Jackie Chan egyik legismertebb filmje saját rendezésében készült 1985-ben. Nagyon durva kaszkadőrmutatványokat hajt végre ebben a filmben is Chan barátunk, elég ha csak a buszos kezdőakcióra, vagy a plázás fináléra gondolunk. Természetesen a gengszterek a Rendőrsztoriban is előszeretettel bunyóznak lövöldözés helyett, de ez könnyen megbocsájtható, ugyanis elsőrangú bunyós jeleneteket láthatunk ismét, ahol remekül használják ki a tárgyakban adódó lehetőségeket, ennek köszönhetően egy fél pillanatra sem válik unalmassá a sok sok pofozkodás, ráadásul valami hihetetlen rombolást vittek végbe a film során. Poénokban szintén nem szenvedünk hiányt, Jackie barátnőjén például egész jókat lehet nevetgélni, de vannak olyan hihetetlen együgyű poénok is, amikor például Jackie-nek egymás után tortát vágnak az arcába. Ezeket igazán kihagyhatták volna, sokkal jobb lett volna az összkép. Ami a film legnagyobb hibájának tudható be, hogy a komikus, illetve a komoly jeleneket teljesen különválnak egymástól. A fináléban Jackie dühödt ámokfutásba kezd, amiben semmi humor nincs, és ez borzasztóan elüt a film egészének hangvételétől. A végén úgy érezzük, hogy nem is egy könnyed akciókomédiát láthattunk, hanem egy brutális rendőrthrillert. A Rendőrsztori egyébként egyáltalán nem rossz film, nemcsak a remek akciók és bunyók miatt, de a tempója is kellően pörgős, gyakorlatilag nincs olyan másodperc, hogy ne történne valami, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, a folytatások mennyire tudják tartani a színvonalat.

Igen, már a második rész is tök felesleges volt, és igen végeredményben ez is az, de ha már Psycho, akkor nézzük végig a sorozatot.

A harmadik rész ugyanúgy az első részt másolja, csak kicsit máshogy; inkább Norman Bates-re koncentrál, és az ő dolgaira: a kitömött madarakra, a kitömött hullára, az emlékeire, illetve vannak hasonló szituációk, mint az első részben: Norman a végén ugyanúgy mosolyog, vagy ugyanúgy a szája elé kapja a kezét az egyik gyilkosság után. vagy ott van például a zuhanyzós jelenet, amit kicsit kifordítottak önmagából, helyette kaptunk egy telefonfülkés gyilkosságot. Szerencsére a második résszel ellentétben jóval gyorsabb a tempó, nem sok időnk van unatkozni, bár az is tény, hogy izgulni, vagy félni sem tudunk igazán. Amikor a film legvégén elkezdene hátborzongatóvá válni végre valahára egy jelenet, akkor pedig teljesen tönkreteszi a riporternő locsogása az egészet. Mellesleg ekkor hangzik el a film nagy csavarjának szánt, de valójában borzasztóan erőltetett fordulat. A Psycho 3 a felbukkanó cikik, a gyilkosságok ábrázolása és a túlzott '80-as évek hangulat miatt a lehető legközelebb került a slasher műfajához. És ha már a '80-as éveknél tartunk, a gagyi szintetizátoros zenei aláfestés borzasztóan sokat ront az amúgy sem túl fényes összképen. Emellett viszont feltűnik a fekete humor is, ami néhány jól eltalált egysoros képvisel, de akad olyan beteg szituáció is, mint a sheriff és a jégkockák esete.

A bakikról is kell szót ejtenem, mert vannak szép számmal, és elég gáz ráadásul. A sheriff és a városlakók teljesen hihetetlen hozzáállása Normanhez a forgatókönyv hibája, de attól még vicces. Mikor a mocsárba hajtanak a kocsival, azt viszont érdemes alaposabban odafigyelve megnézni ugyanis: amikor a kocsit kívülről látjuk, premiár plánban konstatálható, hogy nem ül benne senki, a következő snittben viszont már igen. Illetve Norman elvileg a srác nyakán tapos, csak tudnám ez hogy lehetséges, mikor mindeközben a kamera azt is mutatja, hogy a pedálokat nyomja...

