Régen a szovjet filmek esetében bármilyen karakterdráma is zajlott a nép szeme láttára, a végére mindig kellett egy ún. “vörös farok”, ami az akkoriban regnáló rendszert vagy ideológiát támogatta, ezzel lényegében sikerült propagandát csempészni minden alkotásba. Korunk hollywoodi filmjeinél ezt talán a legjobban “woke farok”-ként tudnám hívni. A “feminista farok” nem hangzik olyan jól, a “píszí farok” meg nem fedi le a teljes képet, úgyhogy maradok ennél a kifejezésnél. Szóval most erről fogunk beszélni, de ezt nem lehet spoilermentesen, szóval innentől SPOILER, majd gyere vissza, ha már láttad a filmet.

Szóval ez a film valójában a “toxikus maszkulinitás” és a diverzitás kérdését járja körül a mondanivaló szintjén. 

A mi jó Batmanünk - bár igazából egy tök érzékeny lélek - a káros férfiszerepnek próbál megfelelni a film elején, ezért megy bele tök agyatlanul értelmetlen konfliktusokba, dehát ettől amúgy ő maga is szenved. 

Rajongásig szeretett apjáról kiderül, hogy sáros volt, a jelenlegi, kizárólag fehér férfiak által vezetett város totálisan korrupt, ez alól csak egy fekete és egy mexikói rendőr képez kivételt. A főgonosz pedig nem más, mint egy trollhadsereget vezető, okoskodó, összeesküvés elméleteket terjesztő alt-rightos incel, na meg az ő trolljai, akiknek már nem elég a billentyűzet csapkodása, hanem terrormerényleteket terveznek és hajtanak végre. A Rébuszt egyébként jogos indulatok és jogos sérelmek vezetik az elit ellen, de a módszereivel nehéz azonosulni. Ő mondja ki, hogy teljesen mindegy, hogy a korrupt fehér polgármester, vagy a fekete polgármesterasszony jelölt nyernek az épp zajló választásokon, mindenképpen a rendszert a háttérből irányító gengszter lesz a valódi győztes. Sőt, még abban is igaza van, hogy Bruce Wayne nemtörődömsége is a probléma része, ugyanis ez a rengeteg korrupció az ő vállalatából burjánzott ki. 

A film végén persze kiderül, hogy a 28 éves fekete polgármesternő igazából bátor, jószívű teremtés, aki nem fél a sarkára állni, sőt saját kezűleg, vérét adva segít a jóravaló polgároknak. Természetesen Batman is megmenti Gotham városát, valódi hőssé válik, továbbá felismeri, hogy mennyire hasonlít ezekre a gonosz terrorista incelekre, és megérti, hogy ez milyen helytelen viselkedés. Abba most ne menjünk bele, hogy ha ezt egy kicsit is levetítjük a valóságra, akkor mennyivel komolyabb pszichológiai problémái lehetnek olyasvalakinek, aki éjszakánként talpig bőrbe öltözve embereket ver szanaszéjjel, mint egy, az anyukája pincéjében élő 35 éves szűz férfinak, akinek a legkomolyabb bűne az, hogy baromságokat ír az internetre, és olyan nőknél próbálkozott utoljára 3-5 évvel ezelőtt akiknél nem volt semmi esélye. Tehát a film szerint bármilyen szörnyűek a férfiak - különösen az előző generáció, meg még inkább a jelenlegi incelek - a végén szerencsénkre mégiscsak számíthatunk a fekete nőkre, és az elitet jelképező Bruce Wayne-re, hogy ők majd azért jól megmentenek mindannyiunkat. 

Ez a végkövetkeztetés azért egy picit ront az összképen, na meg az olyan suta jelenetek is, mint például amelyikben Batman rácsodálkozik arra, hogy ha a világ egyik leggyönyörűbb nője, Zoe Kravitz egy nagyon mélyen kivágott ruhában bemegy egy klubba, akkor a csúnya, galád férfiak - ki hitte volna - nem a szemébe néznek. 

De azért legyünk őszinték, ilyen politikai jellegű mellékzöngék a Nolan trilógiában is voltak, mégis imádtuk őket. A sötét lovagban egészen egyértelműen azt sugallják, hogy “nem baj, ha lehallgatunk, és megfigyelünk téged akkor, ha terrorfenyegetettség van, sőt ez igazából neked jó”. A harmadik részben pedig megkapjuk, hogy akinek pár évvel egy világválság után nem tetszik a gusztustalan méretű vagyoni különbség az elit és a dolgozó emberek között, az vagy egy elmebeteg hippi, vagy egy populista rohadék. Na most ezek az üzenetek akkor még inkább egy republikánus érzelemvilágról tanúskodtak, és ugyan már akkor sem hangoztak valami szépen, de legalább annál rosszabbul öregedtek; ma már terrorfenyegetettség sem kell a világméretű megfigyeléshez, elég a puszta céges érdek, az elit és az átlagember közötti szakadék pedig mélyebb, mint valaha, miközben valódi populisták nyerészkednek visszataszító módon ezeken a különbségeken. Dehát akkor még olyan dolgokról beszéltünk, amik tényleg mindenkit érintettek, mert még a kanyarban sem volt a mai identitáspolitika.

Visszatérve az új filmhez, a helyzet az, hogy a Marvel és úgy általában a Disney mozikkal, - vagy termékekkel - szemben a The Batman képes némi árnyaltsággal és intelligenciával kezelni az üzenetét. Például Thomas Wayne sötét titkáról sem bizonyosodhatunk meg tökéletesen, és a Macskanő a maga negyvenöt kilójával - mai hollywoodi mércével mérve hihetetlen ugyan, de - nem tudja leverni a nála 30 centivel magasabb Batmant, annak ellenére hogy nem csak színesbőrű, de még nő nemű is. Azért ez egy Marvel filmben elképzelhetetlen lenne, hogy ne élhessük át ezt a girl power fantáziát. Sőt, továbbmegyek, nem csak a Macskanő menti meg Batmant, de ez bizony fordítva is előfordul, ilyen szintű merészséget pedig, hogy egy férfi megmenthet egy nőt, nem is tudom hány éve nem láthattam nagy költségvetésű stúdiófilmben. A fekete polgármesterasszony pedig ugyan hőssé avanzsál a történet végén, de megtudjuk, hogy bizony képes elég visszataszítóan is viselkedni, és azért tény, hogy a szerepe egyáltalán nem központi, sokkal inkább jelzésértékű. 

Az incel főgonosznak pedig hát - tetszik, vagy sem - megvan a maga igazsága, a maga érvei, fel van építve, és néhol kellőképpen együtt lehet vele érezni. Ezért is mondom azt, hogy ez nem egy olyasfajta propagandafilm, amihez az utóbbi időben hozzá akar szoktatni minket Hollywood, annál sokkal-sokkal intelligensebb és sokrétűbb, de kétségtelenül ott van benne az a bizonyos “woke farok”.