Amikor 2002-ben a Twilight Samurai (Magyarországon: Az alkonyat harcosa) piacra került, ki gondolta volna, hogy egy új stílusú szamurájfilm irányzat indult az útjára. Pedig ez történt, mert a közönség vevőnek bizonyult a fölösleges teatralitást kerülő, de nagyon is életszagú történetekre. Azóta rendületlenül sorjáznak az ilyen mozik. Ilyenek például az At River’s Edge és a Sword of Desperation, amiket ajánlok azok figyelmébe, akik még nem látták őket. Meg természetesen azt is, amely ennek az ismertetőnek a tárgya.
1735-ben járunk, már a 8. Tokugava sógun uralja Japánt. Több mint száz év telt el a Tojotomi ház bukása óta, de az egykori ellenfelek közt változatlanul él a gyanakvás. A „tozamáknak” nevezettek egykoron a vesztes oldalon küzdöttek, így őket különösen szívfájdalom nélkül törli el a rendszer, mihelyst alkalmat adnak rá. Ráadásul három éve nagy éhínség sújtotta az országot, így a klánok rettegnek a kormány pénzköveteléseitől. Az Inaba klán új vívásoktatót kap, de tisztában vannak vele, hogy a mester valójában kémkedik ellenük. Egyszer már álltak a megsemmisülés szélén és most újra az fenyegeti őket. Amikor úgy tűnik, leleplezik a kormány előtt eltitkolt földjeiket, a klán vezetői kétségbeesetten keresik a megoldást. Nem vitás, áldozati bárány kell…