Szóval nem okozott bennem azért maradandó károsodásokat a Psycho 3, de annak szívből örülök, hogy már csak egy rész van hátra. Egyébként a Psycho folytatásokról nagyszerű elemzést találhattok itt: www.filmtett.ro/cikk/34/a-mult-sohasem-mulik-el-a-psycho-folytatasai

Kezdődhetne megint a szokásos nyavalygás, hogy "ó már megint egy remake, nem igaz, hogy semmi újat nem lehet kitalálni, csak tönkretenni a régi filmeket". De ennek most nincs igazán létjogosultsága, ugyanis az eredeti Charles Bronson féle Mestergyilkos se volt valami igazán jó film. Az alapötlet nem volt rossz, de végeredményben egy nagyon közepes és unalmas thrillert kaptunk. Ha pedig korunk egyetlen valamirevaló akciószínésze (direkt nem sztárt írtam) újra akarja forgatni a mai igényeknek megfelelően, ám legyen.

Tehát nem voltak előítéleteim A mestergyilkossal szemben, sőt tulajdonképpen azt kaptam, amit vártam: egy nagyon rövid, nagyon feszes, pörgős akciófilmet. Persze egyiktől se maradt tátva a szám, de legalább brutálisak voltak, és általában lehetett látni, hogy mi történik. Egyszeri szórakozásra tehát alkalmas a film, de sajnos rengeteg hibája is van. A legfőbb probléma a totális hihetetlenség. Persze nem az akciójelenetekre gondolok, ott már ezt megszokhattuk, meg a mi érdekünkben történik, hogy látvány, stb... De például ott van az a jelenet, amiben térdenlövik a csávót, és nem kínlódik fájdalmában, hanem ilyen meglepett fejjel beszél percekig. Még sosem lőttek térden, de el tudom képzelni, hogy eléggé fáj. Ugyanebben a jelenetben a családtagok sírnak, de ahogy eljátsszák egy könnycsepp, meg beleérzés nélkül, az valami iszonyat steril és zavaró. Továbbá engem az is bántott, hogy Statham egy csöppet se szenvedi meg a filmet... talán még csak meg sem ütik egyszer se, ami elég gáz egy ilyen stílusú akcióban. Továbbá teljesen kihasználatlanul hagyták az alapsztoriban rejlő drámaiságot, amikor pedig elkezdték a film vége felé, átcsapott ócska és kínos érzelgősségbe. Az egyetlen jó jelenet ilyen szempontból a tolószékes és fegyvertelen Donald Sutherland hidegvérű meggyilkolása. Gondom volt még az is, hogy kihagyták az eredeti film legjobb-leghangulatosabb jelenetét a fiatalabb bérgyilkos szeretőjének öngyilkosságát.

És ha már az eredeti film: egész végig azon izgultam, hogy hagyják meg az eredeti csavart, mert az azért elég jól jött ki. És aztán meg is hagyták, de fordítottak rajta még egyet, így pedig végképp tönkretették... Nem bírták ki, hogy Statham ne lovagoljon el a naplementébe...

Egy pillanatig sem tagadhatom, hatalmas elvárásaim voltak a sorozattal kapcsolatban. Egy gengsztersorozat, ami az alkoholtilalom idején játszódik, Steve Buscemivel a főszerepben, az HBO gyártásában? Ide vele...

