Nem rajongok a Tom Holland-féle Pókemberért. Az első rész annyira PC lett, hogy azon röhögött a fél világ, hogy egy fehér osztálytársa se lett Peternek, mert a készítők annyira meg akartak felelni a trendnek, ráadásul megint ott voltunk a kályhánál, mindent előlről kezdeni amit már KÉTSZER is láttunk. A rásodik rész pedig úgy volt feledhető, ahogy volt, egy CGI-ben úszó orgia, amiben még Jake Gyllenhaal se tudta menteni a menthetőt. A harmadik részt már megnézni se akartam, mert rossz látni, ahogy a Marvel is elkezdett küszködni a mindent lezáró kettős opusz után. 

Ejj de nehéz lesz erről a filmről spoilerek nélkül beszélni - legalább annyira, mint amennyire ponttyal csókolózni -, nem csak azért mert a pontynak túl kicsiny a szája, hanem mera a ponty az nyálkás, undorító, kihányja a belit, aki megpróbálja. Szóval nem csak azért, mert akkor fogod a legjobban érezni magad rajta, ha SEMMIT, konkrétan SEMMIT nem tudsz róla, azonkívül, hogy ez mán itten kéremszépen megin egy újabb Marvel film, olyan mint a sajtburger, nem mindegy miről szól? De a helyzet az, hogy most sajtburger helyett, valaki jót akart neked, és kicserélte sajtos mcroyale-ra. Azért egy ilyet kapni mindig jó nem igaz?

Nagyon tetszett, hogy a film hajszálra pontosan onnét veszi fel az események fonalát, ahol két éve abbahagyta, egy másodpercet nem veszítünk, külön öröm, hogy a Covid senkit nem vitt el a szereplők közül, és ha valaki öregedett is, kejne pánik, hát megfiatalítjuk CGI-vel. Itt most elsősorban Marisha Tomei-re gondolok, pár éve még nagyon étetlenkedtem, hogy miért ezt a hot milfet akarják nekem eladni May nénikének, aztán mára eléggé bele... khm jött a szerepbe. Aki viszont abszolút nem hiányzott és felesleges volt, az Happy, aki Jan Favreau alakításában egyre inkább fárasztó, és hát valljuk be, kit érdekel? Benedict Cumberbatch jelenléte üdítően hatott az egész produktumra, jóllehet inkább csak azért kellett ide, hogy felvezessék a soronkövetkező nagyfilmjét. Nagyon jó irány, hogy végre elhagytuk a szívtipró gimit, és M.J.-re meg Nedre korlátozódik Peter iskolás léte. Sőt a filmben belengetik, hogy Pókembert várja a nagybetűs élet.

Azonban előtte még valahogy meg kellene oldania, hogy hirtelen mindenki megtudta kicsoda is Pókember, bár ebből a szálból korántsem hoztak ki annyit, mint ahogy azt elhintették az előző rész végén. Csak arra volt jó, hogy aztán Peter elmenjen Furadokihoz, és jól összekuszálják ők ketten az univerzumok szövetét. Na és itt kezdődik igazán a film, egy olyan autósztrádás akcióorgiával, amilyet már régóta nem láthattunk. Semmi kétség, John Watts felnőtt a feladathoz, és meghálálta, hogy nem cserélték le időközben.

No persze azért volt itt egy röpke húsz év - öregnek akarod érezni magad? nos EZ a Pókember majdnem húsz éve volt -, ami azzal telt, hogy kaptunk nyolc Pókember filmet, és még néhányat, ahol megjelent. Ennyi idő után joggal várjuk el, hogy ne a karakterépítésre, hanem a történetre, meg az akciókra, és az érzelmekre fókuszáljon egy film, mert a legtöbb szereplőt már vagy ismerjük, vagy láttuk, vagy ismerős valahonnan. És igen, végre tökéletesen értik mi kell egy Pókember filmbe, mitől Pókember Pókember, és, hogyan kell levezényelni egy ilyen kaliberű filmet.

Azt pedig öröm látni, hogy a film nem akar görcsösen megfelelni a mai woke/PC irányelveknek, hanem egy laza, vicces, és minden ízében friss történetet lengetett be a Karácsonyi hajrában. Az egyetlen probléma, amit fel tudok róni neki, hogy nem is olyan rég született egy Pókember rajzfilm is, amivel ez a film több pontban is rezonál, de még ennek tükrében is csak azt tudom mondani, hogy mindezt élőszereplőkkel megoldani, a jelen helyzetben egy kisebb fajta csoda. De hát most... Marvel, nomen est omen. Szóval moziba be, Pókembert meg, sárkányt el, királynőt le.

PS: Nnnna, kuttttyanehéz volt, de csak kibírtuk, hogy ne kottyintsunk el semmit, vagy csak kibírtuk, hogy ne kottyintsunk el semmit? Jól mondod Sanyi, csakkkkkibírtuk :D