persze tudjuk, hogy az ilyen fickók, mint Vin, vagy Tom Cruise minden jelenetet maguk csinálnak, hiszen ők nem színészek, hanem magánemberek és az életben pontosan úgy viselkednek, mint filmjeikben, de hadd szögezzem le: nem!). 

A kaszkadőrből lett thaiföldi harcművész/színész, Tony Jaa kemény lenne, ha karakteréből a  forgatókönyvíró nem csinált volna bohócot. Kacsafarokban elöl felálló, szőkére festett hajával úgy néz ki, mint valami transzvesztita művész és ezen még a mesterségesen eltúlzott, túljátszott játék sem segít, éppen ellenkezőleg. S ha már itt tartunk, ugyanez a sorsa a "Trónok harcából" áthozott majdnem két méteres Rory McCann-nak is. Ő az eszelős autós kaszkadőr, aki kétszázadik karamboljára hajt. Az pedig már természetes, hogy az ilyen filmeket teletömik ex-, vagy még aktív sportolókkal, így a volt NFL játékos Tony Gonzalez-el (aki rezzenéstelen arccal játszotta el a tökéletes katonát, amilyennek az igazi amerikai GI Joe seggfejeket elképzeljük) és az UFC bajnok brit Michael Bisping-el, aki Diesel után a második ügyeletes bunkó szerepét kapta meg és sikerrel meg (nem el!) is játszotta. A kínai Kris Wu pedig, aki polgári foglalkozásának megfelelően a filmben is énekes, igen hathatós segítséget nyújt Cage-nek azzal, hogy jelen van, néha lődöz egy-egy oszlop és fedezék mögül (lévén erre minden énekes képes) és az ellenpontját képviseli McCann totál pszichopata figurájának. 

Ha a férfiak nagyon kemények, akkor a nők természetesen nagyon dögösek. Azon már nem akadunk fenn, hogy minden nő szét tudna rúgni pár férfi hátsót és mindegyiket szétfeszíti a túlfűtött szexualitás, minek hatására olyan ruhákba bújnak, hogy Xéna, a harcos hercegnő megirigyelhetné és azonnal cserélné is ezekre a ruhatárát. A bolgár születésű Nina Dobrev végzetes vonzerejű hamvas kislányból (Vámpírnaplók) átvedlett ügyetlen elemzőbe, aki szerepe szerint halálosan szerelmes Xander Cage-be (persze, kibe másba) és folyamatosan jártatja a száját. Viszont, amikor kell odacsap és közben olyanokat mond két ember legyilkolása közepette, hogy "ez tök állat!". Az ausztrál Ruby Rose játssza a női pszichopatát (ha már a férfiaknál is volt egy Rory McCann személyében, úgy igazságos, ha kiegyenlítődnek az erőviszonyok), aki leszbi hajlamokkal van megáldva, nagy állatvédő és folyamatosan kekeckedik, nyilván abból a megfontolásból kiindulva, hogy ez az erő jelképe és majd egy jó kis esti, a napi munkától megfáradt mozinézés közepette beindítja vérkeringésünket az alsóbb fertályokon is ez a szellemi ingerlés. 

Az igazi okos, egyúttal elkötelezett szupernő azonban Deepika Padukone, az indiai színésznő, aki talán az egyetlen, aki igazán hitelesen tudja alakítani a szerepét, talán éppen azért, mert visszafogott és nem tudja túljátszani. Ezzel már el is mondtam, hogy az összes figura olyan, mintha egy karikaturista könyvéből léptek volna elő, csak sajnos a torz karaktereken és jellemeken lehetetlen nevetni, mert az egész film csak annyira humoros, mint szöges cipőben versenyt úszni egy cápával. Toni Collette CIA-nagyfőnök kis-atyaisten karaktere is olyan, mintha rátettek volna egy "ilyen a rossz nő" sablont a készülő filmre és átmásolták volna teljesen egészében az ebből származó klisét. S ha már erről van szó: a kliséket olyan ordenáré módon tolják az arcunkba, hogy még a magamfajta harcedzett - rosszabbnál-rosszabb filmeket megért - dinoszaurusz is tiltakozik legbelül, hogy elég, eddig és ne tovább! Jó példa erre a film vége felé egy húsz perces lövöldözős jelenet, ami azon felül, hogy pocsékul koreografált, unalmas és semmitmondó, még fölösleges is és nyilván abból a célból lett túlhajtva, hogy kitöltse az időt. 

Ami viszont mindennek az alja és innen már tényleg nincs tovább, az Cage londoni jelenete, amikor segítséget megy kérni a világ egyik legjobb hackeréhez (Hermione Corfield), aki hogy hogy nem gyönyörű és huszonéves (hát persze), aki a segítség mellett még bemutatja pár barátnőjének a háreméből (hiszen tudjuk az ilyen csajok leszbik is egy kicsit és a hárem az életelemük), akiket Cage-nek kötelessége elintézni, persze nem ököllel, s utána nyugodtan konstatálni, hogy megtette, amit megkövetelt a haza. Természetszerűleg ezt is a bájvigyorral a szája szegletében. Ez a jelenet azon régi Elvis Presley filmekre emlékeztetett, amelyekbe az alkotók egyre több ostoba, bugyuta és a főszereplő szexuális képességeire tett képi célzást és jelenetet igyekeztek belecsempészni, amely megmutatja, hogy a főhősnek egyetlen nő sem tud ellenállni, lévén ő a hideg vásárló, aki magabiztosan járja az útját és a nő ha ellenkezik is egy kicsit, az csak azért van, hogy lássák, nem adja olcsón magát. Diesel is eljutott idáig. Vajon mikor merül fel benne, hogy állj és ne tovább?

Ha tetszett a kritika, kérlek lájkold a Facebook oldalunkat!

U.i.: Ja igen, a  filmben szerepel még Samuel L. Jackson is...