A szemem előtt a Maffiózók példája lebegett, amelyet nemes egyszerűséggel minden idők legjobb sorozatának tartok. A mai igényes sorozatok dömpingjében egyértelműen ez számított úttörőnek a '90-es évek végén. De ez a bejegyzés nem a Maffiózókról szól, mégis kénytelen vagyok szólni róla, hisz annyira hasonlít egymásra a két sorozat hangvétele, hogy ennél közelebb már nem is állhatnának egymáshoz. A különbség pusztán annyi, hogy a Gengszterkorzó a múltban játszódik, és ez kétségtelenül hozzáad némi bájt a látottakhoz (meg néhány gagyi CGI hátteret is). Továbbá itt is megvan a főnök gengszter, mellette a lelkiismeretével küzdő nő, a feltörekvő ifjú, a beteg öregember és még hosszasan sorolhatnám. A színészek sajnos nem olyan jók mégsem, mint a Maffiózókban. Steve Buscemi természetesen telitalálat, gyakorlatilag rá szabták Nucky Thompson karakterét. Kelly MacDonald szintén több, mint tökéletes, nemcsak különleges vonzó, de remek színésznő is, ő az akivel leginkább együtt tudunk érezni a sorozatban. Michael Shannon a vallási fanatikus ügynök szerepében szintén remek... De például Michael Pitt babaarcáról az életben nem tudnánk elhinni sem az ambíciót, sem a háborút, sem a gyilkosságot, sem a gengszterkedést. Mivel az egyik főszereplőről beszélünk ez elég nagy gond. A többiek pedig sajnos egyáltalán nem emlékezetesek egy csöppet sem. Ott van például Al Capone is, akivel látványosan nem tudtak semmit sem kezdeni a történetben.

A történetvezetés pedig valami irgalmatlanul lassú, egyik érdektelen történetszálról a másikra ugrunk. Más szóval, kissé unalmas a sorozat, ami mindig hiba lenne, de egy gengszterszériánál különösen. Az utolsó epizód pedig nagyon lehangoló, végig eszkalálódik egy konfliktus, ami aztán semmivé pukkad...

Lehet túl nagyok voltak az elvárásaim, de szerinte ez a sorozat így nagyon nem oké, és nem csak a Maffiózókkal összehasonlítva. Az is lassú folyású volt, de mégis érdekes minden rész elejétől a végéig. A pilot itt is nagyon jóra sikerült, de sajnos nem sikerült a színvonalat fenntartani, ehhez kevés volt az a pár nagyon jó jelenet.

"Emlékezz Norman, egyedül én szeretlek téged. Csak a mama szeret igazán..."

A Psycho nem csak Hitchcock leghíresebb, legjobb munkája, hanem egy filmtörténeti jelentőségű remekmű, ami a mai napig többszörösen megvezeti a nézőket, mindemellett pedig igazán vérfagyasztó. Egy tökéletesen lezárt történet, amit semmi értelme sincs folytatni, vagy újrafeldolgozni. Sajnos mindkettőt elkövették.

A Psycho 2-t 1983-ban mutatták be, amikor a csúcsponton volt a slasher láz, a Halloween-nak köszönhetően. Bár az eredeti film is nagyon nagy hatással volt az alműfaj születésére (elég, ha csak a Carpenter remekművében rejlő milliónyi utalásra gondolunk, például Loomis doki nevére), mégsem nevezhető egyáltalán slashernek, jóval több annál. A folytatás egyértelműen csak egy újabb rókabőr lehúzása a nyereség érdekében, a megfelelő időben. Nagyon sokat utalgat az első részre, önmagában gyakorlatilag érthetetlen lenne a sztori. És ez nemcsak a történetre igaz, de még a kamerabeállításokra is. Természetesen közelében sincs az eredeti Psycho színvonalának, sőt sokkal inkább elmúlt felette az idő, pedig 23 évvel később készült. A gyilkosságok sokkal véresebbek, de egyben gyorsak is, a feszültségnek sajnos nyoma sincs, pedig érződik, hogy az alkotók ezt akarták elérni, hogy filmjük ezzel legyen jobb-több egy átlagos slashernél. Épp ezért slasherként sem működik egyáltalán a Psycho 2, ahhoz túl lassú, túl hosszú, és túl kevés a gyilkosság. Az eredeti film végén lévő zseniális csavart is megpróbálták überelni, de elég erőltetettre sikerült a végeredmény. Ami azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne nagyon meglepő és hihetetlenül bizarr. És itt a hangsúly a hihetetlenségen van. Nem véletlen, hogy a rendező Richard Franklin nem tett le sem azelőtt, sem azután semmi maradandót az asztalra. Ugyanez igaz a főhősnőt alakító Meg Tillyre, aki hihetetlen cuki jelenség, jó érzés ránézni, de egyáltalán nem illik a filmbe. Anthony Perkins pedig a vége felé nagyon túlripacskodja már a dolgot.

A Pycho 2 egy remekmű teljesen felesleges és gyenge folytatása, a korhoz híven rengeteg slasher vonással, de mégsem tud azzá válni. Ez nem jelenti azt, hogy nézhetetlen film lenne, már csak azért sem, mert sokat merít az első film legendájából. A legnagyobb baj pedig az vele, hogyha sokkal jobban megcsinálták volna, még akkor se érhetne fel az eredetihez. Nem nézhetetlen és nem vállalhatatlan, azt is túlzás lenne állítani, hogy meggyalázza az első részt, de akkoris teljesen felesleges...

"Éljen Napóleon elvtárs!"

Egy tipikusan olyan rajzfilm, ami nem gyerekeknek való, persze van benne egy két tündibündi állat, de nem ők játsszák a főszerepet. Ráadásul túl sok az ellenszenves szereplő, és túl sok a haláleset, meg a szomorú, illetve félelmetes jelenet, ahhoz, hogy gyermekek nézzék meg. A legfőbb ok, amiért ez egy felnőtteknek szóló történet mégis inkább a mondanivalóban és a mögöttes tartalomban keresendő.

Nem nehéz megtalálni a párhuzamokat, az egész film tulajdonképpen az emberi viselkedésről, illetve a világ törvényszerűségéről szól, illetve egyértelmű utalásokat találhatunk a kommunizmusra, a diktatúrákra, és a személyi kultuszra is. Egy olyan világot láthatunk, melyben az okos és gátlástalan disznók dőzsölnek, visszaélnek a bárányok természetével, kizsákmányolják a munkaerőt, mindenből hasznot akarnak húzni, és erőszakkal tartják fent a hatalmat. Bár most, hogy így jobban belegondolok lehet nem is pusztán a kommunizmusról szól a film. És ez az amitől igazán szomorúvá válik ez a mese a happy end ellenére is.

Nem mellesleg pedig ez volt az első egész estés brit animációs film, és Sztálin pont a forgatás közben halt meg.

Mindent összevetve egy kiváló rajzfilmmel van dolgunk, amit bátran ajánlok kicsiknek és nagyoknak. Kicsiknek inkább mégse... Csak nagyoknak.

"- Magukért harcoltam a háborúban!

 - Most bánja, hogy megnyertük, mi?"

Ma úgy hívnánk az ilyesmit, hogy celebfilm. És valóban ennek az alkotásnak semmilyen művészi mondanivalója sincs, sőt az alkotók arra sem vették a fáradtságot, hogy bármilyen történetet kiagyaljanak, vagy hogy egyáltalán megpróbálják beilleszteni valamifajta kontextusba a dalokat. Sőt még magának a címnek sincs semmi köze a filmhez, leszámítva, hogy felcsendül benne többször is a jól ismert sláger. Úgy tűnik ebből, hogy csak is kizárólag a pénz mozgatta őket, hogy kiaknázzák az újdonsült sztárok népszerűségét.

Ennek ellenére az Egy nehéz nap éjszakája csodálatos film, a mai napig tökéletesen megállja a helyét, minden szempontból. Könnyed és szellemes a forgatókönyv, mentes mindenfajta erőlködéstől. A főhősök egytől egyig szeretnivalóak, eredetiek és fiatalok. A dalok pedig mind szenzációsak és mindig a legjobbkor szólalnak meg. Tulajdonképpen Elvis összes filmje nem olyan szórakoztató, mint ez önmagában. Bár zenés filmet nem szokás szinkronnal nézni, most kivételt kellett tennem, ugyanis még a Pannónia Filmstúdióban készült ragyogó és klasszikus szinkront kár lenne kihagyni bárkinek.

Ebben a remek hongkongi akció vígjátékban együtt szerepel Yuen Biao, Sammo Hung és Jackie Chan és valami lenyűgöző, amit produkálnak. Eddigre már teljesen kiforrott a stílusok mind a harcművészet, mind a filmkészítés terén. Maga a történet persze huszadrangú, egy gyönyörű spanyol lány, Maria Dolores Forner körül bonyolódik a cselekmény. Ráadásul elég szokatlan helyszín egy hongkongi filmnek Barcelona. A verekedések gyorsasága és koreográfiája a mai napig lenyűgöző. A humor helyenként nagyon jó, máskor sajnos túl bárgyú, de összességében nagyon szórakoztató ez a pörgős filmecske.

Film noirba oltott fordulatos és modern westernfilm Nicolas Cage és Dennis Hopper főszereplésével... Remekül hangzik... A végeredmény viszont már sajnos nem ilyen jó.

A fordulatokra tényleg nincs sok panaszom, csak sajnos nem elég hatásosak. Ugyanez igaz az izgalmasnak szánt jelenetekre. Sőt magára a forgatókönyvre is. A rendező-író testvérpárnak volt egy rakás remek ötlete, de egyszerűen nem értettek annyira a filmezéshez, hogy ezeket kellőképpen ki tudják használni. Valószínűleg a Coen tesók példája lebeghetett a szemük előtt, de színvonal tekintetében meg sem közelítik az ő filmjeiket. A színészek sem a legjobbak sajnos: Cage borzasztóan manírosan és mesterkélten játssza az amúgy is halvány jófiú karakterét. Lara Flynn Boyle pedig nem elég igéző ahhoz, hogy vérbeli femme fatale legyen belőle. Dennis Hopper pedig rutinból alakítja a viszkit vedelő bérgyilkos karakterét.

A film ráadásul egyre fárasztóbb és fárasztóbb lesz, hála az előre megjósolható csavaroknak, és sajnos a túl sok esetlegességen is jut elég időnk gondolkodni. A vonat előtt átugratós rész pedig annyira különbözik a film alapvetően realista hangvételétől, hogy inkább komikus, semmint lenyűgöző.

  "Mi vagyok én buzi, hogy virágot vigyek?"

A magyar származású Joe Estherhas írta a forgatókönyvet, és Stallone közvetlenül a Rocky 1 kiugró sikere után játszotta a főszerepet. Elég jól hangzik. Ezek után már csak az a furcsa, hogy mégse hallott soha senki a filmről... Ez pedig azért van, mert annak idején hatalmas kritikai és anyagi bukásnak számított.

Nos, a Rocky sokkal inkább dráma, mint akciófilm, Stallone pedig kissé hasonló karaktert formál meg az Ö.K.Ö.L-ben is. Azt az egyszerű, buta, munkás férfit, akinek azonban megvan hozzá a kitartása és az akaratereje, hogy a csúcsra törjön. Azonban távol áll az akciófilmtől, pedig egy-két tömegverekedés adhatott volna alkalmat Stallone-nak egy kis bunyóra. Ráadásul ilyen szempontból a cím is félrevezető. A közönség joggal várt egy újabb bokszolós filmre. Ha nem őt választották volna főszereplőnek, ez nem lett volna gond. A kritikusok pedig természetesen alig várták, hogy földbe döngöljék az újdonsült sztárt. Stallone egyszer azt nyilatkozta, hogy pokoli nehéz volt csúcsra jutni a Rockyval, de utána még ezerszer nehezebb volt, mert senki sem nézett ki belőle többet. És valóban, ha nem csinálja meg a Rocky hihetetlenül sikeres folytatásait, ha nem kezd el akciófilmekben szerepelni, tényleg menthetetlenül elbukik.

