"- Hallottál már a munkáról, tudod mi az a munka?

- Azt akarom, hogy ez az ember börtönben rohadjon, és addig nem nyugszom, amíg ezt el nem érem!

- Ki vagy te? Ki a fasz vagy te, bazdmeg? Bazdmeg a fenyegetéseidet, és bazdmeg a bátyádat is!

- Mit mondott?

- Jól hallottad, bazdmeg!"

A film 140 perces, a bazdmeg és különféle variációit 153 alkalommal mondják ki benne. Bár a magyar szinkron erre még rátett egy lapáttal, úgyhogy lehet, van az 180 is. A film totális bukás lett a maga idejében, 29 milliót hozott, miközben 35-ből készült, és a kritikusok is lehúzták, mondván Danny DeVito Martin Scorsese akart lenni, csak épp nincs hozzá tehetsége. Szerintem ez nem igaz, ha a film felépítése hasonlít egy másik rendező keze munkájára, az inkább Oliver Stone, aki a film eredeti rendezője lett volna, csak ő aztán inkább a Nixont készítette el. Ennek ellenére dicsérték Jack Nicholson alakítását, aki nagyjából felismerhetetlen a patkányarcú Jimmy Hoffaként.

A film kapott is pár jelölést, nevezetesen két Oscart a fényképezésért és a sminkért, valamint két Arany Málnát a rendezésért és a férfi főszerepért. Egyiket se kapta meg. És akkor itt most meg is vallanám, hogy bár az Oscar is sikeresen lejáratta magát a szememben régóta, de az Arany Málnát még annyira se tartom relevánsnak, mert gyakran csak azért jelölnek valakit mert pikkelnek rá. Pl. DeVito-ra, aki szar színész, szar rendező, playboy nyuszikat kefél a filmben és ez irigységet szül. De még ha ezt el is fogadnám - de persze nem fogadom -, hogy jelölhették Nicholsont, mert ha valaki miatt, hát miatta érdemes megnézni a filmet.

Főleg azoknak, akik azzal vádolják, hogy minden filmjében ugyanúgy néz ki, itt konkrétan fel se lehet ismerni, amire a magyar hang még rá is erősít, Kránitz Lajos abszolút jól illik ehhez az arrogáns, követelőző, és kicsit egyszerű karakterhez. Jómagam a filmet vagy húsz éven át sikertelenül vadásztam, és most is csak azért akadhattam rá, mert közben ugye Scorsese is elkészítette a maga verzióját Hoffáról, ez lett a felemás Az Ír. Amely ugyan nem feltétlenül Hoffáról akart szólni, de menet közben mégis az lett belőle.

Van egy amcsi aforizma, Amelia Earhart, Elvis, és Jimmy Hoffa üldögélnek egy kávézóban valahol Nevadában. Oké, oké, de hol? Hát ez az. Ha nem értenéd, a hiba nem a te készülékedben van. Ellentétben Elvis muzsikájával Hoffa annyira az USA-t meghatározó szereplő volt, minthogy pl. magyarnak kell lenni ahhoz, hogy értsd A tanút. Érthető, hogy a film miért nem muzsikált jól az USA-n kívül. Jó, jó, de az USA-ban se érdekelt senkit, hát mert ott meg nem szeretik a kommunistákat se, még az oly annyira balliberális Hollywoodban se. Az 50-es 60-as években, ha valakire ezt rásütötték nehezen tudta levakarni magáról. Bár Hoffa váltig tagadta, hogy kommunista lenne, neki köszönhető, hogy egyáltalán ismerik a szakszervezet szó jelentését odaát, merthogy az egy szociális dolog.

Betegbiztosítás, nyugdíjalap, sztrájk, munka törvénykönyve, ezek mind ismeretlen fogalmak voltak amiért Hoffa vérrel és vassal is megküzdött, ha kellett, az emberek pedig istenítették, mert egy volt közülük, aki egy nap kiszállt a volán mögül és azt mondta, elég! Készíts erről egy izgalmas filmet! Ha valaki akciójelenetekre vágyik, meg maffiás leszámolásokra, persze, hogy csalódni fog. Ha viszont egy korrekt életrajzi drámára, amiből megismerhetjük ezt a hazánkban jóformán teljesen ismeretlen embert - még wikipédia oldala sincs! -, akkor a végén azt fogja kívánni, bár tovább tartott volna. Persze Hoffa legendájához az is hozzátartozik, hogy 1975-ben egyszerűen csak eltűnt, soha nem találták meg, majd 1982-ben jobb híján hivatalosan is halottnak nyilvánították. A film sajnos ez utóbbival nem sokat kezd, ad egy lehetséges lezárást, amit mindenki a film egyik fénypontjának ír le, de én sokkal inkább szerettem volna egy kevésbé nyilvánvaló állásfoglalást.

