Hétvégén Oscar és még hiányzik négy film a brancsból. Mai alanyunk az első amire azt mondom, megérdemelten válogatták be, bár tartok tőle, ha nem siketekről szólna, csak egy szimpla coming of age filmecske lenne, és sokkal kevesebb figyelmet kapott volna. Az Apple szerzeménye tavaly tarolt a Sundancen, így várható volt, hogy jelölik bár szerintem nem azokat, és nem úgy, ahogy tényleg megérdemelte volna. Ráadásul csak kiderült a végére, hogy EZ IS egy remake.
Annyira azért nem lóg ki a sorból, és az Akadémi által képviselt koncepcióból, hiszen Gene Wilder anno a Vaklármában megmondta, ha vaknak születsz mindenki azonnal segíteni akar, de ha siketnek, akkor hülyének néznek. És sajnos ebben van is valami, elég ha az ember belefut két süketbe, akik éppen kézjelekkel gyilkolják egymást a nagy veszekedés közepette. Szóval a CODA az idei nyomi film, lásd még Nevem - Sam, Forrest Gump és társai. Szerencséjére azonban a film igen nagy része kerüli a kliséket, és a giccsbe is csak ritkán szalad bele, mondjuk akkor tátott szájjal és nagyon.
Legfurcsább nekem az idei szezonban, hogy mennyire reflektálnak egymásra a jelölt filmek. Ez is egy tehetségről szól, aki megpróbál kitörni a hétköznapok taposómalmából, lásd Richárd király, itt is próbákat láthatunk mint a Tick, tick... boom vagy a Vezess helyettem esetében, és itt is egy remake-el állunk szemben, ahogy a West Side Story, vagy a Nightmare Alley is az. A CODA-t a nem is olyan régi, 2014-es Bélier családból készítettek.
A CODA egyébként azt jelenti, Child of Deaf Adults, vagyis olyan gyermek aki maga ugyan nem süketnéma, de a szülei azok. A film pedig azt mutatja be, hogy próbál Ruby ebben a korántsem egyszerű helyzetben boldogulni az életben. Gyorsan meg is jegyezném, a film legjobb tulajdonsága Emilia Jones - akit természetesen nem jelöltek Oscarra -, aki ezt a küszködést meglehetősen drámaian adja át. Ráadásul csodálatos hangja is van, aminek külön tragédiája, hogy szülei nem hallhatják, emiatt nem is igazán értik miért fontos neki, hogy zenei iskolába jelentkezzen az érettségi után. Jones játékán látszik, mennyire belefáradt már a Hamupipőke szerepbe, amire egyrészt az élet másrészt szülei passzív-agresszív viselkedése kényszeríti, és bár szeretne több lenne, a saját családja folyamatosan visszahúzza a mocsárba.
A film sajnos nagyon ráerősít a Wilder által mondottakra, mert ha azt hitted idegesítő szüleid vannak, akik minden alkalmat megragadnak, hogy nevetség tárgyává tegyenek a külvilág előtt, meg persze minél jobban ki is használjanak, akkor nézd csak meg a CODA-t és egyből jobban fogod érezni magad, mert amit itt ez a két ember leművel arra nincsenek szavak. Sian Heder rendezőNŐ nyilván így akarta bemutatni milyen bohókásak, meg viccesek, de a film egy harmada után már inkább csak ráerősített a sztereotípiára, miszerint a siketek nem teljesen normálisak és ha nem lennének siketek, ez a viselkedés akkor is problémás lenne. Troy Kotsur maga is siket, és akkor ezért jelölték Oscarra? Mert nem igazán fogja veszélyeztetni a többiek esélyeit azzal, hogy egy tapló parasztot formált meg, aki ezzel nincs tisztában.
Nála még idegesítőbb az anyát alakító Marlee Matlin, aki meg egyenesen féltékeny és irigy a lányára, no meg arra, hogy már nem róla szólnak a dolgok. Azt se igazán értem, hogy miért néznek ki úgy ezek az emberek mintha legalább hatvan évesek lennének, miközben két alig húsz éves gyermekük van. De ezt fogjuk rá a halászok sanyarú sorsára. Az egyetlen, aki megérti - süket létére - Rubyt, az a bátyja, akit Daniel Durant alakít, és énektanára, az excentrikus Eugenio Derbez - aki sokak kedvence lehet a Hogyan legyél latin szerető óta. Természetesen egyiküket SEM jelölték.
Nagyon érdekes, hogy jelölnek egy filmet adaptált forgatókönyvre, amit eleve egy remakeből készítettek, mindenesetre nem hiszem hogy megnyeri, miközben a legjobb hangra nem, amikor ha valahol, hát ebben a filmben minden hangnak szerepe van, mert percek telnek el úgy, hogy semmi beszéd nem zavarja meg a háttérben kiteljesedő zörejeket, nagyon tetszett, ahogy a csenddel operálta film, és ettől egy egészen különleges, és fantasztikus hangulatot kapott. Ahogy a fényképezés is érhetetlenül maradt ki a jelölésből, mert a Dűne után talán itt kapjuk a legszebb és legtermészetesebb képeket.
Mindenesetre a mérleg serpenyőjébe még így is bőven több a plusz mint a mínusz, és örülök, hogy végre láttam egy olyan filmet az idei szezonból, ami tetszett is, és ott a helye a nagyok közt. Érdekes volt a világ is amibe általa betekintést nyerhettem, még ha helyenként kicsit klisés és szirupos is volt az én ízlésemnek.
Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!
Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4