Maga a film persze nem olyan rossz, mint amennyire annak idején elbántak vele. Egész jók a párbeszédek, érdekes a téma, alapvetően jó a forgatókönyv, bár nagyon epizodikus, A rendezés viszont nem elég epikus, és ambiciózus. A film második fele az öreg Stalloné-val már nem tetszett annyira, de különösebben ezt sem tartottam vészesnek. Mindenesetre sokkal jobban tetszett, mint az Édenkert a sikátorban.

Érdekesség a filmmel kapcsolatban, hogy Stallone magyar származású munkást alakít. Az pedig elég vicces így utólag, hogy már ebben a filmben összetűzésbe kerül Brian Dennehy-vel. További érdekesség, hogy Stallone azzal magyarázta a film bukását, hogy karaktere a végén meghal, és a közönség ezt nem akarta látni. Később soha, egyetlenegy filmjében sem halt meg...

"Minket elválasztani? Sohasem sikerült nekik..."

A Szeress, ha mersz egy elsőfilmes rendező romantikus alkotása, és ezek alapján nem sok jót várhatunk el tőle. Pontosan azt sem igazán tudom, hogy nekem miért is van meg... Lehet, hogy a gyönyörű és tehetséges Marion Cotillard neve nekem önmagában elég volt ahhoz, hogy leüljek a film elé. És mekkora szerencse, ugyanis hihetetlen jó mozit láthattam. Telis tele van remek vizuális ötletekkel, és eredetiséggel, mind a történetmesélést, mind a film képi világát tekintve, a remek szituációkról és párbeszédekről pedig akkor még egy szó sem szóltam. A történetben egyébként a gyerekkortól egy életen átívelő szerelmet nézhetünk végig, melyben a főhősök egyre gonoszabbul játszanak egymással, hol eltávolodnak, hol ismét közelednek. Egyszerre könnyed és mély a film, sok sok mondanivalóval, miközben benne van a jellegzetes európai mellékíz. Bátran ajánlom mindenkinek!

"Mi van csíra, nincs pénzed tetőre?"

Mit tegyen az ember, ha fiatal, de holtfáradt, viszont szombat este van, mégsincs nincs semmi életképes program?

Kerekedjen fel a legjobb barátjával egy ilyen szörnyű, erőltetett estén, üljön be a legközelebbi moziba, és nézze meg az Üvegtigris 3-at. Garantáltan happy endre fordul még a legszörnyűbb napja is.

Az első részt egy kicsi szobában néztük végig számítógépen, kb hatan ültünk a kis monitor előtt, és hülyére röhögtük magunkat. Azonnal kultuszfilmmé vált, és nem csak nálunk, hanem az egész országban. Ez többek között a remek figuráknak, a magyar vidéki, tahó kisemberek nagyszerű ábrázolásának, a kiváló színészeknek és természetesen a frenetikus humornak volt köszönhető.

A készítéskor senki sem gondolta volna, de jött a második rész, ami már a moziban is hatalmas sikert aratott. Ezt már az osztállyal néztük meg médaórán, és nagyjából ugyanazt kaptuk, leszámítva, hogy sokkal inkább a humorra helyezték a hagsúlyt. Ugyan becsúszott jópár erőltetett poén, de mikor nemrég újranéztem, végigröhögtem az egészet, az elejétől a végéig hihetetlen szórakoztató volt, pedig ezúttal nem közösségben néztem.