Nem tudom, mennyire vagytok vele tisztában, de a fuvarozás 12%-át adja az egész világ GDP-jének, nagyjából a világ egy harmada valamilyen szinten abból él, hogy A-ból B-be szállít valamit. Szitkozódsz az autópályán a kamionok miatt, dugóba kerülsz a városban a futárok miatt, külön sáv van a legtöbb városban az embereket szállító járműveknek, hajóra manapság már nem is nagyon árulnak jegyet, mert csak és kizárólag szállításra használják őket, és ha véletlenül egyik felborul Szueznél, akkor meg kell kerülni egy egész kontinenst. Ezért építették a legtöbb várost folyó mellé, ezért vágtak át Szueznél, és Panamánál két földrészt, ezért találták fel a kereket. És miközben ezt olvasod, Elon Musk gőzerővel dolgozik azon, hogy ezt is robotok csinálják a jövőben.

A legtöbb üzletben már saját magadnak számolod ki a kasszánál, hogy mennyit fizess, telefonon veheted az okos jegyet, és automatába teheted be azt a kevés papírpénzt, amit még ugyan használsz. Ezek a munkahelyek már mind elvesztek, és közben úgy adagolják be, hogy neked ez csak jó. Persze szomorú, ha egy szakma megszűnik, menjél helyette Javát fejleszteni, vagy hívogasd az embereket telefonon, hátha berántod valami hülyeségbe őket. Ezt még egyelőre nem tudják megoldani robotokkal. De kötött pályás járműveket már nagyon ügyesen elirányítanak a vezérlőteremből is, a repülőgép pilóta is csak le és felszálláshoz kell, a többit megoldja a robotpilóta. Viszont a kamionok az más kérdés, mert ezek a fránya utak tele vannak bukkanókkal. "A következő kanyarnál élesen forduljon jobbra".

43%-a a fuvarozásnak kamionokkal történik, majdnem a fele. Ezeket emberek vezetik, akik kicsit olyanok, mint a kukások. Nincsenek szem előtt. Igen ám, de a Covid elég jól megoldotta, hogy hirtelenjében hiányszakmává váljon, és a bezártság miatt még az is elkezdett az internetről rendelni, aki addig idegenkedett tőle. A legtöbb üzletlánc pedig saját maga indított kiszállítást, nem beszélve az éttermekről. És bár papíron minden rendben van, ezek az emberek nem ritkán 24-36 órát vezetnek, vagy akár még többet, összevissza alszanak, betegség esetén nincs helyettesítés, és leginkább ugye azt szeretik, ha a melós nem betegszik meg, a nők meg nem szülnek, mert akkor jön a lapát. Na ilyen MOST a helyzet, milyen lehetett Hoffa előtt?

Te meglehet, nem a fuvarozásban dolgozol, de talán ismerős, amikor a szerződésedben milliméter pontosan le vannak írva a kötelességeid, ugyanakkor a jogaidat meg nagyvonalúan kezelik. Kajádat, piádat nem fizetik, az a húsz perc nem tartozik bele a munkaidődbe, és össze-vissza írogatnak be, ahogy éppen a munkáltatónak megfelel. Hab a tortán, hogy a szabadságaidat, ha éppen nem nyelik le, úgy adják ki, hogy neked legyen a legrosszabb. Heti szinten újítják meg a szalag mellett dolgozó, három műszakban gályázó munkavállaló szerződését, hogy bármikor meneszteni tudják. A tűzvédelmi oktatást ott írd alá, ha baleset ért, az minden esetben a te hibád, a lojalitásod pedig 25.000 forinttal köszönik meg tíz év után. És ha kirúgnak persze közös megegyezéssel, hogy ne fizessenek végkielégítést.

Úgyhogy mindezek miatt a Hoffa egy kurva jó film, mert olyasmiről beszél, amiről nem szokás, amit szeretnek a szőnyeg alá söpörni. Lehet nem kápráztat el hihetetlen akciójelenetekkel, viszont örök igazságot állít, miszerint a melós el van nyomva, és végletekig ki van használva. Annyi film készült Bobby Kennedyről, akit 1968-ban szintén lelőttek, nos, ahogy ebben a filmben viselkedik, teljesen megértem, hogy miért. Egy életrajzi film legnagyobb hibája, ha egyoldalú, mégis eléri, hogy kettejük közül Hoffával szimpatizáljon a néző, még úgy is, hogy alapjában véve egy agilis, kellemetlen alak lehetett, aki csak és kizárólag a karizmájának köszönhette, hogy a szakszervezet elnöki székébe jutott. Ez a film - meg persze az Ír is - azt sugallja, hogy mint a munkásosztály tagja nem volt sem elég művelt, sem elég intelligens, ami egyenes úton vezetett a nyilvánvaló bukáshoz.

