- Menjünk magyar filmre moziba!
- Tréfálsz?
Akármilyen kis ország vagyunk, évről évre csak kitermelünk 30-40 filmet, amit a filmszemlén lehet csócsálni, ímmel-ámmal lenyelni, hogy aztán megfeküdje az ember gyomrát. Igaz, akad néha egy-két gyöngyszem, de ha sikerülne elérni, hogy csak évi TÍZ film készüljön, de azok „merjenek nagyok lenni” akkor óriási lépést tennénk afelé, hogy jövőre ne zárjanak be még öt mozit.
A Tréfáról ugyanis ordít a csóróság. Ezt a néző öt perc után levághatja. A főcím abból áll, hogy Zoltán atya elfütyörészik a stáblista alatt. Ez egyike a két zenei betétnek, ami a filmben létezik. Merthogy arra se futotta. Összesen három színész játszik a filmben, mindenki más amatőr. Ez egyben egyetlen pozitívuma is a műnek, mert lehet látni, vannak jól elrejtett tehetségeink, - gondolok itt elsősorban Lengyel Tamásra - nem muszáj minden filmben Gesztesi Karcsit, meg Kapa-Pepét mutogatni.
Kosztolányi Dezső novellájából csak az alap sztorit hagyták meg, azt is mesteri módon heréli ki a film, húzza-vonja a VÉGE címszó felé. 1912-ben, egy fiúkollégiumban találjuk magunkat, s nagyjából 90 percig azt fogjuk látni, miként telnek a srácok napjai, hogyan nevelik őket. Olykor próbálnak valami cselekményt vinni a filmbe, de ez jóformán negyedóránként kifullad, és a történet szétesik. A film közepéig viszonylag érdekes, ahogy Zoltán és Weigl atya egymással vitázik, érvel, hogyan is kellene nevelni a gyerekeket. Zoltán szinte bármit megengedne, Weigl pedig keményen fellép a legkisebb rendbontás ellen is. Azonban Zoltán a a film felétől perctől egyre inkább magába zuhan, Weigl pedig egyre öncélúbb lesz a szadista eszközökben.
Szomorú az is, hogy a film szinte sulykolja; a fiúk egy emberként kiállnak a közutálatnak örvendő rosszfiú mellett, ugyanakkor kitaszítják a jó tanulót, aki bárkin segít, és a végén halál az osztályrésze. Merthogy ez lenne a történet. Valójában a helyzet az, hogy történnek dolgok, aztán amikor a rendező úgy vélte eleget forgatott, megölik a srácot. Szomorú látni, hogy Gárdos Péter, aki a 80-as években azért alkotott pár dolgot, három év szünet után ennyit tud felmutatni, miközben utolsó filmje, a hasonlóan rossz Igazi Mikulás volt. És ez a szuperprodukció HETVEN milliót emésztett fel! Ez nem is Tréfa, ez már Vicc.
A kritika először 2011-ben jelent meg az ELTE TTK-s Nyúz című lapjában.
Ha tetszett az ismertető, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!
Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4