És akkor most itt a harmadik rész. Jogosan félhettek sokan, de Rudolf Péter ismét nagyon odatette magát. A karakterek megmaradtak a régiek, viszont az eddigi részekkel ellentétben ennek összefüggő, koherens története van. A humor talán kicsit kevesebb, de a beszólások nagyon ütnek, pláne, hogy a karakterek ugyanazok maradtak az elmúlt tíz évben. Szabó Erika látványa pedig valami elképesztő, nem hiszem, hogy lett volna olyan férfi a nézőtéren, akinek ne szorult volna ökölbe a gatyája, és ne vert volna hevesebben a szíve. Az meg külön tetszett, hogy nem ugyanazt kaptuk, mint az előző két részben, hanem valami újat. Simán lehetne ezt a filmet külföldön is forgalmazni, simán veri az amerikai mércét. Örül a szívem, ha végre egy jó magyar filmet láthat a moziban. Ahol kidolgozott a történet, van eleje-közepe és vége, mégis ott van belül a mélyén a magyar valóság, az átlagember szomorúsága és tragédiája. Mindemellett kontrasztként ott áll a magát felsőbbrendűnek képzelő gazdagember élete is, aki azt hiszi bármit megtehet. És ha ki is basznak vele, a végén mégis ő jár jól. Sokat emlegetett kritika a filmmel kapcsolatban, a reklámok használata. Nos, szerintem ha nem kifejezetten erre koncentrál valaki, akkor észre sem veszi.

Szóval, ha még nem láttátok, feltétlenül nézzétek meg, végre van egy igényes magyar film a mozikban!

 "A new york-i színésznők megőrjítenek"

A legjobb történetnek egyértelműen a Brett Rattner-féle tolószékes lány sztoriját találtam, abban minden egyben volt, a színészek, a képek, a hangulat és persze az elmaradhatatlan csattanó. A legrosszabb történetnek pedig egyértelműen Shekhar Kapur túlművészieskedő szösszenetét éreztem a hordárral és a művésznővel, bár Shia LaBeouf alakítása kifejezetten tetszett benne. A New York, I Love You-nak egyébként ebben látom a legnagyobb erényét, hogy a sztárok is csak átlagembereket alakítanak, és egyáltalán nem tűnnek ki a kevésbé ismert színészek közül. A különböző kis jelenetek, pedig különböző kis lehetőségeket adnak az egyes alkotóknak, illetve a nézőknek. Van, amelyik csak egy melankolikus hangulatot próbál elkapni, míg egy másik a remek párbeszédekre, vagy a színészi játékra (Ethan Hawke magánszáma például emlékezetes) épít, de persze akad olyan is, ami a szituációban rejlő lehetőségeket használja ki. A leginkább szívet melengető epizódban egy idős pár sétál, és beszélget egymással. Szembetűnően különböznek az anyázó magyar nyugdíjasoktól. A bácsit Eli Wallach alakítja, akinek legemlékezetesebb szerepei közé tartozik A Jó, a Rossz és a Csúf Tuco-ja, vagy A keresztapa harmadik részének Don Altobello-ja. A világ egyik legjobb karakterszínészét ennyi idősen, 2011-ben különösen jó érzés a vásznon látni. Nem úgy Nathalie Portman-t, aki számomra még mindig hihetetlen sokkoló teljesen kopaszon. A többi történetnek alapvetően nem sikerült magával ragadnia, ami elsősorban azért baj, mert úgy érzem nem sikerült átadni azt az életérzést, ami ehhez a nagyvároshoz kapcsolódik. 

A New York, I Love You leginkább hangulatfilm, vagyis a kedvedtől függően előfordulhat, hogy halálra unod, és éppen az is, hogy imádod. Kicsit ironikus, hogy a zenének és a képeknek köszönhetően inkább európai filmekre jellemző érzés támad a nézőkben, de aztán az amerikaiakra oly jellemző hideg profizmus mindezt könnyen elfelejteti.

"Miért csinálod meg a kávét?"

A börtönös filmeket nagyon szeretem, általában igen jól sikerült emberi történetek. A gengszterfilmek szintén a kedvenc műfajaim közé tartoznak. A próféta pedig egy börtönös gengszterfilm, ráadásul elég jelentős sikert is aratott, így nem csoda, hogy elég nagy elvárásokkal ültem le megnézni. Ráadásul francia filmről beszélünk, ami hozzáadhat némi jellegzetesen európai mellékízt is a történetnek.

Sajnos azonban a másik tavalyi Oscaroshoz, a Szemekbe zárt titkokhoz hasonlóan ez sem válik remekművé, szimplán egy jó film. Telis-tele van a szokásos gengszteres-rablós klisékkel, de közben valahogy mégis újszerű. Érdekes volt benne nagyon, hogy az alapvetően realista hangvételt különféle művészieskedő jelenetek szakították félbe, itt túl nagynak éreztem a kontrasztot, ráadásul jobbat tett volna szerintem a filmnek, ha kevésbé próbált volna "eredeti" lenni az akciók területén. Ez egyértelműen a rendező hibája, de arról már a forgatókönyvíró tehet, hogy nincs semmi katarzis a történet végén. Hopp, egyszer csak vége van a filmnek, azt vesszük észre. A másik nagy problémám az volt, hogy gyakran úgy tűnt, csak próbál belekapkodni, ebbe-abba a film, és ezek a mellékszálak csak úgy lógnak a levegőben (ilyen a "próféta" dolog is példának okáért), pedig így sem egy rövid alkotásról beszélünk a maga két és fél órájával.

Tulajdonképpen még így különleges élményről beszélünk, ami mindenképp megéri, hogy megnézzük, mert végig leköt, és érdekes marad az utolsó percig, de korántsem akkora film, mint amekkorának beharangozták.

"The World is Yours"

Hogy az eredeti Sebhelyesarcú mennyire korát megelőző film volt, csak az tudja igazán felmérni, aki látott már több '30-as évekbeli gengszterfilmet, például a Közellenséget, vagy A kis cézárt. Persze ettől még nem csoda, hogy ez a majdnem 80 éves film így is porlepte, vagy idejétmúlta, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szórakoztató is egyben.

A szöveg a főcím után nagyon suta és naiv, de valószínűleg a cenzúrabizottságok miatt került bele a kész filmbe. Később is kapunk rendesen a fejünkre, hogy a gengszterek milyen rosszak és gonoszak, csakhogy tudjuk, hol a helyünk. Egyébként a forgatókönyv és a rendezés egyaránt kiváló, a történet egy pillanatra sem ül le, végig pörög, láthatunk rengeteg gyilkosságot, amelyek általában nem csak hangulatosak, de a remek beállításoknak hála emlékezetesek is (például a bowlingos, vagy a fütyörészést se sokan felejtik). Hihetetlen, de még akciójeleneteket is láthatunk, nem is egyet, persze a kor technikai színvonalán. Furcsa azonban, hogy még így sem válnak nevetségessé. Ami naggyá teszi még a filmet, azok a karakterek. Paul Muni ugyan nagyon túlripacskodja a főhős figuráját, aki tulajdonképpen egy gátlástalan tapló, némi vérfertőzéses hajlammal. Ez is furcsa, hogy ez ennyire nyilvánvalóan lejön egy ilyen régi filmből. A huga szintén nem semmi, bár a végső lövöldözésnél teljesen hiteltelenné válik a a karaktere. A jobbkeze Rinaldo szintén emlékezetes figura, pénzdobálásával létrehozott egy gengszter mítoszt. A humor is megjelenik a filmben, Camonte titkárjának hála, aki még a legnagyobb lövöldözések közepette is próbálja ellátni telefonos kötelességeit.

A remek szituációknak és a párbeszédeknek hála egyértelműen A sebhelyesarcú válik a '30-as évek legnagyobb gengszterfilmjévé. A rendező pedig nem volt más, mint Hollywood legsokoldalúbb direktora, a legendás Howard Hawks. És persze mindez nem jöhetett volna létre, ha a film mögött nem egy akkora mogul állt volna, mint Howard Hughes.