Nicholsonról nem lehet eléggé dicsérően írni, szinte felolvad a szerepben, ebben persze segítségére volt, hogy műorrot, és fogsort viselt. Hoffa fia, amikor ellátogatott a forgatásra és meglátta kijönni a sminkestől, könnyekben tört ki, mert azt hitte az apját látja. Később Nicholson a film bukásáért a stúdiót hibáztatta, amiért előre hozták az ugyanebben az évben készített Egy becsületbeli ügy című filmjét, és az emberek inkább arra voltak kíváncsiak. Önmagának mai napig ez a legkedvesebb szerepe, mivel ő is lentről kezdte, és tetszett, hogy Hoffa sem felejtette el soha honnét indult, és bármikor nekiállt akár zakóban is kicserélni egy kocsikereket.

DeVito karaktere nagyjából hasonló, mint amit az írben Robert DeNiro játszott, az elején mintegy véletlenül találkozik Hoffával, míg a végén a leghűségesebb embere lesz. Arról lehet vitatkozni, hogy DeVito mennyire tehetséges színész, de szerintem felesleges, mert szegényebb lenne nélküle Hollywood. Ő egész máshogy kicsi, mint Joe Pesci, soha nem éreztem rajta azt, hogy őt akarná utánozni. Ebben a filmben karaktere több másik valós figurából lett egybegyúrva, ő narrálja az eseményeket, ő emlékezik vissza Hoffa életútjának jelentősebb állomásaira, miközben ama végzetes napon várakoznak egy étterem előtt. Én szeretem DeVito filmjeit, a Dobjuk ki anyut a vonatból életem egyik meghatározó filmje, a Rózsák háborúját pedig mindig is afféle nem hivatalos lezárásnak tartottam a Smaragd Románca, Nílus Gyöngye kalandfilmek mellett, ahol kiderül mivé lett a nagy szerelem. És persze nagyon jó a kémia DeVito és Nicholson között, de ez nem csoda, hiszen évek óta ismerték ekkor már egymást, legelőször a Száll a kakukk fészkére című filmben szerepeltek együtt, de Nicholson is rendezte DeVitot az Irány, Délre! című westernben.

A filmben felbukkan John C. Reilly is Bár készített már előtte is néhány filmet, mégis itt kapott először jelentősebb játékidőt, és bár itt is sokáig a háttérbe húzódik, később kiderül, hogy központi szerepet szántak neki. Aztán itt van személyes kedvencem Armand Assante is, aki egy kitalált detroiti maffiavezért formál meg, akit Anthony Giacalonéról mintáztak, akivel Hoffa szoros kapcsolatot ápolt, és aki miatt később elérték, hogy mégis rács mögé kerüljön. A film azt sugallja, hogy ő tüntette el Hoffát, amikor az kezelhetetlenné vált a számára, de az ő személye körül változtatott a legtöbbet a film, ahogy a találka helyszínét és annak körülményeit is átírta. A filmben úgy tűnik, a semmi közepén várakoznak Jimmyék, miközben épp azért volt megdöbbentő az eset, mert ugyan Detroit külvárosában történt az esemény, de egy viszonylag forgalmas helyen. Később Giacalone is börtönben végezte ugyanúgy adócsalásért, mint Al Capone.

Megemlítendő még Frank Whaley és Steve Witting is. Előbbi a Gyomok között-ben játszott Nicholsonnal pár évvel korábban, mikor találkoztak a Hoffa forgatásán Nicholson felnézett az újságból majd megszólalt: Má' megin' itt van? Még mindig színészkedni próbál, lenyűgöző. Majd tovább olvasta az újságot és többet nem szólt hozzá. Utóbbival pedig DeVito minden filmjében erőszakoskodott. Itt kipofozza Hoffa irodájából, majd még ugyanebben az évben leharapja az orrát a Batman Visszatérben.

A film tele van parádés jelenetekkel. Például a szarvas vadászat, ahol egy szerencsétlen őz halálán még nem röhögtem ennyit. Vagy, ahogy DeVito folyamatosan önmaga is növeli Hoffa legendáját egyre vadabb verzióban mesélve olyasmiket, amik nem is úgy történtek valójában. A Bobby Kennedy-féle meghallgatás, ami egy az egyben az eredeti jegyzőkönyv alapján lett rekonstruálva. Vagy éppen Hoffa őrjöngése Kennedy irodájában. De az is nagyon átjön, mennyire tisztelték ezt az embert nem csak a melósok - az a kamionokból álló sorfal a börtönig nagyon szép volt -, de az újságírók, sőt a rendőrök is, hiszen ők is pénzből élő alkalmazottak.

Úgyhogy én mindenképpen azt szeretném, ha ez a filmet újra felfedezné a közönség, és méltó helyére kerülne. Nem érdemelt ugyan Oscart, de Arany Málnát semmiképpen sem, viszont ha valaki azt mondja nekem életrajzi dráma, akkor én valami ilyesmit várok tőle, mint amit a Hoffa nyújt.